Kerestely Józsefné: Székely eledelek, Szendrey Ákos: Az új pár együttevésének jelentősége a házasságban

Kerestely Józsefné: Székely eledelek

[Egy székely asszony magyarázata szerint, Siklód, Udvarhely megye]

Güllődör. A marhának belit, gyomrát kimossuk szépen s felvagdossuk egy arasz széles, másfél arasz hosszú szeletekre, forró vízbe mártsuk, hogy a barna bőre lejöjjön, olyan maradjon, mint a gyócs; a májat, tüdejit, lépit, szivit megfőzzük, oztán févagdossuk apróra (mint két rizskása egymás mellett), hagymával, peterzsejemmel, sóval, borssal összedógozzuk. A tőteléket elosszuk a bélbe s a gyomorba, esszehajtsuk és esszevarrjuk, vízbe rakjuk és féfőzzük. Ki szereti, megrántsa zsírba, ki nem, édes levet főz: ezt úgy csinájuk, hogy vízbe főzzük jó sokáig, megsózzuk a levét, eresztéket tojással, édes téféllel csinálunk, jó sok édes tejet tőtünk beli.

[Régebben a lakodalmak és összejövetelek alkalmával a háziakat és az ott levő segítségeket ezzel vendégelték meg, ma már, a fiatalok, nem igen készítik.]

Pisztric. (Gombaleves) Ez a gomba bükkfán terem; a gombát jó apróra kockára vágjuk, vízbe főzzük egy lovvanást, teszünk beli ződ hagymaszárt, peterzsjemet, ződ tárkonyt, ecetet, eresztéket tojással, édes téfellel, édes tejjel. Szalonnát kockára vagdosunk, sülni haggyuk, teszünk bele hagymát, hogy dinsztelődjék, osztán belétőcsük a lébe.

Márcsik (Nagypénteki étel) A lisztet sós vízzel esszegyúrjuk jó keményre, oztán kis ujjnyi széles gombojégot sirittünk, sing hosszúra hagyjuk. Vízbe féfőzzük s bikmakkolajjal leöntjük. [Mácsik nélkül nincs is nagypéntek –mondják. Amint hallották a régiektől, a paradicsombeli megkísértés emlékére készítik még ma is. Úgyse, ott vót a kígyó? – kérdezték…]

Kiszij. A zabot megtisztítsuk, kenyérsütés után kemencébe tesszük, hogy száradjon. Csak így viszik a malomba őrölni. Vasrostával megszitáljuk, hogy a héja maradjon ki, oztán béfórázzuk kádba: mikor kihűlt, békovászójjuk, mint a kenyeret; mikor megkőtt, langyos vízzel féelegyítsük; a kád tetejire fehérszínű, mint a té, száll fé s ezt szedjük le, főzzük kavargatás közt jó sűrűre; mikor elég kemény, tányérba tőtjük, aludjék meg, mint a kocsonya; ha sikerült, sima kell legyen, a teteje ne hasadozzon meg. Forralt tejjel esszük. [Közmondás erről: kiszij küszöbik! a kásafélékról meg: kása kapuig! Ma már a kiszijt sem készítik; csak a régiek ismerik.]

Ethnographia – Népélet; A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata XLIII. évf. 1932.

*

 

Szendrey Ákos: Az új pár együttevésének jelentősége a házasságban

A mai, szertartásokban gazdag szokások bizonyára fokozatos fejlődés eredményei, a primitív mag az idők folyamán lombosodott ki, terebélyesedett a ma sokszor alig áttekinthető fává. Így van ez a házasságnál is. A primitív népek házasságkötési szertartása legtöbbször igen egyszerű: közös étkezés, kézfogás1. Ha sikerül valamely szokást eredetéig visszakövetnünk, legtöbb esetben vallásos cselekményre találunk2. Igen elterjedt az a gondolat, hogy két személy együttevése szoros kapcsolatot idéz elő, mivel ugyanaz a táplálékanyag megy át mindkét testbe; ez az együttevés, illetőleg együttivás vagy megköti a házasságot, vagy pedig szükséges kísérő szertartás3. A mai primitív népek szokásai és felfogásai sejtetik, hogy milyen szimpatetikus erőt tulajdonítottak ennek a cselekménynek, hiszen ennél az áldozati cselekménynél az Isten is jelen van4. Kagarov a házassági szokásokat rendszerező dolgozatában a szindazmikus rítusok csoportjába osztja e szokást, ezek biztosítják a házasok szövetségét és egyetértését5.

A házassági szokásokat a mai fejlettségi fokon vizsgálva, kétségtelenül azt találjuk, hogy a közös étkezés nem köti meg a házasságot, de mint kísérő szertartás igen elterjedt. Így megtaláljuk számtalan helyen a magyar lakodalmi leírásokban, bár hiányosan. Talán ez a kis dolgozat elegendő lesz annak bemutatására, hogy az ilyen – semmibe se vett, pár odavetett szóval megemlített – szertartások megfigyelése és pontos leírása a magyar őstörténet kutatása szempontjából fontosabb, mint a lakodalmi versek, rigmusok lejegyzése.

Országszerte elterjedt szokás, hogy az új házasok a lakodalmi vacsorán egy tányérból esznek6, egy pohárból isznak7; másutt két tányért kapnak ugyan, de egyik fenekével felfelé van fordítva, a másik erre van téve s ebből esznek8. Balaton mellékén régebben cintányérból ettek9, hozzá bodzafa evőeszközt10, fakanalat, fanyelű kés-villát11, fakést, nádvillát12, kapnak, jeléül annak, hogy ezután egy a sorsuk, egymást jóban-rosszban gyámolítani tartoznak13, hogy a szegénységhez s egymáshoz szokjanak14, ez esetben békés életet fognak élni15; másutt azon megjegyzéssel kapják, hogy különbekkel nem szolgálhatnak, hanem dolgozzanak s vegyenek maguknak, ha lesz pénzük, olyat, amilyet akarnak16. Érdekes, hogy Berencsen a vendégek párosával, egy férfi, egy asszony, ülnek s egy tányérból esznek17. Az új párnak a nyoszolyóasszonyok szolgálnak fel s a két nyoszolyóleány szolgálja ki őket, ezek mernek levest, metélik el a húst18. Baranyában a vendéghívó visz be minden ételből az első tállal a menyasszony és vőlegény számára19. Göcsejben, ahol külön-külön terítenek az új párnak, ezek evés előtt egymás leveséből kölcsönösen három kanállal merítenek s később egymás poharából is kölcsönösen isznak, hogy békességben, szépen éljenek20.

Több adat szerint az együttevés nem a lakodalmi vacsora alatt történik. Legérdekesebb ezek között az az eset, amikor az együttevés az eljegyzéssel áll kapcsolatban, mert a népi felfogás szerint itt és ezzel már tulajdonképpen meg is van kötve a házasság. Komárom megyében a kérés után az a szokás, ha a leányt oda akarják adni, másnap (vagyis pénteken) a leány anyja egy mákosrétest süt. Este lefekvéskor a leány a rétest a kötényébe téve s pruszlikja alá egy üveg bort vagy törkölyt rejtve, átmegy a legényhez, annak rendes helyére, az istállóba: itt kettesben elfogyasztják a rétest, megisszák az italt s a nyoszolya szélén elturbékolnak hajnalig, mikor aztán a leány még setétben hazamegy. Ha ez első együttlétellel a legény meg van elégedve, akkor másnap, szombaton nála sütnek egy hasonló rétest s egy csutora borral ő megy át a leányhoz s elfogyasztva, enyelegnek hajnalig. Hazaérve, a legény beszól szülőinek az ablakon: „Édes szülőm! János bá őkegyelme mehet a tisztöleteshez.”21 A borsodi palócoknál az eljegyzési vacsora alatt a jegyespárt rendszerint becsukják a „komrába”, hogy ismerkedjenek; enni csak keveset adnak nekik, hozzá lyukas (tésztaszűrő) kanalat22.

A szokás időrendi eltolódását és lefejlődését mutatják a következő adatok. Az Alföldön a kérés után a kulacsos átadja a legénynek a kulacsot, aki abból iszik s ezt átnyújtja a leánynak. Az is iszik és visszanyújtja, így váltakozva háromszor isznak. Ezután döntenek csak, hogy odaadják-e a leányt vagy sem; tehát teljesen elveszett az együttivás kötő jellege23. Hétfaluban, mikor esküvőre indulnak, a leány kalácsot dug kebelébe s ezt az esküvő után ketten titokban eszik meg; azért, hogy házaséletük annál szerencsésebb legyen24, illetőleg, hogy egyetértők legyenek25. Bágyonban a lakodalom utáni nap a szülők visznek ételt, ekkor eszik az új pár először együtt éspedig fokhagymás levest, hogy összeszokjanak26.

Ezzel ellentétben néhol a menyasszony semmit sem eszik27, neki ilyenkor szomorkodnia illik: másutt nem is tud enni, mert étel helyett a tányérra bölcső van festve, mellyel váltig kínálgatják, hogy „tessék”28, vagy csupa illedelemből keveset eszik29; néhol azonban sem a menyasszony, sem a vőlegény nem esznek, mert – mint a palócok mondják – nem szép, ha ilyenkor nyilvánosan esznek30.

A szokás megtalálható az egész emberiségnél idő- és helybeli elterjedésben. Alapja vallásos szertartás s ezen a fokon ez meg is kötötte már a házasságot, a továbbfejlődésben jelentőségét elveszítve, kísérő, elhalványult szokássá lett. A magyar adatok még őrzik az ősi magot is, de általában már csak az elhalványult szokással találkozunk bennük. Fontos volna tehát, hogy gyűjtőink kutatásaik közben az ősi szokásnak a mai napig megőrzött emlékére is kiterjesszék figyelmüket.

 

/1/ V. ö. Westermarck: Geschichte der menschlichen Ehe. 421.; Schroeder: Die Hochzeitsgebräuche der Esthen. 82.; R. Schmidt: Liebe und Ehe in Indien. 412.; C. Haberland: Über Gebräuche und Aberglauben beim Essen. Zeitschrift für Völkerpsychologie und Sprachwissenschaft. XVII-XVIII. évf.; Satori: Sitte und Brauch. I. 73. Hnadwörterbuch des deutschen Aberglaubens. II. 1024.

/2/ Satori: I. m. I. 7.

/3/ Haberland: I. m.

/4/ Hnadwörterbuch d. d. Abergl. II. 1022.

/5/ Szbornik muzeja antropologij i etnografij. VIII. 182.

/6/ Kölesdm Ethn. 12. 309.; Tolna megyei Közlöny 1902. 7-9. sz. Ormánság, Kiss Géza: Az Ormánság. 19.; Lengyeltóti, Ethn. 8. 442.; Somogy vm., Budapesti Hírlap 1884. I. 15.; Göcsej, Tud. Gyűjt. 1838. 6, 16.; Sorkítótfalu, Ethn. 2, 66.;Cserhát, u. o. 9, 134.; Balaton mell. Jankó 390, 413.; Lóczy 167.; Csitár, Nyr. 29, 284.; Felsődunatáj, Honderű, 1845. 14. sz. 133.; Réső, 102.; Berencs, Nyitra m. mon. 186.; Nyírség, Szabolcs m. mon. 165.;Hódmezővásárhely, 1899. V. 18.; Alföld, Koszorú, 1864. II. 19.; Réső, 46.; Pesti Napló, 1921. X. 23.; Kármán: Magyar babonák könyve. 103.; Lázár: Alsófehér vm. magyar népe. 84.; Aranyosszék, Orbán 5, 79.; Jankó: Torda, 210.; NÁrád mente. Ethn. 6, 404.; Hunfalvi: A magyar birodalom földrajza. 101.

/7/ Göcsej, Tud. Gyűjt. 1838. 6, 16; Vámosgyörk, Heves m. mon. 215.; Nyárád mente, Ethn. 6, 404.

/8/ Nyírség, Szabolcs m. mon. 165.

/9/ Jankó: Balaton mell. 390.

/10/ Lázár: Alsófehér vm. 14.

/11/ Aranyosszék, Orbán 5, 79.

/12/ Hódmezővásárhely, 29. évf. 40. sz.; Alföld, Koszorú 1864. II. 19.; Réső 46.

/13/ Nyárád mente, Ethn. 6, 404.

/14/ Felsődunatáj, Honderű 1845. 14. sz. 133.; Réső 102.; Aranyosszék, Orbán 5, 79.; Lázár: Alsófehér vm. 84.

/15/ Kármán 103.

/16/ Hódmezővásárhely, 29. évf. 40. sz.; Alföld, Koszorú 1864. II. 19.; Réső 46-

/17/ Nyitra m. mon. 186.

/18/ Jankó: Balaton 390.; Lóczy 167.; Sorkitótfalu, Ethn. 2, 66.

/19/ Ethn. I. 458.

/20/ Gönczi 346.

/21/ Ethn. 2, 210.

/22/ Ethn. 22, 164.

/23/ Koszorú 1864. II. 19. sz.; Réső 36.

/24/ Ethn. 6, 400.

/25/ Kolubán 109.

/26/ Jankó: Tordas 212.

/27/ Pesti Hírlap 1929. XII. 15. mell. 10.; Kisasszonyfa, Várady 1, 130.; Palócság, Réső 210,; Temesköz, Kálmány Szn. 2, 213.; Erdély, Napkelet 1859. 132.; Réső 121.

/28/ Külsőszolnok vm. 250.

/29/ Albert: Külsőszolnok vm. 250.

/30/ Nyitraegerszeg. Nyitra m. mon. 189.; Palócság, Népr. Ért. 7, 229.; Tiszabüd, Szabolcs m. mon. 175.

Ethnographia – Népélet; A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata XLIII. évf. I. szám.

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo