Pakocs Károly: A búza himnusza
Áldott a föld, amelybe eltemetnek,
ó búzamező, az őszi magvetők.
Áldott a vas, mely lágyra veti ágyad.
Áldott az ég, mely szoptató anyádnak
szent emlejébe küld tejül esőt.
Áldott a Nap, mely balzsamos kezével
kioldja pólyád és kalászba bont.
Áldott a szél, mely dajkamód simítja
meg homlokod és vígan elmeséli,
hogy fut előled messzire a gond.
Áldott a fürj, mely benned pitypalattyol;
a kis pacsirta, mely dalolva száll
föléd: hogy hálád égre énekelje.
Áldott a kar, mely hajlott soraidban
rendeket kaszál.
Áldott a munka, mellyel megszereznek.
Áldott az asszonykéz, mely kidagaszt.
Áldott a tűz, amely kisüt kenyérnek;
s a morzsa, mely a dolgozó karokra
izmokat ragaszt.
Áldott a szív, mely reggelen elosztja,
ami a tegnap estről megmaradt.
Áldott az Úr, ki gyarló szavaimra
leszáll beléd, hogy nekünk szárnyat adjon
s lehessünk angyalok a nap alatt.
Dicsőség Annak, aki megteremtett;
és az Egyszülöttnek, ki levette rólad
a keserű íznek ős halálos átkát;
és a Léleknek, ki az önző embert
pünkösdi tűzzel meghevíti jónak,
ínséges évben kenyeret adónak, – ámen.