Vidor Marcell: Álmodni jövök, Madonna, Nyár
Vidor Marcell:
Álmodni jövök
Lassan lehull az esti csönd,
Egy csillag gyúl ki odafönt,
S a füzesparton,
Szinte hallom
A sötét lepel, amint elterül,
Járok merengve, némán, egyedül.
Az esti ködben társtalan megyek,
Ott várnak rám a szürkülő hegyek,
Mesés igézet:
Az árva bércek
Az istenüdvön nyújtva hallgatag
Szerelmes vággyal felém hajlanak.
Kit vitt az álmok forgatagja,
Értük most múltját odahagyja,
Óh ideérve,
Csak csalva, tépve
Került ki üde ifjúsága,
Te hegy, te lomb borulj reája!
Te szűz magány, te hosszú csönd,
Te fénylő csillag odafönt,
Te néma éj,
Titok, te mély:
Kit minden álma, üdve elhagyott,
Álmodni jövök, aztán meghalok.
Vidor Marcell:
Madonna
Mosolygó szemedből
Mennyi derű árad,
A madonna képe
Nem szelídebb nálad.
Pirosló ajkadon
Mennyi gyönyör feslik!
Csókolj meg Madonna,
S elhervadsz napestig.
Vidor Marcell:
Nyár
Emberek: ti érzésben szegények,
Ti szerelemben koldusok,
Ez a nyár annyi illatot lehel,
Szívemnek annyi dalt susog.
Ahány virág, mind üdvök követe,
Édes gyönyör a lomb szava,
A hajnal is friss reménnyel hasad,
Álmot ringat az éjszaka.
És ez az álom zengő kis madár,
Ki nékem himnuszt énekel,
Óh teleszövi lelkemet a nyár
A legtündéribb képekkel.
Ahány csillagszem, mind felém ragyog,
Enyém az ég, a végtelen,
S a titok, mit meg nem fejt a bölcs:
Szívemben élő sejtelem.
Enyém a földből kisugárzó kéj,
Enyém a nyári éj dala,
A termő élet forró sóhaja,
A szerelemnek illata.
S bár pilláimon sokszor könny remeg,
S a boldogságtól szenvedek:
Emberek, ti érzésben szegények,
Soh’sem cserélnék veletek.