Sík Sándor piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író

Sík Sándor piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, Budapest, 1889. január 20-án Budapesten született. Vácon, majd Budapesten a kegyesrendi gimnázium tanára. 1921–22-ig a Magyar Cserkészszövetség elnöke. 1924–25-ig rendje olaszországi tanulmányútra küldi, majd 1930-ban a szegedi egyetemen az újabb magyar irodalom tanára. A Szent István Akadémia, a Kisfaludy Társaság tagja, megkapta a Kossuth díjat, a XX. század egyik legjelentősebb jelentős magyar lírikusa. Kutatta a barokk és legújabb irodalmat, esztétikát és verstant.

Budapesten, 1963. szeptember 28-án halt meg, a Kerepesi Temető piarista sírboltjában nyugszik.    

Költői művek:

Szembe a Nappal, Bp., 1910.
A belülvalók mécse, Bp., 1912.
Sík Sándor költeményei, Bp., 1916.
Maradék magyarok, Bp., 1920.
Csend, Bp., 1924.
Sarlósboldogasszony, Berlin, 1928.
Fekete kenyér, Bp., 1931.
Magányos virrasztó, Bp., 1936.
Az Isten fiatal! Bp., 1940.
Sík Sándor összes versei 1910-1940, Bp., 1941.
Győzöd-e még? Bp., 1945.
Tizenkétcsillagú korona: Versek a Boldogságos Szűz Máriáról, Bp., 1947.
Őszi fecske, Bp., 1959.
Áldás, Bp., 1963.
Sík Sándor összegyűjtött versei, Bp., 1976.

Színművek:

Ébredés, Bp., 1916.
Salamon király gyűrűje, Győr, 1916.
Alexius, Bp., 1918.
Zrínyi, Bp., 1923.
A boldog ember inge, Bp., 1930.
István király, Bp., 1934.
Advent, Szeged, 1935.

Széppróza:

Hét szép história, Bp. 1921.

Irodalomtudományi munkák:

Mindszenthy Gedeon élete és költészete, Bp., 1910.
Gárdonyi, Ady, Prohászka: Lélek és forma a századforduló irodalmában, Bp., 1929.
Pázmány, az ember és író, Bp., 1939.
Zrínyi Miklós, Bp., 1940.
Esztétika, I-III, Bp., 1943; 1946; Szeged, 1990.
Az olvasás tudománya, Szeged, 2000.

Lelkiségi és pedagógiai munkák:

Imádságoskönyv [Schütz Antallal], Bp., 1913. és számos további kiadás 1949-ig.
Magyar cserkészvezetők könyve, Bp., 1922, 1925, 1934-1936.
Zsoltáros könyv, Bp., 1923, 1955, 1961.
A cserkészet, Bp., 1930; Székesfehérvár, 1999.
Szent vagy Uram![Harmat Artúrral] Eger, 1931; Bp., 1932. és számos további kiadás.
Szent magyarság: Hat rádióbeszéd az Árpád-házi szentekről, Bp., 1936, 1994.
Dicsőség! Békesség! Imádságoskönyv, Bp., 1940, 1944, 1946.
Himnuszok könyve, Bp., 1943, 1989, 1997.

Válogatáskötetek

A kettős végtelen, szerk. Kardos Klára-Rónay György, Bp., 1969, 2003.
Válogatott költemények, szerk. Rónay László, Bp., 1989.
Kereszténység és irodalom, szerk. Rónay László, Bp., 1989.
A magam módján, szerk. Rónay László, Bp., 1996.
A szeretet pedagógiája, szerk. Rónay László, Bp., 1996.

Szerb Antal többek közt így méltatja egyik verseskötetét:

Sík Sándor már nagyon régen, egy régi kötete előhangjában búcsút mondott a fuvolás költészetnek, önszemlélődő bánatok és halk örömök öncélú felmutatásának. Mégis ez az első kötete, melyben csaknem töretlenül sikerült megvalósítania a benne kezdettől fogva küszködő formaakarást, amelyben sikerült valami mást szubsztituálni a lírai szubjektivizmus helyére. Puszta önmaga teljességéhez, belső embervoltának és művészetének irigylésre méltó harmóniájában… A költő egynek tudja magát az emberekkel, az ezerféle embersorssal, sokszínű örömökkel és az egy nagy fájdalommal; mindnyájunk szívéből kíván kiszakadott lenni a dal, ami az ő dala. Itt találkozik Sík Sándor a kor egyik erős és úgy látszik, jövőképes költői áramlatával, a kollektivista költészettel. A hangok, melyekben a kantáték kicsengenek, meglepően hasonlítanak azokéra, pl. a háború után megjelent »Menschheitsdämmerung« című német antológia költőire:

S villanyos szívem, véres-mély rokon
Minden lámpával, felgyúl zsongadozva,
S az ezerhangú emberszív-zsolozsma
Egy hangba reszket élő húromon.

Vagy:

Beléd, beléd
Omolva zeng a lét,
A minden hangok küzdenek feléd,
Ó, hallom, hallom én is rajtad át
A milliószor-egy emberzenét.

A rádió világhálózata is a kollektív emberi érzés hatalmas szimbólumává növekszik. A minden-emberrel közösség, az általános szeretet és mindenkiért érzett részvét kollektív pátosza előtt a csak szubjektív mondanivalók eltörpülnek.

De míg a legtöbb kollektivista költőt teljesen lefoglalja ez az érzés, hogy ők a nagy közösség tagjai és ebben ki is merül mondanivalójuk, Sík Sándor költészetének magasabb hangokat ad az a tudat, hogy ez a kollektivitás, a minden-ember még nem Minden, sub specie aeternitatis. A minden-ember földi valóságban valami, ami csonka, ami kiegészítés után sóvárog és innen ered az emberi dolgok föloldhatatlan, vigasztalan örök bánata. Sík Sándor a kollektív fájdalom énekese, de annak a legmagasabb kollektív fájdalomnak, melyre nincsen földi ír:

Az örökkévalóság időtlen évein,
A maga-nem-elégséges rejtett tragédiáját,
A lét ős csonkaságát Isten elébe fájnád.

Ennek a fájdalomnak átélése adja Sík Sándor legmélyebb hangjait; azokat a lírai hangokat, melyek érzéseken, intellektuális élményeken, szubjektumon és kollektivitáson túl elfelejtett örök zenék melódiáját keresik billentyűzgetve a szavak zongoráján.

összeállította-cspb-