Nagy Sándor: Csokonai, Petőfi, Ady

Csokonai, Petőfi, Ady, a magyar líra nagy mesterei, egyéniségükre, korukra nézve jellemzően különböznek egymástól. Mindegyik költészetének megvan a maga egyéni színe, a másikéval össze nem téveszthető eredeti íze. S mégis e három, oly különböző időben élt lírikus élete, költői működése, a jellemző különbségek mellett is, sok tekintetben meglepően hasonló. Mintha egyazon költői alaptípusnak megnyilatkozásai volnának.

    E hasonlóságok között vannak merőben véletlenek, esetlegesek. Így az, hogy mindegyikük családjában két fiútestvér volt. Azután, hogy mindhárman életének vége háborúba esett. Csokonai korában a francia forradalom vihara dühöngött, Petőfi a magyar szabadságharcban halt hősi halált; Ady életének utolsó évei a világháború és forradalom zivatarában folytak le.

    Egy-két hasonlóságot a magyar társadalmi élet sajátságai magyaráznak meg, mely a Csokonaitól – Adyig terjedő száz év alatt némely tekintetben alig változott. Így mindhármuk házassága elé súlyos akadályok gördültek. Csokonainál leküzdhetetlenek, mert a leányos apák felfogása a tisztán verseikből élő költőket nem tartotta elfogadható vőknek.

    Néhány analógiát az egymásra hatás magyaráz. Petőfi és Ady költői pályája kezdetén ott lebeg Csokonai költészetének, sőt életének példája. Mintegy az ő szárnyai alatt kezdik költői pályájukat. Petőfi első költeménye, a Borozó élénken emlékeztet Csokonai: «Ha szíhatok borocskát, a gondjaim csucsulnak» kezdetű bordalára. A bordal-költészetet Csokonai példájára műveli, mert mint köztudomású, távolról sem kedvelte annyira a bort, mint bordalaiban állítja.

    Ady is Csokonait vallotta első mesterének egyik versében, kinek kultuszát Debrecenben szívta magába. Egynek érezte magát vele meg nem értettségében, tragikus sorsában, faja ostorozásában. Életmódja Csokonai pályájának nagyobb méretben való utánzása; reá emlékeztetnek mulatozásai, utazásai, mecénásai, verseinek ajánlásai, görög mitológiai vonatkozásai [Léda asszony, Muszáj – Herkules].

    De a legtöbb egyezést közös dalköltő tehetségük természete magyarázza. A dalköltő mélyebb érzésvilágából fakad közös édesanya-kultuszuk; a lírai csapongás, új meg új hatások keresése, a sablon kerülése fejti meg közös bohémségüket, vándorló kedvüket, francia szimpátiájukat, s gyökeres újító hajlamaikat.

    Közös vonása mindhármuknak az édesanyához való melegebb ragaszkodás.

    Csokonainál ez annyival inkább természetesebb, mert atyját 13 éves korában elvesztette s élete végéig egyetlen odaadó, önfeláldozó gondviselője édesanyja volt; ez volt kevés örömének részese, sok csalódásának, bánatának hűséges osztályosa. Sajnos az anya iránti szeretet megéneklése akkor még nem volt szokásban, így Csokonai mélységes fiúi szeretetének költői emléke nem maradt.

    Petőfi édesanyját, a legszeretőbb s legszeretettebb anyát több költeményében dicsőítette. Ő vonta az anya kultuszát a magyar költészet körébe. Ady is szép emléket emelt néhány költeményében hőn szeretett anyjának, az «édes»-nek, ki talán egyetlen igazi tárgya volt egész életén át szeretetének.

    E meleg szeretet Petőfinél és Adynál külső körülmények is magyarázzák. Mindketten a szülői háztól távol tanultak. Önállósághoz szoktak s ezt pályaválasztásukra is átvitték. Ez a körülmény szembeállította őket édesanyjukkal. A gyakorlatias gondolkodású apák jó megélhetést biztosító és nyújtó életpályáról álmodtak s sehogysem, vagy csak nagyon nehezen tudtak kibékülni az anyagi jövedelemmel alig kecsegtető bizonytalan jövőjű költői életpályával. E tekintetben az apák Ovidius óta alig változtak. Nem csoda, ha apa és fiú között Petőfinél is, és Adynál is egy kis időre bizonyos hidegség állott be, mert hogy Adynál maradjunk, bizonyos időnek el kellett telni addig míg az apa a főszolgabíróság kedvvel dédelgetett álmáról fájó szívvel lemondott.

    De az édesanyát egyik esetben sem bántotta sem fia korai önállósága, sem önkényű pályaválasztása. Nem kritikai szemmel, hanem szerető, mindent elfedező, mindent megbocsájtó szívükkel tekintették s ezer módját találták annak, hogy szeretetüket a távolban is, az új körülmények között is éreztessék.

    Egyébiránt kell-e bővebben magyarázni, hogy a dalköltő, az érzés fejedelme, különösen ápolja az édesanya kultuszát, mint a legönzetlenebb, legtisztább, legmélyebb szeretet kútforrásáét…?

    A dalköltői tehetség természetéből magyarázható közös bohém hajlamuk, a polgári életformákkal való szembehelyezkedés. A lírai költő természetrajzához tartozik, hogy szeret újat, meglepőt adni, kerüli a megszokottat, az átlagot, a sablont. E törekvését átviszi életmódjába is s nem egyszer elve: elképeszteni a polgárt [épater le bourgeois].

    Csokonainál bohémségében a természetes elemen kívül van költői hagyomány is: egyik mintaképe volt a görög Anakreon, a bor és szerelem ősbohém költője; van bizonyos szükségszerűség: vándorló életmódja hozta magával.

    Petőfi életpályája részben a sors szorításából, részben önmaga hibájából, de részben tudatos törekvésből is a bohémen kezdődik s a polgári életforma felé fejlődik. Ady élete megfordítva, a rendezett polgári életmódjától fejlődik a bohém felé, sőt jóval azon túl is. Kései házassága nem természetes betetőződése fejlődésének, hanem mintegy erőszakos szakítás eddigi elveivel.

    E bohémság egyik jelensége a rendes polgári életpálya hiánya, sőt egyenes elutasítása.

    Előtanulmányaikat nem fejezték be. Csokonai a végponton, pappá szentelése előtt volt kénytelen otthagyni a debreceni főiskolát. Petőfi részben anyagi okokból, részben színészi hajlama miatt abbahagyta középiskoláit. Ady több évig próbálkozott, de hasztalanul a jogtanulással, mely a család által óhajtott főszolgabíróságra képesítette volna.

    Az ok egyik esetben sem a szorgalom hiánya, hiszen a lángelme ösztönével az iskolában is, azon kívül is sokat tanultak, aminek szükségét érezték: nyelveket, irodalmakat, hanem az, hogy tehetségük korán jelentkezett s irányította életpályájukat. A líra az ifjúság kiváltsága.

    A rendes, jövedelmező életpálya hiánya magyarázza a pénzzel való örökös küzdelmüket. Mert még máig sem fedezték fel a módját annak, hogyan lehetne a lírai költőnek tisztán költeményei jövedelméből méltó módon megélnie. A régi hegedősök is, kik mesterségükből éltek, örökösen panaszkodtak, hogy egy pénzük sincs üres tarsolyukban… Csokonai költői pályájára megoldhatatlan és végzetes probléma gyanánt nehezedett pénztelensége. Petőfi a «koldusbot és függetlenség» büszke jelszavával viselte a szegénységet; emiatt kellett lemondania külföldi utazása kedvvel ápolt eszméjéről, Anglia és Franciaország, Shelley és Béranger hazája meglátogatásáról.

    Ady Endre is lényegében költészete után élt, jövedelme átlag csekély volt; jelentősebb összeg felett egyszerre sohasem rendelkezett, ellenben annál gyakrabban voltak pénzzavarai, küzdelmei a «disznófejú nagyúrral». Azonfelül mint költőt, az élet szerelme hevítette.

Lentről nézem ős terebélyed
Piros csodákkal rakott Élet…

Nem áhított így soha senki,
Nem tud téged más így szeretni…

Csodáidból csak egyszer adnál,
Fiadnak csak egyszer fogadnál…

                       [Sírás az életfa alatt]

    Mindazonáltal szerencsésebb volt e tekintetben, mint Petőfi, mert gyakran utazhatott külföldre.

    Közös tulajdonsága mindhármuknak a fáradhatatlan vándorló kedv. Csokonai Debrecenből való távozása után öt évig bolyongott, főleg a Dunántúlon. Főbb állomásai: Patak, Pozsony, hol poétai lapot szerkeszt, Komáron, hol Lillával való regénye szövődött, Csurgó, hol tanárkodott s a Dunántúl számos községe.

    Petőfi egész élete úgyszólván csupa bolyongás, miről a költeményei alá írt helynevek tanúskodnak. Előbb szükségből vándorolt, mint diák, katona és színész, utóbb, mint hírneves költő utazott a Felvidéken, a Tiszántúl, mint honvéd Erdélyben.

    Ady állandó nemes szórakozása volt az utazás. Szinte ideges mohósággal járta a külföldet.

Bércek, tavak, folyók, sínek,
Bámész, új népek, új napok…

Napot lesek ma hegytetőn,
Holnap holdat egy új úton…

Panorámás, lázas világ,
Lakasd jól a szemeimet…

[Valaki utánam kiált]

    Leggyakrabban s legnagyobb kedvvel Párizst kereste fel, de többször lerándult a Riviérára, járt Olaszországban, Svájcban, Bajorországban, a Földközi tenger nyugati partvidékein. A Nyugat matinéival bejárta Magyarország nagyobb városait, mint fiatal házas pedig Erdélyt.

    E vándorösztön a lírai tehetség természetével függ össze. A dalköltőnek újabb meg újabb benyomásokra van szüksége, hogy ihlete frissen maradjon. Ezeket nyújtják útjai. Az új tájak, új emberek, új benyomások, új élmények mindmegannyi új ihletforrások, melyekből sok szép költemény fakadt. Így Csokonai: Tihanyi echóhoz és a Magányossághoz című költeményei, Petőfi: Nagykárolyban, Erdélyben, Vajdahunyadon, Ady Endre: Párizsban járt az ősz, Bolyongás Azúr-országban, a Havasok és Riviera, Az ifjú Rajnánál stb. című költeményei.

    Mindhárom közös érzése a francia szimpátia. Szerették a francia népet, hazát és irodalmat, Csokonai Rousseau-ért rajongott. Távol a világ zajától, mint Rousseau Ermenonville-ben, ember és polgár akart lenni. Követve jelszavát: Vissza a természethez, a természet ölén kívánt élni:

Óh, van-é még egy Erémi szállás,
Régi barlang, szent fedél,
Melyben egy bölcs csendes nyugtot, hálást
E setét hegyekben lél?
Hol csak így kő lenne párna,
Hol sem ember, sem madár nem járna,
Mely háborítana…

[A tihanyi Echóhoz]

    Petőfi legkedvesebb költőinek egyike a francia Béranger. Öt költeményét fordította le. Főképp szabadságszeretete ragadta meg. Midőn 1847-ben külföldre készült, Kerényi Frigyesnek ezt írta: «Nőtlenségem utolsó hónapjait töltöm… Megnézem Béranger honát, Franciaországot s magát Béranger-t, a világ új megváltójának, a szabadságnak legnagyobb apostolát… Mindenki tisztelettel említse az ő nevét. Ő a világ első költője.» Sajnos Petőfi rajongását nem igazolta az idő; a francia irodalomtörténetírás Béranger-t csak a másodrendű költők közé sorozta.

    Ady Endrének is egyik jellemző vonása a francia szimpátia. Első sorban Párizs imádata. A francia mondás, mely szerint minden idegennek két hazája van: a sajátja és Franciaország, különösen igaz rá nézve, mert valóban Párizst tekintette második hazájának, hová rossz perceiben menekült. Párizs az ő Bakonya, a szép ámulások szent városa…

Ott szebb vagyok, nemesebb, hősebb,
Sejtelem-csók minden dalom,
Szent Cecília hajol lelkemre
Álmatagon.

[A Szajna partján]

    Költészetében a modern francia lírát vette példaképül. Baudelaire-nek, a Rossz virágai költőjének három szonettjét lefordította. Még nagyobb hatást tett rá Verlaine, a szimbolista-dekadens költészet legtehetségesebb, de beteg idegzetű költője. Ez bátorította fel a szimbolizmus meghonosítására. Verlaine abból indulva ki, hogy a külvilág csak érzékleteinken keresztül létezik számunkra s minden, mi körülöttünk van, csak szimbólumban fogható fel és fejezhető ki: költészetében a súlyt a lélek és valóság kapcsolatainak sejtetésére helyezte s érzés és gondolat helyett hangulatot és sejtelmet fejezett ki. A költészet határait a zene felé terjesztette. E szimbolizmus igen jól illett Ady tehetségéhez, kitűnően értékesítette szemléleteit s költői szépségű ruhát adott elvontabb kontemplációinak.

    A francia szimpátia szintén a dalköltői tehetség természetével függ össze. Franciaország a nagy forradalomtól a világháború kitöréséig a modern, haladó eszmék és törekvések zászlóvivője, a változások, a cselekvések hazája volt, melyre ösztönszerűen is rávetették vigyázó szemüket a fiatal lírai költők.

    Mindhárman merész újítók voltak a magyar költészetben; tudatosan szakítottak a divatos irányokkal s szembehelyezkedtek a konzervatív közönség és kritikusok megcsontosodott nézeteivel. Fellépésükkel heves ellenzést váltottak ki, harcot keltettek, melynek hullámai jóval haláluk után csillapodott le.

    Csokonai nem követte Kazinczy klasszicizmusát, széptani és nyelvészeti elveit, lírájában romantikus, nyelvében népies volt, ami miatt állandóan ócsárolta Kazinczy, az akkori hivatalos irodalmi közvélemény képviselője, noha tehetségét mindig elismerte.

    Nagyobb forrongást keltett Petőfi fellépése. Az élettől elszakadt elbágyadt szobai költészet helyébe életszerű realizmust hozott, bőven merített a népköltészet forrásából, a költészetbe bevitte a tősgyökeres magyarságot. Szelleme mint tisztító, de termékenyítő vihar száguldott át a magyar irodalom bágyadt mezején s mindenütt új, friss életet fakasztott.

    Ady még Petőfiét is felülmúló forradalmat támasztott költészetével. Ugyanis a magyar irodalomban túl sokáig uralkodott a hagyomány s a modern költői irányok hasztalanul döngették a magyar kaput és falat; az új idők új dalai lettek légyen jók, vagy kevésbé jók, künn rekedtek Dévénynél.

    Ady minden átmenet nélkül szakított a Petőfi – Arany-féle hagyománnyal, sőt, ami több, élesen szembehelyezkedett vele. Új szellemet, új irányt, új tárgyakat, új formákat hozott. Itt most nem vizsgáljuk, mennyiben jók is ezen újítások – voltak benne jók is, rosszak is, – itt csak az a lényeges, hogy éles ellentétben állottak a hagyományos költészettel.

    Mindhárman heves ellenhatást keltettek a kritikusok és közönség egy részében, mely a régihez ragaszkodott.

    Már akkor többen védelmükbe vették a megtámadott költőt, az idő pedig teljesen neki adott igazat. Ma már más szemmel nézzük Csokonai költészetét s Kazinczy és Kölcsey nem egy kifogását érdemének tartjuk. Így például megrótt népiessége egy félszázad múlva uralkodó költői irány lett s a magyar költészetet a fejlődés csúcspontjára emelte.

    Petőfit is hevesen támadta az egykorú konzervatív kritika, két esetben valóságos szellemi háború indult ellene; életszerűségét nyersességnek, természetességét ízléstelenségnek, egyénisége költői megnyilatkozásait nyegleségnek, népiességét póriasságnak bélyegezték. Az ifjúság ösztönösen felismerte értékeit s bálványozta, de a hagyományban élők s ahhoz ragaszkodók elfogultan csak a hibáit látták. Népszerűsége költészete fejlődésével egyre nőtt, de osztatlan elismerést csak halála után ért el.

    Ady költészete, mely mint említettük tudatosan ellentétbe helyezkedett a Petőfi – Arany-féle hagyománnyal s úgyszólván minden elemében újat hozott, nemcsak a konzervatív kritikusokban, hanem még inkább a közönségben viharos ellenhatást váltott ki. A múlttal való szakítás minden előzetes előkészítés, átmenet nélkül történt; másfelől az újításokban volt sok rossz is, s a megzavarodott irodalmi közvélemény kezdetben nem tudott tájékozódni. Az újítók, a modernek magasztalták, a konzervatívok támadták. Költészetét egészben véve fogadták el, vagy vetették el; középutat nem akartak ismerni.

    Az Ady költészete körül dühöngő vihar, – melybe politikai szenvedélyek, egyéni rokon- és ellenszenvek is nagy mértékben vegyültek, – csak jóval a költő halála után csendesedett le. Mint minden költőnek, neki is vannak jó és kevésbé jó költeményei. Más költő a válogatást maga végzi el, Adynál ezt az idő, ez a legszigorúbb, de egyben a legigazságosabb kritikus csinálja meg, mely csak az igazi értéket tartja meg, az értéktelent elveti.

    Az újítás minden igazi költő természetes törekvése. Mindegyik irtózik attól, hogy utánzó, vagy epigon légyen. Az utánzókat már az antik Horátius megbélyegezte: Imitatores… servum pecus. Utánzók… szolga-barmok.

    Petőfi is kemény szavakkal rója meg az utánzó költőket:

Azt gondoljátok: a költés szekér,
Mely ballag széles országutakon?
Sas a költés; hol nem járt senki sem,
Ő arra indul fennen, szabadon.

Fogj tollat és írj, hogyha van erőd
Haladni, merre más még nem haladt;
Ha nincs: ragadj ekét vagy kaptafát,
S vágd a földhöz silány dorombodat.

[Az utánzókhoz]

    Ady idegesen rettegett az utánzásnak még a gondolatától is.

Csak ez az egy a rettenet,
Hogy elém vághat valaki

S megkettőzöm a léptemet.

Élet kerülget vagy Halál?
Mindegy, de amíg én megyek,
Elől megyek
S mindenki csak nyomomban jár.
Én alamizsnás nem leszek,
Én sohse leszek második…

[Az elsőség jósága]

    Ez a természetes újító ösztön magyarázza meg Petőfi költői újításait s menti Ady költői merészségeit. De az a tény, hogy minden újításnak meg van a maga mértéke és határa, hogy nem minden új jó is egyszersmind, magyarázza meg az ellenhatást, mellyel az irodalom a költői újításokat fogadta. A vitát vagy küzdelmet az idő dönti el, mely csalhatatlanul elválasztja a jót a rossztól, s amelynek ítélete ellen nincs fellebbezés.

*

    Csokonai, Petőfi, Ady a magyar dalköltészet három mestere. Mily különböző egyéniségek, milyen más az életük, koruk, törekvéseik, költészetük! S mégis rokonok, mert hiszen mindhárman a magyar szellem szülöttei, egyéniségük, életük, költészetük minden ízében magyar.

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf