Harsányi Lajos: A költő kiált, Búzaszem a hant alatt; Vitnyédi Németh István: Harsányi Lajos
Harsányi Lajos:
A költő kiált
Két lába két nagy Kontinensen áll.
Alatta zúg és bőg az Óceán.
Szárnya New Yorktól Tokióig ér el.
A Nap leszáll, fagyottan, köddel, vérrel.
Közeleg a karácsonyéjjel.
Két szörnyű Hold a költő két szeme.
Néz vízre, hegyre, havas rétre le.
A Himalája csúcsa vértől ködlő,
De túl azon, halld, véres emberöltő:
Imígyen szól a költő!
Vádollak, Ember, vérrel fertezett!
Minden jóérzésből kivetkezett,
Egymást agyonmart embercsőcselék,
Kinek az arany soha sem elég,
Soha sem elég!
Nem ismered az égi Gyermeket,
Ki mindörökre elrendeltetett,
Hogy lenne a világnak boldog béke.
Minden aranynál nagyobb kincsed: Béke!
Isteni Béke!
Pedig hogy vártad egykor, ó világ!
Próféták ajkán lángpróféciák!
S amikor eljött, hegyek olvadoztak!
Mézzel teltek a hegyek, völgyek, odvak,
Pogány bölcsek zokogtak!
Jöttén a farkas bárány lett. Kesely
Párduc nem állott gödölye-lesen.
Az oroszlán s az ökör füvet ettek,
Hímes mezőn vidáman hemperegtek
S együtt legeltek.
Ha felemelte vékony vesszejét,
Alázatosan hajtotta fejét
Igája alá tigris, szomjú vércse
S égi szavát hogy könnyebben megértse,
Letérdepelt elébe.
Csak te, Ember, te maradtál gonosz!
A te szikla-szíved nem viszonoz
Testvéri érzést az égi melegre.
Benned a Káin testvérgyilkos kedve
Ágaskodik egyre.
Tigris vagy és széjjeltéped a bárányt.
Hiéna vagy. A földet, mit reáhányt
Az élve-temetettre ágyúd, ásód,
Könyörtelenül egyre túrod, ásod
S a zsebjeit vizsgálod.
Véres kezed harácsol földi téren.
Tiéd legyen mind. Más azon ne éljen!
A tornyaidon aranyos keresztek,
Karácsonyfádon gyertya fénye reszket,
De a gyűlölet esz meg!
Haj! Páris! New York! Ködbeburkolt London!
Felhőkbe nyúló költőn, a bolondon
Nevess, nevess csak! Jöhet más világ!
Más nyakra is készülhetnek igák,
Rettentő igák!
Végig vág majd a Gyermek vesszeje
A Ponts Neufs-ön, a Tengeren, a messze
Mohó arannyal teli Fehér Házon!
S lehet oly sors másutt is a világon,
Mint most a Duna-tájon.
Harsányi Lajos:
Búzaszem a hant alatt
Szédülve hullt a zsíros őszi földbe.
Víztől és hőtől gyorsan megdagadt.
Megszólalt benn az égi akarat.
És hat nap múlva felpattan a zár.
Halk zizzegés lett az egész határ.
A kis gyökér a földmélyet kereste,
A zöld kis sarj a napvilágot leste,
De akkor elrémülve vette észre,
Hogy egy sötét, nagy hant került fölébe,
Mely nyomja vissza, vissza és miatta,
Nem tud kibújni a világos napra.
A szörnyű hant lesz lassú gyilkosa
S nem látja meg a szép Napot soha.
A hant fölött nagy lomha varjú száll.
A lomha varjú azt kiáltja: kár!
A tél, a vén sírásó, jár a föld fölött.
A táj halott-fehérbe öltözött.
A Nap, a megbomlott, kivénült vén juhász
Megkékült ujjal sírva furulyáz.
A hant kegyetlen nyomja a világot,
A kis búzát, a nagyratermett álmot.
Nyom mindent, mindent s szörnyű elviselni.
És nem lehet a szűk sírból kikelni.
A börtön gyötrelem mindenkinek,
Kővé mereszt agyat, kezet, szívet.
De mint kínos kín szüli meg a gyöngyöt,
A tél fagyától a kemény göröngyök
Szétporlanak s az őszi barna hant,
Mely nyomja most a kis búzát alant,
Tavaszra széthull és a kis fűszál
A sírkamrából zöldülve kiszáll,
Világra jő. Meglátja a Napot.
Boldog örömben ujjong, hajladoz,
És nő és nő és felejti a hantot.
A hegytetőkön május húz harangot.
Az ég ívén a kék-aranyos pírba
Égre robog egy mámoros pacsirta.
Vitnyédi Németh István:
Harsányi Lajos
– A „Boldog Költő”-nek –
Ó boldog Költő, most a nagy világ
lángokban áll, csupa gyász, ború.
Dómjaiból füst csap az egekre…
Jaj de szomorú…
Ó boldog Költő, hallgat most a nád,
döbbent a csend. Halál-homlokú
mének orrlika fújja a lángot…
Jaj de szomorú…
Ó boldog Költő, ég a ménes is
ó minden ég. Véres háború
alkony fekszik a nádi világra…
Jaj de szomorú…
Ó boldog Költő, de boldogtalan
hely ez a föld: halál-sikolyú!
Napraforgók, sikoltsatok, mert ez
iszonyú szomorú…
Ó boldog Költő, fönn az ormokon
milyen a szél? Ugy-e, lágy-ölű?
Látom sasokkal kerengsz az űrben…
Jaj de gyönyörű…
Ott fönn kerengsz. Isten-közelben
milyen a lét? Ugy-e, tág-ölű?
Hallom, dalolsz a roppant egekkel…
Ó de gyönyörű…
Az égi kárpit rád borul. Mi van
mögötte, mondd?! Ugy-e, gömbölyű
angyali arcok mosolya fénylik?
Ó de gyönyörű…
Angyalkezekben ezer pálma van.
Fogadd el mind! Olyan egyszerű:
Pálma illik a kezedbe, Költő,
örökzöld, gyönyörű…
