Hangay Sándor: Lizi bú!

Csilingelő villamosok hasították a ködöt. Nagy, erős tútolással tülekedtek a habos homályba. Zúgva furakodtak a körút messzeségébe.

    Budapest millió lámpaszeme villogott. Éhesen és sóvárgón hunyorgattak a fénypontok. Úgy néztek ki a messzi fehér alapon, mint ragyogó szemű asszonyfejek hermelinprémmel körülölelve.

    A Vérmező is fehér volt. Brüsszeli csipkében láttam csak ilyen csillogó tisztaságot. Lágy, elomló, könnyű és fehér.

    - Lizi bú! Lizi bú!

    Friss, fiatal gyerekszájakon harsant. Visítva, kacagva, hancúrozón.

    És mintha Carneval herceg járna csörgősapkában a jámbor budai utcán, egyszerre mosolygósra derül minden arc és kacagásra nyílnak az ajkak. Harminc, negyven kis csirkefogó visítja. Hidegtől és lelkesedéstő pirosra csípve, szaladva kavarogva végig az utcán.

    Hógombócok repülnek, viháncoló kis fiúk egymást túlkiabálva kergetik azt az esernyős csodát, aki rongyokba burkolva kétségbeesetten menekül előlük.

    - Lizi bú! Lizi bú!

    Töpörödött, tébolyodott kis öregasszony ugrál az út közepén. Rikoltoz nagyokat s a lukas esernyővel hadonászva igyekszik a feléje röpülő hógombócokat feltartani.

    De hiába minden. Kemény, megfagyott rögök puffannak aszott testén s a szegény öreg groteszk táncot lejt. Zihálva fut, fájdalmasakat sikít, de a kis csirkefogók kegyetlenek. Elszaladnak és messziről dobálják az öreget.

    A kórus pedig egyre zúg:

    - Lizi bú! Lizi bú!

    Egymás hegyin-hátán kavarognak ki a körútra. Itt lassankint elszélednek, csupán egy szőke kis fiú rugaszkodik még Lizi nyomába. Makacsul követi s teli tüdővel ordítja:

    - Lizi bú! Lizi bú!

    - Na megállj – gondolja az öregasszony – megfoglak bitang!

    És Lizi, a gyámoltalan Lizi neki bátorodott. Fekete esernyőjét, mint valami gyászvitorlát, nekifeszítette a ködnek.

    A kis fiú fürgén szaladt. Csak néha-néha állott meg, hogy hátrakiáltsa csúfolódva:

    - Lizi bú! Lizi bú!

    - Maria hilf mir! – mondta a német Lizi és nagyobbakat lélegzett, hogy gyorsabban futhasson.

    - Kristus hilf mir auch – fohászkodott újra és szívébe végtelen keserűség záporozott.

    - Heilige Josef – vetette Lizi a keresztet – csak ezt az egy bitangot add a kezembe, hogy jól elrakhassam.

    Melle zihált és a lélegzete már akadozott.

    A kis csibész megállt.

    - Lizi bú! Lizi bú!

    Az öregasszony előtt elborult a világ. Csúfolva, nyelvit öltögetve szaladt a fiú.

    Az esernyőnyél ropogott Lizi kezében, úgy forralta ráncos karját a düh. Tajtékzott a szája. Rikitozott. Nagyokat ugrált és közbe-közbe áhítatosan felfohászkodott.

    - Jesus, Maria, Josef hilf die arme Lizi!

    És röpült a ködnekfeszített fekete esernyő, mint valami nekilódult vitorlás.

    Már a Vérmező felső széléhezt értek.

    - Két ház még – gondolta a kis csibész – és otthon vagyok.

    - Hát nem segíteni engem Maria? – veszekedett Lizi.

    - Egy… kettő… – számolt a fiú.

    De abban a pillanatban nagyot sikított. Mintha kiröpült volna a két lába alóla, hosszú ívben bukott fejjel lefelé a Vérmezőre.

    - O danke dir Maria – rebegte az öregasszony. Most megvagy kutya.

    És lihegve és görcsösen szorongatva esernyőjét rohant a gyerekhez.

    - Ich danke dir Maria – ismételte hálásan – most megverlek disznó.

    Keresztet vetett s magasan felemelte esernyőjét, azt diadalmasan suhintotta meg feje fölött.

    - Aber Jesus, Maria, Josef hilf mir – döbbent meg Lizi.

    És rémülten, kimeredt szemekkel nézte az elesett gyereket. Sápadtan, fehéren feküdt az a fehér hóban, és arcáról piros vér csurgott.

    Koptt! Kopp!… hullott a vér, vörös, tüzes lyukakat vágva a hólepedő bársonyába.

    - Jesus, Maria, Josef – hányta a keresztet Lizi. Térde remegni kezdett. Rémület és halálfélelem gyötörte.

    - Blut! Rotes Blut! – nyögte. – Hilf mir heilige Maria! Már úgy sem verhetni meg a kutyát. Du Schwein. Du liebes Schwein – szakadt fel az öreg asszony könnyei és nehéz, fájdalmas szívvel odaborult a kis fiú mellé.

    - Auf! Hé! kelni föl – mondta Lizi. – Ugy-e, hanem csúfoldóni das kanns du, Schwein. No wart a biszl! Csak ne estél volna el. Tudom, hogy kapnál tőlem.

    - Kopp! Kopp!… hullott a vér.

    Ijedten törölte le ruhájával az öregasszony.

    - Na kelj fel, liebes Schwein. Ó jaj, jaj, jaj! Jesus, Maria! Nem bántani, csak kelj fel. Liebes teures Kind!

    Cirógatta, becézte, csókolta.

    Keze elengedte az esernyőt. Az ökle simogatásra lágyult. Szürke, homályos szemeibe könnyek lopakodtak. Bambán, együgyűen, fájdalmasan nézte a kis csibészt.

    A körúton csilingelve futkostak a villamosok és senkisem törődött vele, hogy a Vérmező haván egy vérző fejű kis haszontalan gyerek fekszik és fölötte keservesen zokog a bolond, a vérig kínzott Lizi bú.

    Az öregasszony szeméből ömlött a könny. És lassan, lassan egészen eloszlott lelkéből a harag. Nem volt ott már semmi bosszúvágy. Csak valami bolondos, nagy-nagy anyaszeretet.

    - Kelj fel kicsikém! Lieber Bub!

    A gyerek megmozdult.

    Sírva, szepegve ült fel. Homlokáról a vért letörölte. Ijedten nézett Lizire.

    - Ugy-e nem fáj? Weht es nicht? – kérdezte az szeretettel, részvéttel.

    - Nem! Már nem fáj – mondta a kis fiú, de kétkedően meresztette Lizire nagy kék szemeit.

    - Nem félni! nem félni – bíztatta az asszony.

    - Hát nem versz meg?

    - Megverni? Warum? Lizi nem verekszik.

    A körútra még jobban ránehezedett a köd. Vastag párába burkolta a házakat. Zúgó, csengő, kattogó melódiák muzsikáltak, meleg városi hangok.

    Lizi úgy érezte, hogy tavasz van. Úgy látta, hogy elolvadt minden hó. Jégnek, hidegnek nyoma sincs.

    Lizi szíve meleg volt. Szőke fejű, kék szemű fiú ült mellette a hóban. Ott ült mellette a tavasz, a fiatalság.

    És a bolond asszony sírt.

    Ott ült a fehér hóban a tavasz. Az a tavasz, amelyik már sohasem jön meg. A Lizi tavasza. Mert ő már a télben járt. A hideg, a didergő, fagyasztó, megcsúfoló sáros télben.

    És ott ült abban a szőke, kék szemű kis fiúban a fiatalság. A léha, a könnyelmű, az öregeket eltipró, a mindenen keresztülgázoló, a nevetős arcú mosolygós ifjúság.

    A bolond asszony sírt!

    Kopp! kopp!… hullottak a könnyek, de nyomukon nem vérrózsák fakadtak, csupán fekete sár.

    Senkisem tudta, hogy a Vérmezőn találkozott egy pillanatra a tavasz, meg a tél, a fiatalság és öregség.

    De csak pillanatra csupán. Hanem a bolond asszony nem hitte. Ő azt hitte, ezentúl örökké úgy lesz. Itt ülnek ketten a fehér Vérmezőn, szőke fejét ölébe hajtja a kis fiú, és ő simogatja, mindig simogatja.

    - Van gesztenyéd? – kérdezte a gyerek.

    - Ja, ja… – mondta Lizi. – Nesze, da hast zwei.

    Ropogva majszolta az. Egy-kettőre eltűnt a két, szépen kipirított gesztenye.

    - Nincs több?

    - Nincs.

    Kétségbeesetten vallotta be Lizi. És annyi fájdalom volt a hangjában, hogy nem adhatott többet.

    A kis fiú megtapogatta homlokát.

    - Már nem is fáj – nevetett hamiskásan és feltápászkodott.

    - Igazán nincs több gesztenyéd?

    - Nincs! mindent odaadtam – könyörgött az öregasszony.

    A fiú hátralépett. Arca mosolygósra szélesedett.

    - Pfuj! te irigy disznó. Azt hiszed, nem tudom, hogy van gesztenyéd. Te bolond, te irigy! Pfuj! pfuj! És a szemeközé rúgta a havat. És megfordult és elszaladt. Csak amikor hazaért a kapuba, ott pillanatra visszanézett, kiöltötte a nyelvét, aztán harsányan, diadalmasan kiáltott vissza:

    - Lizi bú! Csak azért is Lizi bú!

    A bolond asszony összeroskadt. Szeme kitágult. Szívét elöntötte a keserűség.

    - Jesus Maria, Josef hilf mir – nyögte Lizi – csak még egyszer add a kezembe, hogy elrakhassam.

    De a bolond Lizi nem tudta, hogy a kegyetlen tavasz csak egyszer botlik el a télben, akkor is hamar talpra áll.

    Ő csak törülte arcáról a havat és könnyet. Sírt, imádkozott, káromkodott, mert hiába szegény, mégis csak bolond volt.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf