Tömörkény István: János mint szerencsés nyerő

S. szegedi honvédkapitánynak meg van az a szerencsés tulajdonsága, hogy delejes nézéssel, kézcsukló fogással s egyéb spiritiszta praktikával médiummá tudja tenni bármelyik honpolgártársunkat. A delejezett aztán képes mindenféle lehetetlen dolgok véghezvitelére: öt kártya közül kihúzza a hatodikat; megmondja, hogy mikor lesz végig aszfaltozva a Kárász utca; hány pipa dohányt szívott ki már Beck Pista; miért nincs az ember lábszárcsontja hátul, s nem elöl, amikor szükségképp nem üthetné bele az asztallábba, s végezetül mond teljes bizonyos lutriszámokat, amelyekkel rengeteg vagyonokat lehet nyerni.

    Csütörtökön este éppen ilyen delejes előadás folyt egyik belvárosi vendéglő törzsasztalánál, s a bájos médium csalhatatlan lutriszámokkal örvendeztette meg a hallgatóságot.

    Az volt a kérdés, hogy melyik számok nyernek a legközelebbi temesvári húzáson.

    A médium egész határozottan felelt:

    - 13, 50, 37.

    János, aki a jelenvoltak között létezett, megpödörte erre a kokett bajuszt.

    - Akkor nyerünk.

    Föl is írta a számokat rögtön, egy darab plajbásszal egy darab papirosra, s azt eltette a legszorgosabban őrizett zsebébe, ahol a kapása, illetve uradalmi aligazgatója részére gyűjtött szivarcsücsköket tartogatja.

    Jánosnak aztán másnap délután eszébe jutottak a szánok, de nem akarván maga elmenni a messzi lutrisboltba (nem érthető, hogy miért nincsen minden utcában három), beadta a cédulát a kiadóhivatalunkba egy forinttal együtt, hogy küldjék el a lutriba. Jánosnak, mint lapunk éjjeli munkatársának, ilyen eljárásokhoz régi szokásokon alapuló törvényes joga van.

    A cédulát a forinttal elvitték, megtették, s János még aznap este megkapta a reskontót. Betette a tárcába, azt szorgos gonddal zsebre tette, és megnyugvással várta a vasárnapot. Mert vasárnap reggel János vagyoni állapota négyezer nyolcszáz forinttal magasabbra ugrik. Ti. ennyit fizet egy forint után a magyar állam mint országos kucséber.

    Vasárnap reggel még az ágyban fekszik János, mikor behozzák neki a Szegedi Naplót. János legelsőbb is a tizedik oldalra nyit, s még a Matyit sem olvassa el, hogy ugyan mit szólhatott ő ki ezen a héten.

    A tizedik oldalon csábos, túlvilági fényben ragyognak előtte a betűk:

    Kis lottó
    Temesvári húzás: 13, 86, 50, 41, 37.

    - No ez pompás. Ezek ugyan ki lettek rendelve.

    János ezzel gyorsan öltözködni kezd, de még ki sem lépett a házból, már elterjedt a szerencsés nyerés híre. Ugyanis Jánoshoz belátogatott az összes szegedi vízművek igazgatója, akinek elmondta a dolgot. Az se szól, se hall, csak fogja a kalapját, és vágtat a Ströblbe, hogy azon melegiben elmondja a nevezetes újságot a reggeliző közönségnek.

    A másik vendég egy sportsman, aki reggeli lovaglásából tér haza, s János istállójában tartja a lovát. De miután Jánosnak nemcsak istállója, de konyakja is van, betér hozzá. János ül a széken, és nézi a reskontót.

    - Mi az, te?

    - Mi? – mondja János, és elébe adja a lapot a reskontóval diadalittasan. – Hasonlítsd össze.

    Az ám. Semmi kétség. Kijött mind a három.

    - No te ugyan szerencsés gyerek vagy, János.

    - Gondolom – mondja büszkén lapunk éjjeli munkatársa.

    Később azonban, amint beszélgetnének arról, hogy hol meg melyik bankban kellene fölvenni a vagyont, némi aggodalom támad Jánosban.

    - De hát bizonyos-e ez egészen?

    - Bizonyos-e? – mondja a vendég. – Hát add el nekem ezer forintért ezt a reskontót.

    János sietve nyúl a lutrijegy után, s a tárcájába teszi.

    - No majd csak – szól hamiskás mosollyal – magam veszem én föl a négyezernyolcszáz forintot.

    Ezzel aztán eljönnek hazulról, s János megy a kecskekaszinóba diadallal. Ott rögtön odanyújtja a „főnök úr” elé a reskontó.

    - Nézd-e, Kecske!

    A főnök úr arca nem mutat semmi változást sem.

    - Hát mit néznek rajta? – tör ki, és szabja tovább Elbeszélgető Sándornak a legújabb őszi kabátot.

    - Nono, trafikos, nono – kiáltja János. – Nézd meg a Naplót.

    Miután a kecskekaszinóban pipa, szivar, cigaretta, bot, ruha és nylevelés mellett Napló is kapható, könnyen meg lehet nézni. A főnök úr előveszi a zsebből a szemüveget, feltartja magasra, azután az orrával alábújik, és felüti a Naplót a tizedik oldalon. Ott áll:

    Kis lottó
    Temesvári húzás: 48, 86, 51, 41, 3.

    - No – mondja a főnök úr – hát mit nézzek én ezen? Hisz nem jött ki egy sem.

    Szegény János barátunk elhalványodva nézi. Hát nem. Rosszul van nyomva ez az újság. Nézzünk másikat.

    S lázasan kezdik bontani a másik lapot. Ugyanaz az eredmény. A harmadikat, negyediket, ötödiket. Mind, mind egyforma. Csak éppen a Jánoséban van úgy. Ó, ó, én Uram és én Istenem, mi van itt? Mely csalfa szirének űzik a kokett bajuszú Jánossal játékukat?

    Pedig nem. Nem szirének, hanem földi halandó. János is kitalálja hamar, mert fölemeli az öklét a levegőbe haraggal.

    - No megállj, Batlalábú kompaktor!

    János Szatymaz tekervényes útjain ádáz haraggal keres, stilétes bottal a kezében, bizonyos Batlalábú kompaktort, aki neki külön újságot nyomtatott. Halál, halál lesz ennek a vége, uraim – több nagy fejnek bánatos halála.

     

Szegedi Napló, 1893. júl. 19.

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf