Valentyik Ferenc: A „Csak egy éjszakára” című Gyóni-költemény születésének története

„Mikor kitört, azt hitte az ember, hogy rögtön elmúlik majd és olybá vesszük századunk és életünk történetében, mint orkánt, mint földrengést, vagy mint tűzkatasztrófát. Mint egy ítéletet, ami tovavonul fölöttünk, mint egy barbár kísértetet, akit elűzünk kétségbeesve magunk közül. […] Óh, nem, itt maradt állapotnak, hadi állapotnak és világ lett belőle, háborús világ.”  – emlékezett a szarajevói merénylet második évfordulóján 1914 őszére, a kijózanodás időszakára Szép Ernő (1884-1953), irodalmunk jeles alakja.  A történészek feljegyzései is nagyon hasonlóak: mire lehullottak a falevelek, Európa szerte, így Magyarországon is mind többen döbbentek rá, hogy le kell számolni a villámháború illúziójával. A hadviselés elmélete és gyakorlata végérvényesen megváltozott, a küzdelem korábbi lovagias formái gépies halálgyárrá alakultak. A borzalmak láttán a háborús propaganda hatása alól elsők között azok az értelmiségiek kerültek ki, akik a háború kitörésekor még a tömegekkel együtt lelkesedtek, remélve a rövid, győztes diadalmenetet, mely igazságot szolgáltat és egyúttal megoldja a Monarchia problémáit is. A folyamat jól érzékeltethető Szép Ernő kortársa, a XX. századi magyar líra ellentmondásos megítélésű alkotója, Gyóni (Áchim) Géza (1884-1917) pályafutásával, aki a háború kezdeti lelkes igenlőjeként mintegy száz nap frontszolgálat után a „Csak egy éjszakára” című versében látványosan szembefordult az öldökléssel.
Gyóni 1914 nyarán két kötetes, országosan alig ismert költőként Szabadkán ette a vidéki újságírók keserű kenyerét. Hosszas hányattatás után már megállapodni látszott Bácska fővárosában, amikor a trónörökös-párra leadott lövések mindent megváltoztattak körülötte. A felfokozott hangulatban írta meg július 30-án a „Ferenc Ferdinánd jár a hadak élén” című magasztaló költeményét, melyben a magyarság legendás hősévé tette a tragikus végű trónörököst, aki a korabeli források és a közvélekedés szerint nem szerette a magyarokat. A háborús propagandavers hazug voltára Gyónit azonnal figyelmeztették saját baráti köréből.  Az 1912 őszén Sopronban született világirodalmi színvonalú antimilitarista riadóval, a „Cézár, én nem megyek” című versével összevetésben teljesen nyilvánvaló a szemléletbeli váltás, s az ellentétet életrajzírói közül [Gyúrói] Nagy Lajos (1883-1970) érzékeltette a legrészletesebb elemzéssel.   Mindennél, a legerősebb kritikánál is többet mond azonban, hogy később, amikor a krasznojarszki fogolytársak idéztek a háborúkezdeti lelkesítő verséből, a költő „szégyenteljesen sütötte le a szemét”.    
