Gyökössy Endre: Gyóni Géza

A szarvasi öreg gimnázium falában
                                                                               leleplezett Gyóni-emlékmű ünnepén, 1927.

Mindig meleg öröm hullámzik a szívemben, ha Szarvasra jöhetek. Nekem ünnep, ha ilyenkor elsétálok az öreg gimnázium előtt; megállok ajtajában; végig nézem kedves ablakait; mert úgy érzem, hogy a vén skóla megelevenedik előttem, ablakait szerető, becéző, simogató szemekké szépülnek és reám mosolyognak, reám a hazajött, hazatalált hűséges diákfiúra, kinek ez a nemes iskola finomította szívét, edzette lelkét és tágította eszét.

   Ez a szívemben hullámzó öröm most sokszoros. Sokszoros, mert nemcsak az én egyéni ünnepem ma az én kedves iskolám mellett való megállásom s a diákemlékekkel való összehajlásom. Itt ma körülölel engem sok száz új szarvasi diák, a latinnal, mathezissel, históriával s más szép tudományokkal most birkózó diákfiúk kedves serege és az öreg szarvasi diákok megindító sokasága is, s mindnyájan egyik halhatatlanná nőtt halott szarvasi diáktársunk lelkével keressük a leggyönyörűbb találkozót.

   Gyóni Gézával akarunk találkozni; Gyóni Gézát akarjuk ma itt látni; mellettünk akarjuk érezni az ő testéből kiszállt, örökre-élő lelkét.

   Ki volt Gyóni Géza? Ki Gyóni Géza? Gyóni Géza a legtökéletesebb és leggyönyörűségesebb művészetnek, a vers-írásnak harcos szívű, forró koponyájú, szeplőtelen lelkű és bibliás nyelvű mestere. Gyóni Géza a magyar irodalomtörténet második poéta-hőse. Milyen boldog lehet most ez az ősi iskola, hogy az ő költő-fia emlékére készített művészi táblát öreg falaiban magához ölelheti.

   A költők híre-neve nehezen születik meg s még nehezebben nő nagyra. Sokszor később jelentéktelenné törpült irodalmi alkotások különös megjelenése, síppal, dobbal, nádihegedűvel kihirdetése hívja föl a lassan mozduló tömegek figyelmét egy-egy íróra. Gárdonyi neve országhírűvé akkor nőtt, mikor a kisebb értékű Göre-históriákat írogatta; Herczegh Ferenc is a könnyűfajsúlyú Gyurkovics-történetek után vonult be jól-ismert névvel a magyar irodalmi életbe. De ezek a jelentéktelen írások voltak a később teremtett halhatatlan költői munkák szálláscsinálói, a Pogányok, a Bizánc, az Ocskay-brigadéros, Az Élet kapuja, - vagy a Bor, az Egri csillagok, Az Isten rabjai, a Karácsonyi álom könnyűlábú hírnökei.

   Gyóni Géza hírét meg a véres harcok verték fel, pedig ő a béke katonája volt, mint maga írja megható sírversében. – Irodalomtörténeti igazság az, hogy a véres harcokban belőle kiszakadt hihetetlen erejű, forró ritmusú, zsoltáros nyelvű, szűzi tisztaságú dalok, elégiák, ditirambok, fohászok, szatírák és himnuszok röpítették fel nevét álló csillagnak a magyar égre. Hiába írta addig szomorú szemmel néző költeményeit: sok szép versével ismeretlenül botorkált a vidéki szerkesztőségek rosszlábú székei és asztalai között. Tábortűz mellé, a lengyel mezőkre kellett mennie, hogy költői elhivatottsága minden magyarokat megtaláljon és fölmelegítsen.

   Hűs éjjeleken, a Gránicon, csillagos éggel kellett takaróznia; a pokolbeli dáridóba kellett rohannia virágos, hetyke csákóban; a Visztula hídján kellett számolnia szíve verését; a vérrel vakolt várban, a sáncon jobb fekvőhelyét gyermekes katona testvérének kellett kínálgatnia; a Világ Magvetőjének kellett fölajánlania a legdrágább itallal, a vérrel zengő poharat, életét; éreznie kellett, hogy érte a piros vérben járóért talpig hófehérben gyönyörű virágszál imádkozik, hogy eljuthasson a halhatatlanság felé indító költői hír tündéréhez.

   Éretnie kellett mindennap, hogy, jaj, talán most írt versében muzsikál a halál-bánatos végső, drága rím, sáros köpönyegének a földdel kellett szinte összenőni s minden azon kellett csudálkoznia, hogy még él; meg kellett tanulnia, hogy amit a magyar földön zseni teremt, azt paraszt erőnek kell megvédeni; hogy a korhadt fa törzse, min harkály kopácsol, földre zuhan már vihartámadáskor; az ítéleti napokon a kedves, az őr-angyalasszony hazasegítő, visszavivő szomorúságához kellett menekülnie és látnia kellett a deres dombokon a halott vitézekre terített véres ponyvát, a gyászpompás halotti leplet; őrtűznél kellett virrasztania a nappal sárkányként rohanó, éjjel pedig gyönge bárányként aludó katonapajtások fölött; meg kellett alázkodnia e harcok poklában egész a barmok vályújáig, hogy fölkapja szép nevét a hír országot beszáguldó tüzes paripája.

   A hírét így fölverő véres harcokban a megdöbbentő keserűség erejével, vagy talán a szent tébolyultság ihletével milyen dübörgő vers-sorokban kellett maga mellé hívogatnia, maga mellé követelnie csak egy éjszakára a pártoskodókat, a vitézkedőket, a gerendatöréskor szálkakeresőket, az uzsoragarast fogukhoz-verőket, a hitetleneket, az üzérkedőket, a hosszú, csahos nyelvvel hazaszeretőket, hogy költői dicsőségéről álmélkodón beszéljen az egész magyarság és ő is babéros büszke lovagnak lássa magát s ha meg édesapjáról álmodik a tábori sátorban: a szent öreg úr, a néhai pásztor és prédikátor sírjára tehesse harcos dicsősége koszorúját.

   Így verte fel a véres harc Gyóni Gézának, a szarvasi diáknak, ez ősi iskola jeles fiának költői hírét. De harcos dicsőségének üde zöld koszorúját teljes értékű versei, művészi veretű költeményei fonták homlokára s éppen ezért ezek a hírét fölverő versek vele együtt halhatatlanok. – Ma a háború dúlása után a kilencediknek számlált esztendőben, Gyóni Géza halálának tízedik évfordulóján is olyan frissek és olyan élők, mint születésük órájában. Nem elkopók, nem halványulók ezek a költemények!...

   Nem siettünk hát, testvéreim, ez ősi iskolának Gyóni-emléktáblával való fölékesítésével, mert bizonyos, hogy maradandó költői értékek teremtőjének nevét hirdeti majd a legújabb Gyóni-emlékmű is.

   Milyen csudálatos ez a mi magyar földünk! A véres harcok idején nemcsak a legnagyobb országkormányzó polgárt termette meg Tisza Istvánban; nemcsak a magyar katona ideált, a magyar hadvezért, a Kárpátok őrét és hősét emelte hozzánk Szurmay Sándorban, hanem megajándékozott bennünket a háború viharmadarával is Gyóni Gézában.

   Ennek a Gyóni Gézának, ez ősi iskola volt diákjának büszke emlékét őrzik szeretettel s hírét-nevét ez Alma Mater hírével-nevével együtt ápolják, hirdetik és védik a szarvasi Öregdiákok. – Azért állította az Öregdiákok Szövetsége ezt az emlékművet is halhatatlan diáktársának, Gyóni Gézának, itt a szarvasi öreg gimnázium óvó és oltalmazó eresze alatt.

A Szövetség nevében kérem tehát, hulljon le az emléktábláról a lepel!

Vasárnapok-hétköznapok: beszédek, cikkek, kritikák, vallomások. Budapest, Singer és Wolfner Könyvkiadó, 1938, p. 67-70.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf