Gyóni Géza testamentuma

„Térjetek meg
És szeressetek.
Elnyel mindeneket a hőség
És csak Istené a dicsőség.
1917. VI. 15.”

Az I. világháború énekesének utolsó verse igazi búvópatakként vált a keresztény magyar irodalom részévé. Felbukkant, megcsillant rajta a fény, majd időlegesen eltűnt a mélybe húzódva, de energiáiból semmit sem veszítve, okulásunkra kristálytisztán ismét mutatja magát. Száz éve, halálára készülő és már a tébollyal küzdő szerzője még alkotásra képes, végső világos pillanatában született. Fennmaradását krasznojarszki rabtársainak köszönhetjük. Tscheik Ernő (1880-1965) iglói rajztanár, képzőművész a tüdőbetegek részére kiutalt XIII. számú pavilonban 1917. március 13-tól szobatársa volt Gyóni Gézának, s 1918. januári levelében Szolár Ferencnek írta Budapestre: „Pénteken reggel az ágyban fekve a falra írta „Térjetek meg és szeressetek” című versét, melyet innen másoltunk le s csatoltuk a kézirataihoz.” Másnap, 16-án reggel 9 órakor a költő kórházba került. Így lett a költeményből örökérvényű üzenet, mely az 1919-ben kiadott „Rabságban” című kötet záróakkordjaként jelent meg először nyomtatásban. Nem hatástalanul, hiszen a következő évben a költő halálának harmadik évfordulójára a Budapesti Hírlap már így emlékezett: „elszállunk a kegyelet érzésével egy pillanatra a krasznojarszki fogolytáborba s kibetűzzük lelkének utolsó töredékét, amit már se nem írt le, se nem mondott el – de lázas ihlettel ágyában fekve, az összetákolt építmény falára úgy karcolta föl, talán körmeivel véste be”.    
A Petőfi Társaság 1921. november 9-i ülésén a néhány hónappal korábban betegen hazaérkező fiatal hadifogolytárs, Olcsvay Géza (1896-1971) iparművész, író átadta az egyesületnek az elhunyt Gyóni Gézáról Krasznojarszkban készített rajzát, egyúttal Lampérth Géza (1873-1934) költő felolvasásában visszaemlékezése is elhangzott:
„Emlékszem: megremegtem; emlékszem hideg volt a verejtékem; emlékszem: forrt a vérem, sírt, jajgatott a lelkem, láttán egy pókhálós, poros cella – szobának, melynek ablaka esőmosta deszkával volt elfedve és egy szalmazsákos vaságy állott benne s rajta lepedővel letakarva a rabköltő: Gyóni Géza. Úgy felzokogtam! Eszembe jutott az élet, az életem, az ő élete, s lábujjhegyen az ágyhoz léptem és felemeltem a lepedőt, majd ránéztem: Olyan volt az arca, mintha tusa közben érte volna a halál s szemeim elé lebbent utolsó intése: Térjetek meg / És szeressetek. / Elnyel mindeneket a hőség / És csak Istené a dicsőség.  Vajon mennyi ferdeség, minő tomboló élet, rút sors, száz csapás s elszórt apró örömök kellettek ehhez a konklúzióhoz? Milyen egyedül lehetett ő – ki máskor bókoló álarcokkal volt körülvéve. Ezen és ehhez hasonló dolgokon tűnődtem…” A víziószerű emléket az Új Idők 1921. november 15-i száma közölte a „Gyóni Géza a halottas ágyon” című rajzzal illusztrálva. A történetet a szerző némi átdolgozással a következő másfél évtizedben többször is publikálta (Pesti Hírlap 1922; Békésmegyei Közlöny 1927; Ludovikás Levente 1932; Csendőrségi Lapok 1936).  
Az annak idején Szibéria más lágereiben sínylődő dr. Elek Béla újságíró ugyan közvetlen személyes emlékeire nyilvánvalóan nem hagyatkozhatott, de a Pesti Napló 1932. június 26-i számában megjelent cikke mégis megkülönböztetett figyelmet érdemel, ugyanis elsőként értelmezte mementóként a feliratot:  
„Éjfélkor elboruló agyában utoljára csillant föl az égi szikra. Fölugrott, ceruzát kapott kezébe és a barakk fehér falára hatalmas betűkkel ezt a verset írta: 

Térjetek meg
És szeressetek.
Elnyel mindeneket a hőség
És csak Istené a dicsőség.

Ez volt Gyóni utolsó verse, mely a hadifoglyok kicserélése után a szibériai barakk falán maradt. Sajnos, a becses magyar emlék ma már nincs meg. Az oroszok a krasznojarszki tábor épületeit azóta lebontották és faanyagát feltüzelték. Így megsemmisült Gyóni utolsó kézírása is.”
A költő sógora, Gyóni (Szolár) Ferenc (1882-1963) 1944 júniusában, a Harangszó visszaemlékezésében bibliai példázattal élt: „Felírt még cellája falára – próféta módjára – néhány sor „mene-tekel”-t a kaini emberek okulására.”
Az újabb vesztes világháborút követően közel 15 évig nem jelenhetett meg Gyóni Géza kötet. A szocialista kultúrpolitika 1959-ben egy alaposan megrostált versválogatás kiadását engedélyezte. A mindössze 3000 példány rekordgyorsasággal talált gazdára. A költő utolsó verse – számos más jeles alkotásával együtt – azonban csak az 1990. évi rendszerváltás után kerülhetett újra az olvasók kezébe. Kivétel azért van, ugyanis 1967-ben, Gyóni Géza halálának 50. évfordulója évében az evangélikus sajtó Koren Emil (1915-1998) esperes, püspök-helyettes két írását is közreadta. Dr. Koren Emil édesapja a költő békéscsabai iskolatársa volt, és a gyóni istentiszteletet ünnepi igehirdetőként tartotta, tapasztalatait, gondolatait megörökítette. Az Evangélikus Naptárban megjelent írása a „Gyóni Géza” címet kapta, csattanóként az utolsó vers méltatásával:    
„A teológia emléke sohsem veszett ki szívéből. Isten igaz ismeretének benső keresése benne zsongott. Küszködő, véres, megalázott, hajszolt, áthangzó, lázadó és patetikus csatákat vívott magában. Jajgató sóhajokkal kereste a békesség Istenét. Méltó volna a vallásos, bibliai képek imádságos és zsoltáros formák mögött bő eszmélkedéssel keresni a lelket. Gyóni Géza hitét. De az utolsó szó jogán elmondott sóhajokkal nem lehet vitázni. A testamentum, hagyaték, amibe pörös szívvel belenyúlni bűn. Haldokló szerettünk utolsó szavait kegyelettel őrizzük. Az övét is. Halála előtt tíz nappal írta a falra, s ezek voltak utolsó rigmusai:

Térjetek meg
És szeressetek.
Elnyel mindeneket a hőség
És csak Istené a dicsőség.

Aztán elnyelt mindeneket a hőség. Harminchárom éves születésnapján halt meg, 1917. június 25-én. Csontjai ma is bronzabronccsal övezetten pihennek a krasznojarszki temetőben. Hogy fel lehessen ismerni, ha hamvait haza akarnák hozni…”
A rendszerváltás utáni időszak tapasztalata, hogy évtizedenként jelenik meg egy-egy Gyóni kötet, s ezekben visszakapta szerepét a költő utolsó üzenete. Jó példa erre a Kráter Műhely Egyesület „Cézár, én nem megyek” című 2004-es összeállítása, melynek bevezetéseként a szerkesztő, Földváry Györgyi író tanulmányát olvashatjuk az alábbi látomással:   
„A kotrógépen ülő férfi közönyös arccal beindította a markolót, amely először a fából készült, régi épületeket tette a földdel egyenlővé, majd a téglaépületek falainak támadt. Fal omlott fal után. Az egyiknél régi, kivakult feliratot lehetett látni: „Térjetek meg és szeressetek mindenkit, akit idáig gyűlöltetek… Elnyel úgyis – bármelyik fél győzne, elnyel úgyis – a láz mindannyitokat, ha nem is ölitek meg egymást, elnyel a halál, a hőség… Mert bármelyik fél győz, akárkié lesz is a hatalom, akárki rabló tapossa el a másik országát, veszi el annak juhait, házát, asszonyát: Istené csak a dicsőség; Istent tiszteljétek, mert ahogy ő akar valamit, minden úgy történik.” A gépkezelő megállt, látta, nem érti a felirat nyelvét. Tovább rombolta hát a falat, ami a földre zuhant. A falra írt intő üzenet eltűnt a téglák között.” A jelenet Balogh István: Gyóni Géza hite című írásának részletét idézi.
Aligha lehet a véletlen számlájára írni, hogy az útmutatás a legtöbb nyitott fülre és szívre a költő szülőföldjén talált. A Dabasi Újság Kapui Ágota főszerkesztő és munkatársai jóvoltából 2009 novemberében címlapon hozta egy fotómontázs hangsúlyos részeként, majd a következő évben a przemysli erőd falán elhelyezett dabasi emléktáblára is felkerült Pataki Miklós képzőművész adaptálásában. 2010. szeptember 29-én a Dabas-szőlői Őrzőangyalok Kápolna falvédő kiállításán, Nagy Istvánné emődi népművész bordó színű matyó hímzésével hirdette az üzenetet. 2015-ben a térségi Kerekes László alkotókör irodalmi műsorában Lakatos Emil fafaragó, nyugalmazott iskolaigazgató az intést a globális felmelegedés váteszi előrejelzésével is összefüggésbe hozta. Néhány hónappal később a „Mi még olvasunk” kör irodalmi beszélgetésén kiválasztott mottóként szerepelt a négysoros költemény. A filozofikus magyarázatok közül az alázatra intő értelmezés jutott a legközelebb a konszenzushoz, mely szerint a hibáinkat felismerni, belátni és azon változtatni, soha, még az utolsó pillanatban sem késő. Bakkai Éva tanárnő a kora keresztényi műfajértelmezés alapján igazi evangéliumnak nevezte a költeményt, mely egyedüli alkotásként is fenntartaná szerzője nevét.
Önmagáért beszél, hogy a Gyóni Géza Emlékév indulásakor, 2016 júniusában a kezdeményező „Szózat” keresztény, konzervatív irodalmi és társadalomkritikai folyóirat a „szívhangok” rovatában közvetítette a verset a világháló olvasóinak. Az év során több szerző költeményben emlékezett meg a nagy elődről. Jagos István Róbert dél-alföldi költő „Gyónás” című evokációja éppen a végső intelemre épül, és erősíti azt.
A megújuló Gyóni Géza emlékszobában is módunk lesz elgondolkodni az üzeneten.  
A költemény eddigi útja szélsőpontként igazolja a költő egykori pozsonyi professzora, Raffay Sándor (1866-1947) püspök, hittudós értékelését, aki szerint tanítványa öngyilkossági kísérletével letért a „keskeny útról”, de a harctéren és a hadifogságban „megtért” a magyarság és az evangélikus felekezet dicsőségére.
Mai főpásztoraink közül a szintén gyóni születésű dr. Bábel Balázs püspök, Kalocsa-Kecskemét érseke rendszeres hirdetője a költő intő szózatának. Kiválóan ismeri Gyóni Géza életútját és költészetét, egykori gyóni-dabasi iskolatársai ma is emlékeznek mélyen átélt, hatásos szavalataira. Szent beszédeiben, publikációiban gyakran hivatkozik földiként Gyóni Gézára, mint ahogyan azt 2014-es írása is tanúsítja:
„Különösen a XX. század óta az ember megkísértésének drámája, hogy a halál utáni lét a teljes megsemmisülést hozza. Ő – mint egykori lelkész növendék és evangélikus lelkésznek a fia – neveltetéséből is hozta a keresztény reményt, amit a maga véres igazságában meg is valósított. A krasznojarszki kórház falára súlyos betegség lázálmában írta: „Térjetek meg / És szeressetek. / Elnyel mindeneket a hőség / És csak Istené a dicsőség.” A krisztusi kort megélt költő üzenete vigasztaló bölcsessége az esendő és törékeny embernek.”

Valentyik Ferenc

Felhasznált irodalom:

- Dr. Bábel Balázs: Fogoly költő testamentuma, 2014
- Balogh István: Gyóni Géza utolsó órái, 1934
- Cságoly Péterfia Béla: Gyóni Géza istenes versei, 2017
- Földváry Györgyi: A sors médiuma, 2004
- Gyóni (Szolár) Ferenc: A megpróbált Gyóni Géza, 1944
- Valentyik Ferenc: 600 bibliográfiai adat Gyóni Géza pályájáról és költészetéről, 2014