Adonyi Nagy Mária: Petőfi

Temetkezik a század Minden fiának
bizonyságot ad magáról a föld
Egy költő ellobbant zászlajára
Segesvár élő olaj-alkonyokat tölt

Utolsó versként virágot termett a szád
Hogy bírtad ki e virító időt?
A legszebb alföld a tiéd:
hogy szögezhet idegen égövekhez
egy kardnyi virág-békesség?

Múlnak fölötted az ibolyák Beletörődtél?
 Írtál-e verset – fellebbezni – a halálnak?
 Szólni képtelen lelked ráncolja a mezőt
 teherbe ejti az útszéli fákat

A füvek nem tudnak meghalni a kaszaéltől
 A kukoricatövekből abban a táblában
 minden ősszel fekete vér csorog
Nyugodni nem bíró szíved átdörömböl
 az éveken mint egy elátkozott

Azóta fa lettél kesergő napraforgótányér
 robbanó gyümölcsű nyarak ízébe
tévedsz félfordulattal az idő sarkában
 méred a végességet – – – – – – –