A július 31-i általános mozgósítási parancs értelmében Gyóni ezredének, a korneuburgi műszakiaknak, közvetlenül Przemyslbe kellett bevonulniuk. Augusztus elsején vonattal hagyta el Szabadkát, és a mundérba öltözött finnyás-kényelmes újságíró - atléta termete ellenére - az ásás, csákányozás, sínfektetés, talicskázás és vagonmozgatás, azaz a számára szokatlan fizikai munkaműveletek ritmusát csak bő egy hét után szokta meg. Azt követően pihenőidejében már leveleket és verseket is írt. „A versírás segített mindig rajtam. Az volt a megmentőm.”  – jegyezték fel tőle és ez a módszer Przemyslben is bevált. Az első költemény, a „Levél a Gránicról” augusztus 12-én született meg tíznapos szakállal, meggyötört, de edződő testtel és lélekkel. A vár harcképessé építése közben írott versek először a Bácskai Hírlapban jelentek meg, majd onnan néhány nap múlva átvéve főként a vidéki sajtóban, de esetenként a fővárosi lapokban is. A galíciai harcok szeptemberben kedvezőtlenül alakultak, a lembergi csata után az orosz hadsereg 16-án körbezárta a przemysli erődítményt. A vár első ostroma, a gigászi küzdelem egészen október 10-ig tartott. Inter arma silent Musae – tartja a Cicerónak tulajdonított régi mondás, de Gyóni a szabadkai szerkesztőségnek küldött levelében rácáfolt: „Nem tudom, ki találta ki azt a szállóigét, hogy fegyverzörgésben hallgatnak a múzsák, mert ez semmiképp se vonatkozhatik arra a Múzsára, akinek helyén van a szíve. Az enyém ugyan még a legvadabb ostrom idején is rímeket ajándékozott nekem”.  A legvadabb ostromra a szemtanúk leírása szerint október 6-án éjszaka került sor, melynek sokkoló benyomásai ágyazták be a költő lelkébe a „Csak egy éjszakára” magzatát. Lévai Jenő (1892-1983) író, újságíró, przemysli vártüzérként az események után 18 évvel így emlékezett: „A bajbajutott I/1. erőddel minden összeköttetés már éjfél óta meg volt szakadva. A felszínen vezetett telefon az első ágyúlövéseknél mondotta fel a szolgálatot, a küldöncposta pedig nehezen szuperált már eleinte is, hiszen nem egy emberünket lelőtték az oroszok. Később pedig, amikor az őrség bezárkózott, szó sem lehetett a hátrafelé való értesítésről. A VI/2. alkerület parancsnokát éppen úgy nyugtalanította ez, mint feletteseit, a VI. főkerület parancsnokait és mindent megtettek, hogy megtudják, mi történt a Lísicka-erődben, ahonnan az éktelen lövöldözés hangja eljutott hozzájuk. Kirendelték a távíróosztagot – többek között Gyóni Gézát is – az összeköttetés helyreállítására, de a pusztító tüzérségi tűzben ez lehetetlen volt. Gyóni Géza e munkája közben ismerkedett meg az október 6-i éjszaka rémségeivel és ekkor szerezte azokat az impressziókat, amelyek hatása alatt írta meg – később oly híressé vált – költeményét…”
Várnai Dániel (1881-1962) író, újságíró, műfordító közvetlenül az alkotás folyamatával kapcsolatos élményét újságcikkben adta közre: „Akkor, ott a jaksmanicei árokparton már jól őszbe hajlott az idő, dörgött, lángolt körülöttünk a világ – s akkoriban alakult ki a költő szívében a »Csak egy éjszakára…« Utolsó strófája hamarabb megvolt, mint az első. Azok a sorok is, hogy a »gerendatöréskor szálkakeresőket« küldjétek ki csak egy éjszakára, »csak egy éjszakára, hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára« – már kicsiszoltan, készen állottak és röviddel azután így is kerültek bele a kész versbe.
- Ha ez így marad, félreértik. Ki ellen szól ez?
- Ellen? Nem szól senki ellen, hanem mindenkiért! Az egységért, a szolidaritásért, az egyetemes testvériségért.
Skandálni, szavalni kezdte újra azt a négy sort. Újra és újra, szinte ízlelte, próbálgatta, melyik hang az igazi s milyen hangsúly az, ami értelmet ád az egésznek.
- Ez az, hallod, ez az! A minden testvérért kiáltó testvériség hangja kell ehhez, s ha van igazság a földön, ezt a verset az irodalomtörténet úgy éltesse örökké, hogy valamikor a szolidaritás hívó harangkondítása volt…”
A költő sógora, irodalmi hagyatékának gondozója Gyóni [Szolár] Ferenc  (1882-1963) jegyzeteiben rögzítette, hogy a lelki harag részben egy irodalmi visszautasításból fakadt, ugyanis Az Est október 27-én terjedelmi okokra hivatkozva elzárkózott az „Ima a lengyel dombon” című költemény közlésétől, „holott a fővárosi lapban hely jutott megróható dolgoknak is.”  
A „Csak egy éjszakára” első motívumai a Bácskai Hírlap felelős szerkesztőjének, Braun Henriknek (1869-1918) írt november 4-i elkeseredett hangú levélben ismerhetők fel: „Igaza volt és igazuk volt – mindenkinek igaza volt, csak nekem nem volt igazam, aki azt várta, hogy valami földrengető csoda folytán megváltozik a garasos, pártos és pajtásos közélet. Hej, Henrikem, küldenétek csak őket ide, csak egyetlen éjszakára! Sok is már a betűből, ugye Henrikem. De lásd, ilyen számadásos éjszakákon, amilyeneket mi érünk, sok minden jut az ember eszébe, amit siet leírni, mert holnap ki tudja írhat-e még. […]Isten kezében vagyunk, Ő vigyázzon rátok és minden igazakra.”  
A hadi helyzet november elején az osztrák-magyar haderő oroszok elleni arcvonalán visszavonulásokat hozott, a przemysli erőd magára maradt, ismét harapófogóba zárta a támadó orosz gyűrű. Az újra induló ágyútűz lett a több hetes alkotói folyamat befejező szakasza: „Az új ostrom most folyó ágyúkoncertjének egyik crescendója visszaidézi vonagló idegeibe az októberi éjszaka rémségének képeit s – megszületik a gigászi költemény.”  
Nyomtatásban először a várvédők lapjában, a Tábori Újságban jelent meg december 10-én, a „Lengyel mezőkön, tábortűz mellett” kötet előfizetési felhívásának lelkesítő mutatványaként. A vers kedvező fogadtatását, mely az előjegyzések minden várakozást meghaladó gyarapodásában is megmutatkozott,  dr. Halmay Béla (1881-1953) jogász, miskolci polgármester így örökítette meg:    „… a küldönc egy nyomtatott lapot, a „Tábori Újság”-ot kézbesítette, amelynek hadi vonatkozású hírei között „Pionír bajtárs” aláírással költemény jelent meg a következő címmel: „Csak egy éjszakára”. A lelkünk mélyéig megható költemény szerzője, a „Pionír bajtárs”: Gyóni Géza volt, akit ezzel a költeményével a vár védőrsége mélységes szeretettel zárt szívébe. Nehezen vártuk a „Tábori Újság”-ot, lelki gyönyörűséggel olvastuk a Hadak útját járó magyar katona érzéseinek melegszívű megnyilatkozásait”.  A kötet jótékonysági célokat szolgált: az 5000 korona tiszta jövedelmet a fájdalmasan rövid életútján mindig megélhetési gondokkal küszködő költő a przemysli harcokban elesett népfölkelők özvegyeinek és árváinak juttatta.
Közismert, hogy a hátország olvasói a lengyel Knoller nyomdában készült 10.000 kötetből repülőgépen kimentett néhány példány alapján ismerhették meg a przemysli kiskönyvet. Az első hazai kiadás 1915. április 11-én került a könyvpiacra, de a versekből Szolár Ferenc már hetekkel korábban küldött közlésre másolatokat a sajtónak. A „Csak egy éjszakára” itthoni fogadtatása korántsem volt annyira egy irányba mutató, mint az ostromlott várban. Közlését most is a vidéki lapok kezdték 1915 februárjában (Temesvár, Nagykanizsa, Békéscsaba), de a fővárosi napilapok olvasóihoz jóval később jutott el. Az irodalomkritika korabeli művelői érthetetlen módon vagy nem ismerték fel az alkotás valódi értékeit, vagy pedig valamilyen vélt vagy valós, de ma már semmiképp sem igazolható érdek mentén egyszerűen elhallgatták a „relatív ismeretlenségből” országos hírnevet szerzett költő remekművét. Ez a megállapítás paradox módon a kötetről egyébként jelentős terjedelemben és elismerően publikáló szakírók esetében is igazolható. A „Lengyel mezőkön, tábortűz mellett” és szerzője 1915 októberétől az Ady-Rákosi vita kereszttűzébe került, melyről a szibériai rabságba hurcolt költő csak megkésve és nagy hiányokkal, abszolút tétlenségre kárhoztatva értesült. A tollharcban számos alapkérdésben támadták a kötetet, még azt is kétségbe vonva, hogy Gyóni versei hitelesen közvetítenék a harcoló magyar katonák körülményeit, érzéseit, gondjait, hangulatait. E kérdésben az egyik jellemző álláspont képviselőjének Reményik Sándort (1890-1941) tekinthetjük, aki számos vonatkozásban jóindulatú kritikát megfogalmazó és visszafogottságra intő júniusi könyvismertetőjében éppen a hitelességet emelte ki erényként: „Olyan sora nincs Gyóni Gézának, amely ne élményből, keservesen nagyszerű lelki élményből fakadna. Az ő verseiben csakugyan a gránát robban s a halál szele süvít, élet és halál problémáinak filozofálás nélküli, spontán kifejezései a képei”.  Ugyanakkor Fenyő Miksa (1877-1972), a Nyugat szerkesztője a vita kirobbanása után, novemberben már elutasította, hogy Gyóni versei reálisan tükröznék a harctéren küzdők életérzéseit. Továbbá hivatkozva a kezdeti lelkesítő versekre, azok tolmácsolására sem tekintette a költőt alkalmasnak:  „Aki Gyóni verseiből akarná rekonstruálni küzdő katonáink lelki állapotát, annak azt kellene gondolnia, hogy katonáink vad gyűlölettel gondolnak ugyan az ellenségre, de még nagyobb és irthatatlanabb gyűlölettel az otthonlevőkre és boldog kéjjel gondolnak arra az édes órára, mikor hazajőve az itthon maradtaknak kitekerhetik a nyakukat.”  Az általánosságokon túl, az irodalom berkeiből a „Csak egy éjszakára” kontójára végül egyetlen konkrét kifogás maradt fenn, melyet Tóth Árpád 1918 januárjában így fogalmazott meg: „Hiszen hogy is szólnak ezek a hírhedt csatás énekek? Egyik legelterjedtebb ilyen versében a »Csak egy éjszakára« címűben például így van festve a harctér iszonya: »Gyilkos ólomfecskék szanaszét röpködnek«, - íme, még a vérontás képeihez is szelíd fecskék röpködéseit veszi segítségül Gyóni, megteremtve ezt a nonsens-metaforát, hogy: »gyilkos ólomfecske«!”  Szigorú bírálói szerint valóban gyilkos ösztönű ragadozó madárfajra, a vércsékre  kellett volna hivatkoznia a költőnek. Ugyanakkor Tóth Árpád a vers keletkezése után három, és a költő halála után fél évvel már megalapozottan írta, hogy Gyóni egyik legelterjedtebb verséről van szó, ugyanis az egyházi, iskolai, egyesületi rendezvényeken a háború előre haladtával, a lakosság békevágyának kifejeződéseként mind gyakrabban és mindig nagy tetszést aratva szavalták. Bár nem hátországi fejlemény, de rögzítést érdemel, hogy dr. Elek Béla, a Krasznaja Rjecska-i hadifogolytábor Szibériai Újságjának főszerkesztője visszaemlékezése szerint a „rabmagyarok” között alig akadt egy-egy, aki nem tudta kívülről a „Csak egy éjszakára” strófáit.   
Az alkotás irodalmi rehabilitációja váratlanul és meglepő helyről érkezett, bár sokat kellett rá várni. 1934-ben a brit irodalmi társaság nemzetközi pályázatot hirdetett olyan háborúellenes költeményre, melynek szerzője maga is részt vett a világháborúban. (A speciális feltétel hátterében joggal lehet hitelességi megfontolásokat feltételezni.) Az örvendetes, párját ritkító magyar sikerről a legrészletesebb tudósítás Környei Elek (1905-1982) költő, író, újságíró tollából született „A halhatatlan Gyóni-vers” címmel: „A beérkezett verseket a legkiválóbb brit irodalmi szakemberek bírálták meg s az elsőséget Gyóni Géza »Csak egy éjszakára« című versének ítélték meg, amelyet Watson Kirkconnell kanadai egyetemi tanár fordított magyarról angolra. Sir Bernard Pares tanár a minap a londoni egyetemen – a nemzetközi verspályázat eredményét ismertetve – maga olvasta fel nagyszámú előkelő közönség jelenlétében Gyóni Géza versét s azt a megjegyzést fűzte hozzá, hogy ez a vers még sok szolgálatot fog tenni a béke érdekében.”  Környei egyúttal a költő rehabilitációjaként is értelmezte a londoni döntést, de ebben tévedett. Ugyanis amíg a „Csak egy éjszakára” értékelésében valóban csillapodtak a hullámvetések, addig Gyóni Géza munkásságának megítélése körül továbbra is gyakran támadtak kisebb-nagyobb viharok. E vitákban természetesen a költő mellett kiállók érvanyagában kivételes hangsúllyal szerepelt „A halhatatlan Gyóni-vers”. Jó példa erre Illyés Gyula 1943-as naplójegyzete: „Gyóninak, a század nagy háborús magyar költőjének egyetlen »uszító« verse van, a Csak egy éjszakára kezdetű. A háborús uszítók ellen »uszít«”.   
A költemény mind a mai napig egyike a legismertebb magyar verseknek, a világ minden részén számon tartják, ahol magyarok élnek. Szavalata rendezvények érzelmi csúcspontja, erőt adó, közösségformáló élmény tolmácsolóinak és befogadóinak egyaránt.  Száz évvel ezelőtti háborús üzenetét már hosszú évtizedek óta kiterjesztően értelmezik és szállóigévé vált refrénjét gyakran idézik a méltatlanul nehéz élethelyzetbe kerülők. Folyamatosan kiérdemli az igényes antológiák szerkesztőinek figyelmét, inspiráló hatásának köszönhetően a fordítók  és a társművészetek alkotói is időről időre rátalálnak. Ennek igazolására kiváló példa Michael Nyman angol zeneszerző, War Work címmel az első világháború kitörésének századik évfordulójára összeállított vizuális és zenei freskója. A nemzetközi produkciót 2014 novemberében mutatták be Budapesten. Az alkotó a Petőfi Rádiónak adott beharangozó interjúban így érvelt Gyóni mellett: „… kiválasztottam nyolc verset olyan költőktől, akiket az I. világháborúban gyilkoltak meg. Angol, francia és német költőkről van szó, illetve fontos megemlítenem, hogy egyikük magyar: Gyóni Gézának hívják, 1884-ben született és 1917-ben hunyt el. Sajnos nem eredeti nyelven használtuk fel a versét, mert hát az én magyar nyelvtudásom rendkívül minimális, még a szerző nevét is nehéz kiejtenem. A költeménynek az a címe, hogy Csak egy éjszakára, és remekműnek tartom. Ez egy háborúellenes, magyaros himnusz. Amolyan multikulturális jelleggel választottam ki ezt a nyolc verset, és hozzájuk raktam különböző zenéket a 17-19. századból. Angol, német, osztrák, francia és olasz zenéket, például Beethovent és Rossinit. Tulajdonképpen így tisztelegtem a különböző nemzetiségű költők előtt. A Gyóni vershez egy Chopin darabot használtam fel, ami szerintem a létező legjobban passzol hozzá, mert nagyon erőteljes.”
A nemzedéki staféta működését a XXI. században született angol, olasz és holland nyelvű fordítások is bizonyítják, egyszersmind igazolva, hogy: „A vers univerzális üzenete teszi Gyóni Géza költészetét örökre európaivá. Mert a szenvedés hangja minden nyelven egyformán érthető.”

- Rab vackokon: Gyóni Géza utolsó fényképe (Ismeretlen hadifogolytársának felvétele).
- Gyóni Géza portréja és aláírása. Forrás: Balogh István: Gyóni Géza szibériai életrajza. Budapest, Bethánia Könyvnyomda, 1927.
- Csak egy éjszakára: Eőry Emil érdi szobrászművész adaptációja (1984).
- Kőbe vésve: Janzer Frigyes dabasi szoborkompozíciójának részlete (2009).