Gyóni Géza: A Dicsőséges Jobbhoz

[Hadifoglyok istentiszteletén]

Dicsőséges Jobb, Szent István keze,
Rád néz a vészben Árpád nemzete.
Ki megmozdultál minden zivatarban,
Ma sem maradhatsz mozdulatlan.

Mikor ránk törtek orvul, rettentően,
Utat mutattál minden útvesztőben.
Földünk és fajtánk zsarolói ellen
Ott voltál minden küzdelemben.

A muhi pusztán és Mohács alatt,
Hogy e nemzetnek magja nem szakadt,
S szét nem szórták, mint pelyvát a szelek,
Dicsőséges Jobb, hála teneked.

Vezéreinknek annyi nemzedéken
Varázserődet szent örökségképen,
Dicsőséges Jobb, ha át nem adod,
Hogy értünk volna tíz évszázadot?

Hisz, mint az árnyék tűnnek el a népek,
Kiket vaksorsuk örvénybe vezérlett,
És földönfutó milliók jaját
Visszhangozzák az éjszakák.

Tébolyult bolygón kong a halál-óra,
És megnyílott a népek koporsója.
Ki mondja meg: a rontás ereje
Holnapra kelve kit fektet bele?

Ó, minket is; lásd, erre szánt az ellen.
Eltipró árja zúdul ránk veszetten.
Kárpátok ölében ősi templomodra
Csóvát hajítni készen áll a csorda.

Mint a galambok ülnek haloványan
Nővéreink a bánat klastromában,
Kik elvesztettek férjet, gyermeket,
Ó, még többet is elveszítsenek?

Dicsőséges Jobb, amelyet alkottál,
Nem hagyhatod, hogy rom legyen az oltár.
Mozdulj meg, Szent Jobb, ím hozzád repítnek
Forró fohászt a nyomorgatott szívek.

Dicsőséges Jobb, magyarok vezére,
Szálljon erőd a vezérek kezébe.
S mit annyi balkéz oly balogul tartott,
Dicsőséges Jobb, te fogd meg a kardot.

Dicsőséges Jobb, ne engedd, ne engedd,
Hogy vak pártosság épp most gyöngítse meg,
S amelynek híján annyi sebünk égett,
Teremts közöttünk szent, erős egységet.

Hogy látva lássa a halálos ellen:
Nem áshat oly sírt, melybe elföldeljen
Bús gyökeréig mártír-vértől ázott,
Anyatejen szítt ősi szabadságot.

Nem áshat oly sírt, - ha még annyi vadja
Kezét és lábát tövig elszaggatja.
S ha temető lesz már a világ végig,
Fejfáink is a szabadságot védik.

Dicsőséges Jobb, ó, vezesd e népet,
Melyet romlásra annyiszor ítéltek.
S ne hagyd, hogy amely annyi mártírt nemzett,
Idegen földön bujdossék e nemzet.

Idegen földön bujdosva, kesergve,
Borulunk mi is, szent király, kezedre
S esdeklünk: árán annyi drága vérnek,
Te szerezz békét Árpád nemzetének.

Esdeklünk: Szent Jobb; te csoda-intésed
Szakítsa végét már a szenvedésnek.
És a megbékélt milliók felett
Süssön fel áldott ünneped.

Ránk borultán a vak sötétnek
Mi rabságunkban is te légy szövétnek.
S kik megbűnhődtük minden bűneinket,
Dicsőséges Jobb, vezess haza minket.

                        Krasznojarszk, 1916.