Bálint Sándor: Búcsújárás és település

A hazai települések kutatása a mai tudományos vizsgálódásoknak egyik legidőszerűbb, gyakorlati következményeiben, politikai vonatkozásaiban pedig mindenestre legfontosabb problémája. Megoldásáért különböző: helytörténeti és földrajzi, nyelvészeti és néprajzi módszerek és felfogások küzdenek. Egy mozzanatot azonban a kutatás eddig nem hangsúlyozott eléggé: a vallásos élménynek és az egyházi szervezetnek a településre való hatását. Az adott keretek között és az eddigi kutatás hiányai miatt kitűzött feladatunknak pontos elvégzésére nem is gondolhatunk. Megelégszünk a probléma fölvetésével és egyik részletének elemzésével, a búcsújárásnak a hazai településekre gyakorolt hatásával.

    Ismeretes, hogy az elmúlt századokban, amikor a vallásosság az emberiségnek alapvető élménye volt, a templomok, kolostorok milyen döntő hatást gyakorolnak egy-egy vidék, táj népére, nemcsak vallásos, hanem egyéb vonatkozásokban is. A búcsújáróhelyek hatása – ha lehetséges – még mélyebb és elevenebb. A búcsújárás a katolikus népnek tudvalevőleg egyik legjellemzőbb megnyilatkozása, művelődéstörténetének, földrajzának, néprajzának földerítésével azonban bizony még jórészt adósak vagyunk. Magunknak is hangsúlyoznunk kell, hogy érdeklődésünket itt és most csak a XVIII. század nagy hazai népmozgalmaira korlátozzuk.

    A XVIII. században restaurált Regnum Marianum-gondolat búcsújáróhelyeink új alakulásán is meglátszik. A szentistváni birodalom, a középkori magyarság nehéz időket élt át, majdnem elpusztult a hódoltság alatt. Így aztán a régi búcsújáróhelyeknek, vallásos kultuszoknak legföljebb ha homályos emlékezetük maradt. A fölszabadulás idejére már csak csonka képzetek éltek megmaradt népünk lelkében egyes régi, középkori kegyhelyeinkről. Ennyi is elég volt azonban ahhoz, hogy a XVIII. század nagy katolikus újjászületésére nevezetes hatást gyakoroljanak. Barokk-kultúránk derengő történelmi tudata építő célzattal tárja fel múltunk épületes eseményeit, régi dicsőségünk jeleit és bizonyságait. Egyrészt tehát a homályos, de igen szívós népemlékezet, másfelől pedig a tudós érdeklődés kölcsönösen szövetkezve, sok kegyhelyünket kelti új életre, új virágzásra. A XVIII. század nagy újrakezdésében, építkezésében szükség van a történelem biztatására, irányítására, hagyományteremtő erejére, hogy a megáradt magyar és idegen néptömegeket ne csak lakóhelyük szerint telepítsék le, hanem történeti, szellemi miliőt is teremtsenek körülötte.

    Így történik azután, hogy az újonnan restaurált bodajki (Fehér vm.) kegyhely, amelynek kultuszát a hagyomány ok szerint még Szent István kezdeményezte és amely a középkorban még a magyarságnak szolgált vigasztalásul, a XVIII. század elején a környékbeli bajor-osztrák telepeseknek válik lelki középpontjává. Kezdetben osztrák kapucinusok, a délnémet barokknak e jellegzetes vándorapostolai irányítják, akik híveiket hazánkba is elkísérik. P. Wilibald osztrák kapucinus a kegyhelyet az új telepesek igényei szerint restaurálja. A magukkal hozott Mária-kép, a híres passaui Mariahilf-kegyképnek másolata e megszentelt környezetben hamarosan csodatevő hírbe kerül. A régi magyar hagyományból és az idegen áhítatformákból új kultusz ötvöződik össze, amely most már a környék népét: magyarokat, németeket, tótokat a közös vallás s a közös lakóhely, a mennyei és földi haza azonos élményében foglalja egybe.

    Bakonybélben Szent Gellért remetesége helyén egy forrás mellett már a középkorban kápolnát emeltek, amely régóta látogatott kegyhely volt. Az apátság restaurációja egyúttal a régi kultusz újjászületését is jelentette. A környező vegyesajkú telepes községek vallásos gyakorlataiban, búcsús ájtatosságaiban a szentistváni haza készséges elismerése is benne van.

    A Fájdalmas Szűz egri kultuszában szintén középkori magyar hagyományok kötelező ereje érvényesül. Eger a középkorban híres Mária-kegyhely volt, de a török idők a kultuszt tönkretették, bár emlékezetét nem tudták kiirtani. Bizonyára nem véletlen, hogy a szerviták, Mária szolgái éppen azon a helyen építik föl 1687-ben templomukat és kolostorukat, amelyet a középkori jámborság megszentelt. Csakhamar a régi kultusz is csodálatosan újjászületik és kovásza Eger páratlan vallásos népéletének, amely magyaroknak, megkeresztelt törököknek, németeknek e közös áhítatforrásából kél virágzásra.

    A váci kegyhely keletkezése még az ismeretes középkori legendára megy vissza. I. Géza királyunk előtt szarvas jelenik meg, hogy megmutassa neki, hova építsen fogadalma értelmében templomot. A nyomában keletkezett kegyhely a XVIII. század első felében születik újjá, amikor Vác a tömeges bevándorlások következtében még erősen vegyes lakosságú. A búcsújáró-kultusz azután a nemzetiségi ellentétek föloldására és a katolikus magyarság lassú győzelmére vezetett.

mgyud    Máriagyűd (Baranya vm.) úgy látszik a pécsváradi bencés apátság szellemi hatása alatt a keresztes háborúk idejében bontakozott ki és virágzott az egész középkor folyamán. A török hódoltság alatt a kultusz legalább is lappang, ha éppen meg nem szűnik. A felszabadító háborúk után bosnyák ferencesek restaurálják a bevándorolt bunyevácok, sokácok számára, de már a XVIII. század folyamán lelki központja lesz Szlavónia horvátjainak, a schäbische Türkei németjeinek és természetesen a dél-Dunántúl egész magyarságának is. Hatása alól az ormánsági kálvinisták sem tudták magukat mai napig sem kivonni. Áldozócsütörtökön a környék református népe, főképpen a fiatalság, összesereglik a kegyhelyen, hogy leányvásárt tartson. Ez a szokás még középkori hagyományokban gyökeredzik, amikor a házasságot megelőző ismerkedés jórészt ünnepi sokadalmakon, búcsúkon az Egyház színe előtt történt.

    Ez esetekben és még néhány más kegyhelyünkön idegen, nem magyar bevándorlók alkalmazkodnak a gyökeres magyar kultuszhoz. Sokszor előfordul azonban az is, hogy a bevándorolt idegenek a maguk ősi hazájának, szülőföldjének vallásos élményeit, jámbor szokásait, búcsús tradícióit is magukkal hozzák. Nagy vállalkozásukhoz, a kivándorláshoz annak a kegyhelynek kérik segítségét, amelyet régi hazájukban annyiszor fölkerestek. Ne hagyja el őket, ne tagadja meg oltalmát és segítségét új lakóhelyükön, új hazájukban sem tőlük. A vallásos elégtételnek bizonyos nemét gyakorolják akkor, amikor a kegykép másolatát elviszik magukkal, vagy amikor a régi jámbor búcsújáró szokást megtartva, esetleg új otthonukból is fölkeresik a régi kegyhelyet, amely most már távolesik ugyan tőlük, de mégsem tudják, nem akarják elfelejteni. Ez a kegyképmásolat azután természetesen a messze idegenben, új hazájukban a törzsi, népi összetartozásnak válik szimbólumává, csodák képződnek körülötte és így kultusz keletkezik a nyomában, amely a közelében lakó többi népcsoportokat, köztük a magyarokat is meghódítja.

    Budapest-Krisztinaváros a XVIII-XIX. század folyamán még jelentő búcsújáróhely volt, a kultusz csak korunkban kezd a nagyváros alkalmatlan körülményei miatt sorvadozni. Kialakulása egy bevándorolt budai polgárnak, az olasz Francin Péternek nevével függ össze, aki az 1694. évi budai pestis alkalmával jámbor fogadalmat tett, hogy szülőföldjének kedvelt búcsújáróheyére, a Milano melletti Vigezzo-ba fog elzarándokolni, ha a vész megkíméli. Hálából a kegykép másolatát hozta magával, ami itthon csodatevő hírbe kerülve a XVIII: századbeli Buda nemzetiségi tengerében a katolikus jellegű népi szintézist mozdítja elő, megteremtvén a békés együttélés nélkülözhetetlen lelki feltételeit.

    Tétszentkút egy jámbor német katonatiszt, Aillert Keresztély fogadalmából veszi eredetét, aki kápolnát épít ezen a helyen. Az erdőség közepén álló magányos kápolna hamarosan kis falut vonzott maga köré, sőt messze vidékek virágzó kegyhelye lett belőle. Főoltárán a híres Maria Hilf-kegyképnek szintén csodatevő hírbe került másolata, ami egyrészt a környék magyarságának német eredetére, másfelől pedig az idegen kultusz elmagyarosodására is utal. A magyar környezetet a kegykép őrállóinak: Szent Istvánnak és Szent Lászlónak egykorú szobrai is kifejezik.

    Radna először a török hódoltság végén bevándorolt balkáni katolikusok, bolgárok, bunyevácok lelki középpontja. Később a többi délvidéki katolikus gyarmatosok, főképpen a németek is hatása alá kerülnek, de már a XVIII. század folyamán a Tisza és Maros vidékének telepes magyarságát is meghódítja a radnai búcsú, amelynek földrajzi és lelki vonzóereje talán az összes magyar kegyhelyeké között a legnagyobb. A Délvidék új, keverék embertömegében a közös radnai kultusz az új szülőföld lelki gyökérzetét sarjasztja ki, fölébreszti a magyar hazához való ragaszkodás élményét, lehetővé teszi a keresztény népiség kialakulását. Nem tartozik ezen a helyen reánk annak vizsgálata, hogy a XIX. század laikus áramlatai mennyire lerontották azt, amit az előző század olyan áhítatos munkával épített föl a különböző fajtájú, de azonos vallású hívek lelkében.

    Máriaremete kegyképe a híres svájci német búcsújáróhely, Einsiedeln kegyképének másolata, amelyet egy Tolwieser Katalin nevezetű jámbor nő hozott hazájából magával. Itt csakhamar csodatevő hírbe került és a környék bevándorolt németségének, amely különböző német tájakról verődött össze, valósággal lelki középpontjává, tehát a törzsi egység szimbólumává lett. Ezt a német jellegét csak napjainkban kezdi elveszteni.

    Egerszalók XVIII. századi német telepítés. A telepítés körülményeiről és a kultusz kialakulásáról azonban még keveset tudunk. A faluban ma már csak néhány családnév utal az idegen múltra. A nép gyökeres palóc tájszólást beszél. Házatája, életmódja sem tér el a környező falukétól. A magyarrá azonosulás tökéletes. A szalóki németséget bizonyára nem ösztönözte senki sem arra, hogy magyarrá legyen. A kényszerítés hiábavaló is lett volna, elég volt a földrajzi és szellemi környezet hatása. A Fájdalmas Szűz jellegzetes délnémet-barokk kultusza, amely a bevándorlók lelki összetartozásának volt kifejezője, hamarosan széttöri a szűkös törzsi kereteket, meghódítja a táj ősi magyar népét, közben azonban maga a kegyhely is teljesen magyarrá válik. A búcsú napja, Mária nevenapja, régebben nagy vidékeket mozgatott meg. Olykor harmincnál is több helység népe eljött megtisztelni Máriát. Nemcsak a környező palóc falukból, hanem a Jászságból is, szinte az egri egyházmegye egész területéről. Így érthető aztán meg, hogy a kiskunfélegyháziak, akik a jász földről vándoroltak ki még a XVIII. század folyamán, kegyeletes régi szokásból még ma is elzarándokolnak ide.

    A hajósi kegyhely német telepeseit Csáky Imre bíboros, kalocsai érsek hívta hazánkba. Hajós bevándorolt népe homogén emberközösséget alkotott, mert mindnyájan egy tájról, Schwabenlandból vándoroltak be. Előreküldött megbízottaik hírül hozták, hogy a föld legeltetésre, művelésre kitűnő, de nagyon elhagyatott és veszélyes. Elhatározták tehát, hogy szülőföldjük szívükhöz nőtt búcsújáróhelyének, Pusten-nek kegyképét elviszik magukkal a messze idegenbe, hogy új hazájukban is megoltalmazza őket. A pap eleinte vonakodott, végre főképpen atyafisága kérésére beleegyezett abba, hogy tudta nélkül, mintegy lopva, magukkal vigyék. Az egyik kivándorló, még pedig a pap nagynénje, új ládát készíttetett, a kegyszobrot beletette, és a Dunán új lakóhelyükre, Hajósra hozta. Itt hamarosan a kalocsai érseki egyházmegye legjelesebb búcsújáróhelyévé lesz, amelyet németek, magyarok, bunyevácok egyformán fölkeresnek és így e népeknek egymás iránt érzett eredeti bizalmatlansága a közös vallás és közös búcsújáró kultusz megbékítő, egyesítő élményében lassan-lassan fölolvad. Az újabb kutatások ugyan megállapították, hogy a hajósi hívek nem az eredeti pusteni kegyképet hozták magukkal, hanem a kegytemplomnak egy másik Máira-képét. Ez azonban a mi szempontunkból lényegtelen, hiszen a kultikus tradíció csorbítatlanul átkerült és Hajóson is maradt.

    Nem sokat tudunk a turbéki kegyhely kialakulásáról és környékének német telepeseivel való kapcsolatáról. Bizonyos, hogy a templom Szulejmán szultán egykori sírhelyére épült, bizonyos az is, hogy kegyképe a passaui kegyképnek másolata és ez föltétlenül idegen, a bajor-osztrák kultuszterülettel való összefüggésekre utal.

    Világosabban látjuk már Óbuda-Kiscell és Celldömölk esetében Öreg-Máriacellnek, a nagyhírű osztrák kegyhelynek telepítő hatását. Most nem foglalkozhatunk itt Máriacellnek a katolikus magyarságra Nagy Lajostól Esterházy Pálon és Scitovszky Jánoson keresztül egészen napjainkig gyakorolt hatásával, csak két hazai hajtására mutatunk rá:

    Óbuda-Kiscell a celli Szűz kegyképének másolatával sajátosan mutatja egyrészt a magyarságnak Máriacellel való bensőséges kapcsolatait, másfelől pedig a bevándorolt németek lelki szükségleteinek a régi szülőföld áhítatformájának ébrentartásával való kielégítését. Két testvér, Zichy László ás Péter különösen tisztelte a celli Szűzanyát, ezrét a XVIII: század legelején másolatot készíttettek róla, hogy óbudai uradalmukban állandóan szemük előtt legyen. A környék német népe is nagy tiszteletben részesítette és így a kultuszképződés hamarosan megindult. A kegyszobor jelenleg az óbudai plébániatemplomban van, a városrész német lakossága ma is tiszteli.

    Celldömölk szintén Máriacellnek kultikus hajtása. Kapcsolatos a dömölki apátság újjászületésével, amelynek az osztrák Koptik Odó bencés szerzetes a lelke, aki a celli Máira-szobor mását új hazájába magával hozta. A kezdetben magányos kegyhely jelentékeny városképző hajtást gyakorol, azonkívül nagy része van a Kemenesalja katolikus restaurációjában, egyben előkészíti a vidék vegyesajkú katolikus népe között a magyarság békés győzelmét.

    Nemcsak idegen bevándorlások vannak azonban új kultuszképződéssel kapcsolatban. A XVIII. század színmagyar népmozgalmaiban is megfigyelhetünk hasonló tüneményeket.

    A szakkutatás előtt ismeretes dolog, hogy Szeged városa a XVIII. század folyamán igen nehéz körülmények között 55 délvidéki törökdúlta falut száll meg és telepít újra. E kivándorolt szegedi hívek lelki gondozását hosszú évtizedeken át szegedi barátok látták el, akiknek Havi Boldogasszony-temploma régi jeles búcsújáróhely. A szegedi rajok tehát továbbra is megmaradtak az anyaváros kultikus hatása alatt és jámbor kötelességüknek érzik, hogy évente legalább egyszer, a havi búcsúra hazatérjenek az ősi szülőföldre. E búcsújárásnak döntő része van abban, hogy a délvidék magyarsága a Bánát nemzetiségi áradatában, sokszor ortodox környezetben megmaradt magyarnak és katolikusnak.

    Csíksomlyó kultikus missziója a hitújítástól kezdve napjainkig szakadatlanul tart. Megőrizte a vidék székelységét katolikusnak mind a protestantizmussal, mind pedig az ortodoxiával szemben. Egyben megtartotta magyarnak is a nagy idegen áradatban. Nehéz körülmények között biztosította a moldvai magyarságnak katolikus hitéhez és amennyiben rajta múlt, nyelvéhez való ragaszkodását is.

    Szűkre fogott szemlénkből is bizonyára kitűnik, hogy a búcsújárás a XVIII. század hazai népmozgalmaira jelentékeny hatást gyakorolt. Egy-egy kegyhely kristályosodási pontja, valósággal lelki szülőföldje a környező vidéknek, amelynek munkáját, ünnepét egyaránt megszenteli a búcsújárásra való készület és emlékezés. A szentistváni birodalom népei kultúrájuknak azonos alapélményeit merítik ebből a misztikus forrásból, a Patrona Hungariae kegyhelyeiből.  

szozattv


szozat a tiszta hang karitaszadventjpg 2017120492958 7 böjtecsaba mod meghivo 2017 dec 16 Kerecsen 17 Kerecseny 17 lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf