Mártonvölgyi László: Elfelejtett sírhant…

    Tisztelt Olvasó! Az írás megszületése óta [1941.] eltelt hetvenöt év alatt számtalan szerző foglalkozott József Attila tragikus halálával. A szocializmus évtizedeiben persze lelkesen pártolták ideológiai okokból, hogy a tehetséges költő a Horthy- rendszer reménytelensége miatt érzett elkeseredésében végzett önmagával. Ezzel szemben tény, hogy József Attila igencsak messze állt a kommunista ideológia fertőzésétől. Csupán külső rokonszenvezőként támogatja később az illegális KMP munkáját, inkább szörnyű anyagi helyzete és betegsége miatt sodródott a lumpenproletárok közé. Ezt olyan versei is bizonyítják, mint „A Szent Jobb ünnepén, Pünkösd előtt, Szerelmes keserű hazafiság,” Trianont tagadó, elitélő verseiről, „Nem, nem, soha; Bús magyar éneke; Pogányos hitvallás magyarul,” nem is beszélve. Örökös tiszteletbeli főszerkesztőnk, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Előőrs című hetilapja adott teret és lehetőséget az eszmélő és forradalmi hevületű jobboldali-hazafias-fajvédő szellemű író-költő fiatalságnak, így ő ad fórumot anno József Attilának is. Kéri Edit 2008-ban megjelent könyve, [Hogyan történt József Attila halála?] mely részletiben József Attila halálának hiteles körülményeit igyekszik feltárni, gyökeresen tagadja az öngyilkosság tényét. Kérem, hogy ezeknek a tényeknek a figyelembevételével olvassák, ezt az egyébként szerintem igen figyelemre méltó írást.

-cspb-

    *

Egy elhagyott földdomb jutott eszembe, amikor a minap a Stádium-könyvek legújabb kiadványát lapozgattam. Posthumus írás, – szerzője már rég halott – s az ő porladó teteme felett domborul az anyaföld rögeinek barna baldachinja. Oly közel van ez a sírdomb a rohanó élethez – s mégis emberi emlékezetben oly távol elhagyott. Pár lépésnyire tőle ott hullámzik a magyar tenger fürdőjének nyári tömege, de az öreg falusi temetőbe vándor aligha vetődik be, legalább is úgy mesélték, amikor nemrégiben arra jártam – Balatonszárszón…

    Szárszó kellemes vidám nyaralótelep Lelle és Siófok között. Állomása afféle lakájosabb bakterház, közvetlen a Balaton vizére rúg, s majdnem az állomás mellett lesorompózott országút szeli át a pályatestet, mely a sorompók mögött kettéágazik. Az egyik ág pár lépés után rögtön a Balatonba szalad, egy kis öbölbe, melyben fehér hullámok labdáznak árva csónakot, a másik szárny mellőlegesen elkanyarodik a panziók felé, melyeket közvetlen a parton a Magda-lak nyit meg. A pályatest másik oldalán a Strand-kávéház telve kreol bőrű fürdőzőkkel, teraszán ütemes jazz muzsikál. Jókedv, üdülés és szórakozás égiszében mozog Szárszó – a fürdőhely egész élete. Úgyszólván el sem képzelhető, hogy valaki más szándékkal szálljon le itt a vonatról.

    Szárszó forgalma azonban a fürdőszezon elmúltával hatalmasan megcsappan, s az egész hely visszazökken az álmos dunántúli kis falu kereteibe. A falu – nagykiterjedésű ugyan, azonban életének nem minden szála fut össze a vasúti állomásnál, itt bizony őszi vagy téli időkben a személyzeten túl csak néhány árva utas lézeng, vagy az sem. Így volt 1937. december 3-án, pénteken is. Csúnya téli idő volt, amikor este 8 óra után befutott Zamárdi felől a tehervonat. A sorompóra egy férfi támaszkodott, s látszólag figyelte, mint indul a teher tovább Szemes felé. Mikor már az utolsó kocsik is mozgásban voltak, hirtelen kibújt a sorompó alól s határozott mozdulattal bevágta magát az utolsó kocsi kerekei alá, melyek a szerencsétlent elkapták. A személyzet, mely a szerencsétlenséget azonnal észrevette, rögtön megállította a tehervonatot, ez azonban így is 15 méteren át vonszolta magával az öngyilkost, akinek véres, összezúzott tetemét sikerült csak kimenteni a kerekek alól. József Attila volt, az új magyar líra büszkesége.

józsaeftérkép

    A sínek mentén áll a Palota-panzió. Emeletes, téglaalakú épület közvetlen a víz partján. Email tábla jelzi, hogy dr. Makkayné (József Etel) tulajdona. Az udvaron vérvörös mályvarózsák – az asztalon ép az ebéd terített asztalait bontogatja a pincér. Az idillikus, nyaraló hangulatban el sem tudjuk képzelni, hogy itt lakott élete utolsó szakában az élettől agyonhajszolt, megnyomorított beteg, magyar költő…

    Pedig hát itt élt Attila 1937 utolján – idézem nővére szavait – a terasz melletti oldalszobában.

    November 4-én érkezett és december 3-ikán vetette magát a vonat alá. Érkeztéig a Budapesti Szieszta szanatóriumban kezelték súlyos idegösszeomlását, melynek kelleteit Hatvani Bertalan mecénási keze biztosította, az örökké pénztelen és nyomorgó Attilának. Skizofréniában szenvedett a 32 éves költő, az átnyomorgott fiatalkori évek, melyek folyamán gorkiji tarkaságban volt utcai árus, kenyeres fiú, szaléziánus kis pap, közép- és főiskolás. Míg el nem pusztult a párizsi nélkülözések, a pénz és a kenyér utáni hajszának gyógyíthatatlan és egy életre kiható örökségében. Az orvosok már zárt intézetet ajánlottak neki, de ő inkább leutazott hozzám – Szárszóra. Annál is inkább, mert többi rokonainál nem szívesen időzött, s azok nem törődtek vele.

    Attila nagy beteg volt s üldözési-mánia gyötörte. Napokon át ok nélkül sírt szobájában, úgy, hogy szemhéjai egészen feldagadtak. Világos időszakaiban Victor Hugót fordította és több költeményt is írt, amelyeknek logikája és gondolatvezetése kristálytiszta. Utolsó versében már erősen erőt vett rajta a közeli halálának bekövetkezési mániája.

     

Íme hát megleltem hazámat,
a Földet ahol nevemet,
hibátlanul írják fölében,
ha eltemet – ki eltemet.

E föld befogad, mint a persely,
mert nem kell (mily sajnálatos)
a háborúból visszamaradt,
húsz filléres, a vashatos.

Sem a vasgyűrű, melybe vésve
A szép szó áll, hogy Új világ,
jog, föld – törvényünk háborús még
szebbek az arany karikák.*

    Tudtuk róla, hogy beteg. Azonban, hogy a betegség annyira előrehaladott, azzal nem számoltunk. Mindjárt, mikor Jolán nővérével megérkezett, hiába vártuk az állomáson, a panzió előtt bukkantunk rá, ahol a sárban ült. Azt mondta, hogy végtagjai felmondták a szolgálatot. Kért, hogy valamiképpen vigyük be úgy, hogy a gyermekek – mutatott az udvaron játszó, barnára sült, egészségtípusokra, akik közül a 9 éves Zsuzsika szintén verseket írt – észre ne vegyék siralmas állapotát. Vigyáztunk rá, hogy ne vegye észre, hogy úgy bánunk vele, mint egy lelkibeteggel, s hogy ne vegye észre, mint aggódunk érte, mert hisz ezt is rögtön az üldözők terhére írta volna magában, épp öngyilkossági gondolatai miatt, hisz emlegette, hogy új életet fog kezdeni – a föld alatt. Egyszer a Pesti Napló egy száma került hozzá, augusztus 13-iki, pénteki szám volt. A szerkesztő üzenetei között megragadta egy vers címe, ez volt: «Halott költő» é – utána az üzenet, nem közölhető. Beszaladt szobájába, és napokon át sírt. Hasonló volt a jelenet, mikor Victor Hugó ultima verbá-ig jutott el. November vége felé azonban javulás állott be állapotában, a családi kör és a nyugalom éreztették vele csillapító hatásukat. December 2-án, csütörtökön felkeresték pesti íróbarátai és a Szép Szó gárdája Ignotus Pál, Reményik Zsigmond, Fejtő Ferenc, Németh Andor és ekkor egészen felvidult, még – Flóráról is beszélt. Ekkor már a faluban laktunk Horváthéknál, mert a nyári tartózkodásra berendezett panzió, decemberben már hidegnek bizonyult. Este sétált Attila, csendes volt és egészen normális. Betért a trafikba és Jolánt hazaküldte, hogy rögtön jön. Azonban nem indult el hazafelé, hanem az állomásra. A szerencsétlenség híre minket otthon ért.

    Attila írógépe máig is még a zálogházban van. Halála óta mindössze csak 10 pengőt tudtunk rá törleszteni, szegény Attila annakidején 80 pengőt kölcsönzött ki rá. Dr. Makkay Ödön, aki különben Attila gyámja is volt, ügyvéd volt Hódmezővásárhelyen, azonban vagyon nélkül hunyt el, úgy, hogy panziója zár alatt van, csak névleg az övé. Hat heti nyári lakás díjtalanul, mindössze az benne a részük. A Baumgarten díjat Attila halála után kapuk kézhez, azonban csak egy negyedét, mert az alapítványi szabályok szerint, hátramaradottaknak csupán egy negyede jár a díjnak. Írtunk Babitsnak, de választ nem kaptunk.

    Ez volt a «földi» végzete az új magyar irodalom legigazibb poétájának. Mert József Attila valóban «igaz» poéta volt, azt írta meg, ami a szívében fakadt, s úgy, ahogy azt szíve diktálta. Igazabb, őszintébb poétát nála alig találunk az új magyar lírában s Ignotus Pál találón jegyezte fel róla – hogy «bármilyen vadul száguldott képzelete, úgy ragaszkodott a valóság minden porcikájához, mint a leltári tárgyhoz, melyről feljelentés terhe mellett kell számot adnia. Ha életírói azt olvassák versében, hogy édesanyjának a háború vége felé csirkét szerzett, de mire levitte neki, holtan találta őt – akkor fogadják el nyugodtan leghitelesebb adatnak. Ha valahol azt írja, hogy hazafelé menet nézte a jázminokat, akkor mérget vehetnek rá, hogy nem orgonák voltak.» Az olvasó azonban joggal vetheti fel a kérdést, miben rejlik tehát akkor József Attila poézisének költői ereje? Ebben az őszinte önvallomásban, – melyet oly igaz sorokban vetett papírra, amelyre csak született poéta képes, – amikor pompásan idomult nagyszerű formakészsége. Eső kötetében, melyet Juhász Gyula bíztatására adott ki Szegeden (Szépség koldusa, 1922) – még csak ízelítőt adott egyéniségéből, – de Juhász gyula máris megérezte benne az igazi, a nagy költőt. Második kötetében már csiszolódik poézisének igazi őszinte jellege (Nem én kiáltok, 1925), amely egyre erőteljesebb színekben bontakozik ki további két kötetében (Nincsen apám, sem anyám, 1922). – «Döntsd a tőkét, ne siránkozz», 1925), hogy teljes énjét nyújtsa a «Külvárosi éjben», 1932). Ebben a megrázó erejű kötetben nemcsak a kormos külváros szegénysége és lázongása énekel, de teljes koloratúrájában jelentkezik a költő poézise. Ez a kötet jelzi lírájában a kulminációs pontot – a «Nagyon fáj» c. utolsó kötetében pedig megrázó szépségű sorokban ugyan, de az önmagával meghasonlott, megtört lélek jelentkezik már. Nagyon fáj – tipikus cím József Attila egész életére, mer neki bizony öröm belőle alig jutott ki. Talán ezzel magyarázhatjuk hajlamát az öngyilkosságra, melyről Németh Andor pompás József Attila tanulmányban ezt jegyzi fel. «Diákkorában több öngyilkossági kísérletet követett el. Egy más alkalommal, tizennégy-tizenöt éves korában a sínek közé feküdt, hogy elgázoltassa magát a tehervonattal. Az idő múlt, a tehervonat nem jött. Nem értette a dolgot, felkelt, elindult a vonat elé. Kiderült, hogy a vonat azért késlekedett, mivel pár kilométerrel feljebb elütött valakit. Más halt meg helyettem akkor – mondogatta – lehet, hogy itt kapcsolódott össze sorsa a tehervonatokkal…» A második tehervonat aztán bepótolta Szászón azt, amit az első elmulasztott. Szétroncsolta a beteg költő vézna testét…

    A szárszói kálomista-temető, melyben a görögkeleti vallású költő pihen, jó messze van a falu végén. Perzselő napfényben kell végighaladnunk a keleti villasoron, melyet balkéz felől a szárszói Erzsébet liget tujái szegélyeznek. Romantikus, kedves rész ez, még ősszel is, amikor az örökzöld sövényen végigszánt a Balaton vihara. E parkkal szemben áll a Horváth villa, melynek falai között a költő utolsó óráit élte. Ezután dombnak visz az út, sorra elvesznek a házak, s a domb peremén afféle tarlót szegélyez otromba drótsövény, melyet léces primitív kiskapu szakított meg. Ez a szárszói temető bejárata. Az a tarlóféle pedig maga a temető. Kálomista, katolikus egy földben. Bizonytalan élősövény választja el a kettőt. Sok helyen már csak a nyom a látszik. A halál nagy demokráciája eltüntetett minden különbséget katolikus és református és az egyetlen görögkeleti halott mögött. Szegényes elhagyott dombok fogadnak mindjárt a bejárat mögött. Néhány korhadt fakereszt, sehol márvány – vagy kőtábla, márvány – vagy kőkereszt. A temetőnek egyetlen sírboltja van, mely bizonyos Kórodi Károly és családja emlékét jelzi. A halottas kamra afféle kis dűlő kaliba. Itt feküdt József Attila utoljára – a föld felett. a temető végén új sír domborodik. Nincs semmi dísze, vagy talán még szegényesebb, mint a többi. Egyszerű 10x10-es fatábla jelzi fejtől az alanti szöveget:         

         ITT NYUGSZIK JÓZSEF ATTILA
                       ÉLT 32 ÉVET

    Kátránnyal felmázolt kusza ákom-bákomos betűkkel.

    A síron esőverte foszló babér-koszorú. Annyira elnyűtt, hogy csak az ismeri fel, aki tudja, hogy ki pihen ez alatt a hant alatt.

    A Szép Szó küldte ezt a koszorút – Attila egyéves halál évfordulójára – mondta dr. Makkayné. – Azóta bizony jócskán megtépázódott, senki sem érdeklődött a sír után…

    Nem is csoda, ugyanolyan elhagyott, mint a többi. Ki zarándokolna el ide csak úgy piétásból? A szomszédos sírokon ugyanolyan egyszerűk a fatáblák. Egyszerű falusi nevek és csupa hosszú életkor. Lám a jobboldali sír kátrányos fatáblája jelzi, hogy az alatta porladó Tóth Imréné 63 évet élt. Jobboldalt viszont Tóth István 76 évet. Úgy látszik az öreg kálomista temetőnek legfiatalabb halottja a tragikus körülmények között elhunyt költő. Valami azonban mégis van a síron, ami megkülönbözteti a többitől. Egyszerű, de éppen egyszerűségében szép kárminos muskátlik lángolnak végig rajta hosszán. Muskátlik alatt porlad a magyar lírikus, aki – mint maga megírta:

 «Vidám és jó volt s tán konok,
Ha bántották vélt igazában,
Szeretett enni s egyben másban
Istenhez is hasonlított,
Egy szegény orvostól kapott
Kabátot és a rokonok
Úgy hívták: Többé – itt – ne – lássam.
a görög-keleti vallásban
Nyugalmat nem lelt, csak papot –
Országos volt a pusztulásban
– No de hát ne búsuljatok.»

 

   * /József Attila utolsó verséből./

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf