Balla Irma: Július

Az ősi udvarház előtt a fényben,
A Nyár vidám cseléd-raja sürög.
Locsol, terít, bokrétát köt kevélyen...
Lent szikrát szór az álmodó küszöb.

Kint gyűjt a Nyár, a szép, sugár Nagyasszony;
Özvegy magyar Nyár... Gond borong szemén.
De ajka zeng, hogy dalt, derűt fakasszon,
Szent, büszke ínség földjén a remény.

Böjttől, robottól sápadt még a Holnap,
Jaj, átok verte a magyar határt!...
Beföllegzett a régi dáridóknak
És elvitték a négy-lovas batárt!...

...Hogy rezg a fénynek játszi vízesése!
A messzi partján száz varázs-tükör.
Fény óceánján képeit cserélve:
A Délibábnak álma tündököl.

Fény ravatalján fáklyák ezre lángol:
Ó, visszajáró, sápadt Tetszhalott,
Kit új határok tiltó távolából
Kísérteni a fény-báb felkapott!

Mi ijesztően boldog ismerősek
A régi tornyok... csendölelte táj ..,
Ó, délibábja elszállt szép időknek,
Mely annyi szívbe kínzón visszafáj! . .

...De a mezőn kint új osztagok, keresztek
A Múlt tarlóján nyílnak új csodák…
S hiába sajg a szív, a csatavesztett:
Új munka hív s az élet megy tovább…

Száz izmos, ifjú kéz szorul marokra.
Száz kar feszül meg: hős, ugar-törő;
S „credo'-ba cseng, száz homlokon ragyogva:
„Szent, szent az Élet s áldott a Jövő!“

1927