Arany-Tóth Katalin: KÖSZÖNLEK, ANYÁM

Nézlek, ahogy fáradtan
mozdul törékeny tested…
Gyengülő erőd titkolva,
válladon pihen kereszted.

Nézlek, ahogy sápadtan
a múlt terhét vonszolod;
reményed könnyekbe rejted,
s csak szótlanul hordozod.

Nézlek, ahogy álmatlan
éjed ül egy hajnalon
– szemed alatt szarkalábot
mélyít az aggodalom.

Nézlek, ahogy szeretve
vársz, vagy éppen jössz felém:
ősi ösztön hajtja lépted
– áldott úton Fény kísér.

Nézlek, ahogy keresve
felém nyúlnak karjaid…
Ölelésbe fojtott könnyek
sírják Sorsunk harcait.

Nézlek, ahogy magad
áldozva vigyázol rám…
Óvjon meg Téged az Isten
és tudd: szeretlek, Anyám.