Jókai Mór: A lengyelek fehérasszonya

   Éjszaka van, minden alszik,
– Magas cár engedelmével.
Csak a sírból jövő rémek,
S a kormányzó nem alusznak.
   Álmodik a lengyel honfi,
Csak éjszaka, csak titokban;
Mit álmodik? Milyen szépet?
– Ha megtudná a kormányzó.
   Sötét utcán csendes éj van,
Csak az őrök lépte hangzik,
A kik nem mernek megállni
A kormányzó ablakánál.
   A kormányzó ablakából
Őrült beszéd fuldoklása
Hangzik ki a csöndes éjbe,
Azt oly borzasztó hallani.
   «Hogy jött ide ez az asszony?
Ki bocsátá be az ajtón.
Bezárt ajtón s ajtók előtt
Keresztbe tett puskák között?
   Ki bocsátá be ez asszonyt?
– Hosszú hófehér ruhája,
Mellén nagy fekete kereszt,
Véres feje hátraszegve.
   Ki bocsátá be ez asszonyt?
– Vére cseppenkint szivárog.
Sötét szeme reám tekint,
Fehér ujja reám mutat.
   Miért jössz e palotába?
Nem félsz tőlem? halál vagyok!
Nem félsz ugye-e a halottak,
Kinevetik már a halált?
   Ismerlek én, tudom, ki vagy?
Lengyelország fehér hölgye.
A fehér hölgy, kit megöltek,
És aki még nincs meghalva.
   Ismerlek én. Te vitted el
Elődeim; te üldözél
Hármat az őrülés elé,
Most a negyedik én vagyok.
   Én nem vagyok oly lágyszívű
Miként azok; nem rettegek,
Az én szívem, karom acél,
Az én lelkem, mint jég, hideg.
   Távozz, távozz! ne lássalak!
Maradj el a szemem elől.
Szavamra egy sereg mozdul,
Széttépetlek, ha jössz felém.
   Szolgák! Segéd! mit álltok itt?
Látjátok őt! Álljátok el
Útját; ne jöjjön még közelb,
Szuronyt, molodczi! a szuronyt!
   Ti nyomoruk! Hát nem tanult
Még asszonyt ölni kardotok?
Hiszen volt rá nagy alkalom,
Ez eggyel itt, nem bírtok-e?
   Kezembe a fegyvert! magam
Ölöm meg őt; hat csöve van,
Hatszor halál! Nesze! nesze!
Még egy, még egy, még egy, még egy.»
   Ah! hasztalan! Minden lövés
Csak egy új seb, ami vérzik,
Csak egy új seb, amely beszél,
A rém nem hal meg, közelg!
   «Irgalom! Térdemen vagyok!
Ne nézz e szemmel így reám,
Ne nyújtsd felém fehér kezed,
Ne nyújtsd ily némán ajakad.
   Beszélj! mondd gyorsan átkodat,
Ragadd fel éles kardomat
S döfd rajtam át, csak e fehér
Kezet ne nyújtsd ekként felém.
   Oh mily hideg, oh mily nehéz
A te fehér halott kezed.
Oh mint éget, oh mint kínoz,
E csepp vér, mely fejemre hull.