Muskátli - 2017. augusztus

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2016/2017-es tanév kezdetével a Muskátli a harmadik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli II. és III. évfolyama nyomtatva is megjelenik. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2017. augusztus / III. évfolyam / 12. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Lőrincz Sarolta Aranka:

A nemzet kenyere

buzakalasz

Él a nemzet
 látod testvér, él!
Hatalmas kalásztenger
a Kárpát medence
ahol a nap aranyszínűre érlelte
 az Élet gabonáját,
melynek minden szeméről
Jézus arca néz reád.
Csonka Magyarország,
Felvidék, Vajdaság,
 Kárpátalja, Erdély magyar népe
 arat, csépel és összegyűjti
a nemzet vagyonát.
Mert él a nemzet,
látod testvér, él!
A történelem konkolyát
rostáld ki a szélbe
és úgy őröld liszté a gabonát,
melyet a Kárpát haza
minden szegletéből hoztak
határokon át.
Mert él a nemzet,
látod testvér, él!
A nemzet kenyerének
 kelesztő kovásza a hit lett,
 a remény tűzlángjánál sült,
aranybarnára, ízletesre,
 így került a szeretet asztalára
és áldás lett a nemzet kenyere.
Mert él a nemzet, látod
az összefogás mennyit ér!
Egyél hát testvér, bátran
a nemzet asztaláról
és ne félj szétosztani
 az áldás kenyerét,
mert ebből a kenyérből
kapja meg a nemzet
az összetartozás ősi erejét. 


A vers itt, a Muskátliban jelenik meg először.

 

EMLÉKEZÉS

 

2017 – a reformáció 500. évfordulója

 

A reformáció 500.

évfordulójának ünnepére

készülnek Nemesradnóton



Molino a templomon 700x521

 

„Jelentős dolog megélni egy 500 éves évfordulót, nem mindenkinek adatik meg ez” – mondja büszkén Pósa Dénes, a Nemesradnóti Református Egyházközség gondnoka. A parányi református gyülekezetben az idei kerek évforduló alkalmából nagyot álmodtak, óriásmolinót helyeztek a templomra, és Pál István „Szalonna” koncertre készülnek.

Nemesradnóton augusztus 25-én népzenei koncertet szerveznek egyházzenei betéttel, melyhez nem mást, mint a Pál István „Szalonna” és Bandája zenekart sikerült megnyerniük. Mint a szervezőktől megtudtuk, a rendezvény Magyarország Kassai Főkonzulátusának a fővédnöksége alatt és a Gömöri Református Egyházmegye társszervezésében valósul meg, s ez az összejövetel több szempontból is jeles alkalom lesz.

Ünnepelni zenével lehet
A Nemesradnóti Református Egyházközség kis gömöri gyülekezet, 40 taggal, de tenni akarásával évről évre szeretne megújhodni. Fogyatkozó tagjai számára, de az új érdeklődőknek is színvonalas rendezvényeket igyekszik biztosítani, s templomukat is folyamatosan fejlesztik. Legutóbb hangosítást szereltek be, de az őseik iránti tiszteletből tervezik az emlékjelhagyásokat is. Ezúttal viszont ünneplésre hívnak.
A hegedű és a népzene nem áll távol a falutól sem, hiszen egykor híres szülötte, Pósa Lajos szerkesztő, költő, dalszerző nagyon sok nótát írt Dankó Pista cigányprímás hegedűjére.
Szeretnék ezzel a koncerttel is felkelteni a fiatalokban az érdeklődést a népzene iránt, s olyan alternatívát felmutatni, amely nem a hőzöngésről szól. A könnyedebb koncert mellett elhangzik majd Isten igéje is, rávilágítva a reformáció fontosságára.
„Tapasztalhatjuk környezetünkben, hogy a megszokott hagyományt előbb el-elhagyogatjuk, később teljesen megszüntetjük, s végül elfelejtjük. Úgy érzem, ebbe az irányba tart a magyar nóta éneklése, művelése is. Községünkben mély hagyománya volt a nótázásnak, lakodalmakban, húsvétkor, összejöveteleken. Ez egy természetes, hagyományos kultúra ápolásából adódott. Komoly támogatást adott ennek egykor költőnk, Pósa Lajos, akinek nagyon sok versét megzenésítették, többek között Dankó Pista, Lányi Géza és sokan mások. Ezek a versek, illetve nóták közismertekké, kedvencekké váltak a faluban. Még a közelmúltban is több cigánybanda volt a faluban,  és akadt olyan prímásunk, akinek híre volt az egész járásban. A zenészek megöregedtek, s a helyükbe nem léptek újak, más zenei irányzatok váltak közkedveltté. Sajnos a nóták lassan feledésbe merülnek” – mondja Pósa Dénes.

Lajos-nap Szalonna és Bandájával

Augusztus 25-e éppen Lajos napjára esik, amikor a budapesti Pósa Lajos Asztaltársaság Kossuth Lajos emlékének is adózva mindig nagy mulatságot csapott. Az idei nemesradnóti zenei program hasonló szellemben áll be a sorba, mely a Balog-völgyében is egy központi ünnepségnek tekinthető, hiszen számítanak a környező települések gyülekezeteire is.

Pál István gyönyörű zenét játszik szívvel-lélekkel.„Értékmentő és példamutató egyéniség ezen a téren. Egy kárpátaljai kis református magyar közösségből emelkedett fel országos, sőt ennél magasabb szintre elhivatottságának, munkájának, kitartásának köszönhetően. Példamutató abban is, hogy sikeres emberként sem felejti el gyökereit, szakít rá időt, hogy rendszeresen hazajárjon Kárpátaljára, ismertesse a Kárpát-medence zenéjét és tanítsa is azt. Egyik beszélgetését hallgatva tudtam meg, hogy otthon, Kárpátalján nagyon sokat tanult egy idős cigányprímástól. Ma pedig ennek a prímásnak ő tanítja zenélni az unokáját. Páratlan dolog ez. Mi is szeretnénk, ha az itteni koncerthallgatóság felfigyelne erre a hozzánk valóban közel álló zenére, s reméljük, akad majd, aki feltöltődve esetleg hegedűt vagy más hangszert vesz a kezébe” – fejtette ki Pósa Dénes.

Pál István „Szalonna” és Bandája együttesére 2014-ben akkor figyeltek fel a nemesradnótiak, amikor Pósa Lajos és Az Én Ujságom Magyar Örökség Díjátadóján voltak Budapesten. Ugyanekkor ismerték el Magyar Örökség Díjjal a kultúrát, hitet és a magyarság összetartozását erősítő népzenei szolgálatát is a zenekarnak. A kárpátaljai születésű népzenész és együttese december 13-án vehette át a kitüntetést a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, s zenei szolgálatával végigkísérte a díjátadást.

„A 2012-es sikeres, azóta szintén Magyar Örökség Díjas Credo nemesradnóti koncertjét követően nem is volt vitás, hogy Pál István „Szalonnát” is meg kell hívnunk templomunkba. A program tervezése már két évvel ezelőtt elkezdődött, amikor részt vettünk az együttes kassai fellépésén. Felvettük a kapcsolatot az együttessel, s azóta figyelemmel kísérjük és a gyülekezeti tagok körében népszerűsítjük a tevékenységét. Tavaly az egyház berkein belül felhívták a figyelmet, hogy a 2017-es év a reformáció éve lesz, melyhez mi helyi szinten így szeretnénk kapcsolódni” – tudtuk meg.
Óriásplakátot helyeztek a templomra
Mint ismert, 2017 a reformáció emlékéve, annak tiszteletére, hogy 500 évvel ezelőtt Luther Márton megfogalmazta tanait, s 95 tételét kitűzte a wittenbergi vártemplom kapujára, mely reformok sorozatát eredményezte az élet minden területén. A reformáció ma is üzenetet hordoz mindannyiunk számára, s ezt szeretnénk eljuttatni a gömöri gyülekezetekhez is.

Agócsné Galgóczy Tímea, a nemesradnóti gyülekezet lelkipásztora a templomtoronyra kifeszített óriásplakátról elmondta, hogy a Jelenések könyve 3. fejezetének 8. versét választották rá mottóul: „Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet.“

„Krisztus nyitogatja az emberi szívek ajtaját is, s hétről hétre lehetőségeket ad mindannyiunk számára, hogy közeledjünk felé, és hitben erősödhessünk az ige által“ – mondta Agócsné Galgóczy Tímea. Kifejtette, hogy a zenén keresztül megszólíthatóak más gyülekezetek tagjai is. „Kodály Zoltán is azt mondja, hogy a léleknek is vannak olyan régiói, amelybe csak a zene világít be. Hiszem, hogy nagyon sokakat megérint majd ez a népzenei koncert“ – tette hozzá.

Fontosnak tartják tehát, hogy egy ilyen esemény kapcsán is felhívják a figyelmet arra, kis közösségek is képesek nagy dolgokra, a közös akarat egybetartja, megújítja az elfáradt közösségeket is és egyben példát mutat a többi kis közösség számára. „Ha pedig azt mutatjuk és magunk is azt látjuk, hogy a közösség képes cselekedni, ez erőt ad mindenkinek és valóban képessé válunk nagy tettekre is” – vallja Pósa Dénes, a Nemesradnóti Református Egyházközség gondnoka.

Hálaadás az embereknek, a lelkésznek, Istennek
A gondnok szerint a református templomban megvalósuló koncert három alappilléren nyugszik.

„Mikor az őseink az 1870-es években úgy döntöttek, új templomot építenek a régi helyébe, akkor egy ilyen nagy templomra volt igény. Annak ellenére, hogy szép rendezvényeink vannak manapság is, mi ezt a templomot megtölteni hívekkel már nem tudjuk. Ezért tartottuk és tartjuk fontosnak, hogy néha egy-egy nagyobb rendezvény kereteiben megtöltsük a padokat” – mondja Pósa Dénes. A továbbiakban kifejtette, szeretnénk leróni ezzel is a tiszteletüket a templom építőinek, fenntartóinak, karbantartóinak, ápolóinak, szépítőinek. „Ez a koncert tehát egy hálaadás az embereknek” – tette hozzá.
Elmondta, lényegesnek tartja, hogy éppen a mi életünkben emlékezünk az 500 évvel ezelőtti reformációra. „Sok idő eltelt azóta és mi itt vagyunk magyarként, reformátusként. Emlékezünk a kerek évfordulóra és ünnepeljük azt. Ünnepelni pedig igazán csak zenével lehet. Lerójuk tiszteletünket a reformátorok előtt, a gályarabságra elhurcolt prédikátorok előtt és minden lelkész előtt, aki hirdeti Isten igéjét Kálvin tanítása nyomán mind a mai napig. Ez a koncert tehát egy hálaadás a lelkészeknek” – foglalja össze.

Harmadjára leszögezi: „Összegyűlni a templomban, részt venni egy koncerten, rendezvényt szervezni lehetetlen Isten akarata nélkül. Jó, hogy sok ember előtt elismételhetjük azt az elvet, amely Kálvin János számára is a legelső és leglényegesebb volt: Soli Deo Gloria, Egyedül Istené a dicsőség. Ez a koncert tehát egy hálaadás az Istennek”.


 

 (Forrás: Pósa Homoly Erzsó / Felvidék.ma)

 

IRODALOM



Lőrincz Sarolta Aranka:

Szélkirály és Tündér Pál

 

tunderamalka

6. mese

Búcsúzkodott a nyár, erős szelek fújtak, erdő széli kicsi rétnek virágai egyre kókadoztak. Tündér Amálka kinézett harangvirágjának kelyhéből, és szomorúan látta, hogy a réti virágok szirmaikat hullajtják. A harangvirág is, amelyben aludni szokott, elvesztette kék színét, szirmai fonnyadoztak. A kerek tisztáson minden bogár menedéket keresett, féltek a szél nagy erejétől. Csak a pókok örvendeztek, mert elérkezett őszi vándorlásuk ideje. A Szélkirály nyálukat magasra lendítette, és messzire röpítette, így utaztak, vándoroltak, új helyet keresve az erdő széli réteken.
A terebélyes, öreg tölgy lombkoronáját is megcibálta a Szélkirály. Sehogy sem tetszett neki a sok zöld levél, ezért sárga, piros, barna színt kavart, és rázúdította a fa lombjára. A levelek ijedtükben eleresztették az ágakat, kavarogni, forogni kezdtek a magasban, aztán, ahogy a Szélkirály másfelé kezdett fújni, szépen lehullottak a tisztás barnuló füvére. Az öreg tölgyfa lassan kezdte elveszteni zöld lombját, és kopaszodó ága-bogában nyugtalanul zsinatolni kezdtek a madarak. Szárnyukat próbálgatták, vajon elég erős-e, kibírják a hosszú repülést?
Csirirí, csirirí! Messzire repülünk, itt hagyjuk jó helyünk! Megjött a Szélkirály, nem hozott jót nekünk,csirirí, csirirí!
Madárkáim, madárkáim, ne menjetek, maradjatok, kis kutamnál forrás vizét ihatjátok! –könyörgött Amálka tollas barátainak.
Csirirí, mennünk kell, fűre, virágra,a sok apró bogárra és a tölgyóriásra álmot hoz a Szélkirály, csirirí – csipogtak szomorúan a madarak. Huss, szárnyra is kaptak és a magas égen már csak apró pontoknak látszottak.
Amálka szomorúan nézett utánuk. Talán a katicabogár nem hagyja őt egyedül. Elindult, hogy megkeresse, de sehol sem találta.
Katóbogár is elbújt meleg menedékbe, fél a Szélkirálytól, ki fúj nagy erővel–búsongott Amálka.
Pók Vili az otthon lesz, nem repülhet, nincsen szárnya, fűszálak közt hálójában talán vendégül is lát ma.
Elindult hát reménykedve a vadcseresznyefához, hogy meglátogassa pók Vilit, és vigasztalást kérjen tőle. Hej, de nem találta, messze repült szelek szárnyán, ezüst ökörnyállal.
Hát a hangyák, ott lesz majd jó, a hangyavár meleg kuckó– jutott eszébe Amálkának a hangyák új vára. Ám azok már ajtót zártak, el is reteszelték, künn tágasabb, bent melegebb, s nem kell már a vendég.
Tündér Amálka szomorúan szállt vissza kis kútjához, és csodálkozott, hogy az nem veszítette el a kedvét, úgy locsogott, csobogott a mohos kövek között, mint nyáron. Mintha nem is fenyegetné a Szélkirály, mintha nem kellene félnie, hogy felborzolja sima víztükrét, és tiszta vizét teleszórja fűszálakkal, falevelekkel.
Amálka, kicsi Tündér Amálka, hol kószáltál, merre jártál? Gyere, ülj a közelembe, hallgasd az én csacsogásom, nagy megnyugvást kapsz majd tőle. Ez a rendje a világnak, az évszakok váltakoznak, tavasz után jön a nyár, aztán ősz lép a nyomába, végül a tél zord fagyköpenyt terít fűre, fára.
Amálka leült a mohos kőre kutacskája mellé, és nagy szomorúság járta át a szívét. Hiába locsogott, fecsegett a kis forrás, Tündér Amálka szomorú volt, hiszen kis barátai otthagyták, és körülvette a magány.
A Szélkirály egyre jobban zúgott, süvített, és minden élőlény menekült az útjából. A kis forrás vizét is fodrozni kezdte, Amálkára fröcsögtette, végül egy nagy halom falevelet dobott eléje.
Amálka ijedten összerezzent, és már menekült is volna a Szélkirály elől, de mit látott, a falevelek alól egy tündérfiú bújt elő. Kicsit nagyobbnak látszott Amálkánál, de csak azért, mert hegyes, csúcsos zöld süveget viselt. Nagyot kacagott a Szélkirályon, aki mérgében dúlt-fúlt, és recsegtette-ropogtatta az öreg tölgyfa kopasz ágait.
Hé, te király, Szélkirály, csak dühöngjél, morogjál, úgysem fogsz ki Tündér Pálon, nagyon jó helyre hoztál! Kicsi kútnak közelében Tündér Pál most táncot jár!
Azzal a tündérfiú vidáman pörögni-forogni kezdett olyan mókásan, hogy Tündér Amálka önfeledten felkacagott. Elmúlt minden szomorúsága, tudta már, elrepült a magány, elvitte a Szélkirály, barátja lesz Tündér Pál.
Egymásra néztek, úgy kacagtak Tündér Amál, Tündér Pál, és kinevették Szélkirályt. Zöld mohából kunyhó készült, meleg kuckó, jaj, de jó, ebédre meg vadcseresznye aszalt bogyó, ropogós. Forrásvízből meleg tea, borbolyás édes szörppel, így múlatták az őszidőt kis tündérek örömmel. Azóta is vígan él Tündér Amál, Tündér Pál, ki nem hiszi, megnézheti, erdőszélen, tölgyfa mellett, ott, hol forrás csordogál.

 

Lőrincz Sarolta Aranka:

A szőlőcsősz

 

Seregélyek, seregélyek
Lármáznak és vígan élnek,
Szőlődombra lerepülnek,
Szőlőbogyót csipegetnek.

A szőlőcsősz mérgeskedik,
Mert a szőlőt szüretelik,
Hess, te csúnya seregélyhad!
Kiált a csősz dérrel - dúrral.

Kereplőjét előkapja
Megpörgeti, megforgatja,
Csörög, zörög, lármát csinál,
Seregélyhad gyorsan elszáll.

Seregélyhad kering-surrog.
Puskájával puffog-durrog
A szőlőcsősz s nagyot kiált,
A szőlőre hűen vigyáz.


Lőrincz Sarolta Aranka:

A tök király

 

Hosszú indán hízik a tök,
Kövér hasa egyre nő,
Sárga fején tekergő
Ágas, bogas nagykendő.

De ő inkább király lenne,
Tökfején a korona,
Vállán bársony parola.
Buckó orrán ókula.

Arany trónján üldögélne,
Óhajait lesné, várná,
Kertész, szakács, konyhalány.
Sok udvari mitugrász.

Finom étkek garmadája
Terítve az asztalán,
Habzsolva a tök király
Dugig tömné a hasát.

Zöld indáján ábrándozik,
Kövér hasa megremeg,
Sárga húsa szétreped,
S kihull a tökmagsereg.

Lőrincz Sarolta Aranka:

Misi autója

 

Tutu-tú, tutu-tú
tolat a kis autó.
Vigyázz Misi tolatok,
a lábadra taposok!

Tutu-tú, tutu- tú
tolat a kis autó.
A garázsból kitolat,
mindig tudja az utat.

Tutu- tú, tutu-tú,
száguld a kis autó.
Négy kereke csak forog,
dudája meg nyikorog.

Tutu-tú,tutu-tú,
fáradt a kis autó.
A garázsba betolat,
Misi tudja az utat.

Lőrincz Sarolta Aranka:

Nyár


Aranysárga búzamező,
fésüli a nyári szellő,
hajladozó, ringó- rengő,
búzamezőt kombájn járja,
búzakalászt le is vágja.
Kalász magja ömlik, pereg,
Búzatarló csak kesereg,
Traktor szántja barna földjét,
Fürj madárka kicsi fészkét.
Fürj madárka ijed, szalad,
pity, pity, palaty, pity, pity, palaty,
Jaj, te szép nyár, el ne szaladj!

 

A mese és a versek itt, a Muskátliban jelennek meg először.

 

VALÓSMESE

 

Az októberi történet Pósa bácsi 2017-es falinaptárához
2017-ben a Pósa Lajos emlékére facebook oldalon és itt a Muskátli hasábjain azokat a helyszíneket szeretnénk bemutatni, amelyek kötődnek Pósa Lajoshoz egy-egy szép és érdekes történet kapcsán. Minden hónapban megismerkedhetünk egy helyszínnel és az odakötődő eseménnyel. Tarts velünk, mókás, élvezetes, hasznos kalandozásban lesz részed. A naptár természetesen nyomtatott formában is beszerezhető Rimaszombatban a Tompa Mihály könyvesboltban és Nemesradnóton a Lidike pihenőházban.

 

Gyorok

Gyorok (románul: Ghioroc) falu Romániában, Arad megyében. Aradtól 22 km-re kelet–délkeletre található. Aradkövivel és Ménessel összeépült. A középkori falu a hagyomány szerint magasabban, a mai szőlőhegyen terült el. Borai az 1862-es londoni világkiállításon aranyérmet nyertek. A falu a 19. század végén és a 20. század elején módos település és az aradiak kedvelt nyaralóhelye volt. Két hetipiacot és évi egy országos vásárt tartott. Főként vörösbort termő szőlőfajtákat, kadarkát és sillert termesztettek. Bortermelése ma is jelentős.
Az Arad-hegyaljai borvidék gyorokménesi szőlősgazdái egy vidám szüreten elhatározták, hogy a Pósa-asztal Lajos-napjára minden esztendőben küldenek egy hordó bort.

Tudjuk meg először is mi is a Pósa-asztal. Lőrinczy Györgyöt hívjuk segítségül, aki ekképpen ír róla:

:


 

posa 52501

„Itt, ebben a könyvben csak annak a sok kedves órának akarok emléket állítani, amit a Pósa fénykorában a magyar írói és művészi világ átmulatott, abban az asztaltársaságban, amelyet Pósa Lajos vonzott össze s amely másfél évtizeden keresztül, annak ellenére, vagy talán éppen azért, hogy semmiféle hivatalos szervezete sem volt, hogy csak a Pósa őszinte, becsületes lelkének a szuggesztiója éltetett, Budapest és az ország szellemi életének irányítására, élénkítésére állandó
hatást gyakorolt és annak jelentős tényezője volt.”
„A Pósa-asztal eredetileg és mindvégig tulajdonképpen korcsmai asztaltársaság volt és mégis egy vagy másfél futó évtizeden keresztül a magyar irodalom és a magyar művészet jelentős, sőt néha legjelentősebb faktora, melynek országos hatása érezhető és látható.”

„A Pósa-asztal a Rákóczi úti Orient szálló éttermét szállotta meg és a kettő között, természete szerint, ez volt a hangosabb, a fürgébb, a tüzesebb, szinte az ifjúság kitörő jókedvétől, dalától, közvetetlenségétől és bizalmas derűjétől mosolygó, pezsgő, dúdolgató, játékos, zengő és álmatag művészlelkek pajkos társasága, melynek tarkasága nemcsak napról napra, de néha óráról órára változott. Az újságírók rendszerint siettek és kutyafuttába osztották meg estéjüket a redakció és a Pósa-asztal között. A színészek csak előadás után jöttek s a piktorok és szobrászok voltak a késői éj lovagjai, amikor aztán a lankadó és álmos kedvet újra fölgyújtották.”

„A Pósa-asztalt furfangos törvények szerint alkotmányosan kormányozták. Azoknak a törvényeknek annyi paragrafusa volt, amennyit akart az ember.”

Ezután pedig lássuk a korabeli újságcikkeket, amelyekből megtudjuk, hogyan is zajlott egy-egy Lajos nap a gyoroki boroshordók megérkezése után.

(A Pósa-asztal Lajos-napja.) Az Orientbeli Pósa-asztal, mely jókedvű írók és művészek gyűjtő helyé, ma este a rendesnél is vidámabb es zajosabb volt: az elnök neve napját ünnepelte. Erre a mulatságra Ménes es Gyorok szőlőbirtokosai egy
hordó ménesit küldöttek és azt Nikolics Döme aradi ügyvédből es Barabás Béla országos képviselőből álló küldöttség hozta el az asztalnak. A hordó maga díszpéldány, szép faragvánnyal ékesítve, lant es szőlő ölelkezése közt ezek a szavak vannak rajta kifaragva: Bort a billikomba!  A másik oldalán: Pósa Lajosnak neve napjára a ménes-gyoroki szőlőbirtokosok. Az asztalnál, melynek közepén babérral megkoszorúzott ménesi tűzitallal teli díszhordó magaslott, nagy társaság jelent meg; a vidékről az aradiakon kívül Nyitrára eljött a felvidéki írók körének egy küldöttsége is, melynek tagjai voltak: Dombay Hugó elnök, Kenézy Csatár, Lőrinczy György, Halasi Béla, Dingha Béla. Az est azzal kezdődött, hogy Feszty Árpád, a Pósa-asztal tagja fölolvasta a ménes-gyoroki szőlőbirtokosok díszes keretbe foglalt alapító levelet, melyet a küldöttség hozott s melyben kötelezik magukat, hogy a Pósa-asztalnak küldött hordót minden évben, Lajos napján megtöltik és hogy jég, filoxéra ennek a fogadalomnak ne ártson, bebiztosították az első magyar általános biztosító társaságnál . . . A zajos éljenzéssel fogadott okirat felolvasása után Nikolics Döme az első pohár ménesit Pósa Lajos és a Pósa-asztal egészségére ürítette. Pósa Lajos meghatottan mondott köszönetet a figyelemért. A meglepetésnek ezzel nem volt vége. Fölállott Dombay Hugó, a felvidéki írók körének elnöke és átadta Pósának a kör tiszteletbeli elnökségéről szóló díszoklevelet.
A pompás oklevél, mely valóságos remek ebben a nemben, Halasi Béla nyitrai tanár munkája. Ezután Dingha Béla, a felvidéki írók körének titkára gyönyörű beszédben méltatta Pósa érdemeit. Pósa szép verssel honorálta tisztelői lelkes üdvözletét Dal egy hordó borról címmel.

Bort, fiúk, a billikomba;
Dal fakadjon minden ajkon!
Ma mindenütt rózsa nyíljon,
Ma mindenki azt szakaszszon!
Elég volt mar a kóróból,
Levéltelen, szaraz ágból!
Elég volt a kocsmárosok
Bú növelő rongy borából!

Sohse halunk meg, barátim!
Üssétek a hordót csapra!
Ha meghalunk: föltámadunk!
He hallgassunk hát a papra!
Koccintsatok azért a szép
Bogárszemű kis leányért. . .
Megálljatok! Nem jól mondtam!
Legelőször a hazaért!

Pezsegj, pezsegj, gyöngyök gyöngye,
Hogy szívünk is gyöngyöt hányjon,
Hogy szemünk a haza égén
Csillagot, ne felhőt lásson!
Oszolj, felhő! Gyűlj ki, csillag!
Ragyogd be az eget végig!
Tűzlelkű bor, növessz szárnyat!
Repítsd kedvünk föl az égig!

A nagy tetszéssel fogadott költeményre meg Dankó Pista duplázott rá egy üdvözlő verssel, aztán egy sereg üdvözlő telegramot olvastak föl, melyek Pósa nevére érkeztek, ezek közt nagy feltűnést és megdöbbenést okozott egy Sz. Mariska aláírású, mely igy hangzott: „Kérek azonnal tíz forintot. “
Azonban csakhamar közderültségre kisült, hogy a telegram a jelenlevő Dankó Pistának szól es az ő társulatának egyik énekesnője küldötte. Ezután megindult a tósztok es a csípős közbeszólások áradata. Beszéltek Forgó István, az ismert gyáros, aki Pósát, a gyermek költőt éltette. Tósztoztak Péterffy Jenő, Feszty Árpád, Vágó Pál, nógrádi Pap Gyula, kik mind Pósát köszöntötték föl. Márkus Miksa, aki Rákosi Jenőt éltette, Rákosi Jenő viszont a Pósa-asztalt, Barabás Béla, ki szép beszédben az aradiak üdvözletét tolmácsolta, Konti József, (a ki nagy derültséget okozott azzal, hogy az aradi vértanúk mintájára az aradi bortanúkat éltette), Halom József, Nagy Sándor és mások. Az est alkalmából Pósa-asztal címen alkalmi lap is jelent meg tele tréfával; azt Szomaházy István, Rákosi Viktor es Sas Ede szerkesztették.

BUDAPESTI HIRLAP,1896. augusztus 25.


(Pósa Lajos ünneplése.) A Pósa-asztal székhelyen, az Orient-szállóban összegyűltek ma este mindazok, a kik Pósa Lajosnak barátai és tisztelői, hogy neve napjának előestéjén a szeretet melegével üdvözöljék. Írók es művészek, vidéki notabilitások tisztes serege vette körül a Pósa-asztal elnökét. A vendégek között előkelő helyet foglalt el az az öt hordó ménes-gyoroki, hevesmegyei, komáromi es kunszentmártoni bor, a mellyel évről-évre adóznak a jó vidékiek. Az asztalfőn Pósa Lajos ült, körülötte foglaltak helyet: Eötvös Károly és Hentaller Lajos képviselők, Nikolics Döme dr. aradi és Kelemen Samu dr. szatmári ügyvéd, Kupa Árpád (Mezőtúr), Péterfi Sándor, Wolfner József Forgó István s Orosz Alajos tanár (Szatmár), Kassai Vidor és vagy hetven író és újságíró. A vacsorán a vendégek mulattatásáról bőven gondoskodtak. Első sorban erre a célra készült a Pósa-Asztal és Vidéke című alkalmi újság, amelyet kacagtató humorral Sipulusz szerkesztett. Énekben és zenében sem volt hiány. Első sorban Lányi Géza dal társulatát tapsolta a közönség. Az ének előadásban közreműködtek: Koltay Szeréna, Gerlaky Hermin, Csapó Olga es K. Kovács Andor, a Vígszínház színész iskolájának növendékei.
Később az úri zenekar játszott nagy tetszéssel. Szép Aladár karmester dirigálta a
kitűnő zenészeket: Zsinkó Pistát, Seregi Árpádot, Dinuy Józsefet, Szabó Lajost, Bereczky Imrét és Ferencet és Narcisz Gyulát. Vacsora közben zajos sikert ért el Orosz Alajos szatmári pap és Dingha Béla ügyvéd néhány dalával. A lakomán
természetesen számos tószt volt. Az elsőt Eötvös Károly mondta Pósa Lajosra, utána az ünnepelt szólalt föl s Kossuth Lajos emlékezetéről beszélt lelkesen. Rákosi Viktor a vidéki vendégekre mondott humoros köszöntőt, Kelemen Samu dr. nagy ékesszólással Pósa Lajost éltette. Felköszöntőt mondtak még: Kovács Dénes,
Péterfi Sándor, Nikolics Döme dr., Lipcsey Ádám, Wolfner József, Kupa Árpád, Forgó István és meg számosan. A vacsora végen Kassai Vidornak tapsolt a közönség, mert a nyugalomba vonult művész pompás mókákat adott elő. A társaság késő éjjelig mulatott együtt magyaros jókedvvel. A vidékről számos üdvözlő táviratot kapott Pósa Lajos.

BUDAPESTI HIRLAP, 1900. augusztus 25.

Azt pedig, hogy milyen nagy jelentősége volt a Pósa-asztalnak mi sem árulja el jobban, mint az a tény, hogy még jó pár évvel később is erről az asztaltársaságról és a Lajos napi eseményről írtak az újságok.
Lássunk néhány visszaemlékezést:

A Pósa-asztal okmánya

Egy huszonötéves emlék az Orientből

(Saját tudósítóinktól.) Most huszonöt éve, hogy a híres aradhegyaljai szőlők gazdái tanácskozásra gyűltek össze és komoly határozatot hoztak, amelyet kötelező erejű okiratba foglaltak és aláírásukkal is megerősítették. Szólt pedig a határozat arról, hogy Pósa Lajosnak minden Lajos napjára egy hordó hegyaljai bort küldenek az aláírók sorrend szerint. Az ötlet Nikolics Döme ügyvédé és szőlőbirtokosé volt, Pósa és Dankó Pista bohém barátjáé, aki az első hordó bort, maga hozta fel deputációval Budapestre, a nevezetes Pósa-asztalhoz.
S hogy az ünnepség teljesebb legyen, a szőlősgazdák határozatát díszes formában lerajzoltatták. Nagyszerűen sikerült az okirat, amelynek négy sarkába. Vass Emil fiatal művész, aki azóta Kolozsváron gépészmérnök-tanár lett, lefestett négy hegyaljai tájképet, négy festői kolnával, amint azon a vidéken a szőlők kis villáit nevezik.
A színes, szép okiratot berámázva kifüggesztették a Pósa-asztal fölé, amely az Orient-szállóban székelt. A Pósa-asztal lassan szétoszlott, Pósa Lajos is meghalt és az okmány még éveiken át ott lógott a falon a régi víg napok emlékeképpen.
Most huszonöt éve, hogy Ménes, Magyarád, Gyorok, Kuvín, Világos, Pankota, Mária-Radna szőlősgazdái határozatukat meghozták, amit e sorok írója azért tud olyan pontosan, mert ő rajzolta szép, nyomtatott betűkkel napokon át a gyoroki Vass-kolnában az okmány hosszú, szózatos szövését. A jubiláris dátum egyszerre felidézte a ma már múzeumi érdekességű okirat emlékét. Milyen jó is volna még egyszer — éppen ma — meglátni . . . Az Orient-szálló megvan még. A hajdani étterem és a kávéház, amelyet az utóbbi esztendők során szinte érthetetlenül elkerültek az emberek, most át van alakítva, új dísz, új festés, a kommün óta már másodszor új tulajdonos. Vájjon mi van a régi írással? A fal csupa tükör, a színes hegyaljai kolnák azonban nem mosolyognak sehol. Sem a szálló tulajdonosa, sem az Általános Fogyasztási, amely egyelőre három emeletet bérel, sem a vendéglős nem tud róla.
Kár érte. Kedves, szép emlék volt. Meleg, magyar dokumentum arról, ha egy poétát szeretnek.

PESTI NAPLÓ, 1920. május 4.

Visszakísértő régi Lajos-napra

Kedves meghívóval invitál a Pósa-Asztal Lajos-napjára. Az előestén, csütörtökön üli meg a Metropol különtermében, ahol feltámadása óta összejöveteleit tartja. A meghívónak külön érdekessége, hogy Barabás Béla dr. Aradról küldött verse van rányomva. A hajdani forróvérű 48-as képviselő a Pósa-Asztal legidősebb tagja és -amint az aláírásban megjegyzi – legfiatalabb költője. Verse inkább az ifjú erőket mutogatja:

Hej be régen szólt a nóta
De sok könnyünk folyt azóta:
„Kossuth Lajos azt izente:
Elfogyott a regimentje …”

Eltűntek rég a honvédek,
Hős vitézek, ifjak, vének,
Nevük ragyog márványkőbe,
Napsugárba, bús felhőbe!

Ott van a mi Kossuth apánk,
-    De itt várja édes hazánk, -
Üzenetét írja, várja,
Pósa Lajos, - a káplárja.

Még az ifjabb tagok sorába tartozott Barabás Béla, amikor ezek a Lajos-napok a Pósa-Asztal körében nevezetes irodalmi események voltak. Akkor persze még Pósa Lajos ült az asztalfőn és Rákosi Viktortól kezdve körülötte az akkori irodalmi élet neves tagjai s nem maradt el a társaságból Dankó Pista sem, Pósa barátja és sok-sok szép dalának megzenésítője.
A híres Lajos-napok tartozéka volt az a hordó vörösbor, amelyet az aradhegyaljai szőlősgazdák küldtek évről-évre ebből az alkalomból Pósa Lajosnak. Egy irodalombarát aradi fiskális, Nikolics Döme dr., aki maga is írogatott szervezte meg ezt a borküldési akciót. Az aradhegyaljai szőlősgazdák valóságos vérszerződést kötöttek, hogy a bort minden Lajos-napjára pontosan elszállítják. Megállapították, hogy minden esztendőben kire jut a sor a borküldésben. Ménes, Magyarád, Gyorok, Kuvin, Pankota, Mária-radna szőlősdombjainak leve került felváltva a hordóba a szigorúan aláírt kötelezvény alapján. Ez a kötelezvény a régi diplomákra emlékeztető díszes okirat volt, amelyet az egyik szőlőbirtokos, Vass Mátyás fia, Vass Emil, aki azóta neves mérnök tanár lett Kolozsvárott, festett meg a hatalmas okirat sarkába pingálva egy nevezetes hegyaljai „kolnát”, ahogyan a szőlőkben levő, présházul is szolgáló villákat azon a vidéken nevezték. Andrényi Károly, az ismert nevű szőlőbirtokos és Nikolics Döme maga jártak elől jó példával a borküldemények pontos szállításában.
A lelkes Nikolics Döme maga is felrándult ilyenkor Budapestre a Pósa-Asztal ünnepségére. Pósán kívül nagy barátja és alkalomadtán mecénása volt ez a Nikolics Dankó Pistának, a hírneves „nótafának”, akivel együtt Leányrablás címmel népszínművet is írt. Az aradi színházban adták elő a darabot, amely teli volt tűzdelve a legszebb Dankó-nótákkal. A Pósa-Asztal azután szétoszlott; a hegyaljai okirat, amely sokáig függött felette a falon, elkallódott és Nikolics Döme is elköltözött Pósa Lajos és Dankó Pista után egy jobb hazába. A földi életet valahogyan elunta a jómódú, irodalombarát fiskális s önkezével vetett véget életének.
A véletlenek érdekes játéka, hogy most, amikor a Pósa-Asztal ismét feltámadt, előkerült valahonnan Nikolics Döme „Leányrablás” - ának a kézirata. Egy lelkes úr, aki Aradról származott el Budapestre, hozta el a Budapesti Hírlap szerkesztőségébe azzal a gondolattal, hogy ezt a népszínművet talán még föl lehetne eleveníteni. Ha másért nem, a sok szép Dankó-nótáért. A fölelevenítésnek legalkalmasabb formája a rádió lenne és akkor a trianoni határon innen és túl lévő magyarok, azok is, akik Aradról ideszakadtak és azok is, akik az aradi hegyalján lesik naponta a pesti rádió magyar muzsikáját, együtt hallgathatnák azokat a melódiákat, amelyekkel valaha – kedves, szép időkben – úgy tele volt az ország. Jól kisírhatnánk magunkat ezen a rádió-órán.

l.z.
BUDAPESTI HIRLAP, 1933. augusztus 24.

S a vidám történeteket Lőrinczy György kevésbé vidám kérdésével zárhatjuk:

„Hová lett az irigyelt hordó? Hová lettek a Lajos-napok? Maga a Kossuth-kultusz? Maga a szabadság gondolata, sőt szava is?”

***


A novemberi történet Pósa bácsi 2017-es falinaptárához

Budapest

Budapest Magyarország fővárosa, egyben legnagyobb és legnépesebb városa, az Európai Unió kilencedik legnépesebb városa. Budapest az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja.
Az 1867-es kiegyezést követően Bécs mellett az Osztrák–Magyar Monarchia fővárosa volt. 1873-ban egyesítették Budát, Pestet és Óbudát, ekkor jött létre Budapest. Ebben az időben épültek a város leghíresebb épületei, és ekkor nőtte ki magát világvárossá.
1906 előtt a Kerepesi út (42.) és az Akácfa utca (2.) sarkán épült fel az a ház, amelyben akkor az Orient szálloda, étterem és kávéház működött. Nevezetessége a sakk-asztal és a Pósa-asztal volt. Mellette a Párisi Nagyáruház.
A földszintjén később a New York néven egy nagyáruház működött. Egy kicsit később (az 1920-as években) a Rákóczi út és az Akácfa utca sarkán a Törekvés Takarékpénztár székházává lett. Ennek a helyén nyílt meg az EMKE irodaház.
Az asztaltársaság a televízió-, s részben a rádió mentes időkben a szórakozás,
az italozás, a vetélkedés, az eszmecsere szinte egyetlen lehetősége; viccek, anekdoták, visszaemlékezések elmondásának, aktuális hazai es külföldi események megvitatásának legszelesebb körű fóruma.
Az asztaltársaságok között volt komor es tréfás, hivalkodó vagy szerény névűek, névtelenek. Kávéháziak, vendéglőiek es korcsmaiak. Irodalmi, művészeti, politikai és jótékony asztaltársaságok; kisiparosoké, kispolgároké, vegyes összetételűeké. Országos hírű személyiségek körül tömörültek, névtelenekből is összeálltak.

Voltak köztük országos, történelmi jelentőségűek:

Petőfi közvélemény asztala a Pilvaxban, Deák asztala az Angol királynő szállodában, Eötvös Károlyé az Abbázia kávéházban, Mikszáthé az István főherceg szálloda Mikszáth szobájában; Pósa Lajos asztala az Orientben. A HÉT kerekasztalát —
Kiss József neve fémjelezte — hol a Fillingerben, hol a Koronában, majd a Centralban, a Múzeum kávéházban, a New Yorkban ülték körül.

Elsorolni sem lehet az egykor megszámlálhatatlan fővárosi asztaltársaságot, s ezenkívül voltak, amelyek városi és községi körökben voltak nevezetesek. Ezeknek a működése nem volt látványos, megszűnésüket nem tartotta senki nyilván.

A Budapesti Hírlap 1920. augusztus 26. számában ekképpen ír a Pósa-asztal relikviáiról:

Az országos hírű Pósa-asztal nemcsak írók jókedvű társasága volt. hanem az irodalom fejlődésére is jótékonyan hatott. Az Orient-szálló nagy éttermének Pósa-szöglete, mint látványosság is festői volt. A fal meg volt rakva kulacsokkal, rózsás, tulipántos tányérokkal, a magyar iparművészet remekeivel. Poharaira az írók, művészek neve volt rávésve. Ilyen is volt száz darab. Volt aztán művészileg kifaragott, kisebb-nagyobb hordója tartó bakkal egyutt. A ménes-gyoroki szőlősgazdák remekbe készült bor adományozó okirata is ott pompázott a falon. De irodalmi ereklye Blaháné ezüst serlege, az album, a mely Magyarország neves íróinak, művészeinek soraival és karikatúrájával volt tele. Feszty Árpád olajba festett arcképe szinten művészi értek.

A Budapesti Hírlap 1896. február 29-én a Pósa-Asztaltársaság egyik nevezetes összejöveteléről a következőképpen számol be.

Blaháné a Pósa asztalnál.
Budapest, febr. 28.

A főváros bohém világa a Pósa asztalnál találkozik esténken. Ma este a legmagyarabb színésznő, Blaháné is ott vacsorázott a Pósa-asztalnál, az Orient-szálló éttermében. A ritka látogatás alkalmából a Pósa asztaltársaság tagjai szokatlanul nagy számmal gyűltek össze. Foltin, az Orient szálló vendéglőse gondoskodott arról, hogy a nagy társaság asztalán semmi jóban se legyen hiányosság. A társaságban voltak vagy százán, írók, festők, újságírók, színészek, a kik összegyűltek, hogy bemutassák hódolatukat a nagy művésznőnek, es együtt töltsenek egy jó estét az ő társaságában.
Küldöttség kísérte a társaságba Blahánét és bájos leányát, Sárikát. Sok virággal és zajos éljenzéssel fogadták s egész este oly ünneplés tárgya a művésznő, a minőt éppen csak ilyen cigány társaság produkálhat. Komoly, mély értelemű szó vidám, pajkos tréfával vegyült: hol víg kacagása hallatszott, majd könnye fakadt az ünnepelt művésznőnek.
A felköszöntők sorát Pósa Lajos kezdte — verssel, melyet egész terjedelmében itt közlünk.

Blahánénak.

Ha nevedet hallom, dal cseng a fülembe:
Nem anyától lettel!
Áldja meg az Isten azt a rózsabokrot,
A hol te termettél
Virágos bölcsődet fülemile ringatta
Édes altatóval,
Ebredő nap csókján a pacsirta keltett
Szép pacsirtaszóval.
Tőlük tanultad el sorba valamennyi
Aranyos nótádat! . ,
Áldja meg az Isten a pacsirtaszádat,
Fülemileszádat!

Mikor kirepültél a rózsabokorból
Zengve, csicseregve:
Tündér tavasz kisért mosolyó varázzsal
Berekről berekre.
Tele lett daloddal erdő, mező, liget,
Délibábos róna . . .
A pásztortűz mellett meg a tilinkó is
Szebben szól azóta.
Meg a dalos költő dalos kedvének is
Röpkébb szárnya támadt . . .
Áldja meg az isten a pacsirtaszádat,
Fülemileszádat!

Nagy világba hívó, csalogató szóra
Soha sem hallgattál;
Drágább volt előtted a hazai berek
Csillogó aranynál.
Bedaloltad lelked kunyhók és paloták
Viszhangos lelkébe,
Szőke Duna partján zagyva nyelvű népnek
Szíve közepébe.
Szíve dobogását ringató zenével
Hozzánk muzsikáltad . . .
Áldja meg az Isten a pacsirtaszádat,
Fülemileszádat!

