Sértő Kálmán: Szabó Dezső

Hatvan éves az Óriás,
A csillagokig glóriás,
Törpék között a Gulliver,
Még mennydörög, villáma ver.
Ő a trombitás, harsonás,
A mély sírás, a zokogás,
A bú, a kérdés, vád, a jaj,
Gyémántszökőkút, könnytalaj.
Beszélhet nékem Hatvany,
Hogy Ő nem prózai Ady,
Azt én érzem itt, a magyar,
Hogy ki mekkora, mily magyar.
Falu, a falu elsodort,
Engem is a szél elsodort,
Pár embert emelni sodort.
Szabó Dezső egy nagy magyar,
Ő itt a legnagyobb magyar,
Még nem volt ekkora magyar,
Ily alig elférő magyar.
Habár lábával völgyben áll,
Égig ér, mint te, napsugár,
Ég a kalapja, csillagos,
Nagy Szabó Dezső oly magos.
Ő nem mesél, mint Jókai,
Ő igazat szok szólani,
Ő nem furcsa Herczeg Ferenc,
Egy tálban édestej, eszenc.
Nagy baj van, ha Ő szót emel,
Nagyobb, ha szóra nem felel,
Mindenki sírhatna, ha sír,
Hogy előttünk tátong a sír.
Nagy Szívtemplom Ő, Lángoló,
Kigyulladt felhőkarcoló,
Ő a Zengés, a Harci Hang,
A Szent Magyar, a Nagyharang.
Ő nem nád, Ő Tölgy, nem hajol,
Ha szél mindent el nem sodor.
Míg szednek itt álombetűt,
Idézik nagy Szabó Dezsőt.
Akárhány század elszalad,
Ő annál erősebb marad,
Mert Ő a viharnyi Erő,
A százvagonnyi Agyvelő.
Ő a nagy Tengermormolás,
A mennydörögve zokogás,
A Hömpölygés, a Zuhatag,
A Nagy Zene, a Szent Harag.
Ha embert móresre tanít,
Azt palacsintává lapít,
Ha Ő valakit fölemel,
Isten lócáról éri el.
Mert Ő a Szent Bor, Tentavér,
Megtöretett Test, Szent Kenyér,
Írók királya, ha hajol,
Szent a Keze, és szent a Toll.
Szobrot nem kaphat akkorát,
Hogy kifejezze Nagyságát,
Se mauzóleumgula
Hirdetheti, hogy ki vala.
Majd őrzik Őt a századok,
Míg leszünk, szívdobbanások,
A Zokogás, a Gondolat,
Nagy Szabó Dezső megmarad.
Ő nem mesél, mint Jókai,
Ő igazat szok szólani,
Ő nem furcsa Herczeg Ferenc,
Egy tálban édestej, eszenc.
Szabó Dezső a Nagy Magyar,
Ha Szentírást írni akar,
Ha megír egy új Bibliát,
A mélyből sírja fel Magát.
Ha ragad Szent Fegyverzetet,
Tollal védi a Nemzetet,
A Hont, a Hazát, a Magyart.
Körülhordozott Véres Kard.
Ő a Csillag, a Nagyvezér,
Vihart támadó ellenszél.
Ha papírra hajol, ha ír,
Benne egy nemzet lelke sír.
Valóság gyökeréig nyúl,
A hajszálgyökerekig nyúl,
Magyar bánatba úgy lenyúl,
Hogy egész Nemzet könnye hull.
Hatvan éves az Óriás,
Záporozza a csókolás
Lábanyomát, míg élve él,
Mert azután csak holtan él,
Holtan is mindörökre él,
Ki élve is az égig ér,
Lehajol, bánatunkba nyúl,
Hogy az embernek könnye hull…

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo