Szép Ernő: Egy szűz után való bánkódás

A bánat mécse mellett magányom éjszakáján
Siratlak csendességben szép szűz, te édes-kedves,
Ki engemet szerettél, kit magamtól elküldtem.

Mellyemre illeszkedtél, a nyakamra kötötted
Karjaid és szemembe néztél félőn s epedve,
És eljöttél ágyamhoz, melyen lustán feküdtem.

Nem híttalak magamhoz, befordúltam s alúdtam.
Szótlan, beteg szobámban most egy keserves légy dong,
Istenem, hogy lehettem olyan rest, olyan gyáva?