Nem lesz több Blahánénk! Iramló időkben
Századok múlhatnak . . .
Hej, pedig a dal, mint betegnek a balzsam,
Úgy kell a magyarnak!
Sírni kell minekünk tenger bánatunkban,
Zokogó nótákon;
Vigadni a frissen, hogy könnyünk esője
Néha meg-megálljon.
Mért is száll el dalod? Mért nem cseng örökké?
Mért is nem adhatja tovább minden század?
Áldja meg az Isten a pacsirta szádat,
Fülemileszádat!

Blaháné könnyes szemmel hallgatta végig a verset, aztán szelíd bánattal kifakadt:

— Hat ezért jöttem én ide, hogy megríkassanak?

Vidám jelenet váltotta föl a vers komoly hangját. A társaság bemutatta, minő vizsgálattal szokta felvenni az ő tagjait. Az önkéntes jelölt Bálint Dezső volt, cenzora Sipulusz. Idejegyzünk néhány kérdést és feleletet.

Cenzor: Milyen korban jött Blaháné a világra?
Jelölt: Bokorban.
Cenzor: Milyen bokorban?
Jelölt: Rózsabokorban.
Cenzor: Milyen Rika kedvesebb Márkus József darabjánál?
Jelölt: Sárika.
Cenzor: Miféle pénznek van szép felesége?
Jelölt: A tallérnak.
Cenzor: Milyen tallérnak?
Jelölt: Hentallérnak.
Cenzor: Ki az egyetlen ember közülünk, a ki kendőzi magát?
Jelölt: Abonyi Lajos.
Cenzor: S mivel kendőzi magát?
Jelölt: A betyárral.

És igy tovább, ezer ilyen bolond kérdés és felelet, melyen igen jóízűen nevetett az egész társaság, Blahánéval az élen.
Evva Lajos Blahánét köszöntötte fel, Márkus József Blaha Sárikát, elárulva, hogy Blaháné lánya ősszel a népszínházban fellép. Lőrinczy György Rákosi Jenőt éltette, a ki ismét csak Blahánéra fordította a szót.
Sok nagy szerepen — mondotta Rákosi Jenő — győzedelmeskedett fényesen Blaháné, de most olyan szerepre vállalkozott, a mely nem való neki, a melyet roszul is fog eljátszani: búcsúzását a színpadtól, ő nem búcsúzhatik, neki lehetetlen búcsúznia, hiába is bucsúznék. Mi mindnyájan el fogunk búcsúzni, generációk fognak eltűnni, csak Blaháné marad meg mindörökké, csak ő nem fog eltűnni soha.
Volt aztán felköszöntő Hentallerné-Pauli Mariskára, Verőné-Margó Cecíliára, Abonyi Lajosra, de ismételten újra csak Blaháné neve hangzott a felköszöntők hosszú során. Abonyi Lajos, Tuba János köszöntötték föl nagy lelkesedés közben.
A kolozsvári Ellenzék, a Pécsi Figyelő, a Debrecen es a Győri Hírlap Blahánét üdvözlő telegramot küldöttek, melyeket nagy éljenzés közt olvastak föl.
Azzal búcsúztunk el úgy éjfél tájban, hogy még nagyon sokszor és sokáig fogjuk ünnepelni Blahánét, ha mindjárt búcsúzás címén is.

Krúdy Gyula írásából pedig az asztaltársaság megszűnése utáni időkbe tekinthetünk be:

KRÚDY GYULA
RÉGI PESTI HISTÓRIÁK
Színes írások

IRODALMI KALENDÁRIUM (Részlet)

A Pósa-asztalnál szerepeltek utoljára a magyar írók a nemzeti népszerűség felpántlikázott boroshordói mellett. Lajos napján - Kossuth és Pósa névnapján - vidéki küldöttségek érkeztek az Orientbe, akik szalonkabátban várták a történelmi vacsora kezdetét. Másnap az újságok hasábokon számoltak be Sipulusz élceiről, Kovács Dénes pohárköszöntőiről, az arad-ménesi és a szegedi deputáció kalandjairól. A Pasa-asztal kispörköltös, túróscsuszás hangulatán át boldognak látszott a magyar író élete. A költőnek nincs egyéb tennivalója, mint versét elzengeni a hazáról és a nőről; többi idejét az Orientben töltheti.
Pósa Lajos időközben megnősült. Mind kevesebb időt szentelhetett az aszaltársasági kötelességeknek.
Később betegsége akadályozta a gyakori megjelenésben. Oly bánatosan szopogatta
kevéske borát, mint az elborult Vörösmarty a Csigában hajdanában. A Lajos-napok alig vonzottak már lelkes irodalmi szállítókat, senki se nyomtatta a névjegyére, hogy a Pósa-asztal tagja. Dankó Pista elment, miután aranyórát szerzett dalaival. Pósa ágynak dőlt. Kettecskén, hármacskán búslakodtunk a régi röppentyűsök, túláradó kedvű, harsogó hangú asztaltársasági tagok maradékai, már a hűséges Lányi, a népszínházi cimbalmos is vidékre költözött.
Végül csak egyetlen ember látogatta a Pósa-asztalt, amely ünnepélyesen terpeszkedett az Orient sarkában, nemzeti színű szalagok, koszorúk, üdvözletek, tréfás díszpolgári oklevelek alatt. Egyetlen tag jelent meg esténkint, akit áhítatos szemmel nézhetett a bevetődő vidéki, aki a Pósa-asztal nagyságát és múltját képviselte, mint egykor Helfy Ignác Kossuthét. Egy pesti tűzoltótiszt volt az utolsó Pósa-asztal látogató, akit egyszer vendégként idevezettek. Esténkint komolyan és ünnepélyesen szívta virzsíniáját. Házőrző kuvasz morgásával űzte el az asztaltól a
gyanútlan vidékit, aki egyéb hely hiányában az asztalhoz akart telepedni. Várta vissza Pósát és táborát. Számon tartotta az emlékeket, az asztaltársasági szokásokat; a borbüntetéseket önmagára kirótta, és megitta. Egymagában megtartotta a különböző névnapokat. Dupla porciót evett és ivott, ha valamely jeles régi asztaltársasági tag nevéhez érkezett a kalendáriumban.
Elborongott a szépasszonyokon, népszínházi Blahánén, akik egykor a Pósa-asztal vendégei voltak, akiket versben ünnepeltek, akikbe mindnyájan szerelmesek voltak. Vigyázott az írók asztalára.
Míg egy este híre jött, hogy Pósa Lajos meghalt. A lelkes tűzoltó e naptól fogva nem lépett be az Orientbe, hogy vigyázzon a szent asztalra. Új asztaltársaság után nézett. - Azóta nincs asztaluk az íróknak.

***

A decemberi történet Pósa bácsi 2017-es falinaptárához

Felsőzúgó

Utolsó állomásunk két felvidéki fürdővárost és a hozzájuk kötődő történeteket mutatja be.

Az egyik fürdőváros Felsőzúgó.
Felsőzúgó (1899-ig Felső-Rusbach, szlovákul Vyšné Ružbachy, németül Oberrauschenbach) község Szlovákiában az Eperjesi kerület Ólublói járásában.
A falu a 14. században keletkezett Alsózúgó területén a soltészjog alapján. 1595-ben épült ki a falu első fürdője medencékkel, épületekkel, étteremmel.
A falu mellett, 623 m tengerszint feletti magasságban fekszik Ruzsbachfürdő, népszerű klimatikus gyógyhely 20-25 °C-os alkalikus meszes-vasas-szénsavas gyógyforrásokkal. A fürdő különlegessége a Kráter nevű travertínó tavacska, 20 m átmérővel és 3 m mélységgel. Ez egyben Szlovákia legnagyobb travertínó tava is. A fürdőben ideg- és lelkibajokat valamint foglalkozás okozta betegségeket gyógyítanak. Felsőzúgó egyben keresett nyári üdülőhely is.

A másik fürdő Feketehegy.
Merény (1887-ig Vagendrüssel, szlovákul: Nálepkovo, korábban Vondrišel, németül: Wagendrissel) község Szlovákiában a Kassai kerület Gölnicbányai járásában. Iglótól 19 km-re délkeletre a Gölnic bal partján fekszik. 1847-ben Kornidesz Lajos a falu határában megalapította Feketehegy-fürdőt, mely az akkori Magyarország első klimatikus sósvízű fürdője és hidegvízgyógyintézete volt.

Tompa Mihály élete alkonyán itt, a szepességi Feketehegy-fürdőn keresett gyógyulást. Emlékének már halála évében, 1868-ban emlékkövet állítottak a fürdővendégek. Ugyanitt, a költő kedvelt pihenőhelyén emelték Tompa Mihály első köztéri szobrát, Faragó József szobrászművész alkotását 1888-ban. (A szobornak Trianon után nyoma veszett, csupán korabeli beszámolók, a gránit talapzat és a kovácsoltvas kerítés maradt hátra az utókornak.)
A századfordulón Dankó Pista a kor legendás prímása volt. Életében mintegy 400 népies műdalt írt. Halálhíre nemzeti gyászt indított el. Azonnal halála után mozgalom indult, hogy a híres nótaköltő alakját szobor formájában örökítsék meg az utókornak. Pósa Lajos, Dankó Pista hű barátja állt az országossá terebélyesedett mozgalom élére.
A következő laphíradások Pósa Lajos Feketehegy fürdőben tett aktivitását mutatják be Dankó Pista szobrának ügyében. A Pesti Napló 1904. augusztus 17-én a következőket írja:

— (Dankó Pista emléke.) Feketehegy fürdőről írják lapunknak, hogy ott a Dankó Pista szoboralap javára Pósa Lajos és neje Mesemondás-előadást rendeztek. Az előadás kapcsán szép ünneplésben részesítették Pósa Lajost és nejét. A szoboralap javára 160 korona gyűlt össze.

A Budapesti Hírlap ugyanezen a napon a következőket közli:

(Mesemondás Dankó szobra javára.) Feketehegy fürdőhelyen szép ünnep folyt le augusztus 13-án. A fürdő közönségének kérelmére Pósa Lajos, az ott időző költő fölolvasta legszebb meséit. Az előadás, melynek tiszta jövedelme Dankó Pista szobrára volt szánva, valóságos ünneppé vált. A társalgó-terem megtelt közönséggel, ünnepi ruhába öltözött gyermekek koszorút nyújtottak át Pósának, akit Lomniczy Vilmos, a tulajdonosnő kis fia kedvesen üdvözölt, majd a gyermeksereg szép dalt énekelt. Pósa Lajos előbb Dankó Pista zeneköltőről mondott meleg emlékezést, aztán rendkívüli hatással, mind a felnőtteket, mind a gyermekeket elragadva adta elő pompás meséit. Pósa Lajosné, a költő felesége szintén nagy tetszést aratott szép meséinek kitűnő előadásával. A Dankó-szoborra szép összeg gyűlt össze. Este a fürdőigazgatóság lampionos-kivilágítást rendezett, majd a Tompa Mihály szobránál kigyúlt a görögtűz és a gyermeksereg elénekelte újra a Pósát üdvözlő éneket, mire a vendégek százai zúgták az éljent.

A Budapesti Hírlap 1904. augusztus 28-án már teljes pontossággal közli a szobor anyagi támogatóinak névsorát:

(Szobrot Dankó Pistának!) Pósa Lajos és felesége mese mondása a feketehegyi fürdőben, mint mar megírtuk, nagysikerű volt nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is. Jelentős összeggel gyarapította a Dankó Pista szobrának alapját. Újabban a következő adakozás érkezett lapunkhoz:

A feketehegyi fürdő közönség 181korona 30 fillér, Baumgartner Dezső tanárjelölt, Dévaványa 6 korona. Wilheim József gyűjtése, Tata: Neumann Jákó dr., Kisbér 40 fillér, Márkus Zsigmond, Kisbér 1 korona, Kádár Győző, Komárom 40 fillér, Beregi
Náthán, Moór 40 fillér, Reszler Jakab, Moór 40 fillér, Bródy Béla, Nagy-Megyer 40 fillér, Ondódi Miksa, Moór 40 fillér, Róna Manó, Kisbér 40 fillér, Szántó József, Varos-Hidvég 40 fillér, Haslinger Jenő, Kisbér 40 fillér, Székely Artúr, Kisbér 40 fillér, Olvashatatlan 40 fillér, Waizner Jenő, Kisbér 40 fillér, Lőwinger Károly 40 fillér, Kohn Lipót 40 fillér, Ujlaki Manó 40 fillér, Olvashatatlan 40 fillér, Ludassy Zsigmond 40 fillér, Puha Lajos 40 fillér, Olvashatatlan 40 fillér, Turcsányi Géza 1 kor., Schvobach Mihály 50 fillér, Hefft Kálmán 50 fillér, Zelenka Mihály 40 fillér, Király Károly 40 fillér, Török István 40 fillér, Olvashatatlan 1 korona, Névtelen 1 korona, Weiser 40 fillér, Névtelen 40 fillér. Névtelen 40 fillér; összesen: 15 korona. — Barta Lajos gyűjtése, Komárom: N. N., Komárom 40 fillér, K. S., Komárom 40 fillér, N. O. Komárom 40 fillér, Brüll Manóné, Komárom 40 fillér, Fektor Erzsike Komárom 40 fillér, Barta Lajos, Komárom 40 fillér; összesen: 2 korona 40 fillér. Hefler Konrád plébános, Lelesz 5 korona.
Dankó nótáiért lelkesülő társaság, Répás: Bocskor Béla 1 korona, Szende János 1 korona, Szentpály Sándor 1 korona, Málnásy Kristóf 1 korona, Schiessel Pista 1 korona; összesen 5 korona. Mai gyűjtésünk: 214 korona 70 fillér. Hozzáadva a július 10-én kimutatott 7585 korona 96 fillért. Gyűjtésünk a mai napig: 7800 korona 66 fillér. Tehát a mi gyűjtésünk, a Belvárosi Takarékpénztárhoz közvetlenül érkezett 709 korona 44 fillérrel együtt: 8510 korona 10 fillér.

Láthatjuk tehát, hogy Pósa Lajos feketehegyi üdülésén nemcsak a pihenésnek szentelte napjait, hanem a munkának is, annak érdekében, hogy a megálmodott Dankó szobor létrejöhessen. A munkának pedig eredménye lett. A szobor, melyet Margó Ede szobrászművész formált meg, elkészült s 1912. október 20-án fel is állították Szegeden a Stefánia parkban, Erzsébet királyné szobrától nem messze.

A Feketehegyi fürdőn töltött kiruccanásunk után térjünk vissza Felsőzúgóra.

Felsőzúgó olyan eseményről szerezhetünk tudomást, amelyben a fürdő közönség egy falu megsegítésére siet. A különbség az, hogy ebben az esetben nem szoboravatás történik, hanem egy község újjáépítése, megsegítése a cél, illetve Pósa Lajos ebben a történetben nem a segítő, hanem az egyik szenvedő alany.

1908. július 13-án tűz ütött ki Nemesradnóton. A szeles idő, valamint az a tény, hogy a lakosság nagy része a rimaszombati országos vásáron volt okozta azt a tragédiát, amelyben mintegy 50 lakóház és melléképületei estek a tűz martalékává. Az esetnek egy halálos áldozata is volt. A tűzben porrá égett Pósa Lajos szülőháza is.
Az ország nem maradt tétlen. Különböző felhívások jelentek meg a község, illetve a tűzkárosultak megsegítésére.

A következő két hír a Felsőzúgói támogatásról közöl tudósítást:
A Pesti Hírlap 1908. augusztus 4-én ezt írja:

(Művészest Felsőzúgón) Tudósítónk írja, hogy a szép fekvésű szepesi fürdőhelyen, Felsőzúgón, vasárnap sikerült művészestét rendeztek egy magyar író: Pósa Lajos leégett szülőfalujának felsegítésére. A műsor kiemelkedő számai: dr Matsik Szilárdné éneke, Winkler Márta zongoraművésznő játéka és Havas István író felolvasása. Közreműködtek még: Széchy Sárika, Herczegh Nusika és Márta, Herczegh Bertalanné és Reichl Mariska úrhölgyek. Herczegh Bertalan, Szenczy Gábor, Báthory Andor, Riesz Zoltán és Propper Lajos. A tiszta jövedelmet a nemesradnóti tűzkárosultaknak
fogják elküldeni.


A Gömör-Kishont Vármegyei közlöny 1908. augusztus 16-i számában egy megható rendezvényről számol be.


Hangverseny a nemesradnóti tűzkárosultak javára

Lélelekemelő s minden tekintetben fényesen sikerült hangversenyt rendezett Szepesfelsőzugó (Ruschbach) fürdőközönsége a nemesradnóti tűzkárosultak javára. E hangversenyt nem a részvét hozta össze, nem is a jótékonység gyakorlásának puszta ténye, hanem az a tántoríthatatlan szeretet, mellyel minden magyar viseltetik koszorus költőnk, a gyermekek kedvencze, Pósa Lajos iránt. Mert Pósa Lajos s az ő kis faluja elválhatatlanok. Örömben, búban osztozkodnak, egymás bánatát közösen hordozzák. A ki Pósa Lajost szereti, szereti Nemesradnótot is, hol a legjobb, a leghálásabb gyermek bölcsője ringott, s melynek sirkertjében a legnemesebb anyai sziv porladt.  A legutóbbi tűzvész nem kimélte meg Pósa bácsi csendes hajlékát sem s mint maga mondja: „Hajléktalan lettem én is
Őseimnek szent helyén …
Három égett vén akáczfa
Meredez rám feketén.”
A fájdalmas hang elhatott a Magas Tátra bérczei alatt fekvő kies fürdőhelyre, hol Báthory Andor késmárki lyc. tanár és földink lelkes kezdeményezésére a fürdőközönség osztatlan részvételével megható s kedves hangversenyt rögtönzött az elhamvadt Tusculánum fölsegélyezésére. Valóban megható s kegyeletes ünnepély volt ez, mert még a kisded gyermeksereg is a legnagyobb készséggel s szeretettel hozta össze filléreit, a mikor a kedves Pósa bácsi falucskájának veszedelméről értesült. A hangversenyen közreműködtek: Herczegh Mártuska, Széchy Sárika, Reichel Mariska és Bátjory Andor szavalattal, Herczegh Nusika, Nagyváradi Winkler Márta, dr. Macsik Szilárdné, Herczegh Bertalanné, Szenczy Gábor, Herczegh Bertalan, Propper Sándor és Reisz Zoltán zene- és énekszámokkal, valamint Havas István felolvasással. A  fényesen sikerült hangversenyt egy kedves élőkép zárt be, melyben virágfüzérek közt a fürdő egész gyerekmekserege részt vett s mindegyik az „Az én ujságom”-at tartotta kezében, miközben egy kis lányka Pósa Lajos „Romok közt” cz. költeményét szavalta. A gondos rendezés özv. Rózsay Emilné, Báthory Andor és Havas István fáradozását dicséri. Vajha filléreinkkel enyhithetnők a tűzkárosultak fájdalmát s inságát, őszinte szeretetünkkel koszorús költőnk bánatát! Vajha példánk követőkre talalána s akkor Nemesradnót szebb lesz, mint volt! Akkor ujra virágzik az elpusztult virágos kert s benne a rozmaring, a tulipán s a rózsa, s vissza tár a csűr és az eresz elűzött lakója. Mi Szepességen lakó gömöriek azon kérelemmel küldjük esdő szavunkat: „Adjatok, adjatok, a mit Isten adott”!

 


Összeállította: Pósa Dénes

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

Pósa Lajos:

Balatoni nóták


I.
 
Nyisd ki, anyám, a virágos ablakot.
Jön a babáin, látom már a csónakot.
Fölveszem a legszebb ruhát magamra,
Egy rózsát is oda tűzök hajamba.
 
Hallom is már a furulya szólását,
 Eldalolom én is az ő nótáját.
 Lobogj, kendőm, selyemkendőm, feléje...
 Édes anyám, kiszaladok eléje.
 
 
II.
 
Elragadta galambomat
A Balaton tőlem,
Éjjel-nappal siratgatom,
Jaj, mi lesz belőlem!
Kérdezgetem a habokat:
Merre fekszik, hol van?
Egy se tudja, csak azt mondja:
Itt a Balatonban!
 
Játszik a szél a Balaton
Homokos partjával,
Köröskörül beültetem
Szomorú-fűzfával.
Köröskörül ráhajlik mind,
Ráborul a tóra,
Mintha, mintha valamennyi
Egy-egy fejfa volna!
 
 
III.
 
Zúg a szélvész, háborog a Balaton,
Hányja-veti szívemet a fájdalom.
Addig-addig hányja-veti, megszakad,
De tudom, hogy hűbb szeretőd nem akad.
 
Keservemet elkiáltom Tihanynak,
Adja tovább százszor is a viharnak.
Százszorosan hangoztassa bánatom,
Zúgja vissza a háborgó Balaton.
 
Csalfa kis lány, látod-e, hogy villámlik!
Az ég boltján az én lelkem cikázik.
Áthasítja könytakaró felhőjét,
Bánatomnak nagy fekete kendőjét.
 
Csattogj, csattogj, haragos ég villáma!
Tornyosodjál Balatonnak hulláma!
 Csapj az égig, a hajókat törd össze!
 Temesd el azt a csalfa lányt örökre!
 
 
IV.
 
Van - e még hely, halászlegény,
Csónakodon?
Vígy át engem a mosolygó
Balatonon.

— Egy csókodért elviszlek a
Közepéig,
Két csókodért, a hol olyan
Szépen kéklik.

Háromért meg kiemellek,
Szőke kis lány, a partjára,
Tíz csókodért hazaviszlek
Édes anyám kis házába.
 
 
V.
 
Siófokra megy a hajó,
Az én rózsám oda való.
Vidd el, hajó, levelemet,
Levelemben a szívemet,
Szívemben a szerelmemet.
 
Eredj, hajó, visszavárlak,
Válaszával a rózsámnak.
Siess majd a levelével.
Levelében a szívével,
Szívében a szerelmével.
 

***

Hullámzó Balaton

Ki gondolta volna, hogy a magyar tenger valamikor majd annyi nótára hullámzik, mint amennyit költöttek róla. Pósa se maradt le a versenyről.
Van-e még hely halászlegény csolnakodon? Vagy pedig: Nyisd ki, babám, a virágos ablakot. Azután még: Siófokra megy a hajó. Zúg a szélvész, háborog a Balaton. Elragadta galambomat a Balaton tőlem – írta egymás után a Balatonról szóló dalokat.
Herczeg Ferenc, amikor megpillantotta Pósa íróasztalán ezeket a verseket, azt mondta: Kár ez Lajoskám, az Én Ujságomnak. Add ezeket az én képeslapomnak, az Új Időknek. Mind megjelentetem. Rendezünk belőle egy nagy versengést és meglátjuk: ki zenésíti meg leggyönyörűbben négy húrra vagy csontbillenytűre. A lap is jól jár. Te is. A kiadó is. A művész is. Sőt még a Balaton is. A kiadó 300 koronányi pályadíjat vállal. Bírálók: Bársony Pista, Erkel Gyula, Feszty Árpád, Gárdonyi Géza, Káldy Gyula.
A felhívásra 305 szerző jelentkezett a pályázaton. A bírálók nem nagyon szivarozhattak a döntés meghatározásánál. Gárdonyi játszotta el elsőnek a nótákat. A sok selejtes között az értelmetlen szerencsepróbálgatásokon át, az ellopott operarészletekig és megsoványított népdaloktól a meghizlalt futamrészletekig akadt mindenfélés. De került mégis 168 olyan, amiből válogatni lehetett. A szigorúbb rostálás után maradt 24. De ezután főtt a fejük.
- Pósát is meg kell hívnunk! – jelentette Gárdonyi a bírálóbizottságnak. – Döntsön ő.
Pósa érezte, miért hívatják. Nem a zongorához futott először, hanem a kiadóhoz.
- Újabb díjat kérek az igazság érdekében, Pepikém.
- Osszátok meg a régit.
- Nem lehet. Még a közönség is azt mondaná: becsaptuk. Hát még a pályázók. Az valamennyi 300 koronáért verejtékezett.
Pepi benyúlt a kasszába.
Végül a 24 dalt lefogyasztotta Pósa 11-re. Ebből a legméltóbb a Szállj el dalom jeligés. A Zúg a szélvész verssel. Övé az első díj. A második a Lujza jeligéjű. Siófokra megy a hajó. Harmadik a Minden kezdet nehéz jeligés. Van-e még hely.
Előkerülnek a jeligés levelek.
Kinyitódnak.
Első: Dankó Pista.
- No, ez jól indul – mondja Pósa – cigánnyal és szerencsével.
A második: Lányi Géza.
- Ez is cigány, de már kevesebb szerencsével.
Harmadik: Ismeretlen tehetség. Pusztay Ilona. Debrecen.
Negyedik és tizenegyedik ismét Dankó.
Pósa örült:
- Ez a Dankó, ez a Dankó. Ismét valamennyi nótámat megzenésítette! Háromszáz koronáért. Meg a dicsőségért. Megérdemli mind a kettőt!

(Forrás: Gárdonyi József: A mesélő toll, 1941)


***

Az Új Idők pályázata

Pósa Lajos balatoni nótái kiválóan alkalmasak a megzenésítésre. Szinte ingerlik a zeneértőt, hogy pengő melódiákat keressen hozzájuk.
 
Hogy zenekedvelő olvasóinkat megajándékozhassuk egy-két fülbemászó balatoni nótával: pályázatot hirdetünk a versek megzenésítésére. A pályázat föltételei a következők:
 
1. Zenésítsék meg a nóták egyikét; hogy melyiket, azt a pályázók tetszésére bízzuk. Magyar és népies zenét kívánunk, fülbemászót, hogy könnyen terjedhessen a nép között is.
 
2. A zongorára és énekhangra (vagy cimbalomra és énekhangra) írott névtelen pályaművek ez évi április 15-ik napjáig, jeligés levél kíséretében az Uj Idők szerkesztőségébe küldendők.
 
3. A pályadíj 300 korona. A díjat föltétlenül kiadjuk a bírálók által legjobbnak talált nótának.
 
4. A bíráló bizottság tagjai: BÁRSONY István, ERKEL Gyula, FESZTY Árpád, GÁRDONYI Géza és KÁLDY Gyula urak.
 
A nyertes zenemű az Uj Idők tulajdona. A dicséretet nyert nótákat, kellő tiszteletdíj mellett, szintén megszerzi alap. A pályázat eredményéről május elején ad hírt az Uj Idők szerkesztősége.
 

A SZERKESZTŐ ÜZENETEI.
Az Uj Idők pályázata.


Pósa Lajos balatoni nótáira oly nagyszámú pályamű érkezett be, a mennyire nem számítottunk. A bíráló bizottságnak, hogy feladatát komolyan oldhassa meg, néhány hétre szüksége van. Hogy 305 dal körül kiválaszthassa a legszebbiket, hosszabb időt igényel. E körülményt a pályázók megnyugtatására említjük föl.
 
A nótapályázatunk.
 
Az Uj Idők nótapályázata, mint ez előre is gondolható volt, ugyan erős felpezsdülést idézett elő a nótatermő szívekben: a szövegíró Pósa Lajos az első hetekben ragyogó arccal vette mindig át a portástól a beérkezett hangjegyeket, de már az utolsó napokban, mikor nyaláb-számra érkeztek a t e l e i r t kótapapirosok: kétségbeesetten kiáltott föl:
 
— Mennyi lesz még! Ezer? Millió? Nem fogunk bírni ezzel az iszonyú tömeggel.
 
A bíráló bizottság tagjait is aggasztotta az a kérdés, hogy lelkiismeretesen  és igazságosan tud-e majd ennyi dal között különbséget tenni?
 
Május 17-én tartottuk az első ülésünket Káldy Gyula elnöklése alatt. A beérkezett 304 dalból (és ezek közt van egy műkedvelő jeligéjű, mely tévesen kimaradt  a lapunk korábbi számaiban közölt kimutatásból,) mindenekelőtt kiselejteztük  azokat, a melyeknek jeligés levelök vagy nyitottan érkezett be, vagy egyáltalán hiányzott, vagy a melyeknek már a külső alakja is mutatta, hogy gyerekes szerencsepróbák operarészletek, gyönge, nem népdal alakú kísérletek.
Részletes bírálat alá került ezek után 168 darab. Ezeket zongorán rendre eljátszottuk s a bizottság minden tagja följegyezte minden nótáról a maga véleményét. Ezeknek összeegyeztetése után a 168 dalból 24 olyan dal maradt, a melyeknek mindegyike érdemesnek mutatkozott arra, hogy a kitűzött pályadíjra versenyezzen.
Másnap, május 18-án erősen megforgattuk ezt a huszonnégy magyar nótát. Annyira megforgattuk, hogy az ülés végén mind a huszonnégyet tudtuk már könyv nélkül. Ezeket a dalokat még bővebb jegyzetekkel kisértük s a bizottság minden tagja a saját nézete szerint három osztályba sorozta azokat. A melyik dal egyiknél az első osztályba Került, a másiknál meg a harmadikba, azt újból megvizsgáltuk, megpróbálgattuk, hogy tisztán megállapíthassuk az értékét. így jutottunk aztán arra az eredményre, hogy a pályadíjat tizenegy szép dal érdemli meg.
No, ennyi pályadíjunk nem volt. Azt gondoltuk, hogy a munkának végére jutottunk, pedig csak most kezdődött a neheze.
 
Május 21-én tartottuk a harmadik ülésünket, hogy a legjobb nóták közül a legeslegjobbat kiválasszuk.
 
A 91-ik számú Minden kezdet nehéz jeligéjű dal a Van-e még hely halászlegény? szövegre már az első ülésen megragadta a bizottság figyelmét a műdalba finomodó üde és bájos dallamával, a szöveg szépségeivel együtt szárnyaló komoly szépségeivel. Hasonlóképen rögtönösen hatott egy rendkívül eleven és kedves, magyarvérú, víg nóta, a 74-ik számú, a melynek jeligéje Lujza, a szövege pedig Siófokra megy a hajó.
Azonban erős versenytársa támadt e kettőnek a 6-ik számú Szállj el dalom stb. jeligéjű dalban, a melynek a szerzőjét a Zúg a szélvész kezdetű szöveg ihlette meg. Ennek az erőteljes, magyaros, himnuszi komolyságú, mélységesen szép dallama kezdettől fogva magasan lebegett a többi dal között és mint az előbbi kettő, lelkesedést keltett a bizottságban.

A 130. sz. Nyisd ki anyám dal (Jelige: Csak egy fordulóra) szintén j ó magyaros, kellemesen hullámzó, könnyű lejtésű tökéletesen szép nóta.
 
A 139. és 140. sz. Balatoni nóták jeligéjű két dal egy szerzőtől származik és mind a kettő nem közönséges zeneköltői tehetségnek az alkotása. Különösen az Elragadta galambomat melódiája kapta meg hatalmas és valószínűleg maradandó becsű szépségével a bírálókat.
 
A 10. sz. azonegy szövegű dal (Jelige: Nagy koporsó a Balaton.) mint mély érzésű, változatokban gazdag melódia keltett általános tetszést közöttünk.
 
A 26-ik számú, Siófokra megy a hajó (Jelige: Argus.) kellemes lejtésű, a szöveg szerint szépen emelkedő érzésű, jó és értékes magyar nóta.
 
Az 5. sz. Elragadta galambomat (Jelige: Aranka.) minden izében magyar, szinte betyáros, mély érzésű, bús nóta. Valósággal remekmű.
 
A 6. sz. Van-e még hely (Jelige: Költő vizsga.) bűbájos melódia, a mely magyaros előadással mindenkiben gyönyört fog kelteni.
 
Az Egy dicsérő szóért pályázó 64. sz. dal Zúg a szélvész szövegre, szívünk szerint meglelte a maga dicséretét. Szépségekben gazdag, erőben teljes, izmos, jó magyar melódia.
 
Íme ez a tizenegy dal vált ki a 304 közül jutalomra érdemesnek. Dehát tizenegy jutalom nincsen. Ezt fájdalommal konstatáljuk. Ki kell választani egyet.
 
Újra átmentünk Isten tudja hányadszor már, a tizenegy dalon: zongorával, hegedűvel és énekszóval próbálgattuk, melyik a legszebb, melyik a legjobb, melyik a legkedvesebb. Végre megállapodtunk három dalnál, a 74., 6., 91. számú daloknál, mint a melyik közül egyik a legszebb, másik a legjobb, harmadik a legkedvesebb. De ezek közül aztán nem is tudunk választani. A 74. sz. fog leghamarabb szárnyra kelni, az a legkönnyebb, legkedvesebb, leheletnyi könnyűségű, de a 6. számú meg erős, mély magyar nóta s a 91-ik számú meg csupa gyönyörűség.
 
Úgy voltunk, mint Pókainé a fiaival. Mikor arról volt szó, hogy melyik kapja a díjat, rögtön az a fájdalmas kérdés állott elő, hogy mi lesz akkor a másik kettővel?
 
— Ej, szólott akkor Herczeg Ferenc, a szerkesztő, — megoldjuk a kérdést azzal, hogy adunk díjat a másik kettőnek is. Első díjat kap mind a három.
 
Így csinálódott még össze hamarosan két díj: egy 200 koronás és egy 100 koronás.
 
A fődíjat a bizottság egyhangúlag a 6. sz. Szállj el dalom jeligéjű dalnak ítélte, mint a mely a három között mégis legmélyebb magyar dal és legerősebb.
 
A 200 koronás díjat a 74. sz. Lujza jeligéjű dal nyerte meg, mint a mely a legnépiesebb s a 100 koronás díj a 91. sz. dalnak jutott, mint a melyik fülbemászó szép dallamával kezdettől fogva érdemesnek is mutatkozott a megjutalmazásra.
 
Így aztán a pályázat ama föltételének, hogy: magyar, népies és fülbemászó dalt kívánunk, három szép dal felelt meg külön-külön és együttesen. De a többi nyolc dal is oly szép, hogy a bíráló bizottságnak lehetetlen volt dicséret nélkül mellőznie. Azonban ezt a dicséretet azzal a sajnálattal fejezzük ki, hogy díjak hiányában pénzzel is megjutalmaznunk valamennyit, nem lehetett.
 
A jeligés levelek közül csupán a hirdetett pályadíj nyertesét bontottuk föl. Ebből Dankó Pisla országosan ismert jeles népdalköltőnk neve került elő.
 
A többi jeligés levélnek felbontására nem érezvén magunkat a szerzők beleegyezése nélkül jogosultaknak, kérjük őket, hogy magukat megnevezni szíveskedjenek (* Időközben Lányi Géza-tól, a népszínház jeles cimbalmosától kaptunk értesítést, hogy a második díjat ö nyerte meg.), annál is inkább, mert az Uj Idők az összes megjutalmazott és megdicsért dalokat, ez utóbbiakat illő honorárium mellett, ki óhajtja egy füzetben adni és az így egybefoglalt Balatoni nótákat, mint az Uj Idők pályázatának  eredményét és népirodalmunk nyereségét az Uj Idők-höz ajándékképen mellékeli.
 
 
I.
 
JEGYZŐKÖNYV
 
az Uj Idők szerkesztősége által összehívott nótabíráló bizottság első üléséről Herczeg Ferenc szerkesztő lakásán 1895. május 17-én.
 
A bizottság tagjai: Feszty Árpád, Erkel Gyula, Bársony István, Káldy Gyula és Gárdonyi Géza.
A bizottság elnökké Káldy Gyulát, jegyzővé Gárdonyi Gézát választotta.
Bírálat alatt fekszik 304 dal. Ezek közül részletes bírálatra érdemesnek 24 darabot találtunk. Az ülést holnap folytatjuk.
 
  "Kelt Budapesten, 1895. május 17.
 
  GÁRDONYI GÉZA, jegyző.
 
 II.
 
JEGYZŐKÖNYV
 
az Uj Idők nótapályázatának folytatólagos bírálatáról.
 
A tegnapról bírálatra maradt 24 pályamű közül 11 dalt választottunk ki, mint a melyek jutalomra érdemesek.
Az ülés folytatására május 21-ét tűztük ki.
Kelt Budapesten, 1895. május 18.
 
  GÁRDONYI GÉZA, jegyző.
 
 
III.
 
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
 
az Uj Idők nótaversenyének bírálóbizottsága harmadik üléséről.
 
A meglevő díj mellé a bizottság még két díjat tűz ki: egy 200 koronás és egy 100 koronás díjat.
 
A 300 koronás díjat a 6. sz. Szállj el dalom jeligéjű dal kapja. A jeligés levél felbontatván, abból Dankó Pista neve tűnt elő.
 
A 200 koronás díj nyertese a 74. sz. Lujza jeligéjű dal. A 100 koronás díj nyertese a 91. sz. Minden kezdet nehéz jeligéjű dal.
 
A 130, 139-140, 10, 26, 73, 244 é s 64. számú dalok erős dicséretet érdemelnek.
 
  Kelt Budapesten, 1895. május 21.
 GÁRDONYI GÉZA, jegyző.


A nótapályázatunk.
 
Elismerés és díj járt azoknak a dalköltőknek, akik az Uj Idők nótapályázatán részt vettek. Múlt számunkban megírtuk, hogy az első díjat DANKÓ Pista, a híres cigány nyerte meg s már akkor jeleztük, hogy a második díj LÁNYI Gézának, a népszínház kitűnő cimbalmosának jutott.
 
Ez a 74-ik számú pályamunka, melynek jeligéje Lujza, a szövege pedig Siófokra megy a hajó.
 
A harmadik díj nyertese DIENES BARNÁNÉ szül. Pusztay Ilona, Debrecen.
 
(Jeligéje: Minden kezdet nehéz, a szövege Van-e még hely halászlegény.)
 
A dicséretet nyert dalok szerzői kettőnek kivételével már szintén megnevezték magukat.
 
A megdicsért n ó t á k szerzői a következők:
 
 
1. DANKÓ PISTA. (Jeligéje: Csak egy fordulóra, szövege: Nyisd ki anyám . . .)
 
2. Nem jelentkezett. (Jeligéje: Balatoni nóták, szövege: Elragadta galambomat és
 
Siófokra megy a hajó.)
 
3. DANKÓ PISTA. (Jeligéje: Nagy koporsó a Balaton, szövege: Elragadta galambomat.)
 
4. LÁNYI ERNŐ székesegyházikarnagy, EGER (Jeligéje: Argus. Szövege: Siófokra megy a hajó.)
 
5. LÁNYI GÉZA. (Jeligéje: Aranka, szövege. Elragadta galambomat.)
 
6. DANKÓ PISTA. (Jeligéje: Költői vizsga, szövege: Van-e még hely . . .)
 
7. N. DONÁTH LAJOS Nagy - Enyed. (Jeligéje: Egy dicsérő szóért, szövege: Zúg a szélvész.)
 
Az összes megjutalmazott és megdicsért balatoni nótákat, mint már megírtuk az Uj Idők előfizetői, egy füzetbe összefoglalva, ajándékkép fogják megkapni.
 
 
Nótapályázatunk.
 
A dicséretet nyert 139. és 140. számú »Balatoni nóták jeligés dalokat Székács Gyula Konstantinápolyban szerzette.

Összeállította: Pósa Dénes

 


 

IMÁDSÁG

 

posalajosszobor

Pósa Lajos:

Árvácska

Ne búsulj, árvácska,
Én is árva vagyok.
Az Isten szép napja
Mireánk is ragyog.

Jó az Isten, jót ád,
Mindnyájunkat szeret.
Neked ad harmatot,
Nekem ad kenyeret.

 


(In: Pósa Lajos: Imádságok,
Singer és Wolfner kiadása, Budapest, 1911)

 

TERMÉSZET

 

Tanyai Tamás:

Az én dinnyeföldem

 

dinnyeföld

Világéletemben sok mindent láttam már. Olyan gyereket is láttam, aki a hideg vizet nem szereti, de még olyant nem láttam, aki a dinnyét nem szereti.
Magam is éltem-haltam érte kis gyerekkoromban. Mikor édesanyám mosakodni kergetett a kúthoz, akárhányszor azt mondtam neki:
- Inkább ennék dinnyét.
De nem is álltam ám meg a jó szándéknál. Ami dinnye volt a kertünkben, azt én mind kivallattam, érett-e már. Amelyik a kopogtatásra nem akart vallani, azt a csillagos nyelű kis bicskámmal vontam kérdőre. Soha minálunk dinnye meg nem érhetett, mert mind meglékeltem fele érésében.
Egyszer aztán az édes apám galléron kapott, éppen mikor legjavában beszélgettem egy cserhajú sárgadinnyével.
- Ohó, fiam-uram, maga nagy rosszul gazdálkodik. Nem szabad mindnyájunk elől elpusztítani a dinnyét. Ami másé, nem Tamásé.
Fiam-uram elszontyolodott egy kicsit és szomorúan simogatta végig a szemével a zsendülő görögdinnyéket.
- Hát akkor mi a Tamásé?
- Ami az ő kertjében terem.
- Hát melyik a Tamás kertje?
- Ejnye, de mindent szeretnél tudni, lelkem-gyerekem, - nevette el magát édesapám s kézen fogva elvezetett a kert sarkába.
- Hány esztendős vagy te most, hékám? – kérdezte tőlem.
- Hat, édesapám.
- No, hát akkor lépj hatot. Amekkorát kilépsz, akkora lesz a kerted.
Léptem olyan hatot, hogy elég lett volna tizenkettőnek. Akkor az édesapám a markomba nyomott hat szem dinnyemagot.
- Minden lépésnél ültess el egyet. Hat dinnyebokor csak neked teremje a dinnyét.
Ástam hat gödröcskét, a hat dinnyemagot eltemettem, betakartam, meglocsoltam, még tán szép álmot is kívántam nekik. Annyi bizonyos, hogy én nagyon szépeket álmodtam, mint dinnyés gazda. Akkor dinnyéket láttam álmomban, mint a káposztáshordónk s mindnyájának a hajába az volt bevésve: ez a Tamásé, senkié másé.
Szaladtam is másnap reggel a kertembe nagyhegyesen s visszakergettem a húgocskámat, aki kövér kis karjával belém csimpaszkodott.
- Ami Tamásé, az nem a másé. Eredj a magad kertjébe. Én nem adok a dinnyéimből. Be se bírnád őket gurítani.
No ez igaz volt, mert nem volt ott semmi gurítani való se. A dinnyemagok idén jóízűen aludtak s eszük ágában se volt fölébredni. Úgy is mentem én be, mint akit orron vertek.
- Mi baj, gazd’uram? – nevetett rám édesapám.
- Még most se teremnek a dinnyéim, - tört el a mécsesem.
- Jaj, gazd’uram, odább lesz az az idábbnál, - csendesített édesapám.
- Beletelik egy hét, mire a dinnyemagok kikelnek. De ha nagyon letemetted őket, meg se fogják.
- No majd kivárom én azt, - gondoltam magamban. Vártam is türelemmel vagy három nap. De a negyediken már kikapartam az első dinnyemagot a fészkéből.
- Hadd nézlek, megfogtad-e?
Nagyon elszomorodtam, mert nem fogott biz az semmit se. Inkább szétrepedt egy kicsit a haja az oldalán.
- Ott bújt volna ki belőle a gyökerecskéje, meg a száracskája, - magyarázta az édesapám, mikor a panaszom hallotta.
Hittem is én azt, meg nem is. Hogy bizonyosabb legyek a dolog felől, másnap megint előkotortam egy dinnyemagot. Ennek már vékony kis zöld bajusza is fakadt az oldalán. Aztán mindennap kibontottam egy-egy gödröt és egyre jobban elment a kedvem a dinnyeföldemtől. Mit ér az, ha mind a föld alatt erednek meg a dinnyemagjaim?
A hatodik dinnyemagnak nem kellett segítenem: előbújt szépen magától is. Két szívformájú levecskéje éppen akkor nyílt szét a reggeli napsugárban, mikor odaértem.
- Ami Tamásé, nem lesz az másé! – kiáltottam el magamat és örömemben kiszakajtottam a parányi dinnyebokrot. Szaladtam be vele édesapámhoz és már messziről dicsekedtem neki:
- De ez már csak megfogta, úgy-e édesapám?
Haragudott is, nevetett is édesapám, mikor a fejem búbjára koppantott.
- De hát minek téped ki, te golyhó?
Most már odavan az egész kerted. Már látom, sohase lesz belőled dinnyés gazda.
Azóta nem is próbáltam meg a dinnyetermesztést.

 

(Forrás: Az Én Ujságom, XXII. évfolyam, 32. szám, 1911. július 30.)

 

Szerkesztette: Pósa Homoly Erzsó

 

 

 

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf