Füst Milán: Epigramma

Elnyugszik már hűs föld alatt a nagybátyám s pihen
Nyolcvankét éves aggastyán gazdag s gonosz-szívű.
Az átka sok deréken, lágyszívükön megfogant, kiken
Sosem fogott szitok, hiszen mind jámbor volt s igazhitű...

Egyszer még láttam őt, nagy búsan ült nemrégiben
Borús szemekkel nagy setét szobán, setét üveg mögött
S csak sárga arca s meghaló roppantul bánatos szeme

Világított felém: de én kevély mosollyal arcomon, - mintha nem értene
Szívem megtört, öreg szívének bánatához, - mentem mind tovább s láttam: megütközött
Az ifjúságom dölyfén: ó szegény agg ő nem tudhatá, hogy víg szemem mögött,
- Ha nem sír is az, - mi ég, mi forr: hogy készülök a sír mögé, a sír alá, könnyű szívvel a sírba le.