Darnay Kálmán: Szerencsét hoz a gyöngysor

– Szentgróth várának története –

Sümeg vár szomszédságában Szent Gerolt, ami nevén Szentgróth, – melyet a Szala (Zala) vize nyaldos körül, – a XIII. század utolsó évében Fülöp mester fiait, Tamást és Dénest uralta, az inkább várúri kastély, mint erősségszámba menő Szentgróth. Csodálatos nyughatatlan vér csörgedezett a szentgróthi és berekszói Hagymásiak ereiben. Összeférhetetlen természetükkel örökös hadilábon álltak a törvényes renddel. Így harmadfélszáz éves várúri birtoklásukba sokszor belemarkolt az igazságot szolgáltató királyi ítélkezés. Kuruckodó kilengéseikért még többször üt rajtuk a császári kéz.

    Ulászló 1491-ben hűtlenségükért megfosztotta a Hagymásiakat várúri birtokaiktól és Szentgróth erősségét Lendvay Bánffi Miklósnak és Jakabnak adományozza.

    Majd visszakerül Hagymási Kristóf kezére, de 1556-ban ránehezedik a bécsi Burg ármánykodása. Hagymási Kristóf az erdélyi fejedelemhez pártolt, így I. Ferdinánd császári zsoldosokkal kiűzeti várúri kastélyából és Macedonia Péter ajtónállómesterének és Pécsy Gáspár udvarnokának adományozza Szentgróth várát.

    Hagymási Kristóf halála után, vitézkedő hajlamú János fia visszakerül ismét Szentgróth várúri székébe. Ki Kapornoknál és Szt. Péternél a törökök felett aratott diadala után Kanizsa ostrománál búcsúzkodik el a földi élettől. Miklós utódjával pedig magvaszakadt a Hagymási nemzetségnek. Szentgróth erőssége, birtokaival együtt, később a Dunántúl történetében vezérszerepet vivő Batthyány grófi családot uralja. Várúri birtoklásuk alatt elhalkul a bécsi erőszakoskodás, mely százados háborúskodást váltott ki egykor a kuruckodó várkastély főuraival.    

               *    

    Nyugágyán ruhástól terpeszkedett végig Csaby Mihály. Kimerültségében még nadrágszíján se könnyített. Elnyomta az álom, mielőtt agyát végigjáratta a lezajlott órák lélekizgató eseményein. Virtuskodásának forrongó hullámai – akár az italos emberből a bevedelt bor gőze – visszhangot verő hortyogással kérődztek ki belsejéből. Hadonászó kézmozdulatokkal, nyugtalan rugdalódzással álmában végigélte újra üldöztetésének vergődő perceit.

    A nyári csillagok már az ég boltján bóklásztak, mire a kimerültség zsibbasztó érzése belemarkolt Csaby Mihály testébe. Hortyogó szava is elhalkult, mint az est szürkületében a madárdal. Akkor vertek visszhangot a vágtató paripák patkócsattogásai Zala hídján. A leereszkedő várhíd csörgő robaja kapatta észbe Csaby Mihályt. Szeme álmát ki sem dörgölve rohant szíve Klárikájának ölelésére. Most emelte le éppen paripája hátáról Hagymási Miklós a lovagi szolgálatkészséggel megszöktetett menyasszonyt s odatessékelte a sereghadnagy karjai közé.

    A kivilágított lovagteremben a vártiszteletes az esketés tanúival készen várta a fiatal párt. A menyasszonyi fátyolt helyettesítő velencei csipkesál – baljóslatként – mintha meglebbent volna Klárika termetén, maikor megismételte a vártiszteletes ajkán elhangzott eskü szavát. Talán éppen a gersei Petheő nemeztség kincses csipkéje csurgatta bele az ürmöt beteljesült boldogságuk életpoharába. Mert bizony nem volt színéig tejfel a véres kézzel kierőszakolt házaséletük. A püspökgyilkosság elég ok volt, hogy ökölre szoruljon a habsburg kéz. Ki is csapott nyomban a magyargyűlölet lángja az élete alkonyát járó Rudolf császárból. Hagymási Miklóst okolta kedvenc hívének meggyilkolásáért. Hagymási pártütő kezére ismert Németi Gáspár rajtaütésében is, ki az uravesztett Sümeg várfokára – a sutba dobott kétfejű sasos zászló helyett – kitűzte Bocskay oroszláncímeres lobogóját. Kelleténeél hamarább öltött szárnyat a besúgó szó, hogy Hagymási Miklós térítette le Türjénél szombathelyi útjáról Sümeg vára felé, a Marcal vizénél táborozó Bosckayak országló seregét.

    A pünkösdi ünnepek lezajlása után, a koránkelő nap megcsillogtatta a császári zsoldosok csákóját, akik az éj leple alatt a Zala hídjánál vertek tanyát. Ettől kapott észbe a bástyás virrasztó, vészjelző tülkölésével fegyverbe szólítva a várőrséget. A reggeli álmából felzavart Hagymási nagysötétben testére öltötte dolmányát, s végigloholta a torony lépcsőit. De nyomban lecsillapodott ijedelme, amikor a várkapu felé közeledő, alig harminc főből álló zsoldos-csapatot megpillantotta: Ezek ugyan nem ejtenek csorbát Szent Gróth várán! Szinte meglassította lépteit, míg lejöttében végigrótta a vártorony folyosóját. Csak akkor kapott észbe Hagymási uram, amikor fülébe hangzott a bebocsájtást kérő katonák dörömbölése: Nem Csaby Mihályt követelik-e a császáriak? Abból pedig ugyancsak nem eszik a bécsi sógor! A várkapu felé akarta irányítani éppen lépteit, amikor új gondolat cikázott agyába. Nem lesz jó ujjat húzni a császári hatalommal! Hátha csak előörse a sereghadnagytól vezetett zsoldos csapat a Szent Gróth várán rajtaütni készülő német seregnek? A porkolábbal suttogó szót váltott, hogy jöttéig be ne eressze a bebocsátást kérő dörömbölő katonákat. Majd Csaby Mihály tanyázóhelye felé vette útját. Mindenáron biztonságba akarta helyezni a sereghadnagyot hites asszonyával együtt. Mire sok huzavona után megnyílott a várkastély kapuja, a zsoldos küldöttek előtt, a várlebzselők „Morgószínjének” rejtekajtaján át, kiosont szerencsésen Csaby Mihály asszonyával. Most kezdődött meg igazán a menekülő fiatal pár kálváriája. A zsoldosok tűvé tették Hagymási várúri kastélyát. Valamely besúgótól neszét vették Csaby Mihály szökésének. Meg is indult a hajsza a püspökgyilkos üldözésére. A Körmenden állomásozó császári seregből megsokasodott hajkurászó csapat, körülfogta a Szent Grót-dabroni erdőségeket. Az aranyadi szőlőhegy rejtekviskójában meghúzódott fiatalok, egyideig biztonságban érezték magukat. De ahogy fülükbe hangzott az üldöző csapat trombitaharsogása, megkezdődött a nagy iramodás. A virtuskodó sereghadnagyban, asszonya vigasztalása közben elhalkult a vitézkedés. Mindenképpen meg akarta menteni nyakát a hóhérpallóstól. Járatlan erdei utakon Görbön, Huszonyán át – versenyt csörtetve a menekülő vadakkal – alkonyat előtt el akart jutni Sarval, vagy Zobyka rengetegébe. Az őserdő folyondáros sűrűségébe, ahol nem egykönnyen tud átkászolódni az üldöző csapat.

    A felhős égbolt rásötétlett a rengeteg bozótjaira, amikor fától-fáig tapogatva, rogyó térdekkel végre egy tölgyóriás odújában meghúzódhattak. Az árnyverte sűrűségben csak Klárika gyöngysora világított, mely babonás megszokásból egészen nyakára öröklődött. Gubbasztó térdekkel összehúzódva, nekiéhezet gyomruk kielégítésétől hamar füstöt vetett a bőriszák ételmaradéka. Míg a köpenyével betakart Klára asszonyt nagy nehezen elnyomta az álom, a sereghadnagy fáradságtól lecsukódott szemei meg-megrebbentek a vadcsörtetéstől. Kábultságában a lombsuhogást is üldözői trombitaharsogásának hallotta. A szemükre nehezedett álom nehezen taposta nyugtalan szunnyadozásuk útját. Talán alkonyatig sem bontakoznak ki pihenésükből, ha éhségük ki nem ágaskodik belsejükből. Mert bizony nincs nagyobb hatalom a korrogó gyomornál, mely vakon rohan tápláléka után. Az odúból kivánszorogva, mintha megcsörrent volna Csaby Mihály kardja. Újra erőt vett rajta halállal szembenéző virtuskodása. Most már a távolabb-közelebb felharsanó trombitaszótól sem ijedezett. Klárikát ösztönözve, nagy léptekkel, vaktában vágtak neki az őserdőnek, hogy kikászolódjanak a sűrűségből. Hosszú bolyongás után gyomruk csitítására, a lombos ágak közt zöldellő éretlen vadkörtékkel birkóztak. Szinte felsóhajtottak, – amikor kínos vergődésük után – a ritkuló erdő lombfáival kacérkodó hold sugárverésével találkoztak. Végső erejüket összeszedve, szinte rohanva törtettek a világosság felé. Rájuk ne szakadjon újra az éj sötétsége. Virgódásuk közepett akár az ellenség karjaiba is belerohantak volna, csak éhségüktől szabadulhassanak.

    Ahogy fogyó lélegzettel kitántorodtak az erdőtisztás magaslatára, akkor hangzott fel a muezzin esti imára hívó zengedezése. Bűvölet erejével hatott az esti ima a fáradságukban roskadozó fiatalokra. A felharsant török szó mentő gondolatot kiváltó érzésekkel cikázott bele Csaby Mihály agyába. Szemevágása is felragyogott, mikor remegő asszonyát magához ölelve felkiáltott: Csak a török turbán adhat menedéket életünknek! Mintha csak a kiáltó szótól mozdult volna meg nagyhirtelenében Zobyka sűrűsége. Az erdőből kibontakozó császári zsoldosokból Csaby Mihály megpillantásakor kitört a hoch-ozás rivalgása. A kivont karddal kivágódó császári tiszt nyomán a zsoldosok a völgy felé rohantak és igyekeztek útját állni az Allah il Allah zengedezés hangja után törtetőknek. Csaby Mihály nagy iramodásában ölébe kapva roskadozó hitvesét, úgy esett be a lófark-jelvényes török végház bejáratán. Az őrtálló csauszt eltaszítva, odarogyott a zászlósfővitéz lábaihoz, ki a riadózásra akkor lépett ki kadynjával házi mecsetjéből. A fellobbantott mécsvilág nyomán sikoltás kélt a feredzséjében remegő kadyn ajkára. Ibrahim asszonya – kincses gyöngysoráról – leányára ismert s szívdobogva ölelte keblére Klárikát!

    A legendás gyöngysor a szántói udvarbíró-házban ölelkezett össze szerencséjével. A hatalmas török császár zászlós agéja juttatta végre a boldogulás révébe Csaby Mihályt és hitvesét, Piszky Klárát.

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo