Czuczor Gergely: Hunyadi
Ki áll amott a szirttetőn.
Hunyad magas falánál,
S körül tekint a sík mezőn
Az esti fénysugárnál?
Hunyadi ő, az ősz vitéz,
Hazáját most nem űzi vész,
Várába száll nyugonni.
De hírnök jő s pihegve szól:
«Uram, hatalmad eldűlt,
Hazádon nem kormánykodol,
A polcra már Ulrik ült.»
«Ha úgy akarta a király,
Hunyadi akkor félre áll.»
Mond és marad nyugodtan.
Más hírnök is jő csakhamar:
«Törnek reád, uram, félj,
A főnemesség nyelve mar,
Előlök, mint lehet, térj.»
«Hogy törnek rám, hihetni bár,
De úgy nem, mint török, tatár.»
Mond és marad nyugodtan.
«Uram, hős vajda, véredet
Szomjazza egy gonosz szív
S hogy oltsa fényes éltedet,
Külföldre álnokul hív.»
«Rém célza már nem egy halál,
S ha Isten hagyja, eltalál.»
Mond és marad nyugodtan.
S a mint fennáll, a mint lenéz
Nyugalmasan szívében,
Habos lovon fut egy vitéz,
S vérlobogó kezében,
S kiált: «édes hazánk oda,
Nyakunkon a török hada.
Siet kivívni Nándort.»
«Pogány jó? hah! nem tűrhetem
– Mond és tűnik nyugalma –
Magyar hazán és nemzeten,
Nem dúl pogány hatalma!»
S acélt ragad, lovára kap,
Csatáz, vív, izzad éj és nap,
S míg nem győz, nincs nyugalma.