Nagy Sándorról, Selyöm Sári, Szőke Mihály

Nagy Sándorról
Magyar népballada

Trombitálnak, trombitálnak,
A huszárok sorba állnak,
A Nagy Sándor ármádája
Az ellenséget bevárja.

A Nagy Sándor legelöl áll
Jobb feléről meg egy pap áll,
Kereszt vagyon a kezében,
Szent ostya meg az öblében.

Édes fiam, huszárok!
Futnak-e már a kozákok?
Hej, Nagy Sándor, genyerális,
Oda van a huszárod is!

Édes fiaim honvédek,
Futnak-e már a németek?
Hej, Nagy Sándor genyerális,
Oda van a honvéded is!

Lehajtja a fejét ő is,
A Nagy Sándor, genyerális,
Hullik a könny két szemébül,
A magyar ég elsötétül.

In: Endrődi Sándor: Magyar népballadák

 
Selyöm Sári
Magyar népballada

Selyöm Sári azt álmodta;
Hogy a kedvese megcsalta.
Selyöm Sári jól álmodta,
Mert őt biz a rég megcsalta.

Visszamondja erdő, berek,
Selyöm Sári úgy kesereg.
A mikor csak eszibe jut,
Könnyeitől ázik az út.

Kimegyen a zöld erdőbe,
Zöld erdőből búzaföldre,
El akarja felejteni,
Búbánatát elrejteni.

Búza földön kutat ére,
Betekint a fenekére.
Fenekibe magát látja,
Hajh, de nem ismer magára.

Fejér Imre, érted lészen,
Én halálom, kora vesztem!
«Én Istenem verd meg érte,
A ki eggyel be nem érte.»

In: Endrődi Sándor: Magyar népballadák

Szőke Mihály
Magyar népballada

Szabó Juli, Szőke Mihály,
Úgy szeretik egymást,
A mikor csak találkoznak,
Majd megeszik egymást.

«Hová mégy most gyönge rózsám?»
– Kérdi Mihály tőle,
,Édes kincsem, Szőke Mihály,
Megyek az erdőre.’

Elment Julis az erdőre,
De nincs gondja fára,
Három zsandár a cziher közt
Várakozik rája.

Egyik teszi, másik veszi…
Jaj, nem veszik észre!
Szőke Sándor megérkezett
Puskával kezébe.

«Hitvány személy! életemet
Megkeserítetted!
Puska-golyó igazságot
Tegyen most feletted!…»

In: Endrődi Sándor: Magyar népballadák