Gyóni Géza: Akik az Istent elrabolták, Az élet titka, A gránicon, Harminc évig a pusztában, Hegedűszóló

Gyóni Géza:

Akik az Istent elrabolták

Rám törtek éjjel vad robajjal.
Nyár volt és meztelen hevertem
Lugas alatt nagy ősi kertben.
Soká késett akkor a hajnal.
Rám törtek éjjel vad cselédek,
Libériás, álarcos szolgák.
Szivem kivágták s elhurcolták
S rendelték, hogy sziv nélkül éljek.
Kincseknek háza volt a szivem:
Benne lakott Szűz-Mária,
Betlehem és Isten fia,
Benne lakott maga az Isten.
De rajta törtek a vad szolgák;
Kezembe gyilkos fegyvert adtak.
Ó, szörnyű számot kinek adnak,
Akik az Istent elrabolták?
Szivem, szivem, te jó sziv voltál -
S papja lettem a gyűlöletnek.
Mert elbuknak, akik szeretnek,
S gyűlölni tanít minden oltár.
Szivem, te irgalmas szív voltál -
S papja lettem az öldöklésnek.
Ó áldottak a véres kések.
Gyilkolni tanit minden zsoltár.
Szivem helyén egy nagy seb tátog...
Uj Mózes, állits uj követ:
Áldott legyen a gyűlölet,
Aki megváltja a világot.

                            Alatyr, 1915

Gyóni Géza:

Az élet titka

Az élet titka: őszinteség -
S kerülik egymást a testvérek.
Csak akkor ismernek egymásra,
Mikor szállóban van a lélek.
Ó bús tengere vérnek, szennynek
Mikor, mikor, mikor apad már,
Ha egymásra sosem ismertek,
Testvérek - csak a ravatalnál.

                            1917. VI. 14.

Gyóni Géza:

A gránicon

Idehallom a világ lihegését
Vajúdó méhe szüli a jövőt.
Szabadság, nagyság, szerelem és szépség
Magját érlelik messze vérmezők.

Fölszállok hozzád Világ Magvetője,
Ki sziklákat, mint pelyheket sodorsz;
Fölszállok hozzád népem hegedőse,
Idők és népek nagy Isten, Sors.

Életemet, e drága pohárt, zengőt,
Csordultig vérrel kezedbe adom:
Öntözd vele a boldogabb jövendőt,
Jövő virága nyíljék gazdagon.

Jövő virágát minden ág ne húzza,
Rémlátás réme ne háljon vele,
Csodákra keljen áldott magyar búza,
Aki vetette, az arassa le.

A gyermekért, kit anyja méhe hord még,
A testvérért, ki rémületben élt,
A drága nőért (csókja ajkamon még),
Fogadd el tőlem e pohárnyi vért.

Fogadd el tőlem, Világ Magvetője,
S ha kezdődik a boldog aratás:
Engedd Uram, hogy nyílhasson belőle
Hazai rónán egy áldott kalász.

Gyóni Géza:

Harminc évig a pusztában

Harminc évig a pusztában
Sáskán sinylett és gyökéren;
Bujdosók közt, haloványan,
Tárogató a keblében.
Buda tornya messze látszott, -
Torony alján víg flótások
Fent tanyáztak nagy kevélyen.
Már a hajnal fénye hullott
Ős Budának városára,
S torony alól még kihallott
Víg flótások vigassága;
Buda tornya messze fénylett -
S bús pusztázó akkor tévedt
Egy utszéli kápolnába.
Harminc évig a pusztában
Buda tornya csalta, vonta.
Őszi csenddel, fél homállyal
Mit állsz útban, kis kápolna!
Pusztázónak nyüg az otthon.
Kereszt alján hadd gyászoljon
Faluszéli bús Magdolna.
Bús pusztázó tovább, tovább
Ingoványból tövisesbe.
Harminc évig pusztákon át
Eső verte, ág sebezte.
Buda tornya messze fénylett, -
Sóhajtása arra tévedt:
Csak ne érje kint az este.
Észak felől fölvillámlott,
Déli mesgyén menykő csattant.
Héj pusztázó, régi álmod:
Tárogató tárogathat.
Vészharang zúg véressőre -
Hej pusztázó, most előre!
Aki merész, most arathat.
Tárogató bugó hangja
Mély pusztába messze csalta.
Zivatarból sivatagba
Elhurcolta láncos falka.
Tárogató - láncolt kézben!
Rab pusztázó, - de úgy éljen:
Egy utolsót fúj még rajta.
Tárogató bugó hangja
Messze sírt a fergetegbe.
Rab pusztázó úgy hallgatja:
Elveszett-e, elveszett-e?
Buda tornya alig látszó -
S hallod-e, hej, rab pusztázó,
Azt a hangot visszaverte.
Buda tornya visszaverte;
Küldi is már hivó szóit.
Vig szerencse sok kegyence
Kinyitná már az ajtóit.
Rab pusztázó, szegény Lázár,
Hír, dicsőség készen vár már;
Buda népe téged szólit.
Börtön ágyán hallja, hallja.
Besüvit a szél, a téli.
Rab pusztázó gondolatba
Harminc évét ujra éli.
Hír, dicsőség mig kerülték,
Lázár-élet keserüjét
Rab szájában ujra érzi.
Hír, dicsőség eljött végre -
Hallja, hallja félálomba.
Sajgó évek drága bére,
Mintha nem is neki szólna.
Rab lelkében, téli éjben,
Akkor épül hófehéren
Egy útszéli kis kápolna.
Hír, dicsőség eljött végre?
Rab pusztázó alig hallja.
Rab lelkében akkor lép be
Faluszéli szent udvarra.
Akkor lép be törve, fájva,
S pogány fejét, félhomályba
Bús Magdolna simogatja.
Harminc évnek hiú vágya -
Csilloghatsz már Buda tornya!
Őszi csendbe, félhomályba,
Hogyha megtér törve, fájva,
Ó fogadd be, kis kápolna.
Krasnojarsk, 1916

Gyóni Géza:

Hegedűszóló

Bús hegedű, beszélj az életemről,
Amelyet egykor szépnek szántam;
S mely most sötéten leng utánam,
Mint szemfedő a sárga holttetemről.

Ifjú szerelmek, bízó büszke szárnyak,
(Ó én ifjú repülő-vágyam)
Hogy elmerültek vérben, sárban!
Hogy elmerültek s mégis újra fájnak.

Napos tetők, futó-rózsás erkélyek,
Melyekre föl-fölsóhajtoztam -
Napos tetők, hol vagytok mostan?
Már sírig sír utánatok a lélek.

Érek-e még egy áldott menedéket,
Ahol a fejem lehajthassam?
Bús hegedű, altass el lassan:
Álmomba tán a kedves házba lépek;

A kedves házba, - melybe titkos esték
Láttak surranni ifjan, vágyón;
Látták lobogni ifjúságom...
Ha most látnának, tudom megkérdeznék:

- Ki vagy, ki vagy te, hajlott szürke vándor?
E házba büszke ifjat várnak,
És mennyegző lesz és vasárnap,
Ha ő jön, kinek szeme-szive lángol...

Arcom az árnyék még jobban befödné:
Lehet-e most, így rázörgetnem?
Bús hegedű, sirasd el csendben,
Akit ő vár s ki nem tér vissza többé...

                              1917. 04.14.