Marconnay Tibor költő, műfordító, újságíró

   »Az első verseskönyvek, értékükre való tekintet nélkül, jellemzik a kor érzés-megnyilatkozását és irodalmi formanyelvét;Rupprecht Tibor, aki «A túláradó élet» címen  teszi közzé első verseit, korának gyermeke. Több részre osztja kötetét, tárgyak szerint, de könyvében művészileg állandóan az a kettősség bujkál, mely a mai művészetet is kettévágta: részint finomítja, barokk ékekkel, a birtokunkban levő finomságokat, részint pedig idegesen elfordul tőlük, új mezsgyéket kutat a nyitottabb, szabadabb formák területén. Türelmetlen keresővágy ez, mely rájött arra, hogy tudni nem érdemes, amit előttünk tudnak, még jobban tudni sem érdemes. Tovább kell fejleszteni azt, ami megvan; Azt hiszem, innen serkednek ki majd igazi értékei. Mindig jó jelnek tartom, hogyha kezdetben egy költő nem éri be a tapintható valósággal, hanem eszmei homályba menekül, a bölcseleti elvontságok ködébe, melyben salakosan, kormosan forrong mondanivalója. A holnap célja ezt kibányászni. Nem beszélni a végtelenről, hanem sejtetni a végtelent a végesben…« [In: Nyugat,Kosztolányi Dezső]

   Különös életutat járt be a napjainkra kemény jobboldalisága miatt feledésre ítéltetett Marconnay [Rupprecht] Tibor költő, író, műfordító, Garai Gábor költő édesapja. Született Sajtoskál, 1896. február 12-én. A középiskola elvégzése után államtudományi doktorátust szerzett, de ennek ellenére hírlapíróként dolgozott 1920-tól 1940-ig. Különböző, elsőnek vidéki újságok, majd országos nemzeti, jobboldali lapok munkatársa lett.  A korszellem hatására anyja nevét [Beaulieu–Marconnay] 1923 óta használta írói névként. Garay Eta nyíregyházi szavalóművésznőt 1925‐ben vette feleségül, s néhány évre maga is Nyíregyházán telepedett le, gyakran jelentek meg írásai a helyi lapokban, főként a Nyírvidékben. Elköltözésük pontos dátumát nem ismerjük, de 1929‐ben, gyermekük születésekor már Pesten éltek. Ez a gyermek Gábor lett felnőtt korában maga is költő, édesanyja családi nevén. Verseire elsők között Kosztolányi Dezső figyelt föl, s elismeréssel méltatta a fennebb, részleteiben olvasható kritikában,  »A túláradó élet,« 1922-ben megjelent verseskötetet. A húszas évektől a harmincas évek közepéig verseit a Nyugat is sűrűn közölte, melyben a kor neves költői, irodalmárai, mint Babits Mihály, Schöpflin Aladár, Bodor Aladár, Féja Géza, Hamvas Béla, Radnóti Miklós írt róluk véleményt. Az 1940-es években az ultradextrokonzervatív, hungarista eszméket hirdető testvérének, Rupprecht Olivérnek, a magyar nemzetiszocialista mozgalom, a Nyilaskeresztes Párt lapjának, a Magyarságnak hasábjain publikált, ezért 1945 után gyakorlatilag kiszorult az újságírói hivatásból és irodalomból 1963-ig. Utolsó kötetének megjelenését a Magvető Kiadó gondozásában, vélhetőleg csak fia, Garai Gábor költő tevékeny kommunista pártagsága elismeréseként tűrte meg Aczél György, a korszak kultúra diktátora. Pedig [alább olvasható, a vele foglalkozó irodalom listája szerint] népszerű, megbecsült, tehetséges lírikus és újságíró volt.  Érdekesség, hogy az 1944-ben, fivére lapjának hasábjain keményen támadta a róla később elismerő kritikát megfogalmazó Németh László írót, a szárszó találkozó egyik fő szónokát. A támadás vélhető oka, hogy Németh kedves tanítványa, eszméi legfőbb letéteményese, 1932-ben a kommunista mozgalommal kapcsoltba került Gál István volt.  Németh emberi nagyságát, humanizmusát mutatja a később pozitív hangvételű írása, hisz egy-egy ilyen cikk, a nyilas hatalomátvétel előtt, abban a feszült háborús és véráztatta helyzetben, akár halálos fenyegetésként is értelmezhető volt.
    Legfőbb érdeme, hogy kevesen voltak a magyar költészetben, mint Marconnay, akik ilyen makacs következetességgel csiszoltak, tökéletesítettek egyetlen költői formát. Marconnay Tibor a szonettet fejlesztette szinte eszményien tökéletesre. Kulturált verselő volt, a formát sosem nyűgnek, mindig inkább fegyelmező erőnek érezte. De ebben a szonett-formában szinte az élet teljes vegetációját érzékeltetni tudta. Akár egy adriai út nyomán születtek benne szonettjei, akár egy gyermeki emlék balladaivá növesztett víziójában, mindig érezni, hogy egy dinamikus, lázas szenvedéllyel alkotó költőegyéniség rója a sorokat, s az élet és halál teljességét felmérő, vállaló ember veti ki magából gondolatait. Marconnay ráadásul igen dinamikus költő, aki az ellentétek egyesítésének képességével, a mindent áthevítő, világot teremteni kész líraiságnak áldásával és átkával. Egyszerre tudott bukolikus idillt, áradó látomást és végítéletet sejtető balladát alkotni, szonettjeiben ott lüktet, zihál a természet vegetációja. Költészete finom, kimunkált maradt, de mélyebb megrendülést ritkán kelt. Marconnay Tibor költészetét e mellett a szerelem kultuszának áhítatos tisztelete jellemezte. Központi motívuma volt a szép, harmonikus emberi test leírása. Kulturált verselő volt, akinek legkedveltebb versformája a fenneb említett szonett műfaja. Műfordításokat is közreadott, elsősorban francia parnasszista költőket fordított.
† Budapest,1970. április 13.

