Tóth Zsigmond: Búcsú Gyóni Gézától

    Magyar dicsőség ragyogó egéről aláhullott üstökös!

    Mélyen megrendülve állok kihűlt tetemed romjai felett. Azért állok itt, hogy elrebegjem bajtársaim: a fogoly magyar tanítók, önkéntesek és a legénység búcsúszavait. A hű bajtársak keserű érzése az én szívemben a szomorú kötelezettség súlya alatt már szaggató fájdalommá egyesülve, elszorítja a szívemet.
    Megrendülve kérdem: miért aludt ki lángoló szellemed…?! Mely rabságunk sötét éjjelén világolt nekünk; mely annyiszor beragyogta a földalatti sötét börtönöket, s a börtönökben vergődő sötét szíveket. Miért szűnt meg nagy szíved dobogása…?! Mely nemcsak átérezte, de enyhítette is a bajtársi nyomort, míg lankadó erőddel másokat támogattál; míg lángoló szellemeddel másoknak világítottál; önmagadat emésztetted meg, mint az égő gyertyaszál.
    Kihűlt szíved, porló csontjaid nem maradnak az idegen földön sem árván, elhagyottan, virágozatlan, megkönnyezetlenül: a hazai rónán támadt szellő felkeresi sírodat és elsírja magyar testvéreid fájdalmát horpadt sírod felett. A vándor szellő virágot szór kietlen sírodra, síró kedveseid könnyűje elszállt a felhő szárnyán jeltelen sírodhoz s megöntözi nyugvó poraidat. És a nap, mely aranysugaraival fürdeti imádott hazánk véráztatta rögeit, hint horpadt sírodra is egy-két meleg sugarat, s virág kél a honfiúi kegyelettel őrzött porok felett.
    Mi haza megyünk! Haza a honba, Testvérünk, melyről rabéjen titkon álmodtál! Haza, „Hol, egy Isten parancsol csak: a jóság”.  Haza, „Hol egy a törvény: testvérül fogadni”. És talán majd poraid is utánunk jönnek, vagy mi megyünk Te utánad?! Mindegy! Megyünk oda, hova a végzetünk vezet! A hant alatt testvéri poraiddal a szent hegyek között, - ha odaérünk – élő géniuszoddal találkozunk, - ölelkezünk: a viszontlátásra! Isten veled!

*

    A szerző gondolatait 1917. június 27-én, Gyóni Géza krasznojarszki temetési szertartásán szerette volna megosztani gyászoló rabtársaival, de arra végül nem kerülhetett sor. A körülményeket a Lapfordítások szerkesztője, dr. Pajzs Elemér a következőképpen rögzítette emlékiratában:

„Egy elmaradt beszéd.

    A fogoly magyar póttartalékos tanítók, önkéntesek és legénység nevében Tóth Zsigmond tanítónak kellett volna a temetést rendező bizottság szándéka szerint beszédet tartani. Az orosz hatóság azonban a temetési szertartás idejét oly szűkre szabta, hogy a beszéd megtartására nem jutott idő. Szükségesnek tartom azonban közreadni az el nem mondott beszédet, amely a legékesszólóbban bizonyítja azt a páratlan szeretetet, amellyel Gyónit a tanítók, az önkéntesek, a legénység körülvette.”  

V. F.

szozattv


szozat a tiszta hang aug202017bazilika vacsztistvan Pál István Szalonna arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo