Benyovszky Károly: Kolmár József – Petőfi barátja

    Vendégségben jártam…

    Az öreg omladozó vár mögötti Hausbergi egyik előkelő nyaralójának kényelmes ebédlőjében a ház asszonya mesélt rég elmúlt időkről, amikor még gyermek, még egészen fiatal leányka volt… És amint beszélt, élénk tűz gyúlt ki két fekete szemében… emlékezetébe idézte boldog gyermekkorát és csevegett… csevegett egy emberről, aki hosszú évtizedeket töltött közöttünk, aki itt, Pozsonyban kötött ki boldog révbe hosszú küzdelmekkel telt évek után, egy emberről, aki Petőfi Sándor legmeghittebb barátai közé tartozott.

    K.-né, Kolmár Henriette mesélt… mesélt édesatyjáról – Kolmár Józsefről.

             *

    Pozsonyban még bizonyára sokan hálásan emlékeznek az öreg »tanár úrra«, aki mintegy huszonöt év előtt, magas kora ellenére végig csoszogott a város utcáin, majd térdreborulva mély ájtatosságban imádkozott a dómtemplomban… Mindenki ismerte, mindenki megkülönböztetett tisztelettel emelte kalapját az öreg úr előtt; de nem is csoda, hiszen Kolmár József generációkat nevelt fel a pozsonyi katolikus főgimnáziumban.

    Kolmár József, aki 1917. június hó 21-én halt meg Pozsonyban, 94 éves korában, százhúsz év előtt született a somogymegyei Magyaródpusztán Szomorú gyermekkorára vonatkozóan maga jegyezte fel naplójában, amely most előttem fekszik:

«Apám magyaródi ispánságát otthagyván, anyai birtokocskájára, Megyerre költözött, mikor én hathetes csecsemő voltam. Itt éltem, mint gyermek, anyának és nagyanyámnak (Takács Zsuzsánna), kedvence – boldogul e két angyalom haláláig 1830-ig. Ezután mostoha-anya és öt mostohatestvér közt, szegény árvaként… Megyeren végeztem a falusi iskolát – de sok keserű napom volt az apai házban;bátyám gimnáziumban tanult Gyönkön, én is tanulni akartam s szökni az apai háztól – de apám kocsira pakolt és bátyámmal együtt elvitt 1832 őszén a csurgói református gimnáziumba.»

    Innen Kolmár hat év múlva Pápára került a református főiskolára, ahol filozófiát és jogot tanult. Pápai tartózkodása idején egyik alapító tagja lett a főiskola képzőtársaságának, amelynek Petőfi Sándor, Jókai Mór és Petrics (Orlai) Soma is tagjai voltak. Itt kötött ismeretséget Petőfivel.

             *

    A pápai református kollégium elvégzése után a fiatal Kolmár Pozsonyba készült diétát látni. 1843. május 19-én érkezett meg a «Galatea» nevű gőzösön «egy tarka kendőbe kötött viselt ruhával» és harminc megtakarított pengő-forinttal. Első lakása a Landler-utca 4. számú ház első emeletén lévő üres udvari szoba volt, amelyet Somssich Pál somogyi követ bocsátott rendelkezésére az országgyűlés tartamára. Ebben a lakásban gyakran fordult meg nála Petőfi, kivel június elején a Duna-parton találkozott.

    Petőfi ugyanis – amióta a kaposvári és cs. és kir. gyalogezred kötelékéből elbocsátották – sehol sem tudott nyugalmat találni s ezért a színészetnél akart szerencsét próbálni. 1842 telén Székesfehérvárra indult, ahol november 10-én lépett fel először Szabó József társulatában, majd 1843 elején Kecskeméten játszott velük. De mert előhaladásra ott kilátása nem volt, s időközben kihirdették az országgyűlést, elhatározta, hogy Pozsonyba megy és ahhoz a társulathoz szegődik, amely az országgyűlés ideje alatt ott játszik. Április első napjaiban már Pesten volt. Itt felkereste Vörösmartyt, látogatást tett Bajzánál, ismeretséget kötött Garay Jánossal és találkozott Jókaival. Rövid időre Pápára ment s amikor megtudta, hogy Fekete Gábor társulata játszik Pozsonyban az országgyűlés alatt, május elején idegyalogolt. Útját Győrnek vette az országúton. Május 12-én már Pozsonyban volt s tüstént jelentkezett Feketénél, ez azonban nem fogadta be, mert társasága máris igen nagy volt. A fiatal költő a legszorultabb helyzetbe jutott.

    Petőfi az első találkozás alkalmával mindjárt panaszkodott Kolmárnak, hogy nincsen miből élnie, mert a magyar színigazgató nem akarta őt felvenni. Kolmár akkor már a Záborszky Alajos által szerkesztett «Országgyűlési Tudósítások» című kéziratos újságot másolta ívenként húsz, később huszonöt garasért a Várlépcső 4. számú házban. Ide vezette Kolmár Petőfit is, aki ott szintén ilyen foglalkozást kapott.

    A fiatal költőt ez a foglalkozás természetesen nem elégítette ki s kétségbeesésében írja Bajzának.

«Ó, az én sorsom! Mily szép reményekkel jöttem Pozsonyba, mily kilátásokkal – és minden, minden oda! Fekete Gábor nem fogadott be társaságához, mert, midőn ide értem, már fölösleges számmal voltak tagjai; így nem maradt egyéb hátra, mint írás által biztosítani ittmaradásomat. És most itt vagyok: egész nap írom a Záborszky által szerkesztett országgyűlési tudósításokat s a fizetés olyan nyomorú, hogy alig elég megszereznem mindennapi kenyeremet. S a mellett szemem, mellem gyengül; s e száraz foglalkozásnál a múzsa is kerül. Ilyen körülmények köz örömest itt hagynám Pozsonyt s színésztársaságot keresnék, bármilyet, csak, hogy időmet tökéletesen el ne vesztegessem, de így, a mint vagyok, lehetetlen, koldus vagyok…»

    Kolmár József jegyezte fel, hogy Petőfinek pozsonyi tartózkodása alatt lakása nem volt. «Nappal gyakran nálam tanyázott – írja Kolmár – vagy az expeditornál, vagy egy másoló-társunk lakásán írtuk diktandóra a lapot s étkeztünk valamely kocsmában s látogattuk az országgyűléseket, tehát a nappalt Pozsonyban tölté; de éjszakára a Ligetfaluban lakó színészbarátainkhoz, volt iskolatársainkhoz ment hálni, hová többször én is kísértem őt, s nem egy szép nyári éjet együtt mulattunk el a ligeti kertben. Nálam nem éjjelezhetett azon egyszerű oknál fogva, mert magamnak se volt mire lehajtanom fejemet, régi újságokból, makulatúrákból volt vánkosom és a krispinemmel takaróztam.»

             *

    Az akkori fiatalság vagy az Apácapályára járt az Angermayer-féle «Rétes csárdába», vagy pedig sörre jártak a Neumann-féle kis kocsmába a «Cukrosmandulán», ahogy ezt a helyet a fiatalság akkoriban nevezte. Egy szép napon, – amikor Petőfi nagyon el volt keseredve – Kolmárt ebédre hívta a Neumann-féle kocsmában és ott elárulta neki, hogy rossz álma volt az éjjel, szegény édesanyjáról és az otthonról álmodott és amint felébredt, rögtön költeményben örökítette meg érzéseit. Azonnal el is szavalta Kolmárnak a «Távolból» című költeményét.

    Kolmár József évekkel később «Petőfi álma» című költeményében megörökítette ezt a történetet. A költemény, amely kéziratban van meg a családban, így hangzik:

Tegnap vígan valánk, de ma reggel
Sándort mintha kicserélték volna:
Írta, amit diktáltak mogorván,
Úgy ült, mintha orra vére folyna.

Urak! dél van, kiált diktátorunk,
Tóth Anti-Bá, a tréfás Szuszurka.
Menjünk, vár a szép asszony sütötte
Nyári cigánypecsenye és hurka.

Letettük a tollat, nyújtódva
Ugrált, dalolt a tollrágó sereg,
Petőfi hozzám lép, súgva mondja:
Ma Neumannál ebédelek veled.

De – Semmi de, gyorsan szómba vágott,
Ma nem megyek a «Rétes-Csárdába»,
Neumannékhoz hívlak vendégemül,
Majd meglátod, nem hívlak hiába.

Víg társakkal ma együtt nem enni
Sajnáltam bár, de mindenek felett
Szegény Sándort, azért vele mentem,
Tudnom baját, mely tán komoly lehet.

Leültem egy kis asztalhoz vele,
Egy korsó sört Neumann elénkbe tett;
Kong a csárda, kis asztala mellett
Nemumanné, a jó asszony kötöget.

Rossz álmom volt, így kezdé, az éjjel:
Álmodám, hogy egy jó asszony, aki
Engem nagyon szeret, én érettem
Búsul és sír – szegény, jó valaki.

És álmomban ennen gyerekszavam
Cseng fülembe: gyi Fakó, gyi Gyopár!
Dalolnak a kendertörő lányok:
Cserebogár, sárga cserebogár!

És hallok egy régi ismert hangot:
A küszöbön sír a Pista gyerek,
Kis kezéből a goromba Bodris
Mert kivette a vajas kenyeret.

És álmodom, vízióm van, mintha
Kis ház előtt a nagy Duna folyna,
Aztán nézd csak, aki kötöget
Az az asszony az én anyám volna.

De mintha restellné, amit mondott:
Óh, és bolond, kiált, én nagy gyerek
Siránkozó vén asszonyként aki
Egy rongy álom miatt így pityereg!

Szokásaként felugrott hevesen
S karonfogva vitte a Dunapartra,
De mosolygott, én szemébe néztem:
Egy összetört könny csillogott rajta.

És nézett a vízbe és kiáltott:
Óh, nagy folyam, te folyók királya,
Halld meg, mit üzenek s vidd magaddal
Jó kedvem az alföldi rónára!

S ha majd hullámözönöd elhalad,
Kis-kunsági kis fehér ház alatt,
Mond meg jó Petrovics Máriának:
Jó dolga van a Sándor fiának!

Hallod, Jóska, így szólt, hogy bementünk,
Most fogadást teszek e kis tanyán:
Megmutatom, Isten úgy segélyjen!
Fiadért, hogy koszorút nyersz, anyám!

És szólt a dal, szólt anyjához szépen:
«Kis lak áll a nagy Duna mentében» –
Ez álommal fogamzott meg nála
Költészetünk e szép virágszála.

    Vachot közvetítése révén az éhező költő június végén Pestre került és ezzel vége szakadt nagy nyomorúságának. Barátja azonban Pozsonyban maradt s itt Batthyány Lajos gróf országgyűlési írnoka lett havi 20 pengő forintért. 1848-tóol, mint a «Kossuth Hírlapja» korrektorát Pesten találjuk, de a forradalom megszakítja Kolmár életének nyugodt fejlődését. A szabadságharc izgalmait csak néhány mondatban jegyzi fel naplójában:

… 1848 karácsonykor már bomladozott személyzetünk – a császári sereg Budát fenyegette. Menekülés! Kossuth és hívei Debrecenbe mentek;én az utolsó vonattal, jan. 3-án (1849) szinte futottam államköltségen… csak a rajtamvaló ruhámban s egy duplapisztollyal – mentem mint kétségbeesett – Debrecenbe…

    A világosi katasztrófa után Kolmár a tanári pályát választotta; Pápára nevezték ki jogtanárnak, 1854-61-ig a bajai kath. gimnáziumban működött, majd Pozsonyba került, ahonnan azután nyugalomba is vonult.

    Kolmár sok évtizedes tanársága alatt egész generációkat nevelt és jósága a fiatalsággal és környezetével szemben páratlan volt. Fillérekből, amelyeket az amúgy is csekély tanári fizetéséből összekuporgatott, nyolc iskolai ösztöndíjat alapított. Élete végéig termékeny irodalmi munkálkodást fejtett ki. Több műve nyomtatásban jelent meg, nagyobb mennyiségű kézirat a család birtokában van s cikkei, költeményei, szépirodalmi prózája igen nagy számban budapesti és vidéki lapokban jelentek meg. Költeményeinek politikai, vallási és filozófiai tartalma egészséges humorral Eötvös báróval történt találkozását írja le.

             *

A költemény kivonatosan így szól:

Eötvös, a kis báró, hazám nagy költője –
«Karthausijának» voltam kedvelője –
Öröm s meglepetés szívem szintúgy tépték,
Látván, hogy felém tart, meggyorsítva léptét.
Úristen! Miért siet? engem ő nem ismer!
S hogy tudná, hogy érte szívem oly nagyon ver?
Alig gondolám ezt, közelembe lépe,
S nyájas mosolyra gyúlt barátságos képe,
Megszólít azután és felém nyújt kezet:
«Kérem Önt», ezt mondá, «adjon egy kis tüzet!»
Óh, szívesen, mondám, örömtől pirulva,
Szívesen, százszor is, – bár százszor kért volna! –
Hogyne adtam volna annak szivartüzet,
Ki által ismertem a szép Múzsa szüzet?
Örömmel szolgáltam, csupán azt sajnálva,
Hogy oly hamar meggyúlt finom havannája;
Köszönte s tovább ment, én mint cövek álltam,
Kísérték szemeim ameddig csak láttam,
Sohasem felejtem ezt a kedves képet,
Akkori nagyságot, mai dicsőséget!
Fiatal lábaim földhöz tapadának
Miatta hű lelkem nagy boldogságának.
Ez út kedves nekem, meg is énekelem,
Mert az én nagy költőm itt állt szóba velem;
Rajta gyakran járok, vonz az emlékezet,
Százados rom, emlék, megyek, béke veled!

             *

    A Komár-hagyatékban egy kéziratos költeményt is őriznek, mely 530 filozófiai epigramot tartalmaz. Ezt a gyűjteményt a költő Deák Ferencnek, a «haza atyjának» ajánlotta, mihez Kolmár a következőket megjegyezte:

«E könyvet Deák Ferenc, hazánk nagy fia, átolvasta 1870. évi augusztus első napjaiban s aug. 12-én becses levele kíséretében, melyben az ajánlat e szavait «A haza atyjának» kihagyni óhajtá, kezemhez visszaköldötte.

Pozsony, 1870. augusztus 15.

                                      Kolmár József»

    Deák Ferenctől a családban még egy ereklye van egy szivar alakjában, melyhez Kolmár saját kezűleg a következő szavakat írta:

«Deák Ferenctől való szivar, mellyel megkínált, midőn 1870. június 16-án tizedfél órakor Pesten meglátogattam. A hiányzó részt nála szívtam el – (az Angol királynéban)»

             *

    Kolmár József ideális lelkének főtengelyei a jóság, az erény, a szeretet, a családi erkölcs, az ideális élet és a gyermekek iránti szeretet voltak.

    Nehéz, de csodálatos életet élt. Erényei dacára sokaktól nemcsak meg nem értve, hanem félre is értve.

    Nyolcvankilencedik születésnapján írt egy bájos költeményt, mely legbensőbb énjének leggyönyörűbb és költészetének talán legbájosabb gyöngye s ebben a versében ízig-vérig való magyarságáról is tesz tanúságot. Meghagyta, hogy ezen versnek 100-ik születésnapján szabad csak napvilágot látnia.

Tavasz volt, mikor születtem,
Derűs nap sütött felettem,
S bájaival a természet
Már bölcsőmben megigézett,
S holtig kedvelője lettem.

Tavasz tegyen, ha meghalok,
Lelkem vigyék az angyalok,
S amiket oly hőn kedvelék,
Enyhítsék, sírom éjjelét:
Virágillat, madárdalok!

Legyen tavasz, ha meghalok,
S hol édesden szunnyadok,
A szép magyar rónán s hegyen
Egy újabb dicső ezreden
Harsogjanak magyar dalok!

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf