Agyagfalvi Hegyi István: Tabáni öreg házak
Micsoda rokkant, vén viskók ezek!
Múlt századokból ittfelejtkezett
rongyos ruhájú, öreg koldusok…
Szennyes, dohos, kriptaszag mind ahány.
Hogy élhetnek még, már az is talány!
Undorral tőlük félrefordulok.
De elszégyellem magam hirtelen:
e sok vén ház csak kívül dísztelen,
ám sok szép, tiszta emlék él belül!
De nézzük csak a mostnőtt paloták
aranycirádás, csillogó sorát:
bennük a halál keze hegedül!
Bennük tobzódik a részeg jelen,
a kéj lángjára szomjas förtelem
s az aranyevő, gyilkos kapzsiság!
E vén házakban a múlt emléke él,
csúf koldusszájuk mind arról mesél,
hogy volt egyszer egy tisztább, szebb világ!
Hogy volt barátság, hűség, becsület,
a jajra nem volt minden fül süket,
s szívek lángoltak, nem szalma-szavak!…
Az Ég tán azért is őrizte meg
e néhány ósdi, vaksi öreget,
hogy meséljenek… vigasztaljanak!