Csanádi Imre: Húzd rá cigány!

A száz éve halott Vörösmarty emlékezetére

Elzúgtak a pozsgás-piros,
       mennydörgő daliák,
rázván rémes dárdáikat,
       lobogós kópiát.

Régi dicsőség kürtszava,
       döbögő gyomrú dob,
délceg nyerítés, hadmoraj –
       mily messzünnen huhog.

Mily messze mind az ifjúság
       aranyló álmai!
Mi rég mertek hajnalszínű
       zászlói szállani!

Mi messzi-rég a tegnap is –
       réztrombita rivall:
kigyúl az üszkös ajkakon
       egy késett harci dal!

Agg mese már, hogy Nyék mögött,
       s kopasz dombokon,
kócos hadak kaszái közt
       kavardul por, korom! –

Tél, tél országol odakünn.
       Csend. És hó. És halál.
Belül örvényes őrület.
       Roncs agy vizionál.

A sír, hol nemzet süllyed el,
       nagy, kérő száj, nyitott,
poklok láng-őrlő fenekén
       bolond malom zokog.

Húzd rá! – az eszelős remény
       cincog, a vén cigány,
hogy lesz még, lesz még ünnep is,
       jön jobb kor is talán.

Fogytán az erszény és a bor,
       a gúnya leszakadt –
Húzd rá! zengesd a fekete,
       kigyúló szavakat!

                                               1955