Zilahy Lajos: Stanzák egy régi bálról

Az Arany Sasban gyertyamáglyák égnek,
Künn szél dalol a háztetők felett,
Olyan a város, ahogy lassan ébred,
Mint rég a Rip van Winkle operett.
A házak, tornyok kékek és sötétek,
A hóba’ kézilámpák lengenek,
Kis aranypontok sietnek a Sasba,
A szálában már muzsikál a banda.

Emlékek ablakába könyökölve
Figyelem e halk, messzi muzsikát.
Most alvajárón, némán frakkot öltve –
(– Feltámad bennem a holt kisdiák, –)
Elindulok a hóba és a ködbe
S a tűnt esztendők mérföldjein át
Megérkezem az álmok városába
És ifjú szívvel készülök a bálba.

Nyolc óra… Ah, a kisvárosba’ mostan
Minden leányos háznál nagy a láz.
Gyertyák égnek a vert ezüst karokban,
A mama sugdolódzik, magyaráz:
« – Más szalagot… S a hajad süsd ki jobban…»
A kislány szeme két égő parázs
És arca, mint a liliom ring lágyan
A gyertyafényes tükrök mély tavában.

Hajának kurta selymét lágy kezek
Szent áhítattal magas kontyba rakják.
Szalagot is tűznek rá keveset,
És arcát enyhén púderrel havazzák.
A szívben édes izgalom remeg,
S hogy égszínkék ruháját rája adják,
Olyan szép, mint az álom és igézet, –
Bejönnek s megbámulják a cselédek.

Nyolc óra múlt… Már áll és zeng a bál,
A kis selyemcipők vadul loholnak,
Milyen kábultság… Itt egy női váll,
Egy arc, egy száj… Egy ing, amely behorpadt,
Egy hervadt kesztyű… Szegfű, rózsaszál…
A vén borisszák kívül már dalolnak,
Sült malacfejek finom szaga árad,
A zene zúg és kellnerek cikáznak.

Fehér szegfű világít frakkom gyászán,
Én itten állok a majomszigetbe.
A vármegyének legszebb, barna lányán,
Arany ruha van. Én őt nézem egyre!
Milyen jó volna kis lugas magányán
Suttogni néki szívemre ölelve, –
(…Egy rendező lohol a sokaságból
És vállon érint: – Kegyed mért nem táncol?)

Ó mily jó volna halkan csendesen
Kis kezét idevonni a szívemre
És szólni néki: – Drágám, édesem,
Én nőül vennem, hogyha volna kedve.
…Ha majd az érettségit leteszem.
( – Úgy fáj a szívem, attól félek egyre,
Hogy itt a plasztronon, mely hófehér,
Szívem felett vad foltot fest a vér.)

Reggel felé én kísérem haza.
Kis lakkcipője muzsikál a hóba’.
Ó milyen hűvös ez az éjszaka!…
…De fenn a vén toronyban kong az óra,
A Sasban elnémul a muzsika, –
– Becsukom én is most a kakasszóra,
Az ablakot, honnan a múltba néztem
S lehajtott fejjel ülök a sötétben.