vitéz Somogyvári Gyula: Már nemsokára el kell mennem
Már nemsokára el kell mennem.
– A napok mind, mind úgy szaladnak! –
Fáj nagyon, hogy újra a könnyek,
kínok és vágyak tömlöcében,
gondok között, magadra hagylak.
Kínok és vágyak tömlöcében
ne sírj, ne sírj nagyon utánam.
Mert visszahúz a sóhajtásod
és – hol majd bátran kéne lépnem;
térdre roskad talán a lábam.
És – hol majd bátran kéne lépnem:
gyáván és gyötrő félelemmel
összecsuklik a bátorságom,
bízó, virágos büszkeségem
s felébred majd a síró-ember.
Bízó, virágos büszkeségem,
pedig nagyon kell nékem ottan.
[Brenta mentén, öreg sziklákon,
talpig fegyverben, térdig vérben,
élet-váró imádságokban.]
Talpig fegyverben, térdig vérben,
a sírásoddal ne hívj engem.
S most add ide a lányos szádat,
hogy rátapadjak alvó-ébren…
Már nemsokára el kell mennem.
1918