Özv. Pósa Lajosné: Öt ákácfa
Néma csend ül kis szobámba,
S mégis minden tárgy regél.
Elandalgok mindeniken
S fájó lelkem szárnyra kél.
Gondolatnál sebesebben
Suhan száz emléken át,
Messze, ott a faluvégen,
Átkarol öt ákácfát.
Madárfészkes öt ákácfa
Galambdúc az udvaron…
Mese foly az uram ajkán
Kéz – a kézbe, hallgatom.
Boldogságunk tündérálma,
Mi lenne más a mese!
Száz ölelés, csók a vége,
Csókra-csók a kezdete.
Fut az idő, száll az idő
De ő tovább csak mesél…
Míg egyszer csak öt ákácunk
Megrázza az őszi szél.
Elnémult rá, hű ajkán is
Mindörökre a mese…
Hull, - hulldogál öt ákácfánk
Harmatkönnyes levele!
Őszi szellő, ha lerázod
Öt ákácfánk levelét…
Sodord mind a sírhalmára
Koszorúnak szórjad szét.
Borítsa be, szemfedőként
Öt ákácfánk levele…
Porló ajkán tán megindul
Az a régi szép mese.
Néma csend ül kis szobámba
S mégis minden tárgy regél.
Elandalgok mindeniken
S fájó lelkem szárnyra kél.
Gondolatnál sebesebben
Suhan száz emléken át…
Messze ott a faluvégén
Átkarol öt ákácfát.
1916