Gyökössy Endre: Gyóni Géza

A szarvasi öreg gimnázium falában
                                                                               leleplezett Gyóni-emlékmű ünnepén, 1927.

Mindig meleg öröm hullámzik a szívemben, ha Szarvasra jöhetek. Nekem ünnep, ha ilyenkor elsétálok az öreg gimnázium előtt; megállok ajtajában; végig nézem kedves ablakait; mert úgy érzem, hogy a vén skóla megelevenedik előttem, ablakait szerető, becéző, simogató szemekké szépülnek és reám mosolyognak, reám a hazajött, hazatalált hűséges diákfiúra, kinek ez a nemes iskola finomította szívét, edzette lelkét és tágította eszét.

   Ez a szívemben hullámzó öröm most sokszoros. Sokszoros, mert nemcsak az én egyéni ünnepem ma az én kedves iskolám mellett való megállásom s a diákemlékekkel való összehajlásom. Itt ma körülölel engem sok száz új szarvasi diák, a latinnal, mathezissel, históriával s más szép tudományokkal most birkózó diákfiúk kedves serege és az öreg szarvasi diákok megindító sokasága is, s mindnyájan egyik halhatatlanná nőtt halott szarvasi diáktársunk lelkével keressük a leggyönyörűbb találkozót.

   Gyóni Gézával akarunk találkozni; Gyóni Gézát akarjuk ma itt látni; mellettünk akarjuk érezni az ő testéből kiszállt, örökre-élő lelkét.

   Ki volt Gyóni Géza? Ki Gyóni Géza? Gyóni Géza a legtökéletesebb és leggyönyörűségesebb művészetnek, a vers-írásnak harcos szívű, forró koponyájú, szeplőtelen lelkű és bibliás nyelvű mestere. Gyóni Géza a magyar irodalomtörténet második poéta-hőse. Milyen boldog lehet most ez az ősi iskola, hogy az ő költő-fia emlékére készített művészi táblát öreg falaiban magához ölelheti.

   A költők híre-neve nehezen születik meg s még nehezebben nő nagyra. Sokszor később jelentéktelenné törpült irodalmi alkotások különös megjelenése, síppal, dobbal, nádihegedűvel kihirdetése hívja föl a lassan mozduló tömegek figyelmét egy-egy íróra. Gárdonyi neve országhírűvé akkor nőtt, mikor a kisebb értékű Göre-históriákat írogatta; Herczegh Ferenc is a könnyűfajsúlyú Gyurkovics-történetek után vonult be jól-ismert névvel a magyar irodalmi életbe. De ezek a jelentéktelen írások voltak a később teremtett halhatatlan költői munkák szálláscsinálói, a Pogányok, a Bizánc, az Ocskay-brigadéros, Az Élet kapuja, - vagy a Bor, az Egri csillagok, Az Isten rabjai, a Karácsonyi álom könnyűlábú hírnökei.

   Gyóni Géza hírét meg a véres harcok verték fel, pedig ő a béke katonája volt, mint maga írja megható sírversében. – Irodalomtörténeti igazság az, hogy a véres harcokban belőle kiszakadt hihetetlen erejű, forró ritmusú, zsoltáros nyelvű, szűzi tisztaságú dalok, elégiák, ditirambok, fohászok, szatírák és himnuszok röpítették fel nevét álló csillagnak a magyar égre. Hiába írta addig szomorú szemmel néző költeményeit: sok szép versével ismeretlenül botorkált a vidéki szerkesztőségek rosszlábú székei és asztalai között. Tábortűz mellé, a lengyel mezőkre kellett mennie, hogy költői elhivatottsága minden magyarokat megtaláljon és fölmelegítsen.

   Hűs éjjeleken, a Gránicon, csillagos éggel kellett takaróznia; a pokolbeli dáridóba kellett rohannia virágos, hetyke csákóban; a Visztula hídján kellett számolnia szíve verését; a vérrel vakolt várban, a sáncon jobb fekvőhelyét gyermekes katona testvérének kellett kínálgatnia; a Világ Magvetőjének kellett fölajánlania a legdrágább itallal, a vérrel zengő poharat, életét; éreznie kellett, hogy érte a piros vérben járóért talpig hófehérben gyönyörű virágszál imádkozik, hogy eljuthasson a halhatatlanság felé indító költői hír tündéréhez.

   Éretnie kellett mindennap, hogy, jaj, talán most írt versében muzsikál a halál-bánatos végső, drága rím, sáros köpönyegének a földdel kellett szinte összenőni s minden azon kellett csudálkoznia, hogy még él; meg kellett tanulnia, hogy amit a magyar földön zseni teremt, azt paraszt erőnek kell megvédeni; hogy a korhadt fa törzse, min harkály kopácsol, földre zuhan már vihartámadáskor; az ítéleti napokon a kedves, az őr-angyalasszony hazasegítő, visszavivő szomorúságához kellett menekülnie és látnia kellett a deres dombokon a halott vitézekre terített véres ponyvát, a gyászpompás halotti leplet; őrtűznél kellett virrasztania a nappal sárkányként rohanó, éjjel pedig gyönge bárányként aludó katonapajtások fölött; meg kellett alázkodnia e harcok poklában egész a barmok vályújáig, hogy fölkapja szép nevét a hír országot beszáguldó tüzes paripája.

   A hírét így fölverő véres harcokban a megdöbbentő keserűség erejével, vagy talán a szent tébolyultság ihletével milyen dübörgő vers-sorokban kellett maga mellé hívogatnia, maga mellé követelnie csak egy éjszakára a pártoskodókat, a vitézkedőket, a gerendatöréskor szálkakeresőket, az uzsoragarast fogukhoz-verőket, a hitetleneket, az üzérkedőket, a hosszú, csahos nyelvvel hazaszeretőket, hogy költői dicsőségéről álmélkodón beszéljen az egész magyarság és ő is babéros büszke lovagnak lássa magát s ha meg édesapjáról álmodik a tábori sátorban: a szent öreg úr, a néhai pásztor és prédikátor sírjára tehesse harcos dicsősége koszorúját.

   Így verte fel a véres harc Gyóni Gézának, a szarvasi diáknak, ez ősi iskola jeles fiának költői hírét. De harcos dicsőségének üde zöld koszorúját teljes értékű versei, művészi veretű költeményei fonták homlokára s éppen ezért ezek a hírét fölverő versek vele együtt halhatatlanok. – Ma a háború dúlása után a kilencediknek számlált esztendőben, Gyóni Géza halálának tízedik évfordulóján is olyan frissek és olyan élők, mint születésük órájában. Nem elkopók, nem halványulók ezek a költemények!...

   Nem siettünk hát, testvéreim, ez ősi iskolának Gyóni-emléktáblával való fölékesítésével, mert bizonyos, hogy maradandó költői értékek teremtőjének nevét hirdeti majd a legújabb Gyóni-emlékmű is.

   Milyen csudálatos ez a mi magyar földünk! A véres harcok idején nemcsak a legnagyobb országkormányzó polgárt termette meg Tisza Istvánban; nemcsak a magyar katona ideált, a magyar hadvezért, a Kárpátok őrét és hősét emelte hozzánk Szurmay Sándorban, hanem megajándékozott bennünket a háború viharmadarával is Gyóni Gézában.

   Ennek a Gyóni Gézának, ez ősi iskola volt diákjának büszke emlékét őrzik szeretettel s hírét-nevét ez Alma Mater hírével-nevével együtt ápolják, hirdetik és védik a szarvasi Öregdiákok. – Azért állította az Öregdiákok Szövetsége ezt az emlékművet is halhatatlan diáktársának, Gyóni Gézának, itt a szarvasi öreg gimnázium óvó és oltalmazó eresze alatt.

A Szövetség nevében kérem tehát, hulljon le az emléktábláról a lepel!

Vasárnapok-hétköznapok: beszédek, cikkek, kritikák, vallomások. Budapest, Singer és Wolfner Könyvkiadó, 1938, p. 67-70.

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo