Hangay Sándor: Igric-prológus, Repülés az alkonyatban, Testamentum

Hangay Sándor

Igric-prológus
        – A XX. századból –

Kínlódásunk gyötrő sorsát,
Fásultan mért nézed anyánk:
Könnyes, harcos Magyarország?

Énekmondó fiaidnak
Anyakezed, mondd ó mit ad?

Sohse kértünk, mindig adtunk,
Mostoháknak mért maradtunk?
Szíved mért csak tőlünk távol?
Kezed minket mért nem ápol?

Nézd: fiaid útra kelnek
Napnyugatnak, Napkeletnek.
Mi maradtunk hűk csak hozzád,
Könnyes, harcos Magyarország.

Lelket mi adunk a dalnak,
Mi sírjuk el bús siralmad.
Mi harcolunk, küzdünk érted.
Dalos szavunk mégsem érted.

Mért fordult el tőlünk orcád,
Mért rugdalsz el minket anyánk:
Könnyes, harcos Magyarország?


Hangay Sándor

Repülés az alkonyatban

Az Alpok csúcsa véres fényben lángol.
Ködbe takarja alkony a hegyet.
– Gépmadaram már fáradt szárnyalással
Repül a kéklő wörti-tó felett.

Csillagsugártól izzanak a drótok
A motor álmos búgással dalol…
Szívem megsajdul: most egy drága asszony
Az Istent kéri értem valahol.

És lelkem száll hozzája, – boldog álom –
Karomban tartom, csókkal altatom.
…Csókom altatta minden áldott este,
Csókom keltette minden hajnalon…

Elnémul most a gép és sírva hullunk
A föld felé… Oly zordon a való.
A föld sötét, csak fönt a sziklák csúcsán
Ragyog fehéren, bíztatón – a hóü.

Álom, szép álom, minden álmodás itt:
A repülés, az élet és a csók…
És gondolatban ajkamhoz szorítok
Egy imádkozó asszonyi kacsót.

Olasz front, hadi repülőtér 1916


Hangay Sándor

Testamentum

Nem kaptál mást, mint szőkeségemet
S két kék szemet, mi sohasem nevet.
Csöpp kis szívedbe tenger bánatot.
Ennyi, amit az apád rád hagyott.
Utolsó kincsem íme most fogadd,
Te rád testálom végső jussomat.

Féltve rejtettem eddig, hogy ne lásd
Az örök küzdést, örök harcolást!

Kiásom hát most, kis fiam. Tiéd!
Vidd az apád terhes, fáradt szívét,
Hordozd tovább. Hordoztam eleget.
Vedd harcos, fénylő, fáklyalelkemet
S rohanj velük, míg bírja majd a lábad,
Míg életednek ifjú sarja támad.
Hogy néki add, ki messze célra fut,
Hová mi rajtunk át vezet az út.
Mert minden élet: egy, a büszke cél,
S ide mindenki gyermekében ér.
Vidd hát fiam – örökbe rád hagyom,
Mit tépett zászlót, mit a vert sereg
Bujdosva, büszkén, féltve rejteget,
Mert tudja, számon kérik egy napon.

A mi időnk is eljön majd fiam,
Hisz fáradtszívű ember annyi van.
Egyszer a sok szív mind dobogni kezd,
Meghallod majd a forradalmi neszt.
S miről apád csak álmodott, szerény,
Megéred te, vagy az az új legény,
Kit ágyékod nagy új csatákra hajt
S a mi szívünk megy diadalra majd
Az ő szívében!
    Íme hát fogadd
Te rád testálom végső jussomat.

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo