Valentyik Ferenc: Horthy Szabolcs és Gyóni Géza őrváltása, avagy a költő egyetlen beltéri emléktáblájának története

Vitéz nagybányai Horthy Szabolcs (1873-1914) főispán nevét, pályáját egy évtizeddel ezelőtt ismertem meg, konkrétan Gyóni Gézával kapcsolatos kutatásaimnak köszönhetően találkoztam alakjával és történetével. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye első embereként a személyes példamutatás erejével élve, önként vállalt frontszolgálatot a világháború kitörésekor, holott mindenki lebeszélni szándékozott őt erről. A lengyelországi Radomsko-ban történt korai, 1914. november 21-i hősi halála megyéjében valóságos Horthy-kultuszt eredményezett, évekkel megelőzve testvére, a későbbi kormányzó, Horthy Miklós (1868-1957) körül kialakult megkülönböztetett tiszteletet. Halálának körülményeit és Radomsko-i sírját bátyja, Horthy István (1858-1937) tábornok kutatta fel a háború elmúltával. Hamvait exhumálták és 1927. október 29-én helyezték el a kenderesi családi sírboltban. Horthy Szabolcs és Gyóni Géza személyesen nagy valószínűséggel soha nem találkoztak, hiszen arra már réges-régen fény derült volna. A történelmi körülmények azonban úgy alakultak, hogy évtizedekkel haláluk után, utóéletükben mégis létrejött egy megörökítésre méltó kontaktus.

    A Gyóni Géza Irodalmi Társaság irathagyatékát lajstromozó katalógust tanulmányozva találtam rá arra az alig ismert információra, hogy a Nagy Háború magyar lantosának létezik egy beltéri emléktáblája is Budapesten a Nagyvárad-téri Református Gyülekezet templomában. Az Emlékezet Templomának történetét Dr. Sipos Ete Álmos (1937-2015) Nagytiszteletű Úr jóvoltából, személyes tájékoztatása alapján ismertem meg. A templom felszentelésére 1935. szeptember 22-én került sor, de létesítésének terve 1921-ben fogalmazódott meg, amikor a gyülekezeti élet színteréül a közeli Család utcában lévő barakktemplom szolgált, melyet kinőttek. (A faépületet az első világháború idején a Vöröskereszt kisegítő hadikórházaként használták. Katonaorvosként itt teljesített szolgálatot Hugonnai Vilma (1847-1922) grófnő, az első magyar orvosnő, akinek helytállását 1915-ben állami kitüntetéssel ismerték el. „Vilma doktornő” Wartha Vince akadémikus feleségeként, majd özvegyeként ennek a gyülekezetnek volt tagja. Emlékét több általa adományozott kegytárgy őrzi.) Az építkezés kezdeményezője Zakar Albert, a gyülekezet gondnoka volt. Saját fájdalmas családi vesztesége alapján gondolta úgy, hogy az új kőtemplom, az Emlékezet Temploma azoknak az I. világháborúban hősi halált halt katonáknak emlékére szolgálna, akik valahol külföldön névtelen sírokban pihennek, s akiknek hozzátartozói ebben a templomban találhatnak vigaszt lelki sebeikre. A presbitérium elfogadta az indítványt, és az országos gyűjtés évei következtek. A főváros közgyűlése adományozta a telket és anyagi támogatást is nyújtott. Dudás Kálmán (1873-?) építészmérnök tervei alapján a kivitelezést 1930. március 20-án kezdték meg. A templomépítés védnökségére a református vallását nyíltan valló vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzót kérték fel. Kérték: járuljon hozzá, hogy a templom alapkő letétele kormányzóságának 10 éves jubileuma jegyében történjék. Továbbá, hogy a templom falán elhelyezett táblán elsőként hősi halált halt öccsének, vitéz nagybányai Horthy Szabolcsnak, Szolnok vármegye főispánjának neve szerepelhessen. Harmadszor: hogy fogadja el a templom alapkő letételének ünnepségére szóló meghívást. A kormányzó mindhárom kérésre igent mondott. A jeles alkalomra 1930. április15-én került sor, melyen a kormányzó kíséretében neves közéleti személyek egész sora jelent meg. Az alapkőbe elhelyezett díszes alapokmányt hatvanketten írták alá. Az ünnepségen Ravasz László (1882-1975) püspök szolgált. A korabeli sajtóbeszámolók megörökítették, hogy a rendezvény alatt hatalmas zivatar, szélvihar és eső csapott le a többezres ünneplő gyülekezetre. A kormányzó tiszteletére épített díszsátor összeomlott és rászakadt az alá szorult előkelőségekre. Horthy Miklós lélekjelenléte azonban megoldotta a kínos helyzetet. Az összerogyó sátor egy ponton kiemelkedett, és a ponyvát gyorsan felgöngyölítő kormányőrök, rendezők fedezték fel, hogy a kiemelkedő, sátorrúdnak vélt „dolog" valójában maga a vigyázban álló kormányzó, aki fegyelmezett katona módjára várta kiszabadítását. A zavartan kapkodó rendezőknek és az ünnepély folytatása miatt kérdéssel hozzá forduló gondnoknak ezt válaszolta: „Nem vagyunk cukorból, folytassuk az ünnepséget". Ezzel megoldotta a váratlan helyzetet. A vihar csendesülése után minden felkért vendég, élükön az államfővel, egy ezüstözött kalapáccsal ráütött az alapkőre és ezt mondta: „Isten dicsőségére, az elesett hősök emlékezetére!" Később ezt a mondatot vésték a templom főbejárata fölé, ahol ma is olvasható.

    A kormányzó hozzájárulása alapján helyezték el 1935-ben a templombelső egyik főhelyére Horthy Szabolcs címeres márvány emléktábláját, míg a másik főhelyen a gyilkosság áldozatául esett Tisza István (1861-1918) miniszterelnök mementója díszlett, az oldalfalakon pedig fehér márványtáblák aranybetűi hirdették a katona halottak neveit. Egyidejűleg a külső homlokzaton két emléktáblát helyeztek el a következő feliratokkal:

ÉPÜLT
ISTEN DICSŐSÉGÉRE
A HÍVEK ADOMÁNYÁBÓL,
A SZÉKESFŐVÁROS TÁMOGATÁSÁVAL.
1930-1935.
TERVEZTE DUDÁS KÁLMÁN
ÉPÍTÉSZMÉRNÖK, PRESBITER.

    A másik táblán Horthy Miklós kormányzóságának jubileumát örökítették meg:

ÉPÜLT
VITÉZ NAGYBÁNYAI
HORTHY MIKLÓS
10 ÉVES KORMÁNYZÓI
JUBILEUMI EMLÉKMŰVEKÉNT,
A VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT
HŐSÖK EMLÉKEZETÉRE.

    A templomban és a hozzá tartozó parókiában élénk gyülekezeti élet zajlott a következő években, de a II. világháború jelentős változásokat hozott. A frontvonal közeledtével, különösen már Budapest ostromának időszakában, számolni kellett a szovjet megszállás következményeivel, a várható társadalompolitikai fordulattal. Tisza István és Horthy Szabolcs emléktábláit eltávolították, míg a külső homlokzat két mementóját egyszerűen levakolták. Elrejtették a templom díszes alapokmányát is, melyet Horthy Miklós kormányzón kívül gróf Klebelsberg Kunó, gróf Bethlen István, Ripka Ferenc, Sipőcz Jenő, Darányi Kálmán és Ravasz László püspök is aláírt. Meglepő módon Zakar Albert gondnok 1945 januárjában, azaz még a fegyverek zajában kezdeményezte, hogy a felszabadult díszhelyen Gyóni Géza emlékét örökítsék meg. A gyülekezet gondnoka géppel írott javaslatában a következőképpen érvelt:

    „Gyóni Géza, a világháború, vagy helyesebben az első világháború nagy költője. Mint sokan nevezik: a világháború Petőfije… Végig küzdötte az első nagy világégést. Ott volt a legszörnyűbb poklokban, mint ahogyan remekbe öntött versei is megéneklik… Végül a súlyos viszontagságok, vérhullám és földrengés után a legnyomasztóbb katasztrófa éri utol: A kietlen, lélekroskasztó szibériai fogolytáborban, Krasznojarszkban fejezi be nemzetéért vállalt golgotajárását. Ugyanott volt oldala mellett fogoly öccse, Mihály is, aki előbb hunyt el a szomorú rabságban, mint ő maga. Nemzetének Golgotája, öccsének tragikus végzete, és a saját kétségbeejtően reménytelen sorsa is oly annyira ránehezednek lelkére, hogy végül is már – ő, aki ezrekbe és milliókba öntött lelket verseivel a tett mezején, kint a halálmezőkön – lelki marcangolásaiban sem nem eszik, sem egy korty vizet nem vesz magához a végső lelki összeroskadásban. Úgy annyira, hogy a végső megszállottság, az őrület mázsás köve zúzza össze egyébként robusztus, délceg termetét. Ha valaki megérdemli, hogy Emlékezet templomunk szent falain ott tündököljön a neve, úgy Ő, a nemzet gigantikus hőse és nagy háborús lantosa kétségkívül megérdemli. Sőt azt merném mondani, hogy mulasztás lenne részünkről, ha nem keresnénk meg a módját annak, hogy nevét tündöklő betűkkel rávéssük egy egészen külön álló emléktáblára nemzetünk számára örök pantheonként felállított templomunk megszentelt falaira…”

    Az emléktábla avatására végül a költő halálának 30. évfordulója évében, 1947. június 1-én, vasárnap került sor, melyről a nagy nyilvánosság gyakorlatilag semmit sem tudott. A gyülekezet óvatossága nagyon is érthető volt, hiszen 1945-től betiltották például a Magyar Hősök Napjára történőre emlékezéseket is.

    A ferencvárosi reformátusok Gyóni Géza-tisztelete régi keletű, hiszen már a harmincas években is szerveztek közös irodalmi esteket a Gyóni Géza Irodalmi Társasággal. Az emléktábla-avató műsorában is szerepeltek az akkor még működő társaság tagjai a házigazdák jóvoltából. Gyóni Géza művészi igényességgel kivitelezett mementóját a kardon nyugvó babérkoszorú motívum uralja, a kiválasztott versidézet, „A béke jön” című alkotás utolsó három sora, jól tükrözi a kor békevágyát:

… Annyi mártír-sír felett
Süssön fel édes szent napod
Munka, Békesség, Szeretet!

    Így esett meg, hogy Horthy Szabolcs mementóját az orgonakarzat melletti törpegaléria díszhelyén Gyóni Géza emléktáblája váltotta és azóta is töretlenül szolgálja a magyarságot, mint ahogyan azt elődje is tette.  

    Az 1990 évi rendszerváltás után zseniálisan egyszerűen, némi kőműves munkával újra láthatóvá tették a templom külső homlokzatán Horthy Miklós és a Székesfőváros emléktábláját, sőt a nagybecsű, bekeretezett alapító-okirat is előkerült több évtizedes menedékéből. Némi hiányérzetre adhat okot, hogy nem maradt fenn információ Horthy Szabolcs és Tisza István emléktábláinak sorsáról. A gyülekezet egykori presbitériumának és gondnokának nemzeti elkötelezettségét, kreativitását megismerve biztos vagyok abban, hogy gondosan jártak el ebben az esetben is. Levételük óta történelmileg is jelentős idő, több mint hetven esztendő telt el, mely alatt sok minden történt az országban, a fővárosban és a gyülekezet életében, ennek ellenére még akár annak is lehet esélye, hogy előbb-utóbb újból előkerüljenek jól megválasztott, de időközben feledésbe merült rejtekhelyükről.    

Felhasznált irodalom:

Balogh László Tibor: „GYÓNI GYÜJTEMÉNY”. Gépiratos katalógus, Budapest, 1977.
Cseh Géza és Szikszai Mihály: Kenderes. Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Budapest, 2002; p. 87-96.
Dr. Sipos Ete Álmos: Vitéz nagybányai Horthy Miklós és a Bp. Nagyvárad téri templom. Horthy Miklós Társaság honlapja: www.horthy.hu
Zakar Albert: Az Emlékezet Temploma. Budapest, Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomda Rt., 1937.