Hajnal van, Párizs még alszik

Hajnal van, Párizs még alszik, már alszik,
alig hallani egy-egy lépést az uccán.
Dús fák hajolnak át a Cluny-kerten
és szinte lágyan bugnak az autók.
Egész éjszaka esett a csendes eső,
annak a mámoros illatát érzem a légben...
Most szeretnék elindulni innen s menni, menni
a magányos aszfalton, az erdőig,
a falum erdejéig. És végül lefeküdni,
jó, hófehér gombát szagolni a fűben,
nézni, hogy tollászkodik egy fácán-család,
mint hajdan, diákkoromban, amikor
szalonkalesre jártam, de most már
fegyvertelenül, örökre szeliden
fülemben a nagyváros irtózatos zajával,
lelkemben ősi vággyal, lefeküdni egy szilfa alá
nézni a reszkető lombot, csak nézni a rózsás és kék eget...

Művei:

A diadal [elbeszélések és versek, Budapest, 1920]
A túláradó élet [versek, 1922]
Kacagva tört ki a faun a pagonyból (versek, Budapest, 1927]
Az ember ellen [versek, Kecskemét, 1934]
Világtükör [versek, Budapest, 1936]
Az idők kertje [szonettek, Budapest, 1938]
Új nap [Pécs, 1940]
Nincs híd a szakadék fölött [regény, Budapest, 1940]
Csillagos ég [versek, Budapest, 1941]
*
Sugaras őszi nap [versek, Budapest, 1963]

Irodalom:

LAZICZIUS Gyula: Rupprecht Tibor: A túláradó élet = Magyar Írás, 1922. ápr. 4. szám, 95;
KOSZTOLÁNYI Dezső: A túláradó élet =Nyugat, 1922. április 1., 7. szám, 492–493 =Uő: Egy ég alatt, Budapest, Szépirodalmi, 1977, 555–556 = Uő: Írók, festők, tudósok. 2. kötet, Budapest, Szépirodalmi, 1958.,177–179 = MARCONNAY Tibor: Éltem, hogy írjak, Budapest, Magvető, 1978, 183–185;
Versek. = Szózat, 1922. ápr. 9. 83. szám, 16;[Hamvas Béla]
(B. A.) [BODOR Aladár]: Rupprecht Tibor: A túláradó élet = Magyarság, [volt Szózat, 1922. április 23. 92. szám, 11;]
Kacagva tört ki a faun a pagonyból (1927)
DÁN György: Marconnay Tibor: Kacagva tört ki a faun a pagonyból = A Láthatár, 1927. 4–5. szám, 44;
KARDOS László: Marconnay Tibor: Kacagva tört ki a faun a pagonyból = Pandora, 1927. máj. 21. 4. szám, 249;
(T. K.) [TUBA Károly]: Marconnay Tibor: Kacagva tört ki a faun a pagonyból. Új versek = Népszava, 1927. június 5. 127. szám, 15;
NÉMETH László: Marconnay Tibor verseskönyve = Nyugat, 1927. II. 146–147. = Uő: Két nemzedék, Budapest, Magvető és Szépirodalmi, 1970, 241–242. = MARCONNAY Tibor: Éltem, hogy írjak, Budapest, Magvető, 1978, 186-189;
(-r.): MARCONNAY Tibor: Kacagva tört ki a faun a pagonyból. Új versek = Irodalomtörténet, 1927. 7–8. szám, 328;
MURAKÖZY Gyula: Marconnay Tibor: Kacagva tört ki a faun a pagonyból... Új versek = Protestáns Szemle, 1927. 8. szám, 538–539;
ILLÉS Endre: Reflektorfénnyel – végig egy versesköteten = Élőszó, 1927. okt. 15. 1. szám, 41–42;
GÁSPÁR Jenő: Marconnay Tibor: Kacagva tört ki a faun a pagonyból. Versek = Magyar Kultúra, 1927. II. kötet, 926;
SZŐNYI Sándor: Marconnay Tibor: Kacagva tört ki a faun a pagonyból. Új versek = Napkelet, 1927. II. 731;
Pp.: Marconnay Tibor: Kacagva tört ki a faun a pagonyból... Új versek = Élet, 1928. márc. 25. 6. szám, 120;
BERCZELI Anzelm Károly: Kacagva tört ki a faun a pagonyból = Széphalom, 1928. szept.-okt. 9–10. sz. 392–393;
Az ember ellen (1934)
(B. Gy.) [BÁLINT György]: Marconnay Tibor: Az ember ellen = Pesti Napló, 1934. december 30. 294. szám, 41;
FÉJA Géza: Az ember ellen = Válasz, 1934, 371–372;
THURZÓ Gábor: Marconnay Tibor: Az ember ellen = Független Szemle, 1935. február 1. szám, 25;
KÁLLAY Miklós: Körutazás Könyvországban = Képes Krónika, 1935. január 5., 1–2. szám, 25;
TURÓCZI-TROSTLER József: Tibor Marconnay: Gegen den Menschen = Pester Lloyd, 1935. január, 5. 4. szám, (Abendblatt) 5;
BÁLINT György: Marconnay Tibor: Az ember ellen = Nyugat, 1935. február 2. szám, 154–155;
MARCONNAY Tibor: Éltem, hogy írjak, Budapest, Magvető, 1978, 190–194;
MARÉK Antal: Marconnay Tibor: Az ember ellen = Magyar Írás, 1935. február 2. szám, 121;
BENEDEK Marcell: Marconnay Tibor: Az ember ellen = Protestáns Szemle, 1935. 2. szám, 102–104;
FÉJA Géza: Az ember ellen. Marconnay Tibor 72 új verse = Magyar Írás, 1935. március 3. szám, 88–91;
(li.): Az ember ellen. Marconnay Tibor új versei = Keresztmetszet, 1935. márc. 2. szám, 27;
KISS Jenő: Az ember ellen. Marconnay Tibor versei = Erdélyi Helikon, 1935. április 4. szám, 291 = Uő: Emberközelből, Kolozsvár-Napoca, Dacia, 1979, 159–160;
SÁNDOR István: Marconnay Tibor: Az ember ellen = Magyar Könyvbarátok Diáriuma, 1935. 4. szám, 109;
SZATMÁRI [VAJTHÓ László]: Verseskönyvek = Napkelet, 1935. március 1., 3. szám, 183;
Világtükör (1936)
FORGÁCS Antal: Marconnay Tibor: Világtükör = Válasz, 1936. május, 5. szám, 317–318;
(ny. i.) [NYIGRI Imre]: Költők a ma sodrában = Népszava, 1936. június 7., 129. szám, 16;
(B. Gy.) [BÁLINT György]: Marconnay Tibor: Világtükör = Pesti Napló, 1936. június 7., 130. szám, 41. = Marconnay Tibor: Éltem, hogy írjak, Budapest, Magvető, 1978, 195–197;
KELEMEN János: Verskötetekről = Gondolat, 1936. június 4–5. szám, 319–320;
RÓNAY György: Könyvek a mérlegen = Élet, 1936. június 7., 23. szám, 21;
HAMVAS Béla: Marconnay Tibor: Világtükör = Protestáns Szemle, 1936. 7–9. szám, 355–357;
FEJTŐ Ferenc: Marconnay Tibor: Világtükör = Szép Szó, 1936. II: 310–311;
RADNÓTI Miklós: Világtükör. Marconnay Tibor új versei = Nyugat, 1936. augusztus, 8. szám 149–150. = Marconnay Tibor: Éltem, hogy írjak, Budapest, Magvető, 1978, 198–202;
KUNSZERY Gyula: Marconnay Tibor: Világtükör = Korunk Szava, 1936. október 1. 19. szám, 371;
GOMBOS Gyula: Marconnay Tibor: Világtükör = Magyar Út, 1936. november 15., 22. szám, 8;
VAJTHÓ László: Marconnay Tibor: Világtükör = Napkelet, II: 839–840;
PÁLMA László: Világtükör. Marconnay Tibor versei = Írott Kő, 1937. 1. szám, 58–59;
Az idők kertje (1938)
SÓS Endre: Marconnay Tibor: Az idők kertje = A Toll, 1938. január 10. 1. szám, 31–32;
KUNSZERY Gyula: Marconnay Tibor: Az idők kertje = Korunk Szava, 1938. február 1., 3. szám, 104;
TURÓCZI-TROSTLER József: Literarische Rundschau = Pester Lloyd, 1938. február 13., 35. szám (Morgenblatt), 18;
FÁBIÁN István: Marconnay Tibor: Az idők kertje. = Napkelet, 1938. I. 119–120;
SZERB Antal: Marconnay Tibor: Az idők kertje = Válasz, 1938. 177. = MARCONNAY Tibor: Éltem, hogy írjak, Budapest, Magvető, 1978, 203;
BENCZE Béla: Marconnay Tibor: Az idők kertje = Protestáns Szemle, 1939. 1. szám, 52–53;
KARÁCSONY Sándor: Marconnay Tibor: Az Idő kertje = Uő: A könyvek lelke. Irodalmi nevelés, Budapest, Exodus, 1941, 298–299;
Új nap (1940)
GERÉB László: Marconnay Tibor: Új nap = Vigília, 1940. 265;
SZÍJ Gábor: Új nap. Marconnay Tibor könyve = Magyar Út, 1940. augusztus 29., 35. szám, 5;
WEÖRES Sándor: Új nap. Marconnay Tibor verseskönyve = Nyugat, 1940. szept. 1. 9. szám, 442;
KENYERES Imre: Új verskötetek = Diárium, 1940. október, 8. szám, 184–185;
Budapest, magyar tájak, barátaink (1942)
BARDÓCZ Árpád: Budapest, magyar tájak, barátaink = Sorsunk, 1942. november-december 8. szám, 682–683;
Csillagos ég (1942)
KERECSENDI KISS Márton: Csillagos ég. Marconnay Tibor új versei = Magyar Csillag, 1942. február 1. 2. szám, 118;
CSORBA Győző: Új dunántúli verseskötetek = Sorsunk, 1942. február-március 2. szám, 143;
BORBÉLY László: Könyvtárszobában = Magyar Protestánsok Lapja, 1942. március, 3. szám, 24;
***
Sugaras őszi nap (1963)
ABODY Béla: Sugaras őszi nap. Marconnay Tibor verseskönyve = Élet és Irodalom, 1963. november 9., 45. szám, 6;
MAROS László: Sugaras őszi nap. Marconnay Tibor verseskötete = Alföld, 1964. június 6. szám, 575–576;
Éltem, hogy írjak (1978)
BALOGH Tibor: Éltem, hogy írjak. Marconnay Tibor válogatott versei és versfordításai = Magyar Nemzet, 1978. október 1., 232. szám, 13;
KŐHÁTI Zsolt: Foglalkozása: költő = Élet és Irodalom, 1978. október 28., 43. szám, 11;
MARÉK Antal: Marconnay Tibor = Marék Antal: Mai dunántúli lírikusok, Szombathely, Vasi Szemle, 1939, 66–68;
Meghalt Marconnay Tibor költő = Népszabadság, 1970. április 14. 86. szám, 8;
Napló. Április 14. = Magyar Nemzet, 1970. április 14., 86. szám 5;
PÁKOZDY Ferenc: Marconnay Tibor halálára = Élet és Irodalom, 1970. április 18., 16. szám, 2;
KEMÉNY Ferenc: Marconnay Tibor = Irodalmi Újság, 1970. szept. 15., 9. szám, 6;
GARAI Gábor: A kisváros királynője = Rakéta Irodalmi Kávéház, Budapest, Magvető, 1988, 104–109;
KATONA BÉLA: Szabolcs‐Szatmár‐Bereg irodalmi topográfiája, I. [Nyíregyháza: Jósa Múzeum 1996.]

Németh László így irt Marconnay Tibor verseiről:

…A Kacagva tört ki a faun a pagonyból szerzője is a Nyugat neveltje. Első kötetében: a Túláradó élet-ben még volt bizonyos parnasszien vonás. Ötvözött szonettek, modor és lendület különös ötvényeződéséből előálló sorok jellemezték ezt a könyvet. Második kötete: az új világ. A lendület kiszabadult a modorosság és virtuózkodás öleléseiből és az egész kötet, mint egyetlen lírai gesztus: előrelökő buzdítás hat. Marconnay nem formai különállással dokumentálja emberi különállását. Elfogadta a Nyugat formaeredményeinek széles skáláját s alig adott hozzá valamit, de új az az elven életérzés, új az az őszintén lelkes lélek, amely üde füvek illatával lengi át ezt a verseskönyvet. Régi szavak, melyeket mint elkopottakat kerültünk, új értéket nyernek ebben a lírában. Az igazság, a hit, a tűz, a győzelem, a szabadság mögött fölragyog a régi jelentés, amint a bokor, fa, ég, napfény mögött fölragyog a természetbe vesző ember elfogulatlan ujjongása. Az ifjúság költészete ez. Érdekes ifjúság, mely eltanulta az öregek ravaszságait és mégis együgyűn üde, mint egy latin Parsifal. Híg lobogású sorai szinte dimenziótlanok. Öröme telik benne, hogy színekkel lakat ki, de ezek mögé a színek mögé nem bűvöli oda a valóság plaszticitását. Ez ad különös eredetiséget a természetleírásainak. Nem a Petőfi meglátó és szívvel kiszínező modora az övé. Ő kiszívja a táj ízeit s a kiszítt ízekből újra költi. Rózsás délibáb, aki a fölkapott látványokat összezilálja, újrafesti és elanyagtalanítja. Alkata éppen ellentéte annak, amit magyar alkatnak érzek. Nem tudna kettétörni egy sort, annyira fél a darabosságtól. a versei mögött egy római versenykocsis ül, aki oda-odacsördít a szavak közé, úgyhogy szinte kihallik a sorok közül a hajszoló előre…

Először verset csak magamnak írtam

Ki hallja most szavam a messze pusztaságon?
Ki hiszi el nekem, hogy valóság az álom,
mely lelkemben fogant meg csodaképpen?

Először verset csak magamnak írtam,
mert úgy éreztem, egy bizonyos szirt van
e zavarban: az én csudám, a titkom.

Gyermekkor volt ez! Rég tudom azóta,
hogy más is épp az én utamat rótta
s a Más felé fordult tekintetem.

Vágytam nagyon dalolni a magyarnak.
De jaj a magyarok nem dalt akarnak!
Ezer csapás görnyeszti vállukat.

Földönfutó nép! Szétszakadt ki ország!
Észak, Kelet, Dél és Nyugat tipornák,
Nem hallja szárnyalását a jövőnek.

Bár süketeknek s bénáknak beszélek,
Bezárult itt előttem minden élet,
Ó, jaj, bezárult minden meggyötört szív!

S mégsem fogyhat el a vigasz szívemben,
Mégsem vergődik nyomtalan a lelkem,
Istennek dalolok e pusztaságon!

A csodák Istenének, aki láthatatlan,
Megváltó bennünket mindig új alakban,
Ki a dicső Föltámadás Ura!

S úgy mívelem e földet, mint az első
Ember s hiszem, munkámat áldja a Teremtő
s lsze még, aki gyümölcsén élni fog!

összeállította –cspb-