Balogh István: Gyóni Géza szibériai életrajza

[részletek]

    Gyalázatos dolog hadifogolynak lenni

    Undorral, reszketve, borzongva gondoltam a hadifogságra. Inkább meghalok, agyonlövöm magam: idézik vissza szavaimat, akiktől elbúcsúztam frontra való távozásomkor.

    Lassan, - gyaloglás közben, rafinériával eszelgettem elfogás esetében a legkülönfélébb, megváltó halált…

    Sajnos, a sorsunk Istenkézben volt.

    Mint haldokló görcsösen kapaszkodik az élethez, úgy kapaszkodtam, borzadoztam itthon sokféle gondolkodás, tanulmányozásaimon keresztül, a fogságba eséstől.

    Item missa est – mondja Ady, és: Elvégeztetett – sóhajtá Krisztus a Golgotán.

    Azt sem tudtam hirtelen, hogyan történt; megállt az eszem, a vállamat és a revolveremet fogták…egy pillanat sem telt el – hadifogoly voltam.

    - Gyalázatos dolog hadifogolynak lenni – mondta Gyóni. Őt is marcangolta ez a vád. Gyávának, őseit meggyalázónak tartotta magát. Sokszor elragadtatásában nem gondolt a józan észszerűségre sem. Azt hitte, a katonai bátorság és az Árpád-kori hősiesség nem engedi meg a „gyászmagyarka” sorsot. Úgy, mint Lehel, különféle furfanggal agyon kell verni az elfogó Konrádokat, s – Szolgám leszel a másvilágon jeligével vagy meghalni, vagy megszökni, de igazán szégyenletes dolog elfogatni, átadatni és lefegyvereztetni.

    Most reánk zuhant a képzelet minden vádja, a napiparancsok, Török Bálintok, régi magyar sorsok. Végigéltem hat esztendőt Szibériában, olvastam francia nyelven a svéd foglyok, tisztek betelepítését, Szibéria megnépesülését, éreztem és láttam a velünk való nemtörődést; égetett szerencsétlenül járt, kettőnket a harcosok szűkében szenvedő Magyarország izzó gyűlölete, gőgje felettünk.

    Mi tudjuk, hogy mi a frontszolgálat: támadás, roham, sebesülés…operáció; visszavonulás; ezerféle életveszedelme a rajvonalnak. Csak akik ilyen fennhéjázva gőgösködtek, pökhendiséggel néztek le reánk, azok nem tudják, mi volt egy orosz hadifogság 1914-1920-ig s kinek-kinek tovább, hosszabb-rövidebb ideig. Ezt csak az tudja, aki átélte, átrekesztette a különféle borzalmakat, a testi és lelki tébolyok pengő perceit.

    „Hegyeken át a hír szalad”

    Egyszer, 1917. március 9-én dr. Pajzs Elemér ügyvéd, tartalékos hadnagy azzal a tervvel köszönt be hozzá: Segíteni kellene az önkénteseken.

    Az önkéntesek – azt hiszem – egész 1919-ig legénységi elbánásban részesültek s lent laktak a földbarakkok farkasordító borzalmaiban s amit: tisztek idáig összeadtunk nékik, nagyon kevés volt, úgy, hogy aggasztóan szomorú sorsra jutottak. Volt ugyan némi kis jövedelmük: egy rész titkos magyarnyelvű újságot szerkesztett, kézzel írt külföldi: Lapfordítás címen. Fordítottak mindennyelvű lapot, kihordták a másolatokat, aztán estére ismét visszavették; mert félő volt: rájön az orosz és megtorlással él. Más részük a tiszti mosodában, üzletekben, táborparancsnokságnál, fürdőben, étkezdében adminisztratív erőnek vállalkozott s igen kevés volt, aki sehová sem jutott; segélyezni kellett.

    Rábeszélték Gyóni Gézát, hogy egyik szabadon választott versét írja le sajátkezűleg. Az önkéntesek Lapfordításaikkal együtt fogják majd széthurcolni s egy rubelért árusítanák, helyzetük fölsegélyezésére. A pénz húsvéti ajándék lesz.

    A rendelésből dr. Pajzs nagyon keveset vallott be a – saját versét Isten tudja hányszor való másolástól már megijedt – költőnek. Óvatosan bánt vele, hogy a nemes cél érdekében lépre fogja. Muhits, Vermes, Jakobovits és Gallas a fogság egy-egy pillanatfölvételét festik, illetve fametszik a kézírt lapokra, melyeknek nyomdatechnikai része reám esett.

    700 példányt kellett csinálni. Emberfeletti elképzelés egy verset ennyiszer leírni.

    Julis levelében állapodtak meg, de Gyóni részéről ez a legnagyobb feszültség, a lehetetlenség követelménye lett volna. Vermes ajánlatára tehát megváltoztatták a tervet és végre is „Hegyeken át a hír szalad” c. rövidebb versét robotolta le finom, kerek, gyöngéd írásával.

    Dr. Pajzs hódolván e munkáért Gyóninak, kis örömmel igyekezett kedveskedni. Ismervén: dr. Neubauer, a Nyugatba dolgozó Peterdi Istvánt, pár visszaemlékezést hozott tőle, a Szomorú szemmel c. kötetéről.

    - Azt mondta Pajzs, - tette vállamra simuló kezét – hogy Peterdi Pista emlékszik még a kötetemre, a bírálatra. Szép versek voltak.

    Fölállt: végigment a keskeny szobán.

- Innen sejtem, hogy megfelelő helyen tudtak rólam s ezért írja Rákosi Jenő, hogy a relatív ismeretlenség homályából szálltam föl egyszerre. Neubauerrel nagyon szerettem volna találkozni. Egyszer már randevút is adtunk egymásnak, de ő nem jött el s minden elmaradt. A véletlenre bízom

    Tűzhelyrakás.

    1916 őszén, október 12-én oly hidegbe gyúlt már az idő, hogy az egész éjszakát ébren aludtuk át.

    - Nem fűtenek a melegvérű urak. Két pokróccal, bundával, meleg ruhával takarózom. Kályha közelében fekszem, még ez a szerencse a szenvedésben.

    A szó teljes értelmében: nappal levetkőztünk s éjjel öltöztük föl maradék ruhánkat. Nappal könnyű ruha volt rajtunk, este magunkra vettük mindenünket: térdvédőt, kesztyűt, hósapkát, cipőt, s úgy indultunk az éjszaka-i sarkra, hol sok utazóra borult a merev halál. A nagy hodály kifűthetetlen volt s az ő kis sarokszobájuk deszkafalán átömlött mindig a jégverem hidege. Igaz, hogy a deszkák repedéseit papírszelvényekkel szalagozták be, mégis a szoba levegője elviselhetetlennek bizonyult, különösen ülő, vértelen emberek számára.

    Küzdelmes gyomor és hideg üllő-kalapácsa között elhatározták Gyóniék, hogy fűtés-főzés szempontjából megfizethetetlen volna egy kis takaréktűzhely. Csövét a hengeralakú, nagy fekete kályha szájába vezetnék. Úgy is történt. Hamarosan hívtak egy építészmérnök-főhadnagyot, aki megtervezte a tűzhelyet. Tégla bőven volt az udvaron. Nem kérték szépen, hivatalosan, mert meg sem kapták volna az engedélyt, sőt később, mikor már elkészült, s az oroszok észrevették a takargatások ellenére is, kiadták a parancsot, hogy le kell bontani, ami azonban a sztarsi altiszt lekenyerező megvesztegetése után mégis elmaradt. Nekifogtak egy nap, s ahányan voltak: mellükre emeltek 5-6 téglát, felhordták az emeletre, még estére meg is legyen, mert főzni akarnak. Gyóni viccelt a téglahordókkal:

    - Én majd erkölcsi támasz leszek.

    Bizony azonban ő is lement s egy alkalommal éppen téglákkal megrakva láttam feltolakodni a lépcsőn. Meszes, elszakadt, poros volt a blúza. Lassú léptei nehezen bizonyosították az útját felfelé. Ez után már otthon maradt, s mire a kiszámított téglamennyiség fenn volt, maltert kavartak, meszet oltottak, nagy ünnepélyességgel letették a szent alapkövet. Ekkorra Gyóni előállt egy verssel.

    - Hallgassátok meg. írjátok rá oroszul, hogy lefordítandó; tegyünk mellé egy tízkopekest; aki megtalálja: előre fizetett honorárium fejében tegyen eleget a kérelemnek…

    Úgy is tettek. Gyóni felolvasta a verset.

Tűzhelyrakás.

Tűzhely, tűzhely, amelyet raktak
Bús, tűzhelytelen magyar foglyok,
Sok keservet és siralmat
Kell még álomba duruzsolnod.

Keservek és siralmak füstje,
Mint egykor borús Ábelé:
Fohászainkkal egyesítve
Szálljon a magas ég felé.

Ki annyit sírt, annyit kesergett
Elvesztett tűzhelye felett:
Fogadják be az üldözöttet
Áldott hazai tűzhelyek.

    Tetszett a vers. Ügyesnek találták a gondolatot. Azt hiszem, Gyóni az első kéziratot Almássy főhadnagynak adta:

    - Tedd el, mint rangidős, és otthon előveheted megemlékezésül, mint tiszteletbeli őrnagy.

    Öten aláírták s eltették; a második példányt pedig tízkopekessel együtt befalazták. Időközben általánossá vált a táborban a tűzhelyrakás; ezzel együtt a főzés is a szobákban.

    Zsúfolva laktunk s bizony ártalmas is volt az egészségre ez a sokféle szagkeveredés. Panaszkodtak hát, meg irigykedtek a szorgalmasan jobban evőkre. Összefogtak és elhatározták, hogy kérvény alakjában ráveszik az orosz Kommandót: tiltsa meg a főzést is a szobákban. Mesélik: Gyóni barakkjában egy cseh tiszt vezette a deputációt s bevették csúfos kérvényükbe azt is, hogy Gyóni Géza, akkor még mint rangjukat sértő tisztiszolga, húzódik közöttük. Nagyobb kellemetlenség mégsem történt a dologból.

    Egyszer, esztendők múlva, a tűzhely tényleg lebontatott s a vers kézirata Kasza százados emléktárgya lett.

E tűzhelyen aztán állandóan volt forró tea, víz; főztek, mostak rajta. Melyik kényelmes magyar művészt képzelné el a közönség ma – ágylepedőt, zsebkendőt, inget, alsónadrágot, törlőrongyokat, harisnyát szappanozva? Mert ezeket a költő, erejénél fogva, Mihály helyett is szorgalmazta, mivel oly vékonyra kopott minden fehérruhájuk, hogy mosodába nem adhatták, elszaggatták volna. Furán fájdalmas érzés volt a Petőfi-Társaság nagyságos című urát, Magyarország akkor leghíresebb költőjét látni, akinek versei 30.000 példányban 5-6-7 kiadást értek, énekli Medgyasszai Vilma, szavalják, híres írók verseket ódáznak hozzá, amiket mi Szibériában mosástól gőzölgő, nedves ruhák száradó tüdővészében sápadva, könnyezve olvastunk – mosóteknő mellett, lepedőt csavargatva. Juhász Gyula: A halott vár legendája című versén zokogva sírt a költő, sírtam én, de mégis újra, meg újra felolvastuk egymásnak…

    Tiszta, mint az igazság

    Fogságba esésétől kezdve jó ideig sem újságot, sem könyvet nem vett a kezébe. A híreket azonban szívesen hallgatta. Betűundort érzett hosszú ideig. Magyar könyv ritkán jutott a táborig. Amit csomagokban küldtek, Irkutszkban tartogatta az orosz Kommandó. Ami megmenekült a fronton, fáradságon, ezer motozáson keresztül: féltett, elrejtett kincs volt és elbújva, titokban olvasgatták; nem tudtunk róla.

    Szabadabb időben a hatalmas német, francia könyvtárak mellett felmerült egyszer a magyar könyvtár gondolata is. Tanítók kezdték megszervezni.

    Csomagban jött, áteresztettek néhány magyar munkát. A tanítók kezében volt a legtöbb magyar könyv. Szobájukat berendezték, ívet köröztek, s aki elég megbízhatónak találta e vállalkozást, beadta legdrágább kincsét és tagja lett a megalakult, oroszok által ellenőrzött, - sajnos – néha megrekvirált magyar könyvtárnak.

    Gyóni nem lett tagja. Kötete nem volt. Föl nem szólították, munkát nem kértek tőle, - visszavonult. Én azonban mégis hordtam neki könyvet. Hegedűs István – az irkutszki színházban, munka közben hamuvá égett bús tragédiájú magyar tanító – könyveit, vagy amiket ő kapott cserébe…

    Beöthy Zsolt irodalomtörténetét szívesen olvasta, Lőrinczi, Ágai, Sas Ede, Bourget: a Félszűzek írójának könyveit, Petőfi verseit, Quo Vadis-t juttattam el hozzá. Olvasta Sebők Zsigmond: Hivatal, Pekár Gyula: Lacika mamája c. könyvét.

    Angolból megszerezte Moore Tamás, Longfellow verseit, Wilde Oscar Charmiedesét, melyeket azonnal fordítani kezdett. Angol folyóiratokat vásárol s örömmel újságolja:

    - Jóba vagyok a könyvkereskedővel. Az angol lapok vezércikkeiből – stílusgyakorlatként – fordítani próbálok, meg szórakozom is.

    Wilde Oscar verseit rövid ideig való tanulás után úgy fordítja, hogy angol tanárjának is megmutatja; sőt saját versét fabrikálja át angol nyelvre és aláírja Wilde Oscar nevét a nyomaték kedvéért.

    - Megmutattam. Nagyon tetszett nekik. Elhitték, pedig valószínű, hogy merénylet volt a nyelv szelleme ellen; legalább is hibák lehettek benne. Igaz, hogy ilyen észrevétele egyiküknek sem volt. Talán a tekintély hatalma…

    Érdekes volt a műfordító boszorkánykonyhájába be pillantanom. A versből kiszedett szavak szótára állt a papíron. Itt-ott egy már eltalált dallamos szöveg a prózába érírt fordítás között, aztán egy darab cigarettapapíron valamelyik frissen gőzölgő vers. Néha kis magyarázkodás következett:

    - Kénytelen voltam így csinálni. Nem kaptam lélegzőbb szót. A hangsúly itt van; azért került előre. Érted? Világos itt a fordítás? Le fogom fordítani az egész Charmiedest. Nagyon szép.

    1916. november 22-én orosz költőt olvas: Andrejew Leonid élete és versei jutottak elébe: magyar fordításban. Orosz olcsókönyvtári könyveket vásárolunk.

    - Engem még fizetni nem engedtek.

    Dr. Mészáros Vilmos ügyvéd, tartalékos hadnagy, műfordítja a legnehezebb szöveget, költői nyelven. Sienkiewicz halálát is tudtuk az orosz lapokból.

    Műfordító-estéink vannak.

    Pazuchin gyönyörű szép Aranygyűrűje, Gorkij: Ljetoja, Tolstoj: Feltámadása, Grigorjew Frug orosz zsidó csodálatos életrajza, versei vannak műsoron. Gorkij: Nyarát igen megszerette:

    - Tiszta, mint az igazság, mély, mint a tengerfenék; egész bibliai szomorúságba ringatja az embert.

    Méltó legyen minden a Gyóni nevéhez.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf