Móritz Mátyás: Princípium

Harc dúlt a lelkükben, és nem volt más választásuk,
megvívni a harcok között a legnehezebbet;
a legnagyobb felelősséget hordta a válluk,
rajtuk kívül más erre nem érzett kétes kedvet.

Az életük csupa harc volt és csupa vérontás,
összecsaptak bennük az angyalok és az ördögök;
volt megölés, sírás, jajgatás, szaggatás, rontás,
vért hullattak és a vérüket nyelték a rögök.

A fejük emelt volt, és mind a két szemük nyitott,
mindegyikük ott hordozta a szívén a sebet;
a fájdalom mindegyikük lelkébe hasított,
nem tűrhették már tovább a korbácsütéseket.

A frontvonalak akkor mind-mind átrendeződtek,
és az ütközet szabályai újraíródtak;
véres volt a föld lábuk alatt, míg rájuk lőttek,
a fákról a magyar nép igaz hősei lógtak.

Megtettek mindent, megragadták a pillanatot,
készen álltak a sötétség torkába belenézni;
lényükből az egészet adták, nem csak egy darabot,
tettüket épp ésszel az ember fel sem tudja érni.

Az emlékezetünkben élnek ők mind a holtak,
tettükre nincsenek szavak, és nincsenek betűk;
akiket ötvenhatban mind-mind kizsákmányoltak,
vannak most akiknek velük egy  a vérképletük?...