Vályi Nagy Géza: Harmadik temetés

Kassai dóm körül sürgés-forgás támad.
Tűnnek-tünedeznek lomha éji árnyak.
Csillagmiriádok fénye messze lángol,
S tündéri pompában ébredez a tábor.

Trombiták rivallnak… rézdobok peregnek:
Hangos hírhordozói érkező seregnek.
Ragyogó sörényű paripák robognak,
Paszomántos csákók forgói lobognak.
Megdobban a föld is… Kardok éle villan.
Nyusztos kacsagányok prémje meg megcsillan.
Bánatos borongás rezdül át az erdőn,
Tárogató hangja sír, zokog kesergőn.

Szellemhadak jönnek komoran-kevélyen.
Büszke kuruc-király poroszkál az élen…
Balról Bezerédi… jobb felől Bercsényi,
S azután sorjában leghívebb vitézi:
Pekry, Bornemissza, Béri-Balog Ádám
Látogatnak vissza hódos mének hátán.

Ott üget Jávorka-Fodor nyalka száza,
Esze Tamás, Lóczy minden palotása.
Hátul-vérző, vesztett honja állapotján
Búsuló agg léptet: labancverő Bottyán,
S a vezér örökös, bús, kísértő társa:
A szépszavú básbug, hű íródeákja:
Gyorsan közelegnek, s Kassa városának
Széles piacterén hirtelen megállnak…
Elpihen a tábor… A zaj csönddé halkul,
Csak a fejedelem fájó szava jajdul:

– Vitézim halljátok… Keservim szánjatok,
Még holtom után is megfogott az átok,
Próbára tesz Isten!
Jaj! kegyetlen a sors, szörnyű a hatalma,
Földi porsátramnak nincsen nyugodalma,
Mért hoztatok vissza?

– Nem tudok itt soha, soha megpihenni,
Míg másé egy fűszál, s egy rög, egy csipetnyi
Föld, míg másnak terem.
Míg őseim jussát latrok bitorolják:
Drága szülőföldem, édes Magyarország
Addig, Isten hozzád!…

– Nincsen nyugovásom átkos szolgaföldben,
Váljanak bolyongó parányok belőlem
A mérhetetlen űrbe…
Szórjátok poraim szét a zúgó szélbe,
Folyamok vizébe!
Kóbor szelek szárnya… fürge víz hulláma
Sodorják, vigyék el, hányják hamvát széjjel
Az új hontalannak!…

Messze idegenbe mily szép is volt álmom,
Rodostó, Rodostó, mért kellett megválnom,
Elszakadnom Tőled!?
Itt a beteg szívre nincsen csodabalzsam,
Tövisből van párnám, kő a derékaljam,
Riasztó az álmom!

– Nem tudom már hinni, hogy egyszer: megvirrad
S Zágon felett kigyúl egy tündöklő csillag:
A reménység-csillag…
S meghallom a harci mének dobogását,
Büszke Turul madár-szárnyak csattogását,
S a győzelmi himnuszt!

– A hit balgaság csak… Hiába… hiába!
Elárvult Nemzetem súlyosabb igába
Sorvad napról-napra.
Boldogtalan nép ez, nem akar, nem gyáva!?
S mint a részeg lepke fénylő gyertyalángba
Szédül – hullámsírba!

Meddő itt a sírás. Hiába, nem virrad!
Szedjétek hát össze porladó csontimat,
Ha még kedve Néktek,
S ássatok majd új sírt idegen hazába,
Kék Marmara partján, szép Törökországba –
A nagy bujdosónak!…

Majd elnémul szava… gyorsan tova vágtat,
Patkója nyomába jó, hóka lovának
Csillagszikrák hullnak.
Szellemvitézei összesúgnak-búgnak:
Neki vágjanak-e a mérföldes útnak!?
S tüstént határoznak…

Egyik fejszét ragad… másik deszkát ácsol,
S koporsót faragnak felvidéki fából
Tartós nyoszolyának…
Azután lemennek sötét kripta-mélybe,
S a szentelt hamvakat csókokkal becézve
Új nyughelyre rakják.

Keleten pitymallik… Csillogó fénycsóva,
S hűs, hajnali harmat hull a koporsóra,
Erdő lombot hullat – díszes koszorúnak,
S megindul a menet – harmadszor temetni –
Messze Rodostóba…

Búgó vadgalambpár fájón megsiratja,
Szellő fel-felkapja a hírt s tovább adja,
Virágok suttogják, patakok mormolják:
Kuruc-király sorsát.

Láthatatlan menet vonul alvók felett
Viszik a koporsót hegyen-völgyön átal
Komoly méltósággal,
S mint fekete felleg húzódik utána:
Egy letiport nemzet vigasztalan gyásza,
Fuldokló siráma…

S olyan félelmetes, bús, sikoltó e hang,
Mintha száz vészharang
Kongása zavarná tájak néma csendjét,
Mintha rabmagyarok láncukat tépdesnék… 

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf