Muskátli - 2017. június

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2016/2017-es tanév kezdetével a Muskátli a harmadik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli második évfolyama, hasonlóan az elsőhöz ismét kiadásra kerül évkönyv formában. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2017. június / III. évfolyam / 10. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Pósa Lajos:

Mi van ma? Mi van ma?

pünkösdirózsa

Mi van ma? Mi van ma?
Piros pünkösd napja.
Mosolyog a rózsabokor,
Piros rózsa rajta.
Piros hajnal termette,
Dalos madár rengette.
Hej, rózsa, rózsa.
Szép pünkösdi rózsa,
Hajolj ki a gyalogútra
Hívó harangszóra!

Most mennek, most mennek
Templomba a lányok...
Mint a fehér galamb szárnya,
Olyan a ruhájok.
Ők maguk meg olyanok,
Mint az égi angyalok.
Hej, rózsa, rózsa,
Szép pünkösdi rózsa,
Hajolj ki a gyalogútra
Hívó harangszóra!

 

Forrás: Az Én Ujságom, XVI. évfolyam, 24. szám, 1905. június 11.

 

EMLÉKEZÉS

 

Június 21. - a nyár kezdete,

a zene ünnepe



zeneakademia

 

Maurice Fleuret francia zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt zenével köszöntsék. A ZENE ÜNNEPÉt 1982-ben tartották meg először Franciaországban. Az ötlet az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang támogatásával valósult meg. Mára a zene ünnepe európai, sőt világméretűvé vált; több mint száz országban rendezik meg június 21-én.
Európában ez a kezdeményezés egyesületi formát öltött testet. A Zene Európai Ünnepe egyesülete szervezők és intézmények hálózatát fogja össze. A Zene Európai Ünnepének chartáját 1997-ben 12 európai ország 16 városa írta alá Budapesten. (Forrás: Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség)


Kodály Zoltán 50 éve, 1967. március 6-án hunyt el. Az általa kidolgozott zenetanítási módszer 2016-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára. A magyar zenére ható idegen áramlatokról így vélekedett:

Kodály Zoltán:

Magyarság a zenében

(részlet)

Magyar kultúra: örök harc a hagyomány és a nyugati kultúra közt. Béke csak úgy lehet, ha a népkultúra nő fel magas kultúrává, saját törvényei szerint, Európától csak azt veszi át, ami erre kell, s azt is szervesen magába olvasztja. Elérhetjük-e? Janus-arcunk lehet-e valaha egyakaratú, magával egyes lélek arca?

Egyik kezünket még a nogáj-tatár, a votják, cseremisz fogja, másikat Bach és Palestrina. Össze tudjuk-e fogni e távoli világokat? Tudunk-e Európa és Ázsia kultúrája közt nem ide-oda hányódó komp lenni, hanem híd, s talán mindkettővel összefüggő szárazföld? Feladatnak elég volna újabb ezer évre.

Pósa bácsi korában főképpen a hegedű játszott szerepet, s azt azt megszólaltató Dankó Pista elevenítette verseit dalokká. Korábban a tárogató volt a magyarok kedvelt hangszere, különösképp II. Rákóczi Ferenc vezérló fejedelmünk idejében, amely ösztönzőleg hatott a kuruc csapatokra. Ennek emlékére időzünk egy verset  Az Én Ujságomból:

Gyökössy Endre:

A tárogató

Volt a kurucoknak
Egy kis száraz fája,
Nem kellet azt tanítani
Semmilyen nótára.
Minden zengő hangját
A jó Isten adta,
Tüzes lelket öntött vele
A kuruc csapatba.

Hajnalhasadáskor
Kelt a kuruc tábor,
Az egész völgy visszazengett
Tárogatójáról.
Tárogatós fújta:
„Rajta, kuruc, rajt,
Szép hazánkat hitetlenül
Pusztító labancra!

Rajta, kuruc, rajta!
A kardot acélozd.
Vesd válladra, dolmányodra
Csontos karabélyod.
Pattanj paripára,
Leng a lobogó már...
Széllel vágtass; meg se állj, csak
A labanc tábornál!

Szép Magyarországért
Dobbanjon a szíved,
Nagy Rákóczi szent szavára
Karod is feszítsd meg!
Sok ám az ellenség,
Sok a labanc fajta.
Diadalért, szabadságért,
Rajta, kuruc, rajta!”

 

(Forrás: Az Én Ujságom, XVI. évfolyam, 25. szám, 1905. június 18.)

 

IRODALOM



Lőrincz Sarolta Aranka:


Tündér Amálka és

a törött lábú hangya

 

tunderamalka

4. mese

Tündér Amálka kútjától nem messzire, a sűrű cserjés szélén állt egy vadcseresznyefa. Tavasszal sok-sok kicsi rózsaszínű virág borította az ágait, amelyben méhek, dongók, bogarak hada döngicsélt, zúgott, zümmögött és lakmározott. Mire megérkezett a nyár, arózsaszínű virágok szirmai a földre hulltak, és helyettük zöld bogyócskák jelentek meg az ágakon. A forró nyári nap megsimogatta, csókolgatta a pici zöld bogyókat, és azok lassan színesedni kezdtek. A vadcseresznyefácska érett gyümölcseit a madarak is felfedezték. Birtokba is vették az ágakat, és csipkedni kezdték a sötétpiros bogyókízletes húsát. Amikor telirakták a begyüket,cserregtek-csiviteltek, aztán huss, felrepültek a magasba, és meg sem álltak csakTündér Amálka kútjánál, hogy szomjukat enyhítsék a forrás hűs vizével.
Kis madárkák, hol voltatok, vajon merre kószáltatok? – kérdezte Amálka a madarakat.
Csirirí, vadcseresznye ágán bogyót szemezgettünk, sűrű lomb ágában egy kicsit hűsöltünk,csirirí! –felelték a madarak.
Tündér Amálkának nem kellett többet mondani, hiszen ő is szerette a vadcseresznyefanyar ízét.Kapta kis kosarát, és máris repült, hogy megnézze, vajon valóban megérett-e már a vadcseresznye bogyója? Amint odaért, látta, hogy a madarak fönt, a fatetején lakmároznak, így neki az alsó ágak gyümölcsei kínálkoztak.Óvatosan csipegetni kezdte a lédús gyümölcsöt, nehogy szép nyári ruháját összemaszatolja. Amikor kosárkája megtelt, leült az egyik faágra, hogy megpihenjen,bizony nagyon elfáradt a cseresznyeszedésben. Ahogy üldögélt, letekintett a földre, és látta, hogy a magas fűszálak között sűrű szövésű pókháló feszül. A gazdája valahol lesben állt, várva, ki lesz az áldozat, ki fog beleakadni a hálójába.  Amálka megriadt. Milyen szerencse, hogy még időben észrevette, mert a hálóba ő is beleakadhatott volna!Hirtelen fölkapta kosárkáját, éstüsténtindult volna haza a kutacskájához, amikor segélykiáltást hallott.
Segítség, segítség! Segítsen valaki! Bontsa ki a hálót, mert megesz pók,Vili!
Nocsak,hiszen ez az öreg hangyakatona,aki irányította a többieket, amikor vonultak új hangyabolyt keresni! Vajon hogy kerülhetett ide egyedül? A hangyák mindig csoportosan járnak, ámde az is lehet, hogy felderítőnek küldték, mert hallották, hogy megérett a vadcseresznye bogyója,állapította meg Amálka. Sokáig nem csodálkozhatott, mert azonnal cselekedni kellett, hiszen a hangya nagy veszélyben forgott.Ravasz módon a nagy hasú pók egyre sűrűbbre szőtte hálóját a hangya körül. Ha nincs kövér légy, akkor jó lesz a hangya is, gondolhattatelhetetlenül.
Állj és ne tovább! – kiáltott bátran Amálka, és gyorsan a pók elé röppent. Ügyesen előkapta kicsi fehér kendőjét, melyet mindig magánál hordott,és harciasan lengetni kezdte.
A nagy hasú pók megtorpant,körülnézett, vajon ki az, aki ilyen bátran szembeszáll vele. Amint meglátta a kis tündérlányt, visszahúzódott a pókháló szélére. A pók megtorpanása elég volt Amálkának, hogy az öreghangyát kiszabadítsa a pókháló fogságából.
Gyere, hangya barátom, szabad az út, mehetszhaza, de vigyázz, máskor ide ne mászkálj! –figyelmeztette Amálka a félelemtől és kínos evickéléstől kimerült hangyát.De jaj, a hangya nem tudott lábra állni, olyan sokáig kapálódzott a pókháló fogságában, hogy eltörött az egyik lába.
Juuúj, juuúj, eltörött a lábam, hogy lépjek, hogy menjek ilyen fájós lábbal?– nyöszörgött, jajgatott a hangya.
Amálka megsajnálta,s mivel félt, hogy a pók újra támadni fog, gyorsan kiöntötte kosárkájából az érett vadcseresznye bogyóit, és az üres kosárba fektette a törött lábú öreghangyát.
Gyere, hangya barátom, kosaramat ajánlom, addig bizony megfelel, amíg hazacipellek!– mondta csitítóan Amálka a nyöszörgő, jajgató hangyának.
Lassan hazaért Amálka kis kosarával, benne az öreg, jajgató hangyával. Tüstént mohaágyat készített, ráfektette, törött lábát kis faághoz kötözte, és gyengéden borogatni kezdte a forrás vizével. A tölgyfa ága-bogában csivitelő, tollászkodó madarak észrevették, hogy Amálka valakit ápolgat a forrás mellett. Odarepültek, és látták, hogy segíteni kell, mert Amálka egyedül nem győzi a sok munkát. Huss, elrepültek a kis tisztás végére, ahol ezerjófű termett, szedtek egy csokorra valót, és máris repültek vissza, hogy Amálka ezzel is borogassa a hangya törött lábát. A katicabogár is megtudta, mi történt, őis segíteni akart, ezértbársonyviráglevelet hozott a hangya törött lábára. Tündér Amálkafehér kis kendőjét bemártotta a forrás hűsítő vizébe, és felváltva borogatni kezdte a vizes kendővel, az ezerjófűvel és a bársonyvirág levelével. Addig borogatta, míg le nem szállt a nap. És akkor csodák csodája, az öreg hangya felült a mohaágyon, és megmozdította fájós lábát. Nem jajgatott, nem nyöszörgött, összeforrt a lába, mehetetthaza az új hangyavárba. Hálásan pislogott Amálkára, a katicabogárra és a sok csiripelő madárra.
Pereg a könnyem,hálás vagyok, a sok jóért mit adhatok? Nincsen semmim, csak barátság, hogyha kell, hát odaadnám – mondta pislogva a meggyógyult hangya, miközben szipogott, és a szemét törölgette a meghatódottságtól.
Csekélység, drága barátom, az a jó, hogy meggyógyultál, pókhálóból szabadultál. Mehetsz haza, hangyabolyba, én is megyek ágyikómba– mondta Amálkanagyokat ásítva. A fáradtságtól nagyonálmos lett, le is feküdt kicsi ágyába, amely ott ringott a kék harangvirág kelyhében.

 

Lőrincz Sarolta Aranka:

A csiga háza


Ágas-bogas bokrok alatt,
Kicsi csiga búsong, jajgat.
Elvesztette vagyonkáját,
Takaros, kis csigaházát.
Benne volt az ágyacskája,
Kis párnája, nagy dunyhája,
Hol keresse, hol kutassa,
Árokparton, csalánosban?
Kerek erdőn, kis tisztáson?
Szürke kövön, kert ágyáson?
Fázik a kis pucér teste
Háza nélkül, s jő az este.
Lassan csusszant, lépegetett,
Patak vízhez megérkezett,
Belenézett, s ámult nagyot,
Hátán háza ringatódzott.


Lőrincz Sarolta Aranka:

A kiskakas sarkantyúja


Kiskakas a szemétdombon,
bánatosan kukorékol.
Kikerí, kukorú,
kakas hangja szomorú.

Sarkantyúját elvesztette,
hogy menjen a bálba este.
Kikerí, kukorú,
kakas hangja szomorú.

A tyúk népség keres, kutat,
tyúkudvaron szét is szaladt,
Kot, kot, kot, kakas úr,
megleltük a sarkantyút!

Kakas örvend, víg a hangja,
táncolhat már a tyúk bálban,
Kikerí, kukorú,
megvan már a sarkantyú.

Lőrincz Sarolta Aranka:

A mérges kutya


Mérges a kutya vah, vah, vah
Ide kap, oda kap, vah, vah, vah.
Szája tátva, vicsorít,
Fehér foga éles,
Nem menj közel hozzá,
Mert nagyon veszélyes.
Éhes a kutya vah, vah, vah,
Itt keres, ott keres vah, vah, vah.
Tányérját nyalogatja,
De rajt semmi sincsen,
Dobjunk neki csontot,
Megszelídül menten.

Lőrincz Sarolta Aranka:

Mezei virágok


Mezőben viruló
Szerény, kis virágok,
Ti adtok a nyárnak
Színes tarkaságot.
Búzamezők szélén,
Gyalogutak mentén,
Virultok a fényben
Nyári napfelkeltén.
Forró nyár hevében
Harmatcseppre vágytok,
De csak poros lesz
Zöld levélruhátok.
Fehér margaréták,
Lángoló pipacsok,
Kékszínű katángok,
Szarkaláb és búzavirágok.
Nyári szél fésüli
Kócos fejecskétek,
Isteni szeretet
Éltet ad tinéktek.

 

A mese és a versek itt, a Muskátliban jelennek meg először.

 

VALÓSMESE

 

A júniusi történet Pósa bácsi 2017-es falinaptárához
2017-ben a Pósa Lajos emlékére facebook oldalon és itt a Muskátli hasábjain azokat a helyszíneket szeretnénk bemutatni, amelyek kötődnek Pósa Lajoshoz egy-egy szép és érdekes történet kapcsán. Minden hónapban megismerkedhetünk egy helyszínnel és az odakötődő eseménnyel. Tarts velünk, mókás, élvezetes, hasznos kalandozásban lesz részed. A naptár természetesen nyomtatott formában is beszerezhető Rimaszombatban a Tompa Mihály könyvesboltban és Nemesradnóton a Lidike pihenőházban.

 

Jászapáti város Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Jászapáti járás székhelye.
Jászapáti a Jászság második legnagyobb városa. A település a Tisza és a Zagyva folyó közötti síkságon terül el.
Itt született 1853. június 6-án Vágó Pál Lotz-díjas festőművész.
Vágó Pál eleinte tárgyias felfogású életképeket festett, később jászsági és más alföldi jeleneteket. Nagy sikert aratott az 1879-es szegedi nagy árvízről festett képével, amiben nagyon jellegzetesen ragadta meg a katasztrófa utáni tanácstalanságot, döbbenetet, mely a királyt, sőt egész Európát meghatotta.
Később monumentális magyar történelmi képeket festett kiváló kompozícióteremtő- és alakábrázoló képességgel. Az alakok mozgásának érzékeltetése, akár nagy tömegben is, nem okozott számára gondot. Jócskán kivette részét Feszty Árpád A magyarok bejövetele c., azóta Feszty-körkép néven híressé vált monumentális alkotás megfestésében.
A millenáris ünnepségek idején (1896 körül) igen foglalkoztatott festő volt, amely bizonyítottan nagy mesterségbeli tudásának és az ezzel párosuló nagy teljesítőképességének volt köszönhető. Részt vett a monumentális Erdélyi körkép megfestésében. Kivette részét a 21 kötetes „Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben” c. sorozat illusztrációinak előkészítésében. Freskókat is festett a jászapáti templomban és a volt Ludovika Akadémián.
A legmagasabb kitüntetést A huszárság diadalútja c. történelmi pannója hozta meg számára, itthon Lotz-díjjal tüntették ki, Franciaországban a francia Becsületrenddel jutalmazták. E kép 1996 óta a Hadtörténelmi Múzeumban látható a Vágó Pál Emlékbizottságnak köszönhetően. (Forrás: Wikipédia)

A Pósa Lajos által szerkesztett Az Én Ujságom fejlécét Vágó Pál festőművész és Morelli Gusztáv fametsző, a fametszés tanára tervezték meg.


A következő két részlet Pósa Lajos és Vágó Pál barátságára mutat rá:

 

 

 

Lőrinczy György:

A PÓSA-ASZTAL

 

posa 52501

Pósa Lajos (részlet)


Az ezredéves kiállítás egyik fényes pavilonjában, derűs nyári éjszakán hárman üldögéltünk egyszer, 1896 nyarán: Pósa Lajos, a költő, Vágó Pál, a nagy magyar festő, meg én. Gyönyörködtünk a fontaine lumineuse-ben, a százféle muzsikában, mely szinte ringatott, s a zsongó, tarka sokaságban, mely alá s föl hullámzott körülöttünk. Alig is esett szó. Mindent, amit mondottunk, hosszú hallgatás és töprenkedés követett. Akkor is volt elég töprengeni valója a magyar költőnek. Egyszer csak Vágó Pál szelíden megfogta a Pósa kezét.
– Barátom, ki tudja, lesz-e többet alkalmam, ezt a mostanit hát nem mulasztom el, hogy megköszönjem neked a szüleim házát.
– Nekem! – nevetett Pósa, azt hívén, hogy a piktor szokása szerint valami tréfára készül.
De a Vágó különben szatirikus vonásokkal barázdált fekete magyar feje nagyon komoly volt.
– Igen, neked. Életem egy rossz pillanatában elhatároztam, hogy végképp elhagyom a szülőfalumat, Jászapátit, s eladom az anyám házát és Pestre költözködöm. Tudod, az én fajtám, a jászság, vagyonos nép. Akadt a házra vevő akármennyi s az alkut meg is kötöttük. A szerződés, fiskális kacskaringókkal megszerkesztve, már ott feküdt előttünk az asztalon, a vevő már alá is írta, s magam is tollat kerestem… Akkor hozták az újságomat a postáról. Belepillantok s megakad a szemem a te verseden:

„El ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket,
Hol a csűrön késő őszig
Gólyamadár kelepelget.”

Vágónak elakadt a szava s a szeme könnybe lábadt.
– Nem adtad el… – segítettem neki befejezni.
A festő hálásan szorította meg a Pósa kezét. S csak egy szót felelt, azt is reszkető hangon.
– Nem.

Gyökössy Endre:

JÓKAI ÉS AZ ÉN ÚJSÁGOM


Pósa bácsi, Az Én Újságom alapítója úgy szerette a magyar gyermekeket, hogy a
mindmáig legnagyobb mesemondót, Jókai Mórt is rábeszélte arra, hogy engedje át
Az Én Újságomnak egyik hosszabb elbeszélését. És Jókai engedelmeskedett. Így
jelent meg a szépséges Rózsák szigete* sok-sok évvel ezelőtt folytatásokban, Az Én
Újságomban. A magyar gyerekek nagy gyönyörűséggel olvasták a szépséges történetet.
Jókai Mór egyszerre legkedvesebb írója lett Az Én Újságom kis olvasóinak.
Egyszer Bajza-utcai háza előtt sétálgatott a nagy magyar író. Éppen arra járt Az
Én Újságom egyik olvasója is édesapjával. A kisfiú félegyházi gyerek volt. Azért
hozta édesapja Budapestre: hadd lássa meg az apró magyar legényke a szép fővárost.
A félegyházi magyar ember messziről megismerte Jókait. Megszólalt:
– Nézd csak, fiam, az a sétáló bácsi Jókai.
– Jókai, aki Az Én Újságomban a „Rózsák szigeté”-t írta? – kiáltott fel a fiúcska
örömmel.
– Az, az!
S akkorra már közelébe is jutottak Jókainak. Az okos magyar gyerek bátran és
illedelmesen Jókaihoz lépett. Köszönt és így szólította meg a halhatatlan mesemondót.
– Jókai bácsi, olvastam Az Én Újságomban a „Rózsák szigeté”-t. Nagyon szép volt.
Igazán meg vagyok elégedve Jókai bácsi írásával.
– Köszönöm, kisfiam! – Felelt mosolyogva a nagy író.
– Tessék máskor is írni! – Buzdította búcsúzás után még a félegyházi fiúcska
Jókait.
– Írok, írok, fiacskám! – nyugtatta meg az okos gyereket Jókai.
Másnap már Az Én Újságom szerkesztőségébe sietett a drága mesemondó. Boldog
dicsekedéssel mondta el Pósa bácsinak a kedves történetet. Majd azt is hozzátette:
– Írásaimért ennél szebb kitüntetést még nem kaptam!
Pósa bácsi elmesélte Vágó Pál híres festőművésznek ez aranyos történetet és
Vágó Pál megfestette azt a képet, amit most Az Én Újságom címfedelén láthattok.
Az eredeti kép Pósa bácsi haláláig Az Én Újságom szerkesztőségében, Pósa bácsi
íróasztala felett függött.
S a kép előtt mondta el húsz évvel ezelőtt nekem is Pósa bácsi a kép itt megírt
történetét.

In: Az Én Ujságom, 1925. január 20.

S lássunk két korabeli újságcikket is, amely szintén e két ember közös érdeklődési körére és barátságára utal:


Mulatság a péceli kaszinóban. Pécelen Thorma József állomásfőnök kezdésére e hónap 28-án kitűnően sikerült mulatságot rendeztek az ottani kaszinóban. A mulatságra a fővárosból is sokan kirándultak s az est kedvességét fokozta az a körülmény, hogy az asszonyok' magyaros főkötőben, a leányok pártában jelentek meg. A mulatság vacsorával kezdődött, melyen különösen Pósa Lajost és Vágó Pál festőművészünket ünnepelték. Vacsora után hangverseny és tánc következett. A hangverseny ötletesen összeállított pontjai közül Vágó Pál mókás előadása, mellyel a falu ébredését mutatta be, rendkívül nagy hatást tett. Sebők Gyuláné magyar nótákat énekelt, Andrássy Tivadarné grófné Krasznahorka büszke vára-t és a saját szerzeményeit, Keresem a boldogságom és Banda Marci . . . című nótákat adta elő, az utóbbiakat Kovács Gyula dr. kíséretével. Hosszasan és zajosan megtapsolták. Nagy hatása volt Pósa Sárika szavalatának, a ki Pósa Lajosné Nem úgy van már, mint volt régen és Pósa Lajos Rózsa- tolvaj című költeményét adta elő, mély érzéssel. Maday Gyula Gábor deák című szép költeményével hatotta meg a közönséget, Gyökössy Endre pedig Levél egy kivándorolt barátomhoz című költeményét szavalta el, megérdemelt tapsot aratva. Közbe-közbe Pápay Géza humoros nótás előadásokat mutatott be, Szendeffy Mariska és Okos Gyula pedig népdalokat énekeltek, a közönség élénk tetszése mellett. A táncban a következő hölgyek vettek részt:
A ss z o n y o k: Thorma Józsefné, Pósa Lajosné, Kövér Gyuláné dr.-né, Sebők Gyuláné, Király Andorné, Be. nes Róbertné, özvegy Hermanné, Offcnmüller Győrgyné, Lbbenovitsné, Jeszenszkyné, özvegy Benesné, özvegy Sebők Ignácné, Havass Istvánná, Geschader Istvánná, Dvihally Emilné, özvegy Sántha Elemérné, Eisner Miklósné, Kovács Gyuláné dr.-né, Divald Károlyné, Murányi Jánosné.
L e á n y o k: Pósa Sárika, Lereano Annus és Lonci, Sebők Boriska, Kapeller Etelka, Szendeffy Mariska, Bese Gizella, Sebők Erzsi, Benes Annus és Gizi, Eisner Dóda, Geschader Vilma és Vera, Divald Aranka.

BUDAPESTI HÍRLAP. (79. sz.)
1908. március 31.

(Feszty-lakoma.) Feszty Árpád szűkebb baráti köre ma este vidám lakomát rendezett a városligeti Vampetics-féle vendéglőben, abból az alkalomból, hogy a művész két nagy történeti festményével oly sikert aratott. Ott láttuk a művészek közül: Lotzot, Telepyt, Roskovicsot, Vágót, Baditzot, Kardost, Bruckot, Zalát, Rónát, Markót, Lecbnert, Spányikot stb. Beszédet mondtak: Pósa Lajos, Vágó Pál , Bessenyey Ferenc képviselő, Telepy Károly, Feszty Árpád, Fenyő Sándor, Bródy Sándor, Roskovics Ignác és Tábori Róbert. Közbe Lányi Géza művészi cimbalomjátéka szórakoztatta a társaságot.

BUDAPESTI HÍRLAP. (314. sz.)
1898. november 13.

 

A júliusi történet Pósa bácsi 2017-es falinaptárához
 
Lillafüred (Miskolc-Lillafüred) Miskolc településrésze, de a város belterületétől több kilométerre helyezkedik el, tulajdonképpen az agglomerációban. Miskolc egyik legmagasabban fekvő része, a Bükk-vidéken, a Szinva és a Garadna-patakok összefolyásánál.
A Garadna-völgyben a két patak összefolyásánál kialakult kisebb, természetes tavat 1813-ban egy völgyzáró gáttal visszaduzzasztották, hogy biztosítsák a vashámorok – vízzel hajtott pörölyök – működéséhez szükséges vizet.
Gróf Bethlen András az 1890-es évek elején elhatározta, hogy a Hámori-tó közelébe kormányüdülőt építtet. A település nevét Bethlen unokahúgáról, Vay Erzsébetről kapta, akinek a beceneve Lilla volt.
Lillafüred Hámorhoz tartozott 1950-ig, amikor a községet Miskolchoz csatolták.

Herman Ottó (született Herrmann Károly Ottó; Breznóbánya, 1835. június 26. – Budapest, 1914. december 27.) magyar természetkutató, zoológus (ornitológus, ichthiológus, arachnológus), néprajzkutató, régész és politikus. Sokoldalúsága előtt tisztelegve az utolsó magyar polihisztornak és a madarak atyjának is nevezték. Szülőhelyéről, a felvidéki Breznóbányáról 1847-ben költöztek át a Miskolc melletti Alsóhámorba. Nem volt diplomája, de önszorgalmának köszönhetően korának egyik jelentős természettudósa és a kiegyezés utáni magyar politikai élet fontos közszereplője. Újságíróként és országgyűlési képviselőként a polgári haladás útján járt és Kossuth Lajos eszmei világát követte.

Az autodidakta tudós gyűjtőmunkái mellett rengeteget tanult és eredményeit rendszeresen közzétette. Talán legnépszerűbb műve A madarak hasznáról és káráról című könyv, amely rövid idő alatt több kiadást is megért, további jelentős művei. A magyar halászat könyve és a Magyarország pók-faunája kötetek. Nevéhez fűződik a magyar őskőkorszak-kutatás és a magyar tudományos barlangkutatás megindítása, mivel a Miskolcon talált szakócák alapján ő állította elsőként, hogy éltek ősemberek Magyarország területén. Termékeny természetrajzi írói munkássága mellett, mint tudományszervező is jeleskedett. Közzétett tanulmányai közül több mind a mai napig forrásként is használható.
A Magyar Ornitológiai Központ alapító igazgatója, a Magyar Néprajzi Társaság alapító tagja, majd később elnöke.
1885-ben vette nőül a nála húsz esztendővel fiatalabb Borosnyay Kamilla (1856–1916) írónőt. Az avasi református templomban esküdtek meg. Felesége nagy segítsége volt rosszul halló férjnek, mindenhová elkísérte és segített feljegyezni a fontosnak tartott dolgokat. Vele húzódott vissza a házasságkötéskor vásárolt lillafüredi nyaralóba, a Pele-lakba.

Herman Ottó egykori lillafüredi nyaralója, a Peleház 1898–1903 között épült, az akkoriban újonnan kialakított üdülőtelep részeként. Az épület 1951-ben került a miskolci múzeum kezelésébe, első állandó kiállítása 1964-ben nyílt meg. 2007-ben megtörtént az emlékház teljes felújítása.

A kiállítás két szobában mutatja be a múzeum névadójának életét, munkásságát, miskolci és hámori-lillafüredi kötődéseit. Az első terem enteriőrjében és vitrinjeiben szép számmal megtalálhatók a Peleház eredeti bútorai, illetve Herman Ottó személyes tárgyai, levelei, kéziratai is. A második teremben az utolsó magyar polihisztor tudományos tevékenységének bemutatása látható, szakterületenként külön egységekben, gazdag tárgyi illusztrációval és egy látványos halászati diorámával. Az emlékház kertje tavasztól őszig színes múzeumpedagógiai programok helyszíne.

Herman Ottót szoros barátság fűzte Pósa Lajoshoz. A következő három levél, amely Bodnár Mónika a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársának Egy igaz barátság története Herman Ottó és Pósa Lajos, valamint családjaik kapcsolata levelezéseik tükrében c. munkájából van kiemelve ennek a barátságnak kis részét mutatja be:

1905 júliusában a Herman házaspár egy hetes nyaralást töltött Pósa Lajoséknál Radnóton. Erről a következő levélből szerzünk tudomást:

Radnót, 1905. július 20-án

Kedves Ottó bátyám!

Boldogok vagyunk, hogy jól érezték magukat szegény porladozó anyánk kis házában, hogy szülőföldem szelíd halmos vidéke egypár napra kitörölte szivökből a nagy világ zűrzavaros képeit.
A fiát szállni tanító fecske, azt hiszem, szivhez szólóbb látvány, mint a kalitkában zöld erdő, sík mező után síró rab madár. A szántóvető kérges tenyere, ahol a kenyere terem koldusnak is, királynak is, többet ér ezer meg ezer dologtalan, ragadozó, simabőrű bársonykéznél. A radnóti korsó szeretettel adott kútvize jobbízű a sziv nélkül arany pohárban nyújtott tokaji bornál.
Áldja meg az Isten, kedves Ottó bátyám, azért a virágért, amit édes anyám röges sírjára tett!
Tartson a szivében, mint én tartom mindig. Maradok ölelő érzéssel szerető öccse

Pósa Lajos

Ő Nagyságának csókolom a kezét, azt az aranyosan irót.

Itt küldöm a verset a radnóti napok szerény emlékeül.
P.L.

 

Ma vendégek érkeznek…

(Radnót, 1905. julius 12-én.)

Te kelő nap, arczodat
Felhővel ne född be:
Öltözz fel ma a legszebb
Arany köntösödbe!

Tündökölj ma fényesen
A kék ég boltjárúl…
Rácsos kapu, tárúlj ki,
Karunk is kitárúl.

Ma vendégek érkeznek:
Szivünk hű szeretti…
Nem tud minket senkise,
Mint ők, úgy szeretni!

Köszöntsétek, akáczfák,
Mikor megérkeznek;
Bólintsatok, lombok, a
Kedves vendégeknek.

Üljetek ki, madarak,
A leveles ágra…,
Borúljatok, virágok,
A lábuk nyomára.

Kelj föl, anyám, sírodból,
Hagyd el temetődet!
Öleld porló szivedre
Te is, szülém, őket!


A látogatást feltehetőleg Pósáék is viszonozták a Herman házaspár lillafüredi
házában. A következő levelek a meghívást tartalmazzák:


PELEHÁZA 1906. jul. 15.

Drága Lidikém,

már alig-alig vártam, hogy biztosat tudjak hollétetek felől, s én is hírt adhassak magunkról. Nem mertem addig írni, mert féltem: ha Bpestre czímzem a levelet
– Radnóton vagytok s ha Radnótra hát akkor esetleg Bpesten. Mindenkép csak baj lett volna belőle, mert a levél nem jutott volna akkor és oda, a hova szánva volt. J. urtol tudtam meg, hogy már kedves, idyllikus kis fészketekben csicseregtek és sietek megírni hogy itt, a Bükk alján is vár rátok egy árnyas, lombos szerény kis fészek. Jertek, jertek kedves, jó embereim, most míg minden üde és zöld, augusztusban már itt is hanyatlik a vegetáczió. Szép azért akkor is, de nem az az élettől duzzadozó, érintetlen frisseség már az, ami most! Irj édes jóságom azonnal, hogy mikorra
várhatom azt a kedves szentháromságot, tárt karokkal és ajtókkal, melegen dobogó, örvendező szívvel. Öt-hat nappal érkezéstek előtt szeretnék értesülni pontosan, hogy
mikor látlak viszont benneteket, hogy lehetőleg elintézzek mindent, ami elintézni való.
Vár, vár a páfrány, a nefelejts is vár, de egyik sem olyan nagyon, olyan biztosan, mint mi, a ti szerető és nagyrabecsülő két öregetek

Herman Ottóné
mög az ura!

 

Lillafüred, 1906 jul. 24.

Kedves Drágám,

aranyos leveledet annál nagyobb örömmel vettem, mert szentül hittem, hogy az már válasz lesz az én írásban megismételt sürgető meghívásomra, mit az uram is aláírt. De hát nem volt a te írásodban egy szó sem amelylyel legalább tudomást vettél volna az én levelemről, annyival kevésbé az oly igen várt határnap megállapításárul.
Hát ez engem s mindkettőnket aggaszt és elszomorít. Eltévedt volna levelem? Vagy tán valami bajotok esett? Kérlek édes kedvesem, nyugtass meg és örvendeztess meg azzal a kedves hírrel, hogy jöttök. Irtam azt is, hogy jónak látnám, ha még juli. havában szerencséltetnétek. De ha ez már teljesen lehetetlenné vált volna, hát most hozzá teszem, hogy igen örülnék, ha aug. 4.ig karjaimba zárhatnálak, mert attól fogvást 10.ig nem leszek ura napjaimnak. Tizedikétől fogva azonban huszadikáig megint a tietek lehetek. Hát írj édes kis jószágom, de azonnal, de még a forduló postán, hogy a kinzó bizonytalanságtol szabaduljak! Kedves soraidat nyugtalanul várva, a reméllt mielőbbi viszontlátásig ölel és csókol Sárikáddal együtt, uradat a
legszívesebben üdvözölve örök barátsággal
Herman Ottóné


Herman Ottó őszintén becsülte Pósát, s ezt a véleményét többször kifejezésre is juttatta: „Egy ember van csak Magyarországon, a kiért tűzbe merném tenni a kezemet is, ez: Pósa Lajos!” (GYÖNGYÖSY 1920, 111).

1914. február 15-én (14-i keltezéssel) megjelentetett egy írást a Budapesti Hírlapban Pósa Lajosért címmel, melyben őt irodalmi Nobel-díjra javasolta. Mert mint írta, „ő volt az, aki le tudott szállani a magyar gyermekhez, hogy színmagyarságával megihlesse és fölemelje, hogy az ő múzsája, mely szeplőtlen és tiszta, melynek
sohasem volt egyetlen léha szava, azt a bimbóba szökkenő embervilágot homlokon csókolja.”


Összeállította: Pósa Dénes

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

Verses mondókák - Népköltés

Ki korán kel,
Aranyat lel.
*
Lencse, borsó, kása,
Mind Isten áldása.
*
Étel, ital, álom
Szükség e három.
*
Ami tiéd, tedd el,
A másét ne vedd el!
*
Emberé a szántás,
Istené az áldás.
*
Nem mozog a levél,
Hogyha nem fú a szél.
*
Ne bántsd a madarat,
Daloljon az ágon,
Lepke ringatózzék
Mosolygó virágon. (Pósa Lajos)
*
Rozmaringnak olyan a szokása:
Télen-nyáron zöldellik az ága.
*
Erdő nincsen zöld ág nélkül,
Mező nincsen virág nélkül.
*
Szép az erdő, mikor minden bokor zöld,
Mikor a sok dalos madár benne költ.
*
Hátamon a zsákom,
Benne van a mákom.
Óh, édes kis rákom,
Ki ne rágd a zsákom!
Ki ne rágd a zsákom,
Mert kihull a mákom.
*
Amoda van egy fa,
Annak neve fűzfa,
Az alatt vagy egy víz,
Annak neve Tisza,
Abban van egy harcsa,
Tartsa Isten, tartsa!
*
Adjon Isten sok jót,
Pénzt, paripát, posztót,
Szénát, szalmát, szalonnát,
Jó ebédet, ozsonnát,
Vasaskocsit, szíjhámot,
Cifra lóra szerszámot!

 

(Forrás: Verseskönyv, II. rész, Budapest 1893.)

 

IMÁDSÁG

Feri bácsi:

A kis Panka imádsága

posalajosszobor

Édes jó Istenem, elédbe térdelek:
Édes jó anyukám, tudod-e, hogy beteg?

Megfogyott arcáról lehervadt a rózsa,
elszállt jó kedvének tarka pillangója.

Erőtlen két keze liliom levele,
Ha verni akar is, csak simogat vele.

Tegnap a szép kötőm egy kis kávé érte,
A csipkéjét pedig … még se pörölt érte.

Bárcsak pörölne már, bárcsak csacsogna már,
Mint bukdácsoló kis fiára a madár!

Szegény anyukámon ki segít, ha nem te?
Gyógyítsd meg, gyógyítsd meg, aranyos Istenke!

Juttass arcára a rózsák bíborából,
Fénytelen szemébe napod sugarából!

Gipsznyuszimat akkor teneked adom én, -
Egyik lábára már úgyis sánta szegény.


Forrás: Az Én Ujságom, XXIII. évfolyam, 25. szám, 1912. június 9.

 

TERMÉSZET

 

Pósa Lajos:

Ebben a nagy kőrengetegben...

 

Molnárfecske fészke (www.nimfea.hu)

Ebben a nagy kőrengetegben
Még az idén fecskét se láttam,
Mit is keresne a kövek közt?
Jobb beki az eresz aljában
Kunyhók lakóit keltegetni,
Istent dicsérni piros hajnalon,
Suhanni a gyöngyös patak vizén
S elringatózni rengő gallyakon.

Ebben a nagy kőrengetegben
Az én lelkem sem érzi jól magát:
Nem hozza el a játszi fuvalom
A falusi kertek virágszagát.
Haza-hazaröpítem lelkemet
Kunyhók csendjében megfüröszteni...
S elandalog a százszorszép mezőn,
Hol a gyermek a lepkét kergeti.

 

Forrás: Az Én Ujságom, XXIII. évfolyam, 26. szám, 1912. június 16.

 

Szerkesztette: Pósa Homoly Erzsó

 

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang 2017. SZENT KORONA KONFERENCIA mod meghivo 2017 dec 16 Kerecsen 17 Kerecseny 17 lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf