Vidovszky Kálmán: A rab költő

Ma öt esztendeje… Szibéria egyik katonakórházában, ahol a rab magyarok legszomorúbb csoportja, a lelkükben összetört súlyos beteg hadifoglyok tengették nyomorúságos életüket, ott az élőhalottak krasznojarszki nagy, komor házában örökre becsukódott egy nagyon szomorú, mély, barna szempár. Kialudt a tűz egy mindig égő, szelídségében is büszkén dacos tekintetből; elnémult egy lágy, zengő dalra, panaszos imára, rémítő átkozódásra teremtett ajak; lehanyatlott egy lantpengetéshez szokott kéz.
    A krasznojarszki rab magyarok szomorú halottas házát megülte a legnagyobb gyász. Ott volt kiterítve a rabságot szenvedő hős magyar fiúk büszkesége, gyötrelmüknek legmélyebb átérzője, a világháború legnagyobb magyar költője: Gyóni (Áchim) Géza.
    A szeretet ölte meg. Ez a szent érzelem, amely az ő lelkét rendkívüli módon megfogta, mely felette mindig uralkodott, mely neki egész életében annyi fájdalmat, gyötrelmet adott. A kielégítetlen, megcsalt szeretet volt az ő tragédiája. Az a szeretet, amely már irtóztatóan megrövidült gyermekkorában, mert nem tudott kielégítést nyerni az édesanya csókolgatásában, annak az arcnak simogatásában, amelyen először látjuk s örökre a legtökéletesebben látjuk a szeretet megtestesülését.
    Az évek multával mennyit szenvedett szívének e nagy szerelme miatt! Hiszen éppen azokat nem tudta szeretni, akikért egész lelkével rajongott. Nem bírta szeretni magyar faját, mert látta annak ezer gyarlóságát, nagy magyar temetőt ásó bűneit. Mikor aztán ott a csaták viharában, a gyötrelmek és kétségbeesések poklában, a halálnak közvetlen közelében megismerte egészen az ő bűnös nemzetét, amikor látta annak ragyogó erényeit, melyek felülmúlják sok-sok vétkeit, amikor megbékélt magyar nemzetével, látva annak nagyszerűségét, amikor mindent megbocsájtva rajongott a népéért; akkor megint nem szerethette egésze azt, mert ezer kilométerek választották el imádott hazájától a rab magyar költőt. Kínzó fájdalmát csak a Kálváriáról írt levelekben, bús énekekben sírhatta el.
    Még csak egy tárgya volt nagy szeretetének: édes jó öccse, a honvédfőhadnagy. Szeretetének pazar bőségével már csak őt vehette, őt rajonghatta körül. De nem sokáig. A szibériai föld egy napon befogadta, Gyóni Gézától elrabolta szeretetének utolsó tárgyát is.
    Ezt már nem bírta ki az a finom lélek, amely a legmélyebb érzelmek csodálatosan pompás halmaza volt. Összeroppant. Aztán ő is alászállt a szibériai hideg fekete földbe. A rab magyarok forró, igaz könnye öntözte meg a rab költő sírját.
    Ma öt esztendeje… Akkor nagyon fájt az elvesztése. Különösen itt Csabán, ahova diákságának annyi kedves emléke fűzte, ahol annyian ismertük, szerettük és bámultuk őt.
    - De azóta, mintha mindig közelebb jött volna hozzánk Gyóni Géza. Gyönyörű versei, melyekben egy sajátos, mély vallásosság lüktetett, amelyekben nagyon elmélyült egyetemes emberszeretet élt, de mindenekfelett ott pompázott és borongott ezer formában a rajongó honszeretet s magyar fajának nagy szeretete; lelkének e káprázatos megnyilatkozásai mind elevenebbé tették őt.
    Most sem a halottat látjuk ezen a bús évfordulón, hanem az eleven, közöttünk élő Gyóni Gézát, akinek izzó lelkét hívjuk, csalogatjuk hozzánk, hogy megihlesse lelkünket s vezessen bennünket a szeretetnek útján, a szeretet legmagasabbjához, a szenvedések poklában is csak erősbödő, soha el nem múló hazaszeretethez.

1922

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf