vitéz Somogyváry Gyula: Fecske a gályán, „Nagyatádi”, Végigjárom az istrázsákat

vitéz Somogyváry Gyula:
Fecske a gályán


Látod-e testvér: rászállott a fecske
az árboc hosszú, barna sudarára!
Látod-e testvér, testvérem a láncon;
tavaszidőn a gályarab sem árva.
Hogy elsimultak a zajgó vizek,
testvér, testvérem: én hiszek, hiszek
a megszabadulásba!

Látod-e? Nézzed: a rozsda lazítja
rajtunk a láncot s a vasat alattunk,
vonul a felhő, fordul az idő is,
meglásd: megélünk, akik megmaradtunk.
Bodroz fölöttünk tavaszi felleg,
testvér, a habok énekelnek,
már tavaszra virradtunk!

Repülj el fecskénk, árboc sudaráról,
tükrözzék röptöd a végtelen habok,
vidd el a hírünk, azoknak, kik várnak,
mondd el, hogy múlnak a téli viharok
s mondd: hogy a láncon, a gályapadon,
jaj, reménykednek s hisznek nagyon,
hisznek a régi rabok!

 

vitéz Somogyvári Gyula:
„Nagyatádi”


Adta: a föld. A somogyi barázda.
S testvérként nézett a búzakalászra.
Hulló veríték s a napfény nevelte
s ezernyi álmot látott a lelke.

Csendesen indult, vállán tarisznya,
hiába húzta bölcsője vissza,
hétmérföld-lépő csizma a lábán:
s vitték az álmok… színes szivárvány…

Halk éjszakákon tán sírt a lelke
mégis csak ment, ment s egyre cipelte
apró magyarok gondját, keservét
– kevesen vittek nagyobb tehert még!

Kicsi kunyhóból hozta a lába
s halkan köszönt a nagy palotába.
Hírnévhez, ranghoz vitt el az út
s ő dédelgette az árva falut.

Fél-emberöltő – hány csepp veríték?
S nagy, konok hittel ölelte népét,
míg összeroppant. – De túl a halálon
valóra éledt sok színes álom.

Adta a föld. A somogyi barázda.
S hogy megtért hozzá: ölébe zárta.
Anyás-szelíden ringatja, rengve
s ringó kalászban sóhajt a lelke…

                              1924

 

vitéz Somogyváry Gyula:
Végigjárom az istrázsákat


Ébren vagy-e testvér, el ne aludj állva,
mikoron az éjnek egyre több az árnya,
mikoron a gyűrű szorul körülöttünk
s már csak a jócsillag őrködik fölöttünk.
Mikor az árulók egyre sokasodnak
s esküsznek vesztére várbeli sasoknak…
Jószerencsét testvér!

Te is ugyan őrködj, kenyeres pajtásom!
Szíved ne rettenjen farkas-ordításon:
éj s nap virrasztással s talpig szakadt rongyban
mégis: becsülettel állj az őrtoronyban.
Odaát tobzódhat csordultig a bőség,
itt: ha koplalunk is – de álljon az őrség!
Jószerencsét testvér!

Atyámfia, édes, te se csüggedj semmit,
ha ránktörnek: vágjad – s ne nézzed, hogy mennyit!
Becsület a vérünk, szegénység a pajzsunk,
mégis minden ostrom csak kicsorbul rajtunk.
Szép hazug ígéret immár el nem ámít,
kőszikla-vitéz áll a bástya fokán itt…
Jószerencsét testvér!

Virrasztók, virrasztók ezeréves bástyán,
hej, ébren legyetek harcok éjszakáján!
Fegyver meg ne rontson, fortély meg ne bontson,
asszonycsók s júdás-pénz el ne tántorítson,
árulók és latrok bármennyien lesznek:
ezeréves bástyán erőt mégse vesznek!
Jószerencsét immár!

                                1923

szozattv


szozat a tiszta hang nyiro pl Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf