Sértő Kálmán: Hó és pipacs
A nagy hegy mögött már oláhok élnek,
És sóhajtozó szegény magyarok,
Hó van a hegyen, innen tágas síkság
Búzatáblák és piros pipacsok.
Betegen botorgok az országúton
És megállok a kő-Krisztus előtt;
Négy éve nem húztam lábam ki Pestről,
Hosszú négy évig nem láthattam Őt…
Egy álomszínes parlagföldre lépek,
Hol millió tarka vadvirág.
Betegen hajladozva szedegetem,
S zokog bennem egy összetört világ.
Amikor ledőlök az út mentére,
S virágkévére hajtom a fejem,
Felsóhajtok a bárányfelhős égbe,
Gyógyíts meg végre, édes Istenem…
Egyedül Vagyunk, 1941. július; Sértő Kálmán versei 1943.