Farkas Imre: Rákóczi induló

Hallod a hegedűt! Sír, zokog a szava,
Ez a nagy Rákóczi híres csatadala.
Hallod a hegedűt! Látod-e a múltat?
Mily varázsa is van négy zendülő húrnak…

Csendül a hangja, leborul az este,
Vezér ablakára visszaszáll a fecske,
A kuruc őrtüzek világítnak égve,
Tárogató szava sír belé az éjbe,
Panaszos a hangja: „Haj szegény kurucok,
BE megsötétedett ti fényes napotok.”

Most pedig zúg, bömböl, mint az ég viharja,
Harcol nagy Rákóczi hűséges magyarja
S ott a vészbe, tűzbe, hallod, hogy dalolják
Viharzó, megrázó lelkes riadóját?
Hej, annyi a labanc, mint a fű a réten,
Mint a fű a réten, mint csillag az égen.
Sötétség győzi le a világosságot,
Német ármány meg a magyar szabadságot.

Bujdosik a kuruc széles e hazában.
Hallod zokogását panaszos dalában?
Hegyen-völgyön úgy jár rejtve, lopva, titkon,
Édes hazájában nincsen többé itthon,
Keserves könnyének panaszos hullása,
Keserves lelkének esdő sóhajtása.

Bujdosik a vezér Törökhonba messze,
Ott borul rá most már a csillagos este.
Idegen a szava ottan a madárnak,
Más az érintése a szél sóhajának.
…Hallod a hegedűt? Hogy kesereg, zokog,
Meghalt, aki oly messze kibujdosott,
Mint mikor a hulló csillag végsőt lobban
Meghalt idegenbe, meghalt elhagyottan.
Hallod, mily búsan zúg Márvány-tenger habja,
A nagy száműzöttet amint elsiratja?

De ha! Mért zúg ismét föl a nóta szava
Lángolón, dicsően…? ez a jövő dala!
Hangja egy közelgő tisztító viharnak,
Éltető himnusza a szabad magyarnak.

Szólj, zendülj nótája te a nagy vezérnek,
Szíve-lelke legyen ennek a zenének.
Érzéketlen szívet, ifjat, férfit, aggot,
Lelkesítsen újra lelkesítő hangod.
Zúgva, diadallal zengj belé az éjbe,
Dobbanjon föl a szív örömtelen égre,
S hirdesd büszkén a nagy, sivár éjszakába:
Derül még a reggel gyönyörű világa,
Lesz még a magyarnak igaz szabadsága!

szozattv


szozat a tiszta hang PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo