Sajó Sándor: A Badacsony

Távolból zordon, óriás koporsó,
Sötéten áll a kéklő ég alatt;
Lábánál tó ring, égszínűn mosolygó,
Tövében élet, virulás fakad.
Bútól redőzött széles sziklahomlok,
Évezres sorsát erről olvasom:
Titáni tűz, mely önhamvába omlott
S áll megkövülten: – ez a Badacsony.

Nem nyúlik égbe, mégis úr a tájon,
Bukott hősként is büszke látomány,
Mely mint egy szép, de félbeszakadt álom,
Dermedten méláz múltja távolán.
A virulásban olyan itt e vén hegy,
Mint koszorúk közt sötét ravatal:
Övezi pompa, fény, virág tömérdek,
De mind a pompa – halottat takar.

Az ormon állok. Halott van alattam,
Tűzláng, mely egykor büszkén égre tört;
Ah, egykor izzott, forrt e szikla-katlan
S dübörgéstől reszketett a föld!
Haragos üszkét ég felé dobálva
Erősnek lenni gyönyör volt neki,
Mint a viharnak, melynek barna szárnya
A sápadt csöndet megremegteti!

Holt forradalmár! Sorsodon merengve
Itt állok sírod horpadt tetején,
S szomorú érzés suhan a szívembe:
Hogy a te sorsod egyben – az enyém;
Nagy kőkereszted idefönt az ormon
Szelíden, mégis oly fájón beszél:
Bár égre törjön, Istent ostromoljon,
E jelhez roskad minden büszke cél.

Nézem tűnődve, búsan álmodozva,
És megadásra hajtom fejemet:
Óh minden kérdésre egy a felelet.
Járj bármily úton, bármily lánggal égve,
Erőd a harcra bárhogy megszerezd:
Egy út az mind és mindig egy a vége:
Egy néma sír s egy szomorú kereszt…

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


Szózat Egyesület