Kovács István: Ágyúöntők földje

Körülállják, nézik, nézik,
ezer éve, ezer évig,
mesemondók, ágyúöntők,
világjárók és fadöntők.
                  Farkas Árpád

Hegyek gőzölögnek,
kisült kenyerei
a földnek.
Héjukra fenyőket
hintett a szél,
s legelőket.

Hold parázslik
a lármafától
forró hegytetőn.
Riadt patakok
zuhannak
a völgybe.
Az ember meghal,
ha lemenekül:
szemébe égő gyanta csöppen,
arcát
a vízre hajtja,
öklét
borvízrozsdás kövekbe csapja,
s eltűnik
egy forrásnak kivájt
fatörzsben.
Éjfélkor
fölszáll a hamu
az esztenák előtti tűzhelyekről…
Bálványfaragó ősök
járják a mezőt…
ÓVJA ÉLETED A FÖLD!
ÓVJA ÉLETED A VÍZ!
ÓVJA ÉLETED A NAP!
Dózsa szem
az égre dőlt kapuk
léc-szempillái alatt.
Itt születnek a balladák,
               hősök,
akik országrontó seregek elé
döfik kardjukat.
A hitet megőrzők,
ha ágyúba öntik is
harangjukat.
Mert szent ez a föld,
a folyó,
hegyek ölébe ejtett glóriában:
a tó,
templom falán a király
s a nép,
           az örökzöldnyelvű,
                                       életadó.

                                                                1968