Szabó Kálmán: Szappanfőzés Kecskeméten

Kecskemét talajának legnagyobb része homokos. Míg évszázadok alatt a laposabb székes területek a szél homokkal be nem fújta, volt itt nagymennyiségű székes terület is. Az alacsonyfekvésű székes területek nemcsak mezőgazdasági művelésre nem alkalmasak, de rajtuk a kilúgozódás következtében a mező, fű is kivész, s ha tavasszal, nyáron a víz leapad, a széksó kivirágzik. E területeket nevezik „vakszéknek”. A régibb időkben a vakszékterületeket a széksóárulással és söpréssel foglalkozó emberek vették bérbe.

    Polgárok, szappanfőző iparosok egyaránt használták a széksót szappanfőzésre és csak az utóbbi időben, midőn a lúgkő, zsírszóda, marólúg nevezet alatt ismert anyag, amelyet gyárilag állítanak elő, olcsósága miatt általánosan elterjedt, degradálódott a széksó csupán súrolásra. Maga a város pusztáinak vakszékes területeit – mint az erdők gubacsszedését a vargáknak – a szappanosoknak vagy széksósöprő áruló embereknek adta bérbe.

    A szappanfőzőmesterek néha bérlet nélkül is söpörhettek széksót, emiatt a város felelősségre vonta őket, így 1728-ban Benepusztáról hozzák, söpretik a széksót a szappanosok, bár nem tudják igazolni jogukat hozzá.

    A XVII-XVIII. században a kecskeméti szappanosok céhében 20-30 mester van, így nem csoda, hogy a széksónak nagy a keletje, viszont a székekben fölös mennyiségben van mindig faggyú. Egy ízben a szappanosok panaszt tesznek Pintér Mátyásné ellen, hogy attól 60 véka széksót 30 krajcárjával megvettek, le is foglalózták, s az most mégis egy debreceni embernek kívánja odaadni, holott arra nekik is nagy szükségük van, egyáltalában nem lehetvén most széksóhoz jutni.

    A vallatásnál kiderül, hogy a debreceni még előbb lefoglalózta a széksót, s éppen most érte is jött. Hogy tehát az se járjon hiába, de a város se maradjon szappan nélkül, a kecskeméti szappanosoknak 40, a debreceni embernek 20 vékát ítélnek meg (1710. február 2). Mert hát éle és foka is van a késnek.

    A széksót tavasszal, nyár elején, amikor a vakszékekről a víz lehúzódik és a széksó kivirágzik, söpörték. Kora reggel, a harmat felszáradta előtt kell söpörni. Mint már említettem, voltak külön széksósöpréssel, árulással foglalkozó emberek, ők kora tavasztól, ahogy a víz a vakszékekről lehúzódott, söpörgették, gyűjtögették s kocsival a város utcáit bejárva, kínálták, kiabálván – „széksót vegyenek”!

    A vevők nézegették, próbálgatták kezük között, hogy jó-e a széksó? Tenyerükbe vettek egy csipetnyit, azt jól szétdörzsölték; ha tenyerük között abból kevés vagy jóformán semmi sem maradt, akkor jó a széksó, mert a nedves tenyérben a széksó feloldódott s csak a közé keveredett homok maradt meg. Természetesen minél kevesebb homok volt a széksóban, annál jobb volt s így értékesebb is.

    A szappanfőzéshez vásárolt széksót hamuval főzték nagy üstben, aztán leülepedni hagyták, a tisztáját még feltették a tűzre s addig forralták, míg olyan erős lúg lett, hogy a belemártott subaszőrt, aprójószágtollat elvágta, lemarta, leégette. E lúgot még oltott mésszel keverték, így használták szappanfőzésre.

    Külön mértéke, hogy mennyi széksó, mennyi hamu szükséges a jó szappanfőző lúg készítéséhez, nem volt, ez függött a széksó és a hamu minőségétől.

    A széksóból, hamuból főzött tiszta lúgra feltették a faggyút (esetleg egyéb zsiradékot). A faggyúból, zsiradékból olyan mennyiséget tettek a lúgba, amit az szét tudott marni, aztán lassan forralták, keverték, esetleg még lúgot töltöttek hozzá, vagy ha nagyon erős volt, vízzel hígították. Mikor a faggyút a lúg szétmarta s a szappan felkerült a felszínre, levették és leszedték. Az alján maradt úgynevezett fekete lúgot eltették, tarka ruhák mosására és súrolására használták fel.

    Az első lúgról elszedett, féligkész szappant most már kevesebb tiszta lúgra tűzre tették, felforralták, főzték és mint az első lúgról, erről is leszedték a már kész szappant s úgy forrón téglából rakott formába vagy ládába, melybe vizes ruhát helyeztek, öntötték. Pár óra alatt a szappan megaludt, a formából ki lehetett venni s vagy táblában tartották, vagy feldarabolták.

    Ha az első vagy második főzésnél a szappan a lúggal összekeveredett, nem akart elválni, akkor vagy hígították, vagy erősítették, esetleg egy marék sót dobtak bele.

    Ha a háziasszony hófehér habszappant akart főzni, vagy a faggyú, zsiradék, romlott, piszkos volt, akkor még harmadik lúgra is feltették a szappant.

    A mai zsírszódával való szappanfőzés ugyanúgy történi, mint a régi széksóból, hamuból való lúggal.

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf