Marconnay Tibor: Chopin-keringő

Fehér és fekete csonton tíz vékony ujj
Surrant s nádszálderék úgy hajolt billentyűkre,
Hogy lássam: ez a sor: arc és haj sápadt tükre,
S érzett: nyakán, pihén a nyár szellője fúj.

Suttogtam: ó Loly, örökké így virulj.
Fénylő ablakra nézz, parázsló égi tűzre; –
Sudár alakja és érzékeny bőre, büszke
Zongorázása így számomra mindig új.

Csak ő tudhatta úgy azt a Chopin-keringőt
Interpretálni, mert csupa vágy és szeszély,
Testének álma föl, homályos egekig nőtt…

S bár húsa sohse volt a teljes gyönyöré,
Tudtam, hogy minden egy idegszál sejtve rezdül,
S mertem remélni, hogy enyém lesz mindenestül.