Márai Sándor: A barátnő verse

Most mégis elmondom ezt neked. Mert ez épen a nehéz és fájó
Titka a szerződésnek, hogy egyszer mindent oda kell adni
És ez nem a barátság, nem a pénz, nem a csönd
És a zübörgő vonatok sem, nem a tájak, ahová vittelek
Magammal, egyre messzebb, és két nagy gyerekszemeddel
Úgy néztél vissza már az életedre – ezerkilométeren át
Mint falusi tájra a kalandor a vonatból. S kis bárányokat
Láttál legelni ott, kis életeket és udvarias mosollyal
Hagytuk elmúlni őket és mentünk az étkezőbe, vagy egy hotelbe
Ó hány hotel, hány táj, hány ember, kedvesem! Mint az ideges
Utazó szívén pénztárcája után, úgy nyúltam én is felijedt
Mozdulattal utánad sokszor. És lassan mindent elmondtunk
Egymásnak. És megtanultunk hallgatni. Néha este lett,
S óriási árnyak estek közénk, vad fák árnyai. Így adtunk mindent oda
De soha nem nyúltunk a szavakhoz, ugye szívem? Mert volt még valami
Furcsa szemérem köztünk, a szavaink szemérme ez. Valami bonyolult
Szüzesség volt ez még közöttünk, nem voltunk mi költők és nem jártunk
A szavak közé, mert féltünk a szavaktól, mennyire féltünk tőlük.
Ismertük, tudtuk őket! S hogy most mégis
Ideadom neked, ezt, ezt a szegény, lerongyolt
Szót, ezt a szót ez nálunk sok, ezért nyújtom ilyen
Félve, s szikrája felrobban, s szemet vakít, mint a nagy, névtelen
S leültünk mellé, mert sötét van és hideg:
Szerelmesem.

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf