Túrmezei Erzsébet: Öt testvér

Öten voltak testvérek, Márti volt a legnagyobb. Nem tudom, melyikteknek vannak kistestvérei, s melyiktek tudná megmondani, jó-e vagy nem jó, öt gyerek közt legöregebbnek lenni, méghozzá lánynak. Márti régebben nem gondolkozott rajta, örült a testvérkéinek, boldogan dajkálta a legkisebbet, s ha néni, bácsik tréfából megkérdezték tőle: odaadná-e nekik és mennyiért adná oda, rögtön kész volt a felelettel:

    - Semmi kincsért a világnak.

    Előfordult, hogy veszekedtek, irigykedtek egymásra, de édesanya hamar békességet teremtett. S az csak természetes volt, hogy ő, a legnagyobb, már sok mindenben segíthetett, hogy neki már szabad volt levennie valamit az édesanya vállára nehezedő sok teherből.

    De mindez csak addig volt olyan szép, könnyű és természetes, amíg Márti polgárista nem lett és össze nem barátkozott Benedek Zsuzsikával. Benedek Zsuzsikának nem voltak testvérei. És Zsuzsika annyi mindenre ráért, amire Márti nem, és annyi mindene volt, amire Márti csak sóvárogva gondolt. Akkor látta milyen más, ha valaki nem osztozik senkivel szülei szeretetében és gazdagságában. És olyan kívánatosnak tűnt fel előtte Zsuzsika élete. Akármelyik percben szívesen cserélt volna vele. Amíg a kis Jancsit dajkálta, Petiért és Lidikéért szaladt az óvodába, vagy Józsi kabátjára varrta fel a leszakadt gombot, százszor is elgondolta: milyen jó most Zsuzsikának, ő most olvas, elmegy a barátnőihez, játszik. Amikor Lidike azt a gyönyörű nagy babát kapta Róza nénitől, amelyik még Róza nénié volt valaha és olyan volt, mint egy virágtündér és akkora majdnem, mint a kis Jancsi és még egy nagy polgárista szívét is megdobogtatta, akkor is átfutott agyán a gondolat: Ezt is én kaptam volna, ha nem lenne kistestvérem. – Honnan is jönnek az ilyen csúnya, sötét gondolatok? Odaszállnak a szívünkre, mint a fekete madár, s ha nem hessegetjük el őket, még fészket is raknak. Mártikáéba már rakták, rakták a fészket.

    De akkor Lidike beteg lett, megfázott. És a betegség nagyon komolyra fordult. Már félrebeszélt, lázasan hánykolódott az ágyban. Hiába rakta rá édesanya a vizes borogatást. És ha Márti bement a szobába, mintha marokra fogta volna a szívét valami. Egy halk, szelíd hang kezdte vádolni:

    - Látod, sokalltad a testvéreidet. Most majd kevesebben lesznek. Tied lehet Hajnalka, a gyönyörű baba. Lidike meghal. És miattad hal meg, te leszel az oka.

    Márti nem tudott enni, aludni, amikor nem látták, mindig sírt.

    Hogy szerette a kis húgát, gondolta, aki észrevette a könnyek nyomát a szemén. Rettenetes napok voltak. Édesanya alig pihent valamit. Csak közben-közben dűlt le egy félórára. Ha édesapa nem volt otthon, Márti ült olykor az ágy mellett és ügyelt a kis betegre. Egyszer magánál volt Lidike. Felébredt, látta, hogy Márti ott sírdogál mellette. Megsimogatta lehajtott fejét.

    - Ne sírj, Márti! Azt álmodtam, hogy millió fehér virágot szedtem a régen és a madarak úgy énekeltek, amilyen szépen még édesanya se szokott karácsonyeste. Azt gondoltam: ez már a mennyország. Kinek szedjek akkor virágot? Aztán nagyon megörültem, mert eszembe jutott, hogy az Úr Jézusnak. És akkora csokrot szedtem, hogy el se bírtam. És akkor felébredtem. Ne sírj, ha álmomban is ilyen szép a mennyország, akkor igaziban még szebb lesz. Kár, hogy onnan nem lehet nektek semmit küldeni. De Hajnalka babát itt hagyom neked.

    - Nem, nem! – kiáltott Márti szenvedélyesen. – Neked nem szabad meghalnod, Lidike! Akkor inkább én! Igaz, én nem kerülnék a mennyországba. De inkább én! Csak te maradj itt, édes kis Lidikém!…

    - Márti, egészen felizgatod Lidikét! – sietett oda ijedten édesanya, s aggódva ölelte magához zokogó nagylányát.

    - Imádkozzunk, az áldott Orvos még tud segíteni.

    - Én nem tudok. Édesanyám, én olyan rossz voltam. Lidike miattam fog meghalni, miattam.

    Erre már nem tudott édesanya mit mondani. Bevitte Mártit a másik szobába. És szaggatottan, sok könnyhullatás között előkerült a sok sötét gondolat, be nem vallott vétek. Aztán édesanya és kislánya együtt könyörögtek a Megváltóhoz bocsánatért és Lidike gyógyulásáért.

    Mind a két kérés meghallgatásra talált. Lidike mégsem ment még az égi rétre fehér virágot szedni. Márti pedig megint napsugaras szívű, boldog gyermek lett, édesanyja támasza, segítsége. Szolgált a Megváltónak kicsiny testvérei között örvendezéssel.      

szozattv


szozat a tiszta hang nyiro pl Fényességes csillagok 1124 trianonest